Leleplezték Houdini legnagyobb titkát
Houdini hihetetlen szabadulásainak titka lelepleződött, amikor előkerült az illuzionista egyik átalakított bilincse, amely egy bizonyos pozícióban kinyílt. A fém béklyókat a híres „Kínai Vízi Kínzás” fantázianevű trükkben használta a magyar származású előadó, mely során a közönség döbbenetére mindössze három percen belül sikerült kiszabadulnia a víz alatti fogságból.
A Birminghamben gyártott, rozsdás bilincset Theo Hardeen, Houdini testvére örökölte az illuzionista 1926-ban bekövetkezett halálát követően. Ez a szabaduló művész első olyan bilincse, amelyről kiderült, hogy átalakították.
A speciális gyorskioldó zárrendszerre Billy McComb, egy brit bűvész bukkant rá, aki egy gyűjtemény részeként vásárolta meg a bilincset Houdini testvérétől az 1960-as években. McComb a bilincs tisztogatása közben jött rá a titokra. Vélhetőleg a legendás illuzionista nyílt láng felett hevítette a rugókat mielőtt a béklyó a csuklóira került. Így felhelyezés után a szerkezet biztosan zárt, fejjel lefelé fordítva azonban szétnyílt.
Harry Houdini
McComb halála után a legendás bilincset egy magángyűjtő vásárolta meg 2006-ban, amelyet most árverése bocsátanak a londoni Bloomsbury negyedben és a várakozások szerint akár 3000 fontot, azaz több mint egymillió forintot is fizethetnek majd érte.
Michael Heseltine a Bloomsbury aukciós ház szakértője szerint Houdini 1895-től kezdve használt bilincseket a mutatványaiban. „Számos vízi attrakcióval lépett színpadra és elképzelhető, hogy ezt a bilincset a Kínai Vízi Kínzás nevű, életveszélyes előadás során használta.”
„A bilincset átalakították, hogy egy bizonyos pozícióba állítva szétnyíljon. Ez az első alkalom, hogy arról értesülök, hogy Houdini ilyen bilincseket használt”- mondta a szakértő. „Nincs semmilyen titkos mechanizmus és rendesen záródik a bilincs, de valószínűleg használat előtt az illuzionista felmelegítette a szerkezetet, melynek hatására csökkent a nyomás a rugón.”
„Ez azt jelenti, hogy alaphelyzetben a bilincs rendesen záródott, de egy bizonyos pozícióban szétnyílt, egyfajta biztonsági intézkedésként. Szükség volt erre az elővigyázatosságra, hogy Houdini biztosítsa a kijutást és a közönség bizonyára nem vette észre, hiszen a trükköket másodpercek alatt hajtotta végre.”
Mint mondta, nem tud más Houdini-bilincsről, amin átalakítás nyomai lennének láthatók, ezért ez a darab vélhetően különösen értékes és reméli, hogy egy magángyűjtőhöz kerül majd.
Az árverésre december 12-én kerül sor.
Forrás: Telegraph