MÚLT

Mesés kincsek aranylottak gyertyafényben – 100 éve fedezte fel Howard Carter Tutanhamon fáraó sírját

Kevés történelmi emlék maradt fenn róla, sokáig ezért nem kereshették a kincsét.

Link másolása

Ha gondolatolvasó lennék, legjobban talán az izgatna, hogy amikor egy ember szembesül egy óriási felfedezéssel, mi játszódik le az agyában. Szívesen beleláttam volna 1922. november 26-án azoknak a fejébe, akik az egyiptomi Királyok Völgyében kinyitották és egy gyertya fénye mellett Tutanhamon fáraó sírját. Az egyiptomi 18. dinasztia Kr.e. 14.században élt, fiatalon elhunyt rejtélyes életű uralkodójának temetkezési helye ugyanis az egyetlen volt, amely teljes pompájában fennmaradt 3400 éven át, valami csoda folytán elkerülte a kalandorok és sírrablók figyelmét.

Howard Carter brit régész egyik egyiptomi munkása három héttel korábban szinte véletlenül fedezett fel egy feliratokkal teli lépcsőt, amely a mesés, nem csupán pénzben felfoghatatlan értékű kincshez vezetett, hiszen ekkor tárult fel a modern kor embere előtt az egyiptomi temetkezési kultúra a maga teljességében, egyben számot adott az Újbirodalom hitvilágáról és művészetéről is.

„Ahogy a szemem hozzászokott a fényviszonyokhoz, a szoba részletei lassan kiemelkedtek a homályból. Furcsa állatok, szobrok és arany – mindenhol az arany csillogása. Ebben a pillanatban – ami a többiek számára bizonyára végtelen hosszúnak tűnt – elállt a szavam a csodálkozástól, és amikor Lord Carnarvon már nem bírta tovább a várakozást, és kérdezősködni kezdett, hogy látok -e odabenn valamit, csak ennyit tudtam mondani: >>Igen, csodálatos dolgokat<<” – írta naplójában Carter, pedig ez még csak a sírkamra előszobája volt.

Ekkor már nyolc éve folyt a kutatás Tutanhamon sírja után. A makacs Carternek szerencséje is volt, mert egy olyan gazdag mecénás, George Herbert de Carnarvon támogatta, akinek volt türelme kivárni a nagy szenzációt és el is kísérte őt az ásatásokhoz. Kiinduló pontját az amerikai Theodore Davis 15 évvel korábbi felfedezései jelentették: a Királyok völgyében olyan tárgyakra talált, amelyeken Tutanhamon neve volt olvasható és rábukkant egy kis méretű, kifosztott sírra is.

A 12 gyermekes festőcsaládba született Howard Carter (1874-1939) a British Museum rajzoló-asszisztenseként került még 1891-be Egyiptomba, ahol Ehnaton fáraó sírja körüli ásatások során a kor legkiválóbb egyiptológusai mellett gyűjtötte tapasztalatait. Gyorsan emelkedett a régészeti ranglétrán, megismerkedett Davisszel is, de amikor az amerikai az első Tutanhamon-leletekről hírt adott, egy ásatási incidens miatt Carter már nem dolgozhatott Egyiptomban. Bár ezt követően a közvélemény és számos archeológus is úgy vélte, hogy a Királyok Völgyében már nincs mit feltárni, Carternek rögeszméjévé vált, hogy Davis nem a fáraó igazi sírját találta meg. Az amatőr régész Lord Carnarvon támogatásával és az egyiptomi hatóságok engedélyével 1914-ben nekiláthatott a II. Ramszesz és VI. Ramszesz sírja közötti terület feltárására. Egy évvel később felszínre került III. Amenhotep, Tutanhamon nagyapjának sírja, de a remélt nagy fogásnak nyoma sem volt. 1921-ben már csak egy éve volt Carternek engedélye lejártáig. Ekkor bontották le a XX. dinasztiabeli munkáskunyhók maradványait, és így került a felszínre 1922. november 4-én az a bizonyos 16 lépcsőfok, a 30 évszázada érintetlen pecséttel lezárt ajtó, majd a hihetetlen kincs. Nem kizárt, hogy a sír fennmaradását éppen annak köszönhette, hogy az alig hét évig uralkodó fáraót nem tartották olyan jelentősnek, hogy a fosztogatók vállalják az ezzel járó kockázatokat.

A négy kamrából álló sírból több ezer tárgy került elő, köztük a több mint egy tonnás aranykoporsó, a 143 arany ékszerrel feldíszített múmia, és nem utolsósorban Tutanhamon világhírűvé vált halotti maszkja. De a halotti rítushoz gyümölcsmagok, virágok, ruhadarabok is szolgáltattak kulcsot.

Carter további tíz évet áldozott az életéből, hogy az összes leletet azonosítsa és leltárba vegye, majd élete végéig kutatási eredményeinek publikálásán dolgozott. A teljes munkafolyamatról ma is részletes képet kaphatunk, hála Harry Burton rendkívül alapos fotós dokumentációjának. Burton az egyiptomi munkások áldozatos munkáját is megörökítette. A vezető régész csupán négy munkafelügyelőnek mond név szerint köszönetet könyveiben, pedig Carter a helyszínen több mint 50 munkást fogadott fel, akikhez még továbbiak, köztük gyerekek is csatlakoztak. E képekből az idén májusban nyílt kiállítás az oxfordi egyetemi könyvtárban, ahol Burton hagyatékát őrzik.

Az évforduló kapcsán más bizonyítékok is felszínre kerültek, amelyek némiképp rombolják Tutanhamon felfedezőjének önmaga által is táplált mítoszát.

Eddig kiadatlan levelek megerősítik azokat a korábbi feltételezéseket, melyek szerint Howard Carter néhány apróságot elcsent a fáraó sírjából. A világhírű angol régész 1934-ben kapott egy levelet Alan Gardinertől, a kor egyik legtekintélyesebb egyiptológusától. A két úriember nem az ókori hieroglifákról, még csak nem is a Királyok Völgyének legújabb ásatásairól értekeztek. Gardiner ugyanis azt rótta fel Carternek, egy szégyentelenül kifosztott lelet-együttest adott át neki a fáraósírban.

Az eddig ismeretlen levelet egy különleges gyűjteményben fedezte fel Bob Brier, a Long Island-i egyetem egyiptológusa. Az amerikai kutató szerint a régész és csapata még a hivatalos felnyitása előtt behatoltak a sírkamrába és ékszereket vettek magukhoz. Ezek között volt egy temetési amulett, amelyet Carter később Gardinernek ajándékozott, aki részt vett a sírkamra feliratainak tanulmányozásában. Csakhogy Gardiner egy szép napon megmutatta az amulettet egy kollégájának, Rex Engelbachnak, a kairói Egyiptomi Múzeum igazgatójának, aki rögtön felismerte, hogy ugyanaz a stílusa és kiképzése, mint a Tutanhamon-gyűjtemény több darabjának. Meg is botránkozott ezen, Gardiner pedig továbbította a felháborodást Carternek. „Mélységesen sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe kerültem – írta – Természetesen nem mondtam meg Engelbachnak, hogy az ön közvetítésével jutott hozzám az amulett”. Végül azonban Carternek nem lettek kellemetlenségei emiatt az egyiptomi hatóságoknál.

Carter mecénása nem sokáig élvezhette a dicsőséget:

Lord Carnarvonnak 1923. április 5-én egy szúnyogcsípés okozta halálát. A legenda szerint kutyája is rögtön kimúlt, és ezzel egyidőben Kairóban és a lord dél-angliai kastélyában is kihunytak a fények. A kortársak a különös egybeeséseket a „fáraók átkával” magyarázták, bár senki mást nem sújtott a sírfeltárásban közreműködők közül, még azokat az orvosokat sem, akik felboncolták a szerencsétlen sorsú uralkodó múmiáját.

Tutanhamon immár 100 éve tartja izgalomban a történészeket, régészeket és a nagyközönséget is. Számos bizonyíték és feltételezés látott napvilágot családi kapcsolatairól, kora társadalmi és vallási viszonyairól, mindeddig azonban nem sikerült megfejteni korai halálának titkát, többféle betegség, köztük malária és vérszegénység nyomát is felfedezték rajta, de máig nem zárják ki azt sem, hogy meggyilkolták. Ezt a verziót erősítheti meg az a tény is, hogy apja IV. Amenhotep/Ehnaton fáraó vezette be a korábbi többistenhit helyett Aton napisten kultuszát, egyúttal csökkentve a papság szinte korlátlan hatalmát, halála után azonban hamarosan megindult a régi hagyományok visszaállítása. Éppen ezért fiának emlékét is igyekeztek kitörölni. Amikor a Királyok Völgyében jártunk, idegenvezetőnk több sírkamra hieroglifáinál is felhívta figyelmünket látható kivésésekre, bizonyítva, hogy a történelmi „retusálás” nem újkori találmány.

Legújabb korunk bőségesen pótolta az ifjú fáraó életében elmaradt hírnevét. Már az 1920-as években beszüremkedett a divatba, a reklámokba, de az iparművészetbe is az „egyiptomi stílus”, és a mai napig tömegek özönlenek bárhol a világon, ahol Tutanhamon-kiállítást szerveznek. Ezeken rendszerint hiteles másolatokat mutatnak be, hiszen az egyiptomi hatóságok aligha kockáztatnánk a felbecsülhetetlen értékű ókori emlékek utaztatását, és biztosításuk is megfizethetetlen lenne a fogadó országoknak. Az eredetieket 2020 óta az új gizai egyiptomi múzeumban őrzik, e sorok írójának még 2005-ben volt alkalma a régi kairói múzeumban megcsodálni. Magyarországon utoljára 2020 elején volt Tutankhamon-tárlat, amelyen napjaink első számú egyiptológusától, Zahi Havasztól kaptunk ihletett tárlatvezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
Kiderült, miért lehettek ilyen kegyetlenek a hunok
A szakértőket a tölgyfák és a csontvázak vizsgálata is segítette a rejtély megoldásában.

Link másolása

Attila hun királyt gyakran emlegetik a történelem legveszedelmesebb hadvezérei között. Kr. u. 434-ben bekövetkezett hatalomra lépését követően a hunok ugyanis egyre jelentősebb fosztogatásokat végeztek a Római Birodalom keleti szárnyán, és nagyrészt nekik tulajdonítják Róma bukásának felgyorsítását is.

Egy új kutatás szerint azonban a támadásokat nem csupán a terület-, és pénzszerzés motiválta, hanem a változó klíma is – írja IFLScience alapján a 24.hu.

Dr. Susanne Hakenbeck szerint a források alapján az látszik, hogy kezdetben a római és a hun diplomácia jól működött, több kölcsönösen előnyös megállapodást kötöttek. De a kapcsolat a 440-es évekre megromlott, és végül támadásohoz vezetett.

Ám a gondokat más is tetézhette. A tanulány szerzői úgy vélik, hogy

az időjárás is befolyásolta a kapcsolatokat. A tölgyfák évgyűrűit vizsgálva derült ki, hogy igen száraz időszak köszöntött be a közép-európai térségbe. Ekkor voltak a legpusztítóbb hun portyák

(a 447-es, 451-es és 452-es támadások).

Ezért a kutatók úgy vélik, hogy az erőszakos támadások oka a szélsőséges időjárás lehetett. A csontvázak vizsgálatából is az derült ki, hogy megváltozott az étkezési szokásuk. Ezért azt feltételezik, hogy a csoport egyes portyázásait az élelem és az állatállomány biztosítása érdekében indították. De ezek bizonyítása még hátra van.

A portál megjegyzi, hogy Attila a portyázások után jelentős földterületeket is követelt a rómaiaktól a Duna mellett. A szakértők szerint azért, hogy ezzel is növelje a földterületet, ahol élelmiszert termelhetnek.

A szárazság hatott a társadalomra is, mert a pásztorok ezt követően hagyták el a nyájakat és csatlakoztak a harcosokhoz.

Nyitókép: A hunok megszállják Rómát, a Nyugatrómai Birodalom fővárosát – Ulpiano Checa festményén


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
Mi a különbség a Bálint nap és Valentin nap között?
A Valentin nap ősénél a papok még szíjakkal ostorozták a nőket. Mára már sokat változott a szerelemesek napja, de mit is ünneplünk február 14-én?

Link másolása

Február 14.

A szerelem ünnepe, amit sokan úgy tartotok számon, mint Valentin napot, holott a mi naptárunk szerint ez valójában Szent Bálint napja. Mit ünnepeljünk tehát, Bálint vagy Valentin napot? Utánajártunk, mi a különbség a két elnevezés között. Megtudhatjátok, honnan erednek ezek az ünnepek, illetve milyen legendák és babonák kapcsolódnak hozzájuk.A Bálint nap és a Valentin nap ugyanaz az ünnep

Bálint vagy Valentin?

Először is eláruljuk, hogy abszolút felesleges azon vitatkozni, melyiket ünnepeljük, hiszen a két ünnep ugyanaz: Bálint ugyanis a Valentin név magyar megfelelője.

Csupán arról van szó, hogy nyugati hatásra a Valentin nap elnevezés vált divatosabbá. Az ünnepek azonban ugyanazon szent nevéhez kötődnek, és ugyanarra az ókori ünnepre vezethetők vissza.

Az ünnep eredete

Az ókori Rómában a február 14. körüli napokban tartották Lupercalia (vagy Februa) elnevezésű vallási ünnepet. A tisztító szertartásokból és termékenységi rítusokból álló ünnep célja az volt, hogy kiengeszteljék a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent. Ennek érdekében

a papok szíjakkal ostorozták a fiatalokat (főleg a nőket), hogy a rituális verés tisztulást és termékenységet hozzon.

A szerelem ünnepét ábrázoló Ókori festmény

A Lupercalia ünnepet ábrázoló festmény

Voltak azonban kellemesebb részei is a termékenység ünnepének. A fiatal leányok Júnó, a házasság istennőnek templomába mentek, hogy szerelmi jóslatot kapjanak jövendőbelijük kiválasztásához. A férjek virágot ajándékoztak a feleségeknek. Az egyszerű nép ifjú férfiai pedig tombolát húztak a még hajadon nők neveivel. Az így létrejövő párok egy ideig egymással jártak, és előfordult, hogy valóban egymásba szerettek.Február 14. a szerelmesek ünnepe

Szent Valentin legendái

A szerelem ünnepének mai elnevezése egy római pap, Szent Valentin (magyarul Szent Bálint) nevéhez fűződik. Szent Valentin állítólag Időszámításunk szerint 269. vagy 270. február 14.-én halt mártírhalált, pont azon a napon, amikor a pogány szerelmi sorsjátékokat is tartották.

Az egyik legenda szerint Szent Valentinnak azért kellett meghalnia, mert a vallásüldözés idején nem adta fel a kereszténységet. A börtönben töltött idő alatt pedig üzenetet küldött barátainak, hogy szereti őket, és ne felejtsék el őt.

A történet egy másik változata alapján, Szent Valentint Claudius császár börtönöztette be. A császár megtiltotta, hogy a fiatal férfiak házasodjanak, úgy gondolta ugyanis, hogy a nőtlen férfiakból jobb katonák válnak. A császári tiltás ellenére azonban Valentin keresztény szokás szerint összeadta a fiatalokat.

A legenda egy kiegészítése szerint Szent Valentin rabsága alatt összebarátkozott a börtönőr vak lányával, akinek csodás módon visszaadta látását. Kivégzése napján, február 14-én búcsúlevelet hagyott a lánynak, amelyet így írt alá:

"A te Valentinodtól"

Ez a Valentin napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

Bár a mártírhalált halt papot hivatalosan nem avatták szentté, a pápa 496-ban elrendelte, hogy az addigi pogány Luperkalia ünnep helyett február 14-én Szent Valentinre emlékezzenek. Azóta ez az ünnep fokozatosan a szerelmes üzenetek napjává vált, és Szent Valentin lett a szerelmesek védőszentje.

Szent Valentin ábrázolása egy középkori kéziratban

Terni Szent Bálint és tanítványai egy 14. századi kéziratban

Bálint napi babonák

Magyarországon számos babona, hiedelem és néphagyomány kapcsolódik Bálint naphoz. Ezen szokások nagy része fiatal lányoknak adott segítséget ahhoz, hogy megtalálják, meghódítsák vagy megtartsák szerelmüket.

  • A babona szerint Bálint nap reggelén egy szerelmes csók szerencsét hoz.
  • A hiedelem szerint, ha a lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják leendő férjüket.
  • A párna alá helyezett babérlevélnek szintén az a célja, hogy a lányok álmukban megtudják, ki lesz a jövendőbeli párjuk.
  • Az eljövendő gyermekáldást is ezen a napon lehet megtudni. Egy félbevágott alma magjait megszámolva megjósolható, hogy hány gyermeke lesz a fiatal feleségnek.
  • Bálint-napon a madarak is nagy szerephez jutnak a hagyomány szerint. A hiedelem úgy tartja, hogy ha egy hajadon lány ezen a napon verebet lát, szegény emberhez fog hozzámenni de boldog lesz. Ha azonban egy tengelice repül át felette, akkor gazdag férfi felesége lesz.

Bálint napi szerelmi ajándék, Kalotaszegi vetélő

Kalotaszegi vetélő 1883-ból, amely szerelmi ajándéknak készült Bálint napra. A fából készült vetélő vésetének szövege: „1883-Ba Február 14 Kén”

Ezeket a hagyományokat és babonákat ma már nem sokan tartjátok. Helyüket a rendszerváltás óta fokozatosan átvette az úgynevezett “kereskedelmi Valentin nap”. A szerelem ünnepe azóta leginkább a drága virágárusok és szívecskés lufibódék előtt kanyargó sorokról szól.

Forrás: Wikipédia, Suliháló, Csaladivilag.hu

Képek: Wikipédia, Pixabay, PhotoMIX-Company, Karosieben, Safaa1974

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Felnyitották a Notre-Dame alatt talált rejtélyes szarkofágokat
Egyelőre azonban csak az egyik tetemet tudták beazonosítani.

Link másolása

Miután a 2019-ben a párizsi Notre-Dame jelentős része leégett, több érdekes dolgot is találtak a romok között. A legkülönlegesebbek közé tartozik két ólomszarkofág, amelyeket valószínűleg évszázadokkal ezelőtt temettek el. Az IFL Science szerint a Toulouse-i egyetem munkatársai biztonságos védőöltözékben végre kinyitották a koporsókat.

Az egyiken szerencsére sírfelirat is volt, így be lehetett azonosítani, hogy egy bizonyos Antoine de la Porte maradványait rejtette, aki 1710-ben halt meg, 83 éves korában.

Jómódú ember lehetett, mivel az ólomból készült koporsókat csak a gazdagabbak engedhették meg maguknak. A csontjai alapján ülő életmódot folytatott, és köszvényre utaló jeleket is találtak a maradványain.

Életében gazdag és befolyásos ember volt, az általa rendelt festmények egy része a Louvre-ban vannak, valamint a katedrális felújítási munkálatait is finanszírozta.

A másik szarkofágon nem volt felirat, így továbbra sem tudni, ki nyugszik benne.

A maradványok alapján egy 25-40 év közötti férfi volt, aki már kiskorától kezdve sokat lovagolt, és valamilyen csontbetegségben szenvedhetett. Valamilyen módon viszont nagy szerepet játszott az egyház életében, de egyelőre azt sem tudták biztosan megállapítani, hogy melyik évszázadban élt. Ha kiderül, hogy a XVI. század második felében vagy a XVII. század elején született, akkor a szakértők össze tudják vetni a birtokukban lévő halotti anyakönyvekkel.

A koponyáját levágták a halála után, a felnyitott mellkasát pedig bebalzsamozták, ami a nemes emberek holttesténél volt szokás a XVI. században.

Addig is a "Le Cavalier", azaz a lovag néven emlegetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
„Adjatok nekem öt évet, és nem fogtok Németországra ráismerni” – 90 éve jutott hatalomra Adolf Hitler
A háborús trauma, a gyenge demokrácia és a gazdasági válság is a kezére játszott.

Link másolása

1933. január 30. tragikus nap Európa és az egész világ történetében. Ekkor kapta meg Németországban kancellári kinevezését Adolf Hitler, a nemzetiszocialista (náci) párt vezére.

A két világháború közti európai diktatúrák létrejöttét többnyire puccs előzte meg. Így volt ez Olaszországban 1922-ben Benito Mussolini Marcia su Romája után, 1923-ban Spanyolországban Miguel Primo de Rivera, vagy Lengyelországban 1925-ben Josef Pilsudski tábornok esetében, de ide sorolhatjuk Horthy Miklós 1919-es hatalomátvételét is.

A legsúlyosabb következményei azonban annak az Adolf Hitlernek voltak, aki egy megroggyant demokratikus rendszerben megtartott választások után tudta kikényszeríteni korlátlan hatalmát.

Ma már politikai fogalomként ismerjük a „weimarosodást”, amely a szélsőségek erősödését jelenti egy gyenge demokráciában. A Weimari Köztársaság, amely az I. világháború után a Német Császárság romjain jött létre, éppen ilyen volt. Kormányai, pártjai, intézményrendszerei nem voltak képesek kezelni a háború okozta sokkot, a tartós gazdasági válságot, amit a vesztesekre kirótt jóvátételek is súlyosbították, a nemzeti önbecsülésen esett sérelmeket. Egész történetét átszőtték az erőszakos cselekmények, 1922-ben egy szélsőjobboldali szervezet megölte Walther Rathenau külügyminisztert, aki Szovjet-Oroszországgal kötött egyezményt a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok helyreállításáról. Még ugyanabban az évben két kisebb puccskísérletet is felszámoltak, amelyben volt császári tisztek is részt vettek.

Már 1919-ben termékeny táptalajra talált Paul von Hindenburg marsall, a későbbi államfő nyomán a „hátbadöfés-elmélet”, mely szerint Németország háborús vereségét nem az antant hatalmak fölénye, hanem a baloldali erők, és nem utolsósorban a zsidók aknamunkája okozta.

A revansista hangulat is segítette a kiváló szónoki képességekkel rendelkező névtelen frontharcos Hitler felemelkedését, aki hamar megtalálta a zsigeri gyűlöletbeszéd hallgatóságát. Már 1920-ban megalakította a Nemzeti-szocialista Német Munkáspártot (NSDAP) és rövid idő alatt maga köré gyűjtötte azokat, akiknek segítségével kidolgozhatta ideológiáját, (Rudolf Hess, Alfred Rosenberg, Joseph Goebbels) valamint azokat, akik megszervezték a párt fegyveres egységeit (Ernst Röhm lett az SA vezetője).

A hatalom megszállottja lett, Mussolini római bevonulása lebegett előtte. Bár a levitézlett tisztikar néhány tagjával, köztük Erich Luddendorffal 1923. november 8-án elindított dilettáns „müncheni sörpuccsot” még leverték, a kilenc hónapra bebörtönzött Hitler ebből is megerősödve került ki. Fogsága idején megszületett a nácizmus kézikönyve, a Mein Kampf (Harcom), amelyben meghirdette a vezérelvű államot, a fajok közötti harcot, az „élettér-elméletet”.

Emellett a tömegek manipulációjának módszerét olyan tűpontosan határozta meg, hogy követőit még a digitális korszakban is tetten érhetjük: a propaganda a legalacsonyabb szellemi színvonalúakhoz igazodjon, kevés pontra korlátozódjon, és a nép figyelme mindig egyetlen ellenségre összpontosuljon.

Pártja megerősödéséhez pedig Hitlernek sikerült megtalálni azokat a német nagyvállalkozókat, köztük a bánya- és acéliparmágnás Fritz Thyssent, vagy a fegyvergyáros Krupp-családot, akik benne látták Németország felemelkedését, a kapitalizmus védelmezőjét a kommunizmus terjeszkedésével szemben. De számos mai német és nem utolsósorban amerikai világcég múltjában is ott van a nácizmussal való lepaktálás sötét foltja az SS-egyenruhákat tervező Hugo Bosstól a Fordig.

Mindezek ellenére a náci párt az 1928-as választásokon még csak 810 ezer szavazatot kapott, 12 képviselőt küldhetett a parlamentbe. Két évvel később azonban, amikor már Németországot is elérte a 3 millió német munkanélkülit hozó világválság, amelynek rémével Hitler már évekkel korábban fenyegetőzött, egyre többen tekintették őt „látnoknak”. Ekkor Alfred Hugenberg sajtómágnással összefogva, szinte korlátlan anyagi és médiaháttérrel, az időközben 100 ezer fősre nőtt SA-rohamosztagok utcai, megfélemlítő akciói hatására már 6,4 millióan szavaztak a NSDAP-ra, amely 107 mandátumával a Reichstag második legnagyobb pártja lett.

És nem volt megállás. Bár az 1932-es államfő-választáson még alulmaradt Hindenburg marsallal szemben, aki kezdetben mélységesen megvetette őt. A köztársasági elnök a közrend helyreállítása érdekében betiltotta az SA-t és a Hitler személyes testőrségeként indult SS-t – ezt gyakorlatilag semmibe vették - de az egyre súlyosbodó helyzet miatt állandósuló kormányválság oda vezetett, hogy abban az évben kétszer is parlamenti választásokat tartottak. 1932 novemberében, miközben Németország a polgárháború szélére sodródott, Hindenburg bizalmasa, a volt katonatiszt Franz von Papen kapott kancellári megbízást, az egyre agresszívebbé váló Hitler azonban úgy érezte: ha megelégszik az alkancellársággal, az politikai karrierjének végét jelentené.

Papen ekkor azt javasolta a marsallnak, hogy nevezze ki kormányfőnek Hitlert, ő majd alkancellárként „féken tartja”. Alighanem ez volt a 20. század legszörnyűbb politikai tévedése.

Az 1933. január 30-i hatalomátvétel után Hitler nem vesztegette az idejét. Már másnap kijelentette, hogy semmisnek tekintendő az I. világháborút lezáró versailles-i békerendszert, vissza kell állítani az általános hadkötelezettséget, és modern hadsereget kell létrehozni, hogy új „életteret” hódítsanak meg Keleten. Új választásokat tervezett március 5-re, de közben február 27-én felgyújtották a Reichstagot.

Ennek körülményei máig tisztázatlanok, a terrorcselekmény (vagy náci provokáció) nyomán másnap szükségállapotot hirdettek ki, felfüggesztették a polgári szabadságjogokat, hajsza indult a kommunisták és a szociáldemokraták ellen. Az ilyen körülmények között tartott „választásokon” a náci párt csupán 43,9%-ot kapott, de ezt „forradalmi győzelemként” hirdették. Öt nappal a választások után feloszlatták a tartományi parlamenteket és kormányokat, és helyükre birodalmi biztosokat neveztek ki.

A Reichstag első ülésén pedig Hitler keresztülvitte a „felhatalmazási törvényt”, amely bevezette a rendeleti kormányzást. Ez négy évre szólt, szabad kezet adott a kormánynak az alkotmánymódosításra, nemzetközi szerződések megkötésére és felmondására, de lejárta után meghosszabbították.

Hitler egyeduralma jogilag akkor vált teljessé, amikor 1934. augusztusában, Hindenburg halála után törvényben rögzítették „vezéri és nemzeti kancellári” címét, és az ő személyére kellett a hadsereg minden tagjának és valamennyi állami alkalmazottnak felesküdnie. De már 1933-ban megkezdődött a leszámolás valamennyi „ellenséggel”: a baloldaliakkal, a szakszervezetekkel, és mindenkivel, aki nem értett egyet Hitlerrel. Márciusban megnyílt Dachauban az első kényszermunka-tábor.

Dühöngött  a zsidók elleni kampány, amely előbb az 1935-ös nürnbergi faji törvényekhez, majd három évvel később a „kristályéjszakához”, végül a „végső megoldáshoz”, a haláltáborokhoz, a gázkamrákhoz vezetett. És megkezdődött a mindent felülíró háborús készülődés

.

„Adjatok nekem öt évet és nem fogtok Németországra ráismerni” – ez a kancellári beiktatásakor tett hitleri kijelentés akkor járta be a világot, amikor az angolszász szövetségesek egy táblát helyeztek el ezzel a szöveggel és fotóztak le 1945 februárjában Aachen felszabadításakor a rommá lőtt városban…

Link másolása
KÖVESS MINKET: