MÚLT
A Rovatból

10 izgalmas, elhagyatott hely Magyarországon, amit kevesen ismernek

Rengeteg lenyűgöző helyen járt a Szellemvárosok Magyarországon csapata, ezekből adunk egy válogatást.

Link másolása

Ez az összeállítás a Szellemvárosok Magyarországon által 2014-ben bejárt területekről szóló válogatás. Rengeteg hihetetlenül izgalmas és lenyűgöző helyen jártunk már, így elég nehéz volt egy tízes listát összeállítani, de mégis megpróbálkozunk vele.

Visszatekintve a 2014-es "szezonra", megszámlálhatatlanul sok elhagyatott helyre sikerült eljutnunk, még oda is, amiről még azt sem tudtuk, hogy egyáltalán létezik.

A számok csupán a bejegyzések átláthatóságát hivatott megkönnyíteni, nem állítottuk sorrendbe "legjobb" és "kevésbé jobb" értékelés szerint. Természetesen a felsorolás közt több olyan objektum is van, amit jelenleg is szigorúan őriznek, de akad olyan is, aminek állagmegóvási okokból nem áruljuk el a helyét, illetve azért sem, mert nem kaptunk rá engedélyt.

varos1

1. Kis-Moszkva

A '60-as évek végén épült szovjet laktanya területén, a rendszerváltás előtt nukleáris tölteteket tároltak. Ehhez persze elengedhetetlen volt, hogy több kiszolgáló létesítménnyel, lakóházakkal, uszodával, iskolával, sportpályákkal, kiképzőterekkel bővítsék a laktanyát, ami az évek során egy komplett kisvárossá nőtte ki magát.

A rendszerváltás után a szovjet hadsereg elhagyta hazánkat, a laktanya pedig szellemváros lett. Az üres várost jelenleg is a honvédség őrzi, ezért is maradhatott meg oly mértékben az a hihetetlenül lenyűgöző, hátborzongató hangulata.

A Kis-Moszkváról szóló teljes anyag ide kattintva elérhető.

varos2

2. A Füred Hotel

Az eredetileg SZOT szállodaként és oktatási központként '75-ben épült balatonfüredi hotel, a '70-es és '80-as években élte aranykorát. A rendszerváltás után Füred Hotel névre keresztelt hotelnek a rendkívül jó adottságai ellenére 2008-ban - hivatalos adatok szerint felújítás miatt - bezárt. Aztán pedig közbeszólt a gazdasági válság is, a felújítás pedig elmaradt. Több mint hat évig állt elhagyatottan, a környékbeliek csak szellemhotelként emlegették. Végül 2014-ben a szomszédos szálloda tulajdonosa megvette, és nekilátott a felújításának, bővítésének.

Persze mi sem voltunk tétlenek: Még a felújítás előtt, éjszaka belopóztunk, hogy megnézzük, mi maradt az egykori SZOT Füredből, ami még akkor is hűen a szocialista építészet hangulatát keltette.

A Füred Hotelről szóló teljes anyag ide kattintva elérhető.

varos3

3. Elhagyatott gyermekkórház

"Épült: az örök emberszeretet nevében...." - áll a lépcsőház falán lévő táblán.

A XX. század elején, eredetileg gyermekmenhelyként emelt épület a két világháború között árva gyermekek tízezreinek adott otthont. A '50-es években már gyermekkórházként üzemelő épületben orvosi szemmel is hihetetlen dolgok is történtek.

A mára már üressé vált épületben, olyan nem mindennapi relikviákat is lehetett találni, mint a Magyar Királyi pecséttel ellátott, 1941-es főkönyv, aminek az akkor ott lakott gyermekek nevei és adatai is szerepelnek. A több mint száz éves épület a '90-es évek közepéig működött, azóta pedig elhagyatottan áll.

A gyermekkórházról szóló teljes anyag ide kattintva elérhető.

varos4

4. Gyermeküdülő az erdőben

Mi lehetne félelmetesebb egy elhagyatott, erdei gyermeküdülőnél? Szerintem nem sok ilyen hely van.

Az eredetileg postásüdülőknek épült tábor, már a '20-as években is létezett. Ekkor csak a főépületet áll, majd a '80-as évek elején, a további bővítéseknek köszönhetően kiegészült 12 darab faházzal is. Az üdülő a rendszerváltás után elveszítette varázsát, végül valamikor a kétezres évek elején bezárt.

A félelmetes hangulatot árasztó gyermeküdülőre Hollywood is felfigyelt: pár éve egy horrorfilmet is forgattak falai közt. A jelenleg is gazdára váró üdülőtelep ma is hátborzongató látványt nyújt.

A gyermeküdülőről szóló teljes anyag ide kattintva elérhető.

varos5

5. Egy érintetlen szellemfalu

Ez a rész egy kakukktojás, ugyanis a szellemfalu anyaga még nem készült el. Olyannyira sem, hogy a napokban megyünk majd vissza a helyszínre, hogy befejezzük a forgatást.

Bátran kimerem jelenteni, hogy ez a hely messze a legizgalmasabb volt mind közül. A falu utolsó lakosa sajnos pár hónapja elhunyt, így vele már nem tudtunk beszélni. A szellemfaluvá vált településen a mai napig is ott vannak az egykori lakosok bútorai, használati tárgyai és személyes iratai is.

Fosztogatók és vandálok sem nagyon jártak itt, erre utal az is, hogy az ágy úgy van bevetve, ahogy az utolsó lakos hagyta, a szekrényekben pedig a ruháik lógnak felakasztva. A falu pontos helyét ezért titokban tartjuk.

A szellemfalu anyaga hamarosan kész lesz, addig is itt látható egy előzetes videó róla.

varos6

6. Erdei kemping a Balatonnál

"Egyedülállóan szép természeti környezetben, a Balaton parttól csak 3 km-re fekszik az erdei kemping, a természet lágy ölén." – Valaha így szólt az üdülő hirdetése, ahova túlnyomórészt német és osztrák turisták jártak.

A csodás környezetben lévő kemping azonban 2007-ben bezárt. Az évek során a vandálok teljesen szétverték az épületeket, elvittek amit csak tudtak. Ottjártamkor sűrű köd volt, ami még izgalmasabbá tette a terület bejárását.

Félelmetes, de a 2007-ben bezárt, háromcsillagos kemping a netes hirdetéseken keresztül még a mai napig is hívogatja a turistákat...

Az erdei kempingről szóló teljes anyag ide kattintva elérhető.

varos7

7. Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet

Ismertebb nevén az O.P.N.I.. A Lipótmezőn álló egykori elmegyógyintézet épülete 1868-ban készült el, és egészen a bezárásáig, 2007-ig üzemelt. A működése alatti 139 évben, több emberöltőn át gyógyította az arra rászoruló embereket.

Persze sokak ma is kételkednek az intézmény működésének hatékonyságában, de a cikk videóanyagában, Dr. Füredi Jánosnak köszönhetően szinte mindenre fény derül a hírhedt elmegyógyintézettel kapcsolatban.

Az O.P.N.I.-ról szóló teljes anyag ide kattintva elérhető.

varos8

8. Bunkertúra

Úgy gondolom, hogy nem lehet teljes az anyag egy jó kis bunkertúra nélkül.

A Győrtől nagyjából 15 kilométerre lévő földalatti építmény fő funkciója az lett volna, hogy egy atomcsapás esetén pár napig védelmet nyújtson a megyei vezetőknek, így ezáltal a csapást túlélve, továbbra is fenn tudták volna tartani a kapcsolatot a többi vezetési ponttal.

A Győr-Moson-Sopron megyei vezetési pont atombiztos bunkere a hidegháború befejeztével elvesztette funkcióját. Ugyan a '90-es évek végéig még néha-néha használták és karbantartották, azóta nem sok ember tehette be oda a lábát. Mi kaptunk egy kivételes lehetőséget, és bemehettünk az egykor szigorúan őrzött objektumba.

Az atombunkerről szóló teljes anyag ide kattintva elérhető.

varos9

9. Titkos pince

Van valahol az országban egy sötét pince, ami olyan törött és megrongált szobrokat, emléktáblákat rejt, amik többsége az előző rendszerből maradt vissza. A rendszerváltás után a kommunista eszméket méltató, és ezen eszmékért harcoló embereket dicsőítő emléktáblákat és szobrokat eltávolították a települések köztereiről.

Hely és ötlet hiányában egy sötét pincébe zárták őket, ahol több más, szinte már-már muzeális értékű dolgok is rohadnak.

A titkos pincéről szóló teljes anyag ide kattintva elérhető.

varos10

10. Gyönyörű elhagyatott présház

A hihetetlen panorámával rendelkező, tárva-nyitva álló présház feltehetőleg a ’20-as években épült. Az évek óta elhagyatottan álló épületben, máig szinte minden eszköz megtalálható: prések, hordók, daráló, sőt, a borkészítéshez is használatos eszközök és vegyszerek is.

Az, hogy az épület máig megőrizte a szépségét és állagát annak köszönhető, hogy nagyon eldugott, csendes helyen van. Az épületet körüljárva persze már szembetűnik az elmúlás és az enyészet: a vakolat potyog, a fal omlik, az ablakok pedig kitörve.

A présházról szóló teljes anyag ide kattintva elérhető.

varos11

10+1. A gyár, ahol megállt az idő

Ezt az anyagot semmiképp nem akartam kihagyni, hiszen talán ez az egyetlen gyártelep, ami a napi napig is hűen tükrözi a szocialista állapotokat. A 2000 környékén bezárt lenfonó üzem már a rendszerváltás előtt is haldoklott, így már a '90-es években tudták, hogy nincs neki sok hátra.

A XIX. században alapított gyártelepen még mindig lehet találni szocialista korabeli könyveket, kitüntetéseket és egyéb tárgyakat. A telep tűzoltószertárában pedig egy nem mindennapi csoda alussza álmát..

Az elhagyatott gyárról szóló teljes anyag ide kattintva elérhető.

Még több elhagyott helyet ITT TALÁLTOK.

Ha érdekes volt az összeállítás, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap?
A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. A többi érdekes részlet is kiderül a videóból.

Link másolása

Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap? A Szeretlek Magyarország Tik-Tok videójában ennek járt utána.

Az 1848-as forradalom a legbékésebb forradalom volt Európában, hiszen nem folyt vér. A magyarok leginkább egy kicsit szabadabb életet szerettek volna, nem a függetlenségre törekedtek. Az elején még a jelszavuk is ezt tükrözte. Hogy mi volt ez? Kiderül a videóból.

Ahogy az is, hogy Petőfi Sándor a leírt versét otthon felejtette, ezért soronként kellett lediktálnia. A hosszas folyamat miatt az utcán várakozó több ezer embert emiatt Jókai hazaküldte ebédszünetre.

A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. Petőfi itt nem szavalta el a versét, hanem beszédet mondott, a verset pedig egy ifjú színész szavalta el.

A videóból az is kiderül, hogyan jutottak fegyverhez, és mi történt Táncsics Mihállyal a kiszabadítása után.

VIDEÓ: Hogy zajlott március 15.?

@szeretlekmagyarorszag.hu Te ismerted ezeket a történéseket a forradalmunkról? Az 1848-as március 15-i események nem teljesen úgy zajlottak, ahogy az a köztudatban is benne van. #forradalom #március15 #szeretlekmagyarorszag #petőfi #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Szeretlek Magyarország.hu - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk