hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Majaki atomrobbanás: kétszer súlyosabb volt Csernobilnál

Az 1957-ben történt katasztrófát 1989-ig titkolták, pedig kb. 5 magyar megyényi terület 217 településén jóval több mint 200 ezer embert érintett.
Fotók: Wikipédia - szmo.hu
2014. szeptember 29.

hirdetés

A város, amely papíron nem is létezik

A katasztrófát valójában egy robbanás okozta az egykori Szovjetunió Cseljabinszki területén, az ozjorszki zárt közigazgatási egységben. 1994 előtt Ozjorszk várost Cseljabinszk–40, illetve Cseljabinszk–65 néven illették, és olyannyira titkos volt, hogy még a térképeken sem szerepelt. A létesítmény összterülete több mint 90 km² volt, központja, a biztonsági zóna azonban a reaktorokkal együtt sem haladta meg az egy hektárt. A titkos komplexum fő feladata volt, hogy a területén lévő atomreaktorokban a szovjet atomfegyverekhez szükséges plutóniumot előállítsák, az uránt dúsítsák. Ezt összesen hat atomreaktorban végezték, egészen 1990-ig. Az üzem fénykorában 17 000 embert foglalkoztatott.

A szovjet tervek a kezdetektől fogva mellőzték a radioaktív anyagokra vonatkozó biztonsági előírásokat és figyelmeztetéseket. Ezzel emberek tízezreit tették ki a radioaktivitás veszélyeinek. A Tecsa folyó vizét közvetlenül a reaktormagba vezették annak hűtésére, majd súlyosan szennyezett formában visszavezették a radioaktívvá vált hűtővizet a folyóba. A Tecsa egy 120 000 fős régió ivóvízbázisa, és egyébként az Ob folyóba ömlik. Ez és egy másik körülmény vezetett egy hosszan elnyúló szennyezéshez. Később a szomszédos Karacsáj-tóba vezették a hűtővizet. Egy 1968-as évi kiszáradáskor a Karacsáj-tóban leülepedett kiszáradt súlyosan szennyezett iszapot felkapta a szél és kb. 25 000 km²-nyi területen szétszórta radioaktív szennyeződésével együtt.

1024px-Satellite_image_map_of_Mayak

hirdetés

Műholdkép a Majak környékéről

A katasztrófa előzményei

A vegyi üzem fennállása alatt több baleset is történt, aminek következtében nagy mennyiségű radioaktív anyag szabadult fel. Ezek közül a legnagyobb tragédiát az 1957-es Kistim-tragédia jelentette, amely azzal véste be magát a nukleáris katasztrófák közé, hogy az okozott kár és nukleáris szennyezés felülmúlta a csernobili katasztrófát. A katasztrófa valódi helye nem szerepelhetett a térképeken, az atlaszokban feltüntetett legközelebbi város Kistim, így ez lett az évtizedekig elhallgatott nukleáris baleset általánosan elfogadott neve.

A katasztrófa megértéséhez tudni kell, hogy az urándúsítás, plutóniumtermelés során savak és más vegyszerek keletkeznek, amelyek rendkívül rádioaktívak. Ezeket a gyártási folyamat során keletkező sugárzó melléktermékeket egy hatalmas tartályban gyűjtötték össze. A 300 köbméter befogadóképességű, rozsdamentes acélból készült, henger alakú tartályt egy betonköpenyben a tíz méter mély munkagödörbe süllyesztették, és felülről 160 tonna súlyú borítással látták el, amelyre két méter vastagságban még földet is döngöltek. A radioaktív bomlás miatt az anyagok hőt termelnek – ezért a tartályt folyamatosan hűteni kell. Miután az 1956-os évben az egyik ilyen 250 köbméteres lezárt tartály hűtővezetéke meglazult, majd a hűtés leállt, a tartály belső tartalma elkezdett kiszáradni. 1957. szeptember 29-én a kikristályosodott nitrátsók egy ellenőrző berendezés elektromos szikrájától berobbantak.

3

A képeken a majaki hasadóanyag-tároló látható, különféle nézőpontokból

"Villámlás" és "északi fény"

A robbanás ereje 80-90 tonna trotilnak felelt meg, és 80 köbméternyi 20 millió curie aktivitású radioaktív izotópot tartalmazó anyag került a levegőbe. A robbanás olyan látványos volt, hogy szemtanúk vallomásai alapján még több száz kilométerről is látható volt és a korabeli szovjet hivatalos sajtó távoli villámlásként illetve északi fényként magyarázta. A nukleáris szennyezés beborította a kombinát több üzemét, egy laktanyát, egy tűzoltóállomást és egy kényszermunkatábort, a robbanás által felszabadult radioaktív felhő 400 kilométerre északkeleti irányba szállította a szennyezést. A katasztrófa következményeként körülbelül 1 millió curie radioaktív anyag szabadult fel és szóródott szét, beborítva több mint 20 ezer négyzetkilométernyi (kb. öt magyar megyényi) területet, amelynek 217 településén 270 ezer ember élt.

A média tájékoztatatása az 1986-os csernobili atomkatasztrófa kapcsán sokkal szélesebb körűnek bizonyult, így többet tudunk róla ma, mint a Majak-balesetekről, és ezért Csernobilt nevezzük legtöbbször a „legsúlyosabb nukleáris katasztrófának”. A valóság ezzel szemben az, hogy a kiáramlott radioaktív anyag tekintetében a majaki szennyezés duplája a csernobili katasztrófának. A másik különbség, hogy míg Csernobilban a szennyezés jórészt helyi és regionális volt és a lakosságot jórészt evakuálták, addig Majakban a felhő nagy területen szórta szét a szennyeződést és a lakosságnak csak kis részét evakuálták és őket is több éven keresztül tartó kitelepítés formájában. Az akkori politikai és katonai vezetők nagyon kevés információt osztottak meg a lakossággal.

1

1024px-Mayak-FMSF-Cetac-36

Teljes hírzárlat, 250 ezer áldozat

Bár három nap múlva hivatalos küldöttség érkezett Moszkvából a baleset kivizsgálására, a veszélyeztetett területen élő lakosság evakuálása csak egy héttel később kezdődött meg - sőt, egyes területen csak két héttel később. A közvéleményt pedig semmilyen formában nem tájékoztatták a katasztrófáról, kizárólag a fent említett álhírek jelentek meg róla. Nyugaton ugyan észlelték a légköri rádioaktivitás emelkedését, de mivel az uralkodó szélirány a szennyezés zömét nem sodorta ki a Szovjetunió területéről, csak találgatásokba bocsátkozó cikkek jelentek meg a témában. Elsőként a Berlingske Tidende című dán lap írt arról, hogy a szomszédos országokban mért radioaktív lecsapódás alapján szovjet légköri atomrobbantás hajthattak végre. Nem sokkal később az Egyesült Államok Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriuma jelezte, hogy egy nagyszabású hadgyakorlat során a Szovjetunióban nukleáris robbantást hajtottak végre.

A Szovjetunióban először 1989-ben a Legfelső Tanács ülésén foglalkoztak nyilvánosan a témával, létrehoztak egy vizsgálóbizottságot, illetve a baleset áldozatainak külön nyugdíjat folyósítottak. A katasztrófa következtében az első tíz napban több mint kétszázan haltak meg. A további áldozatokat sosem összesítették, de a túlélők visszaemlékezéseiből kiderül, hogy nagyon sokan szenvedtek kezdetben fejfájástól, émelygéstől, indokolatlan orrvérzéstől, vagy tapasztalták, hogy hirtelen elromlott a látásuk. Később rendkívül megszaporodott a nők körében a meddőség, és mindkét nem körében rendkívül sokan haltak meg rákban. A becslések szerint 250 ezer embert érhetett súlyos betegségeket vagy halált okozó sugárdózis.

2

2003. január 1-jén az létesítmény üzemeit a lakossági tiltakozások miatt bezárták. A hulladék elhelyezésére szolgált szomszédos Karacsáj-tó ma a Föld legerősebben szennyezett helyei közé tartozik.

A cikk a Wikipédia információinak felhasználásával készült.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

A leghírhedtebb magyar hóhér, aki Szálasi Ferencet, Rajk Lászlót és Nagy Imrét is kivégezte

Bogár János több ezer halálos ítéletet hajtott végre. Minden kivégzés előtt közölte, hogy „Nem én, hanem a Törvény!”
Tóth Noémi írása, fotó: Servicelinket képe a Pixabayen - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Ha létezik össznépileg megvetendő szakma, az a hóhér: az emberi élet hivatásos kioltói a XIII. században kezdték meg munkájukat Európában. A középkorban a mesterség apáról fiúra szállt, a leánygyermekek pedig csak hóhérral házasodhattak, fenntartva a hagyományt. Az újkorra azonban megunták a rendszeresen megalázott családok az őket ért bánásmódot, és onnantól titkolták a valódi munkájukat, még a közeli rokonok sem tudtak a valódi kenyérkeresetükről. Ebből következett, hogy az addig cirkuszi látványossággal felérő össznépi kivégzések szűkkörűvé váltak.

Magyarországon a gyepmesterek, azaz sintérek mellékfoglalkozása volt a kivégzés a 19. századi igazságügyi reformig. Az 1878-as Csemegi-kódexben már csak a király elleni felségsértés és gyilkosság vádjában volt engedélyezett a halálbüntetés, és a hóhéri munkakört átnevezték állami ítéletvégrehajtónak (körülbelül olyan felhanggal, mint amikor higiéniai menedzsernek hívják a vécés nénit).

Az első ilyen ítéletvégrehajtó, aki már állandó illetményt kapott az államtól, Kozarek Ferenc volt, aki majdnem húsz évig űzte mesterségét.

De hogyan történt egy akasztás, amely a leggyakoribb kivégzési módszer volt? A kötél csomózása mindig a hóhér feladata volt, hogy biztosan jól szoruljon a bűnös nyaki ütőerére, amikor meghúzták a kötelet. Az akasztáshoz legalább két ember kellett: egy, aki a kötelet kezelte, és egy másik, aki az elítélt lábait húzta lefelé, melynek következtében akár ijesztő mértékben, 15-20 centimétert is megnyúlt a test.

Amint az áldozat elájult, elhangzott a „le!” vezényszó, majd az elítélt bokájára kötött kötelet (amely az oszlop alján levő, csigán átvont kötéllel állt összeköttetésben) meghúzták. Ekkor a bakó felmászott a létrára, az elítélt feje tetejét és állát közrefogta a tenyereivel, előrenyomta az egész fejet, és kitekerte az elítélt nyakát. Utána az ítéletvégrehajtó alulról támasztotta az elítélt állát, nehogy kiessen a nyelve, valamint hüvelykjével lent tartotta a szemhéjait. Amikor beállt a halál, a hóhér lejött a létráról, és közölte az ügyésszel, hogy „teljesítettem kötelességemet!”.

hirdetés

Egy 17. századi eperjesi iratból – amelyet a katonaságnál, az igazságszolgáltatásban dolgozóknak készítettek – kiderül, hogy mennyi fizetséget kapott egy hóhér egy-egy kínzásért vagy kivégzésért. Egy kínzásért 1 forint, lefejezésért és megégetésért 16 forint, kerékbetörésért és kikötésért pedig 18 forint ütötte a markukat. A legdrágább luxus-szolgáltatásnak 24 forintért a felnégyelés és a karóba húzás számított.

A leghírhedtebb magyar hóhér Bogár János főhadnagy volt, akinek a második világháború után bőven akadt tennivalója: csak az első három évben több mint háromezer embert akasztott fel. A magyar kommunista igazságszolgáltatás állami ítéletvégrehajtóját mindenki felismerte fekete ruhájában és fekete puhakalapjában.

Olyan neves történelmi személyiségek vére tapad a kezéhez, mint Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezető, Rajk László kommunista belügyminiszter vagy Nagy Imre volt miniszterelnök. De nemcsak a politikai elit tagjainak életét oltotta ki, hanem brutális bűnözőkét is. Ilyen neves eset volt például a Ladányi Piroska-ügy: a húszéves lány édesanyjával – pusztán perverzióból és haszonszerzésből – törökszentmiklósi házukban ölt gyermek- és fiatalkorú lányokat.

Bogár Jánosnak az ország összes börtönében volt munkája, és számtalan szóbeszéd keringett róla. Az a hír járta, hogy minden kivégzés előtt közölte az elítélttel, hogy „nem én, hanem a Törvény!”, és az a furcsa szokás is elterjedt róla, hogy az akasztások után odament a holttesthez, a középső ujjával egy mozdulattal lepattintotta a mellkasáról a gombokat, és teátrálisan széttárta az inget, hogy az orvos megbizonyosodhasson a halál beálltáról.

1961-től már részletesen szabályozták a halálbüntetés kiszabásának feltételeit, végül Magyarországon az utolsó halálbüntetésre 1988. július 14-én került sor. Ekkor a 27 éves Vadász Ernőt akasztották fel, méghozzá különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt.

Pradlik György végezte ki az elítéltet, aki még egy interjút is adott 2009-ben, megmutatva a riportban csomózási módszerét. Pradlik 12 éven keresztül látta el ezt a munkakört úgy, hogy senkinek nem fedte fel kilétét, és eleinte börtönőrként dolgozott, csak megörökölte ezt a feladatot, miután az akkori hóhér elhunyt.

Az utolsó magyar hóhért bántja, hogy eltörölték a halálbüntetést, mert szerinte aki bűnös, az igenis bűnhődjön. Ahogy mondja, „azokat a bűnöket, amiket egyes emberek elkövetnek, még az Úristen sem tudja megbocsátani.” Tőle tudni azt is, hogy mivel ezeket a feladatokat ép ésszel és gyomorral nehéz véghezvinni, az ítéletvégrehajtók közt szokás volt lehúzni egy-két felest a kivégzések előtt, sőt, néha az elítélteknek is megengedték, hogy igyanak valamennyit.

1990-ben hivatalosan is leáldozott a hóhér-szakmának: a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága törvénybe iktatta, hogy a halálbüntetés alkotmányellenes. Ettől még időről-időre fellángol a morális társadalmi vita a téma kapcsán.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Hitler gyerekkoráról tudhatunk meg új részleteket az apja leveleit összegyűjtő könyvből

Alois Hitler nagy szerepet játszott a fia pszichéjének eltorzulásában.
Fotó: British Pathé/YouTube - szmo.hu
2021. február 24.

hirdetés

31, eddig ismeretlen levél bukkan fel Adolf Hitler apjától egy most megjelent könyvben, amiből többek közt az is kiderül, hogy a diktátor haldokló édesanyját egy zsidó orvos kezelte - írja a Daily Star.

A “Hitler apja: hogyan lett a fiúból diktátor” című könyv szerzője, az osztrák Roman Sandgruber amellett érvel, hogy Alois Hitler nagy szerepet játszott a fia pszichéjének eltorzulásában.

Alois Hitler, egy oszták vámellenőr Josef Radlegger útépítőmesterrel levelezett. A levelek Radlegger dédunokájának tulajdonát képezték, mindössze 5 éve kerültek a történészhez, most publikálják őket először.

Adolf Hitler 1889-ben született, Braunau am Inn városában. Anyja, Klara Plötzl az apjának harmadik – a férfinél jóval fiatalabb – felesége volt. A könyvből az is kiderül, Hitler később valószínűleg igyekezett eltitkolni, hogy családja valamikor egy zsidók tulajdonát képező ingatlanban élt Urfahrban, a Duna-menti Linz városában.

Hitler 1902-ben vesztette el apját, míg anyja 1907-ben halt meg. Három évtizeddel később Hitler a világ legvérengzőbb konfliktusának kirobbantója, és a zsidók millióinak életét követelő Holokauszt felelőse lett.

hirdetés
“Ez a 31 levél minden eddiginél pontosabb képet ad Alois Hitler személyiségéről, ami nagymértékben hatott a fiatal Adolfra. Sokat felfed a Hitler család hétköznapi életéről is, amit eddig mítoszok, kitalációk és feltételezések öveztek” - írja a könyvet kiadó Styria Books. A szakértők szerint már most számolhatunk vele, hogy a könyv tartalmából film készülhet.

Egy kritikus, Alexandra Föderl-Schmid azt is kiemelte a Süddeutsche Zeitungban, hogy “Hitler, aki olyan nagy hangsúly fektetett az árja származásra, családfája alapján maga sem felelt meg ezeknek a feltételeknek".

“Rengeteg könyv és film készült már Hitler sofőrjéről, orvosáról, titkárnőjéről, de az apjáról eddig szinte nem is voltak forrásaink” - tette hozzá Föderl-Schmid.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Itt újítják fel a legendás 424-es gőzmozdonyokat is – a MÁV gőzösműhelyében jártunk

A közel 120 éves Istvántelki Főműhelyben elszeparált 4000 négyzetméteren elterülő gőzösműhelyben tucatnyi olyan szakember dolgozik, akik még gőzmozdonyok javítására specializálódtak. Képriportunk az ő munkájukat mutatja be.
Markovics Z. Kristóf - szmo.hu
2021. március 02.

hirdetés

Nemcsak az olaj, hanem a vasúttörténelem romantikája is áthatja a legendás helyiség levegőjét. Az Istvántelki Főműhely gőzösműhelyében jártunk.

A MÁV Rail Tours Kft-hez tartozó műhelyben Holcsik Ferenc vasúti szakreferens vezet körbe. Megbámulhatjuk nemcsak a jelenleg felújítás alatt álló három gőzmozdonyt, nevezetesen a 269-est és a két 424-est, hanem a mellettük zajló munkálatokat is - legyen az akár forgóvázcsere, forgácsmunka, látványos hegesztések - vagy a több évtizede a falakon lógó régi mozdonyok tervrajzait.

A műhelyben található gőzmozdonyok felújított állapotukban nosztalgia-szolgálatokat látnak majd el a vaspályákon.

A közel 120 éves Istvántelki Főműhelyben elszeparált 4000 négyzetméteren elterülő gőzösműhelyben tucatnyi olyan szakember dolgozik, akik még gőzmozdonyok javítására specializálódtak. Képriportunk az ő munkájukat mutatja be.

A műhelybe belépve egyből feltűnik a kép baloldalán látható klasszikus blokkoló óra, amivel a békedidőkben kellett egy karton behelyezésével a munkakezdést, illetve befejezést regisztrálni.

A felújításra váró, egykor tehervonati szolgálatot ellátó, Bécsújhelyen gyártott 269-es gőzmozdony az egyetlen megmaradt példány a sorozatból, és egyben az egyik legrégebbi, fennmaradt típus 1870-es gyártási évével: világszerte kuriózumnak számító gőzmozdonyról van szó.

hirdetés

Holcsik Ferenc vasúti szakreferensként többek között a műhelyben dolgozók továbbképzéséért is felel, pályája elején számos dízel, villamos- és gőzmozdony típusvizsgáját is megszerezte, a vasút csínját-bínját behatóan ismeri.

Takács György szerkezetlakatos egy hegesztésen dolgozik éppen - állítása szerint napjainkban alig akadnak már olyan érdeklődők, akik az ő szakmáját választva hajlandóak lennének „bebújni” egy gőzmozdony kazánjába.

A huszonhárom éves Klinger Ádám a műhely, és egyben az ország egyik legfiatalabb, gőzmozdonyokra specializálódott vasúti járműszerelője.

A forgácsasztalnál dolgozó Biriszló Zsolt épp egy, a 424 009-es gőzöshöz szükséges csatló munkálatain dolgozik. A csatló a gőzmozdonyok vezérművének egyik nélkülözhetetlen alkatrésze: ennek segítségével (is) lendül mozgásba a mozdony.

Az ún. Schlieren-személykocsi egyik forgóváza a levegőbe emeléskor egy kétszer tizenöt tonnás daru segítségével, ami által a szakemberek ki tudják emelni többek között a tengelyeket is. Ezeket a forgóvázakat kilenc évente kell átvizsgálni.

Ádám épp az ún. támrúdhoz szükséges elemet vág le, ez a kis rúd a gőzmozdony tűzszekrényét és állókazánját fogja össze.

A macskák természetesen egy gőzösműhelyből sem hiányozhatnak: egyikük a MÁV ikonikus, 424 247-es „Bivaly” becenevű gőzmozdony hosszkazánjánál pózol a magasban.

A műhelyben dolgozó Szentesi-testvérek a Schlieren-személykocsi forgóvázát a javítási munkálatok miatt szó szerint darabra szedték: a kiemelés után a forgóváz tengelyét is egyenként szerelték ki a váz alól.

A falakat díszítő különböző gőzösöket felvonultató megkormosodott, kiszedett cikkek, fotók is elmaradhatatlan illusztrációi az óriási műhelynek.

Elhagyva a gőzösműhelyt, odakint az 1890-es évek elejéről származó 204-es sorozatú, becenevén „Annamari” gyorsvonati gőzös pihen a főműhely tolópadján, várva többi idős társához hasonlóan az üzembe állást.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT

Ciki vagy nosztalgia? – Klasszikussá vált emlékek a szocializmusból

Visszagondolva néha cikinek érezhető, de mindenképpen meghatározó eseménye volt az akkori gyerekek és fiatalok életének többek között a kisdobos-avatás, a szüretelés vagy az őrsgyűlés.
Forrás: Játékmúzeum blog, Címkép: Budapest XII. Csillebérc (Úttörőváros), Kádár János rágyújt, tőle jobbra a második Maróthy László. 1973. Fortepan/Urbán Tamás - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés
Egy virtuális Játékmúzeum azoknak, akik kedvelik a nosztalgiát és érdeklődnek a 60-as, 70-es vagy 80-as évek régi játékai iránt.

Ahogy azt az elmúlt időszakban megszokhattátok, minden hétfőn a gyerekkorunk emlékeiből idézek fel néhány érdekesebbet ebben a rovatban. Foglalkoztunk már fotózással, zenehallgatással, filmezéssel, édességekkel és most olyan emlékeket próbálok felidézni, amelyekben szerintem nektek is részetek volt egykoron és máig emlékeztek rájuk.

Ebben a részben nem a tárgyak játsszák a főszerepet, hanem inkább az események, amelyeket gyerekként nagyon sokan átéltünk. Egészen biztosan kimarad majd egy-két érdekesebb dolog a felsorolásból, de ezeket ti is felidézhetitek kommentben.

Gyerekkorunk egyik meghatározó része volt a kisdobos-, majd pár évvel később az úttörőavatás

A gyerekek általában örömmel várták, hogy ezen az avatáson átessenek. A tanáraink általában megkövetelték, hogy tudjuk a kisdobosok hat, majd később az úttörők tizenkét pontját is. Az általános iskola alsós évfolyamaira járók voltak a kisdobosok, míg a felsősök az úttörők voltak. Az öltözet ennek megfelelő volt.

A kisdobosoknak fehér ing, kék nyakkendő, síp és kisdobos öv, míg az úttörőknek fehér ing, piros nyakkendő, síp és úttörő öv volt az egyenöltözet.

A középiskolába lépve ennek a helyét a KISZ vette át, ami már egy teljesen más történet volt.

hirdetés
Őrsi gyűlések

Az osztályokban a gyerekeknek kötelező jelleggel kellett őrsökbe csoportosulniuk. Az őrsök elég vegyes képet mutattak, hiszen a jobb és rosszabb tanulók egyaránt helyet kaptak a 10-12 fős csoportokban.

Az őrsök természetesen igyekeztek a legkiemelkedőbbek lenni, így tanulmányi versenyeken, szemétszedéseken, papírgyűjtéseken, sportversenyeken, kirándulásokon is együtt tevékenykedtek általában a gyerekek. Az egyes tevékenységekről írásos beszámolók is születtek, amelyek az őrsi naplóba kerültek be, szép rajzok kíséretében.

Arra nem emlékszem, milyen gyakorisággal, de őrsi gyűléseket is tartottunk, ami nálunk általában káoszba fulladt és poénkodásba, de más helyeken biztos komolyabban vették ezeket a kisdobos- és úttörőélethez tartozó feladatokat.

Őszi szüreti munkák

Ha jól emlékszem, már általános iskolában és később középiskolában is részt vettünk az őszi betakarítási munkákban, ami annyit jelentett lényegében, hogy a mi környékünkön egy hétig iskola helyett szüretelni jártunk valamelyik termelőszövetkezetbe.

Ezt akkoriban hatalmas bulinak éltük meg, hiszen nem kellett suliba menni, helyette szüretelhettünk, és bármennyi szőlőt megehettünk, és még egy kevéske pénzt is kerestünk a munkánkkal. Igen, pénzt is kerestünk, aminek egy része az osztálypénztárba került, míg egy másik részét mi kaptuk meg.

Ez egy tipikus win-win szituáció volt. A tsz-ek olcsó munkaerőt kaptak, aki leszedte a beérett gyümölcsöt, mi pedig néhány száz forinttal gazdagabbak lettünk.

OSN

Ez a három betű keveseknek mond már valamit, de aki a 70-es, 80-as években volt fiatal, az pontosan tudja, hogy ez bizony az Országos Sportnapok rövidítése volt. Az OSN egy rangos sporteseménynek számított, ahol az iskolák különböző tornához köthető formációs gyakorlatokkal mutatkoztak be. A mai napig pontosan emlékszem, hogy mi műanyag súlyzókkal végeztünk különböző mozdulatokat Lionel Richie Say you Say me című számára.

Honvédelmi napok

Általában a honvédelmi napok is az iskolai élettel estek egybe. A Magyar Honvédelmi Szövetség rendezésében zajló országos eseményt minden településen másképpen tartották meg.

Jellemzőek voltak a különböző akadály- vagy váltóversenyek, de ahol lehetőség nyílt rá, ott a gyerekek egy kicsit betekintést nyerhettek az MHSZ és a honvédség életébe is. Nálunk lehetett harckocsikba ülni vagy az MHSZ azóta tönkrement lőterén légpuskával célba lőni is.

Igazából ez egy érdekes rendezvény volt, ahol olyan világba nyerhettünk gyerekként betekintést, ami akkoriban számunkra kicsit elérhetetlen volt.

Nos, ebbe a részbe ennyi fért bele. Pedig lett volna még miről írnom bőven - elég, ha csak az osztálykirándulásokra, a gyárlátogatásokra vagy a minden iskolát érintő szemétszedésekre gondolok. Talán majd a következő részben ismét öt hasonló emléket idézek fel. Ehhez várom a ti ötleteiteket is kommentben.

Régi játékod van? Ne dobd ki! Ne add egy neppernek! Tudd inkább jó helyen, ahol megőrzik és vigyáznak rá!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: