KÉK HÍREK
A Rovatból

Újra beindítják Csernobilt, csak egészen másképp

Ha felépül, akkor a világ legnagyobb naperőműfarmja lesz az atomerőmű katasztrófája miatt lezárt területen.


A tervek szerint naperőművet hoznak létre Csernobilban. Az 1986. áprilisa óta, a sugárzás veszélye miatt elzárt hatalmas részt így tudnák mégis hasznosítani.

Az ukrán kormány tavaly írt ki egy tendert a 20-1000 hektáros területre. A mintegy félszáz pályázó közül eddig egy kínai cég elképzeléseiről lehetett a legtöbbet megtudni - írta a hvg.hu. A versenyben még ott vannak amerikai és kanadai cégek is.

napelem2
A reaktorroncsot nemrég újra lefedték, így a szarkofág jobban szigetel, és az építőket kisebb veszély fenyegetné. A szakemberek szerint a sugárzás már lecsökkent annyira, hogy rövid ideig lehet a területen tartózkodni.

Az egymilliárd dolláros projektben egy ezer megawatt teljesítményű naperőmű készülne el. A kínai Golden Concord gyártaná és szerelné össze a paneleket, majd a szintén kínai National Machinery Corporation üzemeltetné az erőművet.

A csernobili terület másra nem használható, ugyanakkor a közelben megvan a termelt áram továbbítására alkalmas infrastruktúra. „Hatalmas társadalmi és gazdasági előnyök származnak majd abból, ha zöld és megújuló energiatermelésre használjuk fel a tönkretett területeket” – mondta a GLC egyik vezetője.

A helyi források úgy tudják, hogy ha sikeres lesz a befektetés, akkor további fejlesztések is várhatók.

A világban már több helyen is épülnek hatalmas naperőművek. Például Dubaiban az évtized végére készül egy ezer megawattos farm, 2030-ra pedig már ötezer megawattot szeretnének termelni (ez kétszer annyi, mint amit a Paks 2 két új reaktora együtt termelne).

A Nemzetközi Megújulóenergia-ügynökség számításai szerint a jelenlegi 2 százalékról 2030-ra a világon már 13 százalék energia a naperőművekből származik majd. „A számítások szerint a naperőművekben előállított áram ára a jövőben is csökkenni fog, a következő évtized végére további 59 százalékkal esik az önköltség. A többi megújulónál kisebb árzuhanás várható, a tengeri szélerőműveknél 35 százalékos, a szárazföldieknél pedig 26 százalékos esésre számítunk” – írta az IRENA előrejelzésében.

Ezzel együtt évente 300 millió tonnával csökkenhet a légkörbe jutó szén-dioxid mennyisége is, és 2030-ra ez is megtízszereződhet. A már nem működő panelekről is gondoskodni kell, 2050-re évente 15 milliárd dollár értékű anyagot lehet majd visszanyerni belőlük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Olyan súlyosan bántalmazta kéthetes csecsemőjét az anya, hogy a kislány soha nem fog látni, beszélni és járni
Sőt a hosszútávú túlélési esélyei is minimálisak, miután olyan erővel nyomta a kiságy matracába, hogy eltört a koponyája. Öt év börtönre számíthat.


A Győri Fellebbviteli Főügyészség azt indítványozza, hogy az ítélőtábla hagyja helyben az 5 éves börtönt annak a szombathelyi nőnek, aki életveszélyes sérüléseket okozott alig kéthetes kislányának.

A bíróság szerint a csecsemő központi idegrendszere károsodott, ezért soha nem fog tudni járni, beszélni és látni, önmagát nem tudja majd ellátni, hosszú távú túlélési esélyei minimálisak.

Az orvosok gyors és szakszerű beavatkozása mentette meg az életét.

A kislány 2024 márciusában egészségesen született. Hazatérés után az anya előbb kiabált a síró babával, majd bántalmazta: legalább háromszor megrázta hónaljnál fogva, befogta a száját, és a hason fekvő gyermek fejét közepes erővel a kiságy matracába nyomta, amitől koponyacsonttörés keletkezett.

2024 áprilisának elején az anya aluszékonyságot és étvágytalanságot észlelt. A védőnő tanácsára másnap orvoshoz vitte, ahonnan azonnal kórházba került. A nő élettársa végignézte a bántalmazásokat és az állapotromlást, mégsem tett semmit. Őt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték kiskorú veszélyeztetése miatt.

Az elsőfokú ítélet szerint a nő 5 év börtönt és 5 év közügyektől eltiltást kapott; feltételes szabadságra nem bocsátható, és megszüntették a szülői felügyeleti jogát.

A vádlott és védője enyhítést kért, de az ügyészség álláspontja szerint nem indokolt a büntetés enyhítése.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Belekortyolt a sörnek hitt italba, mérgezésben meghalt egy 21 éves új-zélandi férfi
Drogcsempészetből származó hamis sört bontott fel otthon. A metamfetaminból akár egy kis mennyiség is halálos adag lehet.


2023 márciusában a 21 éves Aiden Sagala munka után hazaért aucklandi otthonába, ahol a nővérével, Angelával és a sógorával, Billy Anelusival élt. Ahogy a világon sokan mások, ő is úgy döntött, hogy a nehéz nap után felbont egy sört - ami ezúttal egy doboz volt a főnökétől kapott, kanadai import „Honey Bear Beerből”.

A sörkülönlegességet Aiden és Billy is megkóstolta. Előbbi már az első kortynál érezte, hogy valami nem stimmel az itallal. Később ki is derült, hogy a felbontott doboz nem sört, hanem folyékony metamfetamint tartalmazott, és ebből akár egyetlen korty halálos adag lehet - ahogy sajnos ebben az esetben is történt.

Aiden állapota gyorsan romlott, kómába esett, és öt nap múlva meghalt a kórházban.

Billy a CTV Newsnak elárulta: Aiden kifejezetten várta, hogy megkóstolja a kanadai sört. „Azt hittük, ez egy új márka, ami most indul Új-Zélandon, és láttuk a kanadai logót, a zászlót. Olyan menő volt, azt hittük, Kanadából jött.”

Aiden az első korty után szólt neki, hogy az ital „sós”. Billy is belekóstolt, majd kiköpte: „Tengeri só és vegyszer íze volt, ezért nem nyeltem le az egészet.” Mint mondta, a fiú még telefonálni akart az édesanyjának, mielőtt rosszul lett. „Azt kiabálta: Anyát akarom, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom.”

Billy felhívta Aiden orvos nővérét. Angela hazasietett, mentőt hívott, és közben újraélesztést végzett a testvérén. „A szemem láttára, a karjaimban halt meg” - nyilatkozta.

A rendőrök az Aiden halálát követően indított Lavender Akció során több mint 700 kilogramm metamfetamint foglaltak le. A kábítószert jellemzően Kanadából érkező juharszirupos és sörös dobozokba rejtve csempészték az országba, és a hatóságok szerint Indiából, illetve az Egyesült Államokból érkező szállítmányokban is találtak a drogból. Aiden tévedésből kaphatott az egyik szállítmányból.

Eddig két férfit vontak felelősségre a fiatal férfi halála ügyében.

A főnökét, Himatjit „Jimmy” Kahlont 21 év börtönre ítélték, míg egy másik vádlott, Baltej Singh 22 évet kapott.

(LadBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megszűnt az RTL hírigazgatója elleni nyomozás, ami 11 hónapig tartott
A megszüntető végzés október 9-én született meg. Közben egy másik feljelentés nyomán házkutatást is tartottak Kotroczó Róbertnél.


Majdnem 11 hónapig vizsgálódott a rendőrség, végül lezárta a kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt, Ábrahám Róbert feljelentése nyomán indított eljárást Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója ügyében. A megszüntetés 2025. október 9-én történt. Az indoklás szerint „mivel nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”. A BRFK ezt meg is erősítette – írta a HVG.

Az irat szerint

„a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján” nem állapítható meg bűncselekmény. A nyomozók 11 tanút hallgattak meg, és az Ábrahám által emlegetett halálesetek kapcsán is arra jutottak. „Megállapításra került, hogy nincs ok-okozati összefüggés az összejövetelek és a halálesetek között.”

Kotroczó Róbert így reagált.

„Nem tudtam erről, semmilyen megkeresést nem kaptam, erről a megszüntető végzésről sem. De biztos voltam benne, hogy nincs semmilyen ügy.”

Előzményként Ábrahám Róbert 2024 novemberében pedofil- és egyéb vádakkal, orgiákról és rejtélyes halálesetekről szóló történetekkel állt elő, és kábítószer-kereskedelmet sejtetett Kotroczóval összefüggésben. Kotroczó korábban a Media1-nek azt közölte, hogy nem folyik ellene büntetőeljárás, és Ábrahám állításai alaptalanok.

Korábban Kotroczó nyilvánosságra hozta negatív drogtesztjeit, mégis egy új feljelentés miatt házkutatást tartottak nála.

A cikk felidézi azt is, hogy Ábrahám Róbert korábban megütötte Puzsér Róbertet, megvádolta Lakatos Márkot, és tüntetést is szervezett ellene.

Forrás: hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyolc métert zuhant az állványról egy munkás Mosonmagyaróváron
A mentők hosszasan küzdöttek a férfi életéért a helyszínen. Végül mentőhelikopterrel vitték kórházba.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



Szombat délután mentőhelikopter szállt fel egy mosonmagyaróvári hotel mellől, miután egy munkás lezuhant egy állványról. A férfi életveszélyesen megsérült, jelenleg is kritikus állapotban van, számolt be róla a Tények.

A baleset a hotel tetőfedési munkálatai közben történt.

A középkorú férfi körülbelül nyolc métert zuhant, a fején és a mellkasán is súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Egy szemtanú éppen hazafelé tartott, amikor meglátta, hogy mentősök érkeznek a hotel bejáratához. Elmondása szerint látta, ahogy a sérültet a helyszínen ellátták, majd rövidesen megjelent a mentőhelikopter is.

Úgy tudni, a munkálatokkal megbízott cég vezetője, valamint a hotel vezetője is a helyszínre sietett. A mentők hosszasan küzdöttek a férfi életéért, végül helikopterrel szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET: