MÚLT
A Rovatból

Csak terrorral lehetett távoltartani az embereket Nyugat-Berlintől – Ilyen volt az élet a legkeményebb kommunista országban

Az NDK a berlini fal előtt sem volt szívderítő hely. Drága, gagyi termékek, élelmiszerhiány és háztömbkommandók mindenütt.
Forrás: Tó-retró blog, címkép: Drezda, 1961. Fortepan/Hunyady József - szmo.hu
2022. február 11.


Link másolása

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Egy fontos dátum: 1961. augusztus 13-án építeni kezdték a Németország fővárosát kettészelő berlini falat, azonban ez a momentum nem a kezdete volt a sanyarú életnek, hanem éppen a következménye.

Maga a fal a történelem talán első olyan építménye volt, mely nem a lakók védelmét volt hivatott szolgálni, sokkal inkább őket akarta a keleti oldalon tartani. A folyamatok, melyek a fal építéséhez vezettek, a korabeli magyar sajtóban nem jelenhettek meg.

Nem mutattak volna jól a címlapon a minden rendszernél jobbnak lefestett kommunizmus elől menekülő kelet-németek. Az odalátogató turistákat, dolgozókat cserediákokat pedig szigorúan ellenőrzött helyekre vitték csak el, egy hamis világot mutatva be számukra. Így az olyan dolgok, mint a Balaton-brigád (az NDK titkosszolgálat kihelyezett egysége) csak a rendszerváltás után kerültek nyilvánosságra. Azonban a külföldi lapok nagyon is szemléletes riportokban mutatták be a Stasi által sanyargatott ország mindennapjait, a helyzetet a legkeményebb barakkban.

Éppen a fal építése előtt, 1961 késő tavaszán rendelt el különleges intézkedéseket az NDK akkori vezetője Walter Ulbricht.

A teljes kelet-német hadsereget (100 ezer fő) „bármilyen eszköz” használatára feljogosította a tömeges méreteket öltő Nyugat-Németországba irányuló szökéshullám megállítására.

Azt, hogy mi okozta a menekülés iránti vágy ilyen mértékű felerősödését, a vezető is jól tudta. Egy 1500 fős konferenciát hívott össze, hogy ismertesse a helyzetet. Itt világossá tette, hogy azok az emberek, akik a boltokban nem tudják még a legalapvetőbb élelmiszereket sem megvásárolni, nyilván elégedetlenkedni fognak (a boltokban gyakran a kenyér is ehetetlen volt, míg a vaj vagy a tojás szinte folyamatosan hiánycikknek számított).

Csalódnia kell azonban annak, aki azt gondolja, hogy ezen az eszmecserén megoldást kerestek a hiányok enyhítésére!

Ulbricht azt a feladatot adta a hű pártkatonáknak, hogy értessék meg a lakossággal: az olyan élelmiszerekért, melyeket külföldről kell behozni, kemény valutával vagy drága termékekkel kell fizetni. Ezért csak a létminimumhoz szükség ételmennyiséget hozhatják be az országba. Mindeközben az NDK-ban megtermelt búza, tej, stb. vonatokra került és a Szovjetunióba vagy nyugatra (más termékek fejében) vándorolt.

Német nyelvű kulturális-politikai plakát az NDK-ból, Magyar Nemzeti Múzeum/Europeana

Ráadásul a nehézipar feleslegesen erőltetett túlfejlesztése szintén nem a mezőgazdaság malmára hajtotta a vizet. A nemtörődömség és a hozzá nem értő pártkatonák is hozzátették a magukét a folyamathoz. Akkoriban született a vicc, hogy „Mi a különbség egy atombomba és egy kollektív farm (nálunk MgTsz) között? Semmi. Mind a kettő teljesen elpusztítja a földet.”

Bár a pártpropaganda nem győzte eleget hangsúlyozni, hogy a szocializmus hamarosan győzedelmeskedni fog, ezt egyre kevesebben hitték el. Az országban napról-napra keservesebbé vált az élet. Az élelmiszerek mellett szinte mindenből folyamatos volt a hiány.

Egy hűtőgépre a vásárlástól számítva egy, egy mosógépre két évet kellett várni. A helyben gyártott Wartburgok várólistája több évre nyúlt, ráadásul 1961-ben Kelet-Németországban (átszámítva) közel 4000 dollárt kellett érte fizetni, miközben nyugaton 1200 márka körül árulták. Bár a lakásellátás nem volt rossz (ekkor nőttek ki a földből a tipikus betondzsungelek) maguk a lakóegységek meglehetősen szegényesek voltak. A kis konyhában nem volt hely főzéshez és a legtöbb egységben nem volt fürdőkád sem. Ráadásul ha lehetett is kapni valamit a boltokban, többnyire az is csapnivaló minőségű volt. (A szocialista selejtgyártásról itt írtunk korábban).

Egy külföldi tudósító megdöbbenve tapasztalta, hogy az éttermek meglepő módon folyamatosan dugig vannak. Meglepett kérdésére az egyik vendég kifejtette, hogy a takarékoskodásnak semmi értelme. Az ember sohasem tudhatja, mikor kényszerítik a bankbetétek tulajdonosait értéktelen állami kötvények vásárlására.

Rendes bútort, vagy ruhaneműt nem lehet kapni, így a legokosabb, ha megeszi a pénzét, és nem gondol többet rá. A férfi – mint szinte minden társa - kardigánt és felhajtás nélküli gyapotnadrágot viselt, mivel a keletnémet konfekcióáruk rosszak és drágák voltak.

Nem nagyon lehetett válogatni.

Ilyen körülmények között érthető, ha az embereket csak terrorral lehetett távoltartani az utca túloldalán hívogató, gazdag Nyugat-Berlintől... A hatóságok a szökések megállításához az emberek kontrolljának addig soha nem látott szintjét vezették be. Figyelték a bankszámlákat és mindenkit ellenőriztek, aki jelentősebb mennyiségű készpénzt vett fel, emellett

létrehozták a háztömbkommandókat is.

Az ő feladatuk az volt, hogy késő éjszaka az épület valamennyi lakásában ellenőrizzék a létszámot.

Kelet-Berlin, Karl-Marx-Allee a Strausberger Platz felé nézve. 1962. Fortepan/Nagy Gyula

Ha a családból valaki nem tartózkodott a lakásban, arra azonnal elfogatóparancsot adtak ki. A vasúti szerelvényeket intenzíven ellenőrizték, és ezt a baráti országoktól is kérték. Nem volt ritka, hogy a magyar hatóságoknak NDK állampolgárokat kellett leszállítania a tőlünk Jugoszláviába tartó vonatokról, ha a papírjaik nem voltak rendben (onnan szöktek a legtöbben nyugatra).

Az NDK-ban azonban még ennél is intenzívebb volt a felügyelet.

Nem volt ritka, hogy egy Drezdából Kelet- majd Nyugat-Berlinbe tartó vonaton 6-8 ellenőrzés is lezajlott, a 200 kilométeres út alatt. Ilyenkor a szerelvényt akár 20-30 határőr és titkosrendőr szállta meg, és azonnal leszállították, akinél csak gyanították a szökés esélyét.

Bár a fal felépülése után valamelyest könnyebbé vált a hatóságok „munkája”, a szökések 1961 után sem értek véget. Történészek úgy kalkulálnak, hogy a falon (felette, alatta) összesen mintegy 3500 embernek sikerült Nyugat-Németországba szökni. Ez a szégyenteljes építmény 28 éves fennállásával számolva évente alig 125 embert jelent. Ráadásul a hátramaradt családtagok ilyenkor hosszú időre börtönbe kerültek. Ám valószínűleg így is örültek, hogy valakinek mégis sikerült...

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es, 80-as évekre, és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta-csoporthoz!

A kérdőív kitöltésével pedig segítheted a Tó-retró Balatonnal kapcsolatos kutatását, és ajándékot is nyerhetsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap?
A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. A többi érdekes részlet is kiderül a videóból.

Link másolása

Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap? A Szeretlek Magyarország Tik-Tok videójában ennek járt utána.

Az 1848-as forradalom a legbékésebb forradalom volt Európában, hiszen nem folyt vér. A magyarok leginkább egy kicsit szabadabb életet szerettek volna, nem a függetlenségre törekedtek. Az elején még a jelszavuk is ezt tükrözte. Hogy mi volt ez? Kiderül a videóból.

Ahogy az is, hogy Petőfi Sándor a leírt versét otthon felejtette, ezért soronként kellett lediktálnia. A hosszas folyamat miatt az utcán várakozó több ezer embert emiatt Jókai hazaküldte ebédszünetre.

A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. Petőfi itt nem szavalta el a versét, hanem beszédet mondott, a verset pedig egy ifjú színész szavalta el.

A videóból az is kiderül, hogyan jutottak fegyverhez, és mi történt Táncsics Mihállyal a kiszabadítása után.

VIDEÓ: Hogy zajlott március 15.?

@szeretlekmagyarorszag.hu Te ismerted ezeket a történéseket a forradalmunkról? Az 1848-as március 15-i események nem teljesen úgy zajlottak, ahogy az a köztudatban is benne van. #forradalom #március15 #szeretlekmagyarorszag #petőfi #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Szeretlek Magyarország.hu - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk