A fiatalon elhunyt Kesjár Csaba megérezte a versenypályán a közelgő tragédiát
Annak idején, az 1980-as években egy egész korszak ígéretét hordozta Kesjár Csaba a magyar autósportban.
Tehetséges volt, ambíciózus, és oda kellett rá figyelni.
A nyolcvanas években sokan nevezték őt „a reménység hercegének”. Nem véletlenül: egy évvel az első magyarországi Forma–1-es futam, az 1986-os Hungaroring-debütálás után már valós forgatókönyv volt, hogy magyar versenyző állhat rajthoz a királykategóriában. És abban az időben ez nem csupán álom volt, mert az ajtó már kinyílt.
A versenysport családi örökség volt
Kevesen tudják, hogy Kesjár Csaba szenvedélye a családi hagyományokból táplálkozott. Édesapja és nagyapja is versenyzett, vagyis a mozgás, a gépek világa, a pályák ritmusa ott volt a levegőben. Ő viszont nem csak vezetni tudott, hanem értette is, mitől él egy technika.
Talán ezért is beszéltek róla úgy a kortársak, mint aki nem pusztán gyors, hanem rendszerszinten gondolkodik, ami az autósportban aranyat ér.
Mérnöki fej, versenyzői szív
A történet gokarttal indult: 1977 és 1981 között gokartozott, és már itt kiderült, hogy tehetséges. A nemzetközi licencű kategóriában 1980-ban és 1981-ben magyar bajnoki címet szerzett – kétszer egymás után, ami a legjobb bizonyíték arra, hogy nem egyszeri, véletlen sikerről volt szó.
1982-ben már autóversenyzői igazolvánnyal folytatta, és onnantól az események szinte sűrűsödnek. Közben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett.
Formula Easter: 1982, 1983, 1984, 1985 – négyszeres magyar bajnok. 1985: abszolút magyar bajnok. 1986: hegyi bajnok.
1987-től 1988-ig a német Forma–3 bajnokságban versenyzett. 1987-ben a 9. helyen végzett, ami ebben a mezőnyben komoly teljesítmény, főleg úgy, hogy ő volt az, aki nem „készen” érkezett.
Kesjár Csaba lett volna az első magyar versenyző, aki Forma–1-ben szerepelhet
Az 1987-es Magyar Nagydíj hétvégéjén tesztelhette a Zakspeed csapat autóját, így ő lett az első magyar, aki F1-es autót vezetett. Egyetlen teszt is elég ahhoz, hogy egy ország sporttörténeti pillanatként emlékezzen rá.
Majd 1988. június 24-én a nürnbergi Norisringen történt meg az, amit egyetlen versenyző családja sem akar átélni: Kesjár Csaba az edzésen halálos balesetet szenvedett.
- erről Harle Tamás írt a Kesjár Csaba 60 – A teljes történet című könyvében. A kötetben a szerző felidézi, hogy
A beszélgetés lényege – röviden – az volt, hogy ha hibázik, nagy baj lehet.
-írja Harle Tamás.
Azon a bizonyos napon a fiatal autóversenyző a piros–fehér–zöld festésű Dallarával féknyomok nélkül, nagy sebességgel csapódott a gumifalnak, majd az autó át is szakította a szalagkorlátot, és csak a fák alatt állt meg.
A korabeli beszámolók szerint édesapja épp a helyszínre tartott, de késett. Az edzésre már nem ért oda, a futamot akarta látni. A hírt – hogy a fia meghalt – a csapat magyar szerelője, Nagy Péter közölte vele.
Harle Tamás a Forbes-nak 2022-ben azt mondta, hogy alapvetően a Norisring pár évvel korábbi átépítése és az akkoriban lazább biztonsági szabályok miatt nem élte túl Kesjár az ütközést.
A lazán összerakott gumifal azonnal szétrebbent, és Kesjár autója lyukat fúrt a szalagkorlát két íve közé, amelynek felső része halálos ütést mért a fejére.
A mai előírások mellett, a pilóták fejét védő úgynevezett „glória” miatt nagy valószínűséggel túlélne egy ilyen balesetet.
Werner Imola, Kesjár Csaba párja a tragédia után azt nyilatkozta, hogy a többi versenyző Csaba halála után nem akart versenyezni, mindenki a szerette. A versenyt le is fújták.
Kesjár Csaba neve az 1980-as években azt jelentette, hogy Magyarországnak lehet saját F1-es versenyzője. Sajnos nem így lett.
De amit elért, az örökre beírta őt a magyar autósport történetébe.