MÚLT
A Rovatból

Honnan kapta a nevét a Rakéta porszívó?

Nem az alak adta a nevet, hanem inkább fordítva. A szálak a Szputnyik 1-ig és Tyereskováig vezetnek vissza!
Forrás: Tó-retró blog, fotók: Pixaby - szmo.hu
2023. február 06.


Link másolása

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Gyermekkorom karácsonyait átszőtte a rengeteg mese a tűlevelek és a Rakéta porszívó állandó és többnyire műszaki katasztrófával végződő harcáról.

Az alig 400 wattos motorral ellátott, szivar formájú és brutális hangerővel támadó eszköz éppen elég erős volt ahhoz, hogy öngyilkosságot kövessen el a fenyő elszáradt tüskéinek felszívásával. Márpedig a gyárilag szőnyegpadlós panellakásokban még a húsvéti nyuszi is talált tűleveleket, a leggondosabb takarítás mellett is.

Akkor, a nyolcvanas évek elején nem is sejtettem, hogy a Szputnyik és Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova szelleme járta át házgyári otthonunk lakótereit. De szaladjunk csak vissza még harminc évet az időben!

Bár az amerikaiak és a szovjetek között zajló űrversenyt hivatalosan a Szputnyik 1 műhold 1957. október 4-i fellövésétől számítják, az űrkorszak már jóval korábban beköszöntött. A folyamatos rakétakísérletek és fejlesztések nyomán az ötvenes évek elején, Amerikában már javában megjelentek az olyan filmek és tárgyak, melyek a világűr közeledő meghódításának izgalmára reflektáltak.

Ebben az időszakban a Szovjetunióban nem igazán pepecseltek olyan értelmetlen apróságokkal, mint a használati tárgyak megjelenésének önálló fejlesztése.

A kor eszközeit és autóit szemlélve jól látszik, hogy az ihletnél általában többet merítettek egy-egy nyugat-európai vagy amerikai mintából. Ennek köszönhetően az ötvenes évek elején már a Szovjetunióban is mind gyakrabban tűntek fel az űrverseny vagy egyszerűen csak űrkutatás témájú használati tárgyak, konyhai eszközök és más kis- és nagygépek.

Persze egy ideológiailag fejlett rendszerben az esztétika és a fogyasztói igények kiszolgálása kevésbé tartoztak a preferenciák közé, itt kérem mindennek szerepe kellett, hogy legyen a kommunizmus sikereinek építésében.

Az otthonokba így beköltözött az éledező űrverseny, és a háziasszonyok számára az új megjelenésű gépek használata olyan izgalmassá vált, mint egy űrséta (komolyan ezt hirdette a propaganda!).

Csak így volt garantálható, hogy a teljes Szovjetunió felsorakozzon a rajtvonalra és (holmi kényelmi termékek követelése helyett) mindent feláldozzon az űrbéli sikerekért.

Az űrverseny ihlette, legjelentősebb szerkezetek közül a legelső egy mosógép volt, pontosabban az első, szovjet automata mosógép 1952-ben. Az űrrakéták első fokozatára emlékeztető dizájn láttán pedig kit érdekelt egy olyan apróság, mint hogy Amerikában már hat éve létezett ilyen automata mosógép!

A Rigai Elektromechanikai Üzem által fejlesztett EAYA-2 és EAYA-3 modellek így is zajos sikert arattak, és csakhamar 5 éves várólista alakult ki rájuk. A szemfülesek így hozzá is juthattak, mire ’57-ben fellőtték a Szputnyikot.

Ráadásul e gépek „diszkont” áron kerültek a boltba, hiszen 600 rubelt kellett fizetni értük (kb. fél évi átlagfizetés), miközben előállításuk darabonként 1500-ba került.

De ekkor már rajtvonalon álltak az „űrporszívók” is...

Ebben az esetben magáé a Rakétáé az elsőség, annak ellenére, hogy nem arról a porszívóról beszélünk, melyre manapság emlékszünk ezen a néven. A nálunk is nagy számban forgalmazott típusnak ugyanis volt egy elődje, mely jóval gömbölyűbb vonalakból épült fel, és nagyobb fogantyúja révén jobban is emlékeztetett egy űrrakétára (na jó olyanra, amit egy kisgyerek rajzolna). De erre az eszközre mér visszakanyarodunk később. Az 1955-ben megjelent Saturnus porszívó ugyanis jóval látványosabbra sikeredett!

A szovjet mérnökök (ők feleltek akkoriban a formatervért is) ugyanis egy meglévő terméket (az amerikai Hoover’s Constellationt) olyan ügyesen változtattak meg koppintás közben, hogy még az űrverseny-ideológiába is sikerült beilleszteni. Az eredetileg gömb formájú porszívóra egy sárgaréz gyűrűt szereltek és „voala!” kész is volt a stilizált Szaturnusz bolygó. A hatvanas évek elején pedig megérkezett végre az általam is emlegetett „tűlevélvadász” Rakéta 7!

Aki élt az előző rendszerben, az szinte biztosan unalomig ismeri a formáját (és a súlyát meg a hangját) ennek a porszívónak.

Az 1980-ig 2,5 millió példányban legyártott gép annyira népszerű volt nálunk, hogy ma is található mesterember, aki vállalja a javítását! Márpedig az rá is fér. A meglehetősen egyszerű szerkezetnek ugyanis volt egy gyenge pontja (a tűleveleken kívül), ugyanis a hozzá adott porzsák hajlamos volt a kinyúlásra. A mögötte elhelyezkedő motor szívóhatása folytán egyszerűen megnyúltak a szövetszállak, és így a zsák előbb-utóbb belelógott a villanymotorba. Az eredmény egy porzsák mínusz és többnyire egy villanymotor javítás lett. Ennek ellenére a hatvanas évek végén, a leváltására tervezett Rakéta 12M meg sem tudta közelíteni a sikereit. De kanyarodjunk vissza a gömbölydedebb elődhöz egy pillanatra.

Egy plakát, amin még Rakéta néven hirdették a Csajkát

1963-ig a szovjet ipar két porszívót forgalmazott párhuzamosan Rakéta néven, ám ekkor egy ideológiai csoda történt: az űrben járt Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova, az első nő! Mi hozhatja közelebb a női házimunkát és az űrverseny sikereit, mint egy űrben lebegő asszony?

Nos, a mérnökök újra kitettek magukért kreativitás fronton és az elsöprő sikerű Rakéta 7 mellől úgy mentették ki az ős Rakétát, hogy egyben a sikernek is emléket állítottak.

A gépet 1963-tól Sirály (csajka) néven forgalmazták. Ez volt ugyanis Tyereskova hívóneve pilótaként. Az első női űrhajós persze biztosan kapott a legendás szamovár sorozatból is, melyet éppen az űrhajósoknak (és a külföldi vendégeknek a sikereket sulykolandó) fejlesztettek ki.

Az említett hi-tech elektromos szamovárt Konsztantyin Szobakin szobrászművész tervezte, akit a Szputnyik műhold óriási sikere ihletett. Az 1962-ben megjelent Szputnyiknak is nevezett szamovár a Szovjetunió első azonos nevű mesterséges műholdjára hasonlított, kerek alakjával és három kúpos lábával, amelyek az antennákra emlékeztettek. A szamovárhoz rögzített, szokásos fogantyúk helyett a fő tartályt külön gyűrű vette körbe, amely a föld keringését szimbolizálta. Hát nem érhetett fel egy házimunka a hatvanas évek Szovjetuniójában valóban egy űrsétával?

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es, 80-as évekre, és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta-csoporthoz!

Ha szívesen felidézed az előző korszak karácsonyait, szeretnéd tudni, hogy akkoriban a télapót vagy a Jézuskát várták a gyerekek, és milyen játékok kerültek a karácsonyfa alá vagy milyen szaloncukrokkal és égőkkel díszítettük fel a karácsonyfát, és mit viseltünk a jeles ünnepen, olvasd el a Tó-retró blog szerzőjének új könyvét! További részletek és megrendelés itt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
A kokárda helyes használata: tudod, hogyan kell jól elkészíteni?
Örök vita, hogy kívül zöld vagy kívül vörös-e az igazi 48-as, magyar kokárda. Történész érvel a megoldás mellett.
Forrás: Urbanlegends, Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt, és Wikipedia - szmo.hu
2023. március 14.


Link másolása

Kokárda: a forradalom szimbóluma

A nemzeti ünnep környékén elterjedt a közösségi oldalakon, hogy mivel a magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, ezért helyesen kívülre kerül a zöld. Egyébként évek óta folyik róla a vita: kívül piros vagy kívül zöld a kokárdánk? Mielőtt lecserélnétek hagyományos kokárdátokat, érdemes meghallgatni erről egy történészt is.

A magyar kokárda készítés mai napig élő hagyomány

A Facebook kokárdareformerei a következőképp érvelnek a kívül zöld kokárda mellett:

“Az 1848-as pesti forradalom idején a márciusi ifjak még valóban így is (kívül piros) használták, de Than Mór festményein is megfigyelhető, hogy a huszárok csákórózsáján is helyesen szerepel a színsorrend. Téves viszont Szendrey Júlia kokárdája, amit Petőfinek készített, hiszen ezen az olasz színek sorrendje figyelhető meg. Valószínűleg már a forradalom idején is használtak téves kokárdákat, nem mindenki tudhatta hogyan kell helyesen hajtani. Manapság téves történelmi berögződések, és a hagyomány miatt legtöbbször a piros van kívül és a zöld belül”

Kokárda készítés: a történész véleménye

Továbbá idézik Katona Tamás történész egy beszédét is:

„… Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb.”

a tradicionális magyar kokárda kívűl piros

1848-ból származó pántlikás szalagrózsa/Wikipédia

Milyen érvek hangoznak még el? Egy blog szerint az eredeti szabály szerint a színek mindig belülről kifelé olvasandók. A zászló fölső része kerül a kokárda belsejébe, az alsó része pedig a külső szélére. A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, tehát helyesen kívülre kerül a zöld. (Forrás: Kovácsné Ági)

A kokárda színei: ez a helyes sorrend

A leginkább elterjedt a kívül piros, belül zöld, amely elméletileg helytelen, mivel a szabály szerint a színek mindig belülről kezdődnek. A magyar kokárda tehát az „előírás” szerint helyesen kívül zöld, belül piros kell, hogy legyen. Zászlótörténészek szerint amennyiben külön lelógója van, a kívül piros változat is helyes.

A történész véleménye a kívül zöld kokárda kapcsán

Az Urbanlegends azonban megkereste Hermann Róbert történészt is. Ő is először Katona Tamástól hallott erről a kívül zöld kokárdáról valamikor 1994 körül. Neki pedig Olaszországban mondták ezt egy hivatalos látogatáson. Ami kokárdát viszont Hermann a korszakból ismer, ott mindenhol kívül van a piros, belül a zöld.

a magyar kokardat már a forradalom idején sem viselték helyesen

Tovább bonyolítja a kérdést, ha van farka a kokárdának. Zászlótörténész kolléganője szerint ugyanis akkor szabályos a kívül piros – belül zöld. Ha nincs farka, akkor viszont a heraldikai szabályok szerint kívül kellene lennie a zöldnek, belül a pirosnak.

Hermann rögtönzött ikonográfiai kutatása során csak két kokárdát is ábrázoló korabeli Vasvári-litográfiát talált. Ezeken azonban nemigen lehet megállapítani a színek sorrendjét.

"De nekem úgy tűnik, hogy inkább a piros volt itt is kívül, s belül a zöld”
– írja Hermann.

Hermann a szabálytól függetlenül saját bevallása szerint az eredeti formánál maradna, ugyanis:

"mégiscsak így hordták-hordjuk 162 éve. No és azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a ‘heraldikai tévedés’ tudatos volt. Vagyis hogy a kokárdát hordók ilyen módon kívánták kifejezni a rokonszenvüket az olasz forradalmi egységmozgalommal. De ez csak feltételezés, bizonyítani nem tudom”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rákóczi úti kivégzést a teljes pesti értelmiség látni akarta
A 19. században egy belvárosi állami fogház udvarán működött egy kivégzőhely, ahol a hóhér is legendás volt, nem beszélve egy felkapott akasztásról.

Link másolása

A látvány, melyet a holttest nyújt, iszonyú és megdöbbentő egyszerre” – számolt be a Nemzet című lap 1883-ban egy közvéleményt felkavaró rablógyilkosságról. A budai Várban, saját palotájában fojtotta meg brutálisan Majláth Györgyöt – az országbírót, a főrendi ház fejét – egy bűnbanda, színtiszta nyereségvágyból. A bandavezér Spanga Pál volt, akit ezért kivégeztek, de ami igazán érdekes lehet egy budapesti számára, hogy pontosan hol. A XIX. században épült ugyanis a Rákóczi út 66.-ban (akkoriban Kerepesi út 30. volt), a mostani Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar között egy évtizedeken keresztül működő börtön, belső udvarában egy kivégzőhellyel.

A szóban forgó ingatlan eredetileg nemes Eggendorf József mészáros mester tulajdona volt, akinek halála után az özvegye adta bérbe a városnak a rozoga, földszintes, nagy udvaros házat. Működött benne toloncház és fogvatartottak elemi iskolája is, mielőtt állami fogház lett. Az udvar deszkapalánkkal volt kettéválasztva és a belső részén volt a kivégzőhely, amelyre ráláttak a siralomházból is, de azért letakarták vastag vászonnal az ablakokat, amíg ácsolták a bitófát.

Erre a kivégzésre valamiért fél Budapest kíváncsi volt, az ügyészségnek több ezer belépési kérelmet kellett volna feldolgoznia, holott csak száz fős befogadóképessége volt ennek az eldugott kis udvarnak. Mégis valahogy bepréselte magát a duplája, többek között olyan nézőkkel, mint a Nemzeti Színház színészei, irodalmárok, politikusok, de a kígyózó sor miatt le kellett zárni a Kerepesi utat is. „E tapasztalat talán elég hangos intelem arra, hogy a főváros kellő közepe s legélénkebb forgalmi helye nem a legalkalmasabb vesztőhely” – vonta le a következtetést a Jogtudományi Közlöny felelős szerkesztője. 1888-ban a börtönt el is költöztették innen, kijjebb a centrumtól.

Nem csupán a vesztőhely volt legendás akkortájt, hanem a hóhérja is: Kozarek Ferenc állami ítéletvégrehajtó fiatalon mészárosinas volt, aztán szakmát váltott. A város rettegett kivégzője szalonkabátban és cilinderben tett eleget kötelességének, fehér selyemkendővel eltakarva az áldozatai arcát, hétvégente pedig hintón hajtatott lánya társaságában a Sugárúton. Az említett Spanga-ügy volt a mester utolsó kivégzése a helyszínen. Később egy állami pályázaton a néhai hóhér egyik fia, a boncmesterként dolgozó Antal nyerte el ismét az állami ítéletvégrehajtói posztot. Az utód azonban csak hét alkalommal bizonyíthatta, hogy méltó hírhedt édesapja emlékéhez, ugyanis a kinevezése után nem sokkal egy akasztás közben lesodorta a kalapját a jeges szél, és úgy megbetegedett, hogy pár nap alatt elhunyt tüdőgyulladásban.

Az akasztóhely utóélete

Amikor 1896-ban megnyílt a Kozma utcában a Budapesti Fegyház és Börtön, akkoriban Közép-Európa legnagyobb büntetés-végrehajtási intézeteként, az addig működő két kis börtönre immár nem volt szükség. Az egyik volt a Soroksári – ma Ráday – utcai, a másik pedig a szóban forgó Rákóczi úti épület. A 20. század elejére ezért az utóbbi intézmény eggyel kedvesebb koncepcióknak adott helyet, például itt nyílt meg a Szénsav-, Szifonkupak-, Szikvízgép- és Mechanikai Gépgyár, a cukorka- és viaszgyertyagyár, egy üvegesiparüzlet, egy fényképész műterem, sőt egy Ámor nevű mozi is. Pár évvel később már egészen belakták az épületegyüttest, és olyan szolgáltatásokkal bővült a környék, mint a kocsma, fehérneműtisztító, ékszerészüzlet, kelmefestő és férfikalapos – de ide került a filmkölcsönzéssel foglalkozó Turul film központja is.

A pezsgő szociális élet azonban nem tartott sokáig, mivel 1929-ben az Ingatlanbank vetette ki a hálóját az épületre, mondván, egy hatemeletes bérpalotát álmodott meg az akasztóhelyként elhíresült ház telkére. A bontás gyorsan lezajlott, ám pár hónappal később a bank már a válságra hivatkozva nem vágott bele az építkezésbe, ezért továbbadták a Részvényserfőzdének, de végül ők sem valósították meg nagyívű terveiket.

Az ingatlan parlagon hevert, ameddig 1950-ben el nem kezdődtek a kettes metró alagútfúrásának munkálatai. Ekkor ezen a Blaha és a Keleti közti – addigra ismét – üres telken nyílt meg az egyik munkaállomás, ezért aknát építettek ki alatta. Évtizedek múlva nyúltak csak ismét hozzá, amikor a kétezres évek elején egy nagyszabású építkezés kezdődött a telken. De bő két évtizede ez a betonsziluett is befejezetlenül áll egyfajta sivár mementóként a pezsgő belváros közepén. Úgy tűnik, az akasztott bandavezér emléke nem éppen a legjobb ómen.

(Források: 1, 2, 3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
Régi áruk, régi árak: étlapok és árcédulák a múlt századi Budapesten
Kiránduljunk egy kicsit a régi árcédulák világába. Hogy néztek ki régen a piacok, vagy egy kisvendéglő étlapjának az árai? Talán pihentető lesz, ha képzeletben kicsit körbe hordozzuk pénztárcánkat a múltban...
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével - szmo.hu
2023. február 19.


Link másolása

Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy százhetvenezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

Mostanában egyre gyakoribb, hogy vásárlás közben furcsa meglepetések érik az embert. Ami tegnap még elfogadható áron volt kapható, következő nap már dupla áron kínálja magát a polcon. A vásárlók meglepetten újságolják a mobiljukat szorongatva: „Képzeld, mibe kerül!” Más csak hitetlenkedve csóválja a fejét, és az okostelefonjával meg is örökíti az új árcédulát. Legyen hipermarket, vagy csak egy kisebb abc, mindenütt szokatlan árakba botlik a vásárló.

Gyerekkoromból még emlékszem a kétforintos gombóc fagyira. Vagy akár egy szállodai étterem kínálatára, ahol a legrafináltabb,és legdrágább, nyílt láng fölött forgatott, és a vendég szeme láttára elkészített fogás is épp csak száz forintba került. Magát „olcsó, meleg ételek”- felirattal reklámozó vendéglő is kevés akad.

Nyilván nemcsak az élelmiszerek ára emelkedik, de talán ez a legfájóbb. És ha a hozzávalóért kell a piacra menni, a helyzet ott sem sokkal vidámabb.

A kofa ma is hozzátartozik a piac megszokott képéhez. Legalábbis ott van a kistermelői asztaloknál. De bizony a régivágású fejkendős asszonyságok portékája mellett is több számjegyű árakat látni.

Kiránduljunk egy kicsit a régi árcédulák világába. Hogy néztek ki régen a piacok, vagy egy kisvendéglő étlapjának az árai? Talán pihentető lesz, ha képzeletben kicsit körbe hordozzuk pénztárcánkat a múltban...

Piaci forgatag. Rengeteg árus és vásárló. Fák

Klauzál téri forgatag. Klauzál téri piac, fénykép, 1896 körül.

Kofák a Ferenc József híd melletti piacon, 1932. november. Budapest, 5. kerület, Belgrád rakpart

Kosarak, árakkal. Kolosy téri piac, 1930-as évek.

Mosolygós kofák szőlőt árulnak (de dinnyét esznek). 1934.

Fagylaltárus a templom közelében. Pasaréti tér, fagylaltárus… 1935 körül.

Piac, őszibarack. Ínycsiklandó őszibarackok a piacon, Hollán Lajos felvétele. 1937-1944.

Színes piaci jelenet: árgus szemekkel az árun (és az árakon). Hollán Lajos, 1937-1947.

Fagylaltos kocsi. Budapest, 1945 előtt. Nála tán még két forintnál is olcsóbb volt a fagyi… Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MANDA)

Piac a régi Széll Kálmán téren (jókedvre derítő árakkal). 1952. Fortepan/Lukács Pál

7401. sz. Közért. Részlet a vásárlókkal. Mindenki elégedett! Budapest VII., Rottenbiller u. 12. 1958. Forrás: MKVM

Közért Bolt - Hentesáru, Budapest. Zsír jó áron. Ezért érdemes sorban állni. 1950-65 között. Forrás: MKVM

Forrás étterem étlapja 1966-ból. Csak a Kutasi Duo zenés műsora nyomta föl egy kicsit az árakat. Dohány u. 5. FSZEK Budapest Gyűjtemény Kisnyomtatványtár

A Gólya vendéglő bejárata. A kapu melletti reklámtábla „olcsó magyaros ételek” felirattal csábítja a vendégeket. Budapest, Bókay János u. 34. Forrás: MKVM

Söröző a Két Medvéhez étlapjának címoldala barátságos medvékkel Budapest, IX. kerület, Üllői út 45. FSZEK Budapest Gyűjtemény Kisnyomtatványtár

Söröző a Két Medvéhez étlapjának belső oldal. Kellemes emlékeket idéző árak 1971-ből.

Önkiszolgáló étterem. Egy klasszikus hely a múltból, ahol nemcsak a vendég, de a pénztárcája sem nagyon soványodott.

Bauer Sándor fotója, 1973-ból, egy budapesti önkiszolgálóról/Fortepan

Különlegességi Cukrászda Budapest. A háború után Különlegességi Cukrászdára keresztelt egykori Lukács Cukrászdában osztják a hideg gombócokat. Budapest, VI. kerület, Népköztársaság útja 70. 1985. Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
Az 1848–as szabadságharc hadvezére előzőleg kókuszzsírsavval és keramittal kísérletezett
Görgey Artúrt hadvezérként ismerjük, pedig kémikusként legalább annyira legendás volt. Minden vágya az volt, hogy tanár lehessen, de közbeszólt a történelem.

Link másolása

Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári.” – nyilatkozta Mikszáth Kálmánnak Görgey Artúr. Az a Görgey Artúr, aki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején többször volt a sereg fővezére, illetve ’49-ben néhány napig még Magyarország teljhatalmú vezére is, a történelemórákon pedig elismert honvédtábornokként és hadügyminiszterként emlegették a tankönyvek.

Nos, az lehet, hogy katonai zsenialitás nem volt benne, de kémiai biztosan akadt. Ugyanis a csaták előtt ’48-ban egy szakmai folyóiratban 23 oldalon keresztül ismertette a kókuszzsír zsírsavösszetételével foglalkozó korábbi kutatásainak eredményeit (ez az iromány ITT teljes terjedelmében elolvasható).

Kutatómunkáját komoly siker koronázta: ő mutatta ki a világon elsőként a kókuszzsírban a laurinsavat és a kaprinsavat. Mivel előtte más magyar kémikus zsiradékvizsgálatokkal nem foglalkozott, ő tekinthető az első magyar lipidkémikusnak.

Most a kedves olvasó fejében biztos az van, hogy jó-jó, de miért pont a kókuszzsírsav érdekelte? A válasz a kor sajátosságában rejlik: akkoriban ez volt a sláger, mert nagyon gyorsan fejlődő tudományágnak számított, ezért a kémikusok szinte egytől-egyig a zsírszerű anyagokat vizsgálták.

Mindig a kémia rajongója és mestere volt

Görgey már gyerekként is szenvedélyesen érdeklődött a tudomány iránt, a katonai pálya csupán szülői nyomásra került képbe. Édesapja halála után azonban rögtön elhagyta a katonaságot és 1844-ben beiratkozott a prágai egyetemre, ahol kémiát tanult – ennek befejezése volt a fenti szakdolgozat. Tehetségére már akkor felfigyeltek, és a lembergi egyetem kémiai segédtanárává nevezték ki.

Az 1848. évi új királyi törvények miatt azonban Görgey hazautazott, mert azt remélte, hogy a pesti egyetemen is felveszik tanárnak. A történelmi események hatására azonban hamarosan a honvédseregben találta magát, félbehagyva tudományos pályafutását. Azonban ott is a szenvedélyének hódolt, és vegyészi feladattal indított: századosi kinevezése után a kormány Bécsbe és Prágába küldte lőszer-gyutacsokat szerezni. Amint hazaért, javasolta a magyar gyutacsgyár létrehozását. Megemlékezéseiben kiemelte, hogy „katonai sikereimnek legnagyobb részét kémiai tanulmányaimnak köszönöm. E körben tanultam azt meg, hogy puszta okoskodásaiban, sőt megfigyeléseiben is mily sokféleképpen csalódhat az ember a valóság felől, de egyúttal megtanultam, miféle módon lehet csalódásait sikeresen ellenőrizni, és így a valóságfölismeréséhez biztosan eljutni”.

Volt még egy jelentős vegyészmérnöki mérföldkő Görgey Artúr életében: korábban, az 1870-es években eredményes kísérleteket folytatott a keramit – azaz a nagy nyomással sajtolt, jellegzetesen sárga sav- és fagyálló cseréplapok – előállítására.

A keramit hivatalosan a Magyar Kerámiagyár Rt. saját fejlesztésű útburkoló anyaga, és a végső munkálatokat a szintén magyar Otto Rost irányította a kőbányai téglagyárban. Görgey a kifejlesztést megelőző kísérletekben vett részt.

Kitüntetések helyett csak tanári állásra vágyott

Buda felszabadítása után a kitüntetésekkel érkező küldöttségnek csak annyit mondott, hogy ő „megelégszik azzal, ha a háború után a pesti egyetemen a vegytan tanára lehet”. Pedig megkapta a Magyar Katonai Érdemrend I. osztályát is (ezt rajta kívül csak Bemnek adták meg), de sem ezt, sem az altábornagyi rangot nem fogadta el.

Később, a jogtalan száműzetése alatt a városi gázműveknél próbált elhelyezkedni, majd molibdén-előállító üzemet tervezett. Hazatérte után, 1867-ben ismét vegyész-tanári kinevezésben reménykedett.

Hányattatott sorsa és karrierútja ellenére a kémikus szakma mindvégig ismerte és elismerte őt: a 90. születésnapján küldöttség tolmácsolta részére a hazai vegyészek jókívánságait.

Végül Görgey gyönyörű kort élt meg: 98 éves korában halt meg Budapesten, 1916. május 21-én – a sors utolsó fintoraként pont azon a napon, amikor a tavaszi hadjáratban bevette Buda várát.

Források: 1, 2, 3


Link másolása
KÖVESS MINKET: