Évekig pókokat tanulmányozott, hogy szakkönyvet írjon róluk, és megalapította az ország első állatvédő egyesületét
A tudós megírta hazánk legkomolyabb, pókokkal foglalkozó szakkönyvét Magyarország pók-faunája címmel 1876-ban, méghozzá ámulatba ejtő részletességgel és saját kezűleg készített illusztrációival. Herman Ottó rajzkészsége is kiemelkedőnek számított. Fanatizmussal átitatott profizmusáról nem érdemes vitatkozni, álljon itt bizonyítékul maga a szerző vallomása erről: „A munka anyagát éveken át gyűjtöttem. Bejártam a hegységet, a rónát, a vizek mellékét, az alföld rengeteg mocsarait, a hegyek üregeit s az aknák mélységeit. Igyekeztem, hogy ez állatok életébe elfogulatlanul bepillanthassak... Az összes anyagot magam kezeltem. A legnagyobb tekintély adatainak is utána jártam...”
Kossuth Lajos annyira örült a kötet megszületésének, hogy írt egy nyílt levelet a tudósnak a Természettudományi Közlönybe, amely így kezdődik: „Minél szomorítóbb, jóformán mondhatnám minél kétségbeejtőbb Hazánk államéleti helyzete, mely – minthogy nemzetünk jelleméből az önbizalom és spontaneitás szembetünőleg kivesztek – a fatalitás kérlelhetetlenségével látszik az önmegsemmisítés lejtőjén alásiklani: annál nagyobb fontossággal bírnak azon tudományos, közmívelődési mozzanatok, melyekkel nemzetünk jelesebbjei fajunkkal (és pedig a mire különös fontosságot helyezek: nemzeties irányban) a világcultura kerek asztalánál helyet foglaltatni törekszenek.”
Néhány évtized leforgása alatt komoly fejezeteket nyitott a természettudományban, hiszen elkezdte kiadatni a Természetrajzi Füzeteket, a Néprajzi Társaság elnökeként végzett kutatásokat, valamint nagy mérföldkőként megalapította és vezette a Magyar Ornithológiai Központot (a későbbi Madártani Intézetet). Az intézet azt a célt tűzte ki magának, hogy figyelje a madárvonulásokat, feldolgozza az adatokat, és megállapítsa a madárfajok gazdasági jelentőségét.
Herman Ottó ezeken felül megrendezte az 1896-os milleniumi kiállítás néprajzi részét, majd beválasztotta tagjai közé a Magyar Nyelvtudományi Társaság, a Magyar Természettudományi Társulat pedig emlékéremmel tüntette ki.
Ám nem csupán Magyarországon ténykedett, a nemzetközi sikerei sem maradtak el: a török kormány a Medzsidje rendjelet, a francia kormány pedig a becsületrendet adományozta Herman Ottónak, illetve mind a bécsi Antropológiai Társaság, mind a Német Ornithológiai Társaság tiszteletbeli taggá nyilvánította.
Szerencsére a halála után is fennmaradt méltó emlékezete: elneveztek róla többek között múzeumot, iskolát, barlangot, tavat, utcát, versenyt, díjat, sőt, egy poloskafajt is. Több ízben Magyarország utolsó polihisztoraként hivatkoznak rá, és a fenitek fényében talán nincs is, aki ezt meghazudtolná.
Forrás: Wikipédia, mezogazdasagikonyvtar.hu, arcanum.hu