MÚLT

Elfeledett vagy sosem látott magyar fotók, amiknek különös történetük van

Gondoltad volna, hogy Arany Jánosról is készült fotó? Vagy azt, milyen kamasz volt Kosztolányi? Az alábbi válogatásban még több hasonló érdekességre bukkanhatsz.

Link másolása

A Ritkán látható történelem blog szerzői régi fotók, történelmi események és hihetetlen tények felkutatói. Csak azért, mert a múlt érdekes...

Ismét eltelt egy év, és újra eljött a visszatekintés pillanata. Nemcsak a blogon, hanem Facebookon is aktívak voltunk, igyekeztünk sok érdekes tartalmat megosztani veletek. Számos gondolatébresztő és ritkán látott fénykép került ki az idővonalra a 12 hónap alatt.

Ezeket a bevezető sorokat írom már szokás szerint így év végén. Idén már ez a harmadik szériája a Retrospektív sorozatnak, mikor is a Facebookon közétett képekből készül egy-egy összeállítás. A legkedveltebb fényképekből válogattam.

regikepek1

Asbóth Sándor (1862) Az 1848–49 évi szabadságharc alezredese, mérnök, az amerikai polgárháború katonai vezetője, a New York-i Central Park egyik tervezője. Fotó: Charles D. Fredricks & Co., New York

regikepek2

Arany János utolsó fényképezkedése alkalmával, halála előtt két évvel készült ez a felvétel Ellinger Ede műtermében, több hasonló beállítással együtt. Közülük a legismertebb a "botos és kalapos" portré, melyen az író szintén könyvekre támaszkodva áll, de kezében botot és kalapot tart. Erről írt Kosztolányi Dezső 1917-ben: "Itt egy megható alakot bámulok, melyet alig-alig ismernek. A beesett, csontos arcot rövidre nyírt ősz szakáll keretezi, a hosszú haj csapzottan simul előre, a halántékra, a bajusz magyar, az orr egyszerű, de finom, az egyik kéz botot, a másik kalapot tart. Még a szemüvegzsinórt is észrevenni, mely a lehajtott galléron, az ingmellen lelóg, a mellényig. Egy óriás életből egy csöpp bensőség." Fotó: Ellinger Ede (1880) Forrás

regikepek3

A kamaszodó Kosztolányi Dezső egy kutyussal (1898 körül) Forrás: PIM, F.9281. 777660

regikepek4

Lugosi Béla katonai uniformisában az I. világháború idején

regikepek5

József Attila a Kossuth Lajos téri Andrássy Gyula-szobor előtt (Budapest, 1927 kora ősz) Forrás

regikepek6

Pásztorok és csikósok egy gémeskútnál a hortobágyi pusztán (1932) Fotó: Hans Hildenbrand/National Geographic Society

regikepek7

Karinthy Frigyes bűvészkedik (1932. április) Fotó: Tóth Margit

regikepek8

Kosztolányi Dezső modellt áll Botfai Hüvös László műtermében ( Budapest, 1933. július) Egyik olvasónk küldte, ezt az általa digitálisan színezett fényképet.

regikepek9

Móricz Zsigmond leányfalui otthonában (1937. május 2.) Fotó: Kálmán Kata

regikepek10

Gobbi Hilda és egy kölyök tacskó élvezi a jó időt (1950) Fotó:Várkonyi László

regikepek11

Ikarus 55 típusú autóbusz a Malév szolgálatában (1960)

regikepek12

A Kilenclyukú hídnál (1965) Fotó: Nádor Ilona

regikepek13

Darvas Iván (1970 körül)

regikepek14

A Szerencsi Csokoládégyár reklámfotója (1973)

regikepek15

Latinovits Zoltán, Bujtor István színművésszel és Frenreisz Károly rockzenésszel (1975) Fotó: Farkas Tamás

regikepek16

Kocsis Zoltán karmester és Pilinszky János költő (1980) Fotó: Mandarchív

regikepek17

Rubik Ernő és a bűvös kocka (1981)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
Kiderült, miért lehettek ilyen kegyetlenek a hunok
A szakértőket a tölgyfák és a csontvázak vizsgálata is segítette a rejtély megoldásában.

Link másolása

Attila hun királyt gyakran emlegetik a történelem legveszedelmesebb hadvezérei között. Kr. u. 434-ben bekövetkezett hatalomra lépését követően a hunok ugyanis egyre jelentősebb fosztogatásokat végeztek a Római Birodalom keleti szárnyán, és nagyrészt nekik tulajdonítják Róma bukásának felgyorsítását is.

Egy új kutatás szerint azonban a támadásokat nem csupán a terület-, és pénzszerzés motiválta, hanem a változó klíma is – írja IFLScience alapján a 24.hu.

Dr. Susanne Hakenbeck szerint a források alapján az látszik, hogy kezdetben a római és a hun diplomácia jól működött, több kölcsönösen előnyös megállapodást kötöttek. De a kapcsolat a 440-es évekre megromlott, és végül támadásohoz vezetett.

Ám a gondokat más is tetézhette. A tanulány szerzői úgy vélik, hogy

az időjárás is befolyásolta a kapcsolatokat. A tölgyfák évgyűrűit vizsgálva derült ki, hogy igen száraz időszak köszöntött be a közép-európai térségbe. Ekkor voltak a legpusztítóbb hun portyák

(a 447-es, 451-es és 452-es támadások).

Ezért a kutatók úgy vélik, hogy az erőszakos támadások oka a szélsőséges időjárás lehetett. A csontvázak vizsgálatából is az derült ki, hogy megváltozott az étkezési szokásuk. Ezért azt feltételezik, hogy a csoport egyes portyázásait az élelem és az állatállomány biztosítása érdekében indították. De ezek bizonyítása még hátra van.

A portál megjegyzi, hogy Attila a portyázások után jelentős földterületeket is követelt a rómaiaktól a Duna mellett. A szakértők szerint azért, hogy ezzel is növelje a földterületet, ahol élelmiszert termelhetnek.

A szárazság hatott a társadalomra is, mert a pásztorok ezt követően hagyták el a nyájakat és csatlakoztak a harcosokhoz.

Nyitókép: A hunok megszállják Rómát, a Nyugatrómai Birodalom fővárosát – Ulpiano Checa festményén


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
Mi a különbség a Bálint nap és Valentin nap között?
A Valentin nap ősénél a papok még szíjakkal ostorozták a nőket. Mára már sokat változott a szerelemesek napja, de mit is ünneplünk február 14-én?

Link másolása

Február 14.

A szerelem ünnepe, amit sokan úgy tartotok számon, mint Valentin napot, holott a mi naptárunk szerint ez valójában Szent Bálint napja. Mit ünnepeljünk tehát, Bálint vagy Valentin napot? Utánajártunk, mi a különbség a két elnevezés között. Megtudhatjátok, honnan erednek ezek az ünnepek, illetve milyen legendák és babonák kapcsolódnak hozzájuk.A Bálint nap és a Valentin nap ugyanaz az ünnep

Bálint vagy Valentin?

Először is eláruljuk, hogy abszolút felesleges azon vitatkozni, melyiket ünnepeljük, hiszen a két ünnep ugyanaz: Bálint ugyanis a Valentin név magyar megfelelője.

Csupán arról van szó, hogy nyugati hatásra a Valentin nap elnevezés vált divatosabbá. Az ünnepek azonban ugyanazon szent nevéhez kötődnek, és ugyanarra az ókori ünnepre vezethetők vissza.

Az ünnep eredete

Az ókori Rómában a február 14. körüli napokban tartották Lupercalia (vagy Februa) elnevezésű vallási ünnepet. A tisztító szertartásokból és termékenységi rítusokból álló ünnep célja az volt, hogy kiengeszteljék a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent. Ennek érdekében

a papok szíjakkal ostorozták a fiatalokat (főleg a nőket), hogy a rituális verés tisztulást és termékenységet hozzon.

A szerelem ünnepét ábrázoló Ókori festmény

A Lupercalia ünnepet ábrázoló festmény

Voltak azonban kellemesebb részei is a termékenység ünnepének. A fiatal leányok Júnó, a házasság istennőnek templomába mentek, hogy szerelmi jóslatot kapjanak jövendőbelijük kiválasztásához. A férjek virágot ajándékoztak a feleségeknek. Az egyszerű nép ifjú férfiai pedig tombolát húztak a még hajadon nők neveivel. Az így létrejövő párok egy ideig egymással jártak, és előfordult, hogy valóban egymásba szerettek.Február 14. a szerelmesek ünnepe

Szent Valentin legendái

A szerelem ünnepének mai elnevezése egy római pap, Szent Valentin (magyarul Szent Bálint) nevéhez fűződik. Szent Valentin állítólag Időszámításunk szerint 269. vagy 270. február 14.-én halt mártírhalált, pont azon a napon, amikor a pogány szerelmi sorsjátékokat is tartották.

Az egyik legenda szerint Szent Valentinnak azért kellett meghalnia, mert a vallásüldözés idején nem adta fel a kereszténységet. A börtönben töltött idő alatt pedig üzenetet küldött barátainak, hogy szereti őket, és ne felejtsék el őt.

A történet egy másik változata alapján, Szent Valentint Claudius császár börtönöztette be. A császár megtiltotta, hogy a fiatal férfiak házasodjanak, úgy gondolta ugyanis, hogy a nőtlen férfiakból jobb katonák válnak. A császári tiltás ellenére azonban Valentin keresztény szokás szerint összeadta a fiatalokat.

A legenda egy kiegészítése szerint Szent Valentin rabsága alatt összebarátkozott a börtönőr vak lányával, akinek csodás módon visszaadta látását. Kivégzése napján, február 14-én búcsúlevelet hagyott a lánynak, amelyet így írt alá:

"A te Valentinodtól"

Ez a Valentin napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

Bár a mártírhalált halt papot hivatalosan nem avatták szentté, a pápa 496-ban elrendelte, hogy az addigi pogány Luperkalia ünnep helyett február 14-én Szent Valentinre emlékezzenek. Azóta ez az ünnep fokozatosan a szerelmes üzenetek napjává vált, és Szent Valentin lett a szerelmesek védőszentje.

Szent Valentin ábrázolása egy középkori kéziratban

Terni Szent Bálint és tanítványai egy 14. századi kéziratban

Bálint napi babonák

Magyarországon számos babona, hiedelem és néphagyomány kapcsolódik Bálint naphoz. Ezen szokások nagy része fiatal lányoknak adott segítséget ahhoz, hogy megtalálják, meghódítsák vagy megtartsák szerelmüket.

  • A babona szerint Bálint nap reggelén egy szerelmes csók szerencsét hoz.
  • A hiedelem szerint, ha a lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják leendő férjüket.
  • A párna alá helyezett babérlevélnek szintén az a célja, hogy a lányok álmukban megtudják, ki lesz a jövendőbeli párjuk.
  • Az eljövendő gyermekáldást is ezen a napon lehet megtudni. Egy félbevágott alma magjait megszámolva megjósolható, hogy hány gyermeke lesz a fiatal feleségnek.
  • Bálint-napon a madarak is nagy szerephez jutnak a hagyomány szerint. A hiedelem úgy tartja, hogy ha egy hajadon lány ezen a napon verebet lát, szegény emberhez fog hozzámenni de boldog lesz. Ha azonban egy tengelice repül át felette, akkor gazdag férfi felesége lesz.

Bálint napi szerelmi ajándék, Kalotaszegi vetélő

Kalotaszegi vetélő 1883-ból, amely szerelmi ajándéknak készült Bálint napra. A fából készült vetélő vésetének szövege: „1883-Ba Február 14 Kén”

Ezeket a hagyományokat és babonákat ma már nem sokan tartjátok. Helyüket a rendszerváltás óta fokozatosan átvette az úgynevezett “kereskedelmi Valentin nap”. A szerelem ünnepe azóta leginkább a drága virágárusok és szívecskés lufibódék előtt kanyargó sorokról szól.

Forrás: Wikipédia, Suliháló, Csaladivilag.hu

Képek: Wikipédia, Pixabay, PhotoMIX-Company, Karosieben, Safaa1974

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Sírkövek hátára írták a tarifát a temetői örömlányok
Vágy és halál morbid kettőse: az ókori bustuáriák koporsókon háltak egy kenyér áráért, egyes kliensek kérésére akár tetszhalottként.

Link másolása

Egy prostituált, aki a város határában, temetkezési helyeken űzte hivatását” – szól egy 1898-as angol lexikon szócikkelye az ókori Rómában tevékenykedő bustuáriákról. Mielőtt még bárki megrökönyödne, a prostitúció olyannyira volt szerteágazó iparág Rómában, hogy

a Krisztus utáni első században több mint 32 000 szexmunkást tartottak nyilván a városban, és valószínűleg ugyanennyien nem voltak bejegyezve.

Számtalan szavuk is volt a legősibbnek tartott mesterség űzőire: a meretricákat szabályozták és adót fizettek, a prostibulák szabadúszók voltak, az ambulaták az utcán jártak, a delicatae magas rangú kurtizánok fedőneve volt, a famosae pedig a tehetős patrícius családok unatkozásból kéjelgő lányait jelentette. A híres Pompei ásatásokat követően derült fény a virágzó szexuális ökoszisztémára, és a római prostitúció hierarchikus skálájának legalján foglaltak helyet a temetői örömlányok, azaz a bustuáriák.

Ezek a sápadtnak, soványnak és betegesnek leírt – tehát gyakorlatilag halottakra emlékeztető – nők gyéren öltözötten vagy meztelenül kínálták a testüket a temetőkben, mauzóleumokban és a földalatti sírokon, kényelmes ágyak helyett a hideg sírköveken.

Minden zegzugot, titkos járatot, útvonalat és rejtett ajtót ismertek ezeken a helyeken. Bizarr szolgáltatásuk az egész Római Birodalomra, sőt, Londinium (a mai London) külvárosára is kiterjedt. A temetői kéjnők általában krétát használtak a sírkövek hátoldalán, hogy reklámozzák az áraikat.

Vendégkörüket sírásók, illetve érzelmileg labilis gyászolók és özvegyek alkották, de akadtak közöttük álnekrofilok is, akik kifejezetten azért választották a bustuáriákat, mert halottakkal szerettek volna közösülni, és ők megteremtették ennek illúzióját azzal, hogy csendesen és ernyedten adták meg magukat.

Míg egy átlagos római bordélyházban az örömlányok minden ügyfél között megmosták magukat az intim területeken a saját kis szobáikban, a bustuariáknál ez nem történt meg, hiszen nem volt hol. Emiatt a temetői prostituáltak előszeretettel használtak parfümöt, hogy elfedjék a halál és a korábbi találkozások szagát. A morbid éjjeli pillangóknak alkonyattól pirkadatig kellett teljesíteni, és csak utána mehettek reggel a nyilvános fürdőbe – és oda is csak akkor, ha elég pénzt kerestek a belépéshez. Ehhez legalább napi két ügyfelet kellett becserkészniük a megélhetéshez:

az egyik kifizetés egy darab kenyérre, a másik pedig arra volt elég, hogy kifizessék a napi lakhatást vagy a fürdőbelépőt. Máskülönben éheztek, és néhányan ezért eleve a temetőben éltek.

Léteznek legendák néhány kísérteties bustuariáról: ilyen volt például Nuctina, aki szemein egy-egy pénzérmével aludt egy sírban, rajta a nevével. Sajnos ahogy a többi kéjnő esetében, náluk is gyakori volt a nem kívánt terhesség, és az ezzel járó csecsemőgyilkosság.

Bár az ún. bustuarie-t a legalacsonyabb rangú és legszegényebb prostituáltnak tartották, népszerűségük kiterjedt az egész birodalomra, és annak bukása után is folytatódott. A vágy és a halál effajta összefonódása mindenesetre érdekes társadalmi és lélektani kérdéseket vet fel. Az 1880-as években Guy de Maupassant is írt a jelenségről az egyik novellájában. Ebben a történetben a Montmartre temetőben találkozik egy férfi a néhai szeretője sírjánál egy kísértetiesen sápadt, gyönyörű fiatal nővel és viszonyt kezd vele. Annak lezárása után is a névtelen lány megszállottja marad, és így emlékezik meg róla: „Nem felejtettem el őt. Rejtélyként, pszichológiai problémaként kísértett az emléke, azon megmagyarázhatatlan kérdések egyike, amelyek megoldása zavarba ejt bennünket.” A történet szerint egy hónappal később egy másik gyászoló férfival találja őt ugyanabban a temetőben, és a hős megkérdezi magában: „Melyik lényfajhoz tartozott ez a sírvadász? Csak egy közönséges lány volt, aki elment a sírok közé olyan férfiakat keresni, akik szomorúak voltak, akiket valami nő, feleség vagy kedves visszaemlékezése kísértett, és még mindig nyugtalanította az eltűnt simogatások emléke? Egyedi volt? Sok ilyen van? Ez egy szakma? Úgy vonulnak fel a temetőben, mint az utcán? Vagy csak az a csodálatra méltó, mélyen filozófiai gondolat nyűgözte le, hogy kiaknázzák a szerelmi emlékeket, amelyeket ezeken a temetkezési helyeken elevenítenek fel?” Maupassant, a 19. századi írók egyik kiválósága feltehetőleg már tudta a választ.

Források: 1, 2, 3 és Budai Lotti: A női szexualitás története c. könyve


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
Felnyitották a Notre-Dame alatt talált rejtélyes szarkofágokat
Egyelőre azonban csak az egyik tetemet tudták beazonosítani.

Link másolása

Miután a 2019-ben a párizsi Notre-Dame jelentős része leégett, több érdekes dolgot is találtak a romok között. A legkülönlegesebbek közé tartozik két ólomszarkofág, amelyeket valószínűleg évszázadokkal ezelőtt temettek el. Az IFL Science szerint a Toulouse-i egyetem munkatársai biztonságos védőöltözékben végre kinyitották a koporsókat.

Az egyiken szerencsére sírfelirat is volt, így be lehetett azonosítani, hogy egy bizonyos Antoine de la Porte maradványait rejtette, aki 1710-ben halt meg, 83 éves korában.

Jómódú ember lehetett, mivel az ólomból készült koporsókat csak a gazdagabbak engedhették meg maguknak. A csontjai alapján ülő életmódot folytatott, és köszvényre utaló jeleket is találtak a maradványain.

Életében gazdag és befolyásos ember volt, az általa rendelt festmények egy része a Louvre-ban vannak, valamint a katedrális felújítási munkálatait is finanszírozta.

A másik szarkofágon nem volt felirat, így továbbra sem tudni, ki nyugszik benne.

A maradványok alapján egy 25-40 év közötti férfi volt, aki már kiskorától kezdve sokat lovagolt, és valamilyen csontbetegségben szenvedhetett. Valamilyen módon viszont nagy szerepet játszott az egyház életében, de egyelőre azt sem tudták biztosan megállapítani, hogy melyik évszázadban élt. Ha kiderül, hogy a XVI. század második felében vagy a XVII. század elején született, akkor a szakértők össze tudják vetni a birtokukban lévő halotti anyakönyvekkel.

A koponyáját levágták a halála után, a felnyitott mellkasát pedig bebalzsamozták, ami a nemes emberek holttesténél volt szokás a XVI. században.

Addig is a "Le Cavalier", azaz a lovag néven emlegetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: