Emberek születtek újjá a nők bálványának keze alatt – 55 éve hajtotta végre a világ első szívátültetését dr. Christiaan Barnard
Az 1960-as évek második felében, amikor néhány apró kivétellel az egész világon megszűnt a gyarmati rendszer, és közel volt a fekete amerikai polgárjogi mozgalom győzelme, a rasszizmus, a faji elkülönítés szitokszóvá vált a nemzetközi együttélésben. Két olyan ország létezett csupán, ahol az államrend még mindig erre a sötét gondolatra épült: a Nagy-Britanniától 1965-ben egyoldalúan elszakadt Dél-Rhodesia (a mai Zimbabwe) és a Dél-Afrikai Köztársaság. Az afrikai kontinens e két szégyenfoltját nemcsak az emberiség nagy része közösítette ki, hanem az ENSZ is: kitiltották őket szinte valamennyi világfórumról, nem vehettek részt az olimpiai játékokon, és mivel a velük való bármilyen kapcsolatfelvétel heves tiltakozásokat váltott ki, még az üzleti szempontból legérdekeltebb országok, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is igyekeztek kerülni a „hivatalos” érintkezést.
Aztán jött 1967 december 3, amikor a Dél-Afrikai Köztársaság nem a feketék és a „színesbőrűek” (főleg indiai származásúak) brutális jogfosztottságával és a rendőrterrorral került a hírek élére, hanem egy igazi orvosi szenzációval.
Úgy igazságos, hogy felidézzük a donor nevét is: egy Denise Darwall nevű 25 éves fehér nő volt, akit előző nap egy autó gázolt el, és néhány órával a Groote Schuurba való szállítása után meghalt. Ugyanitt feküdt súlyos koronaér-gyulladással Washkansky, az 55 éves zöldséges, akinek legfeljebb néhány napja lehetett hátra, ellenben vércsoportja egyezett a balesetet szenvedett lányéval. Barnard doktor megkérdezte tőle, hogy hajlandó-e alávetni magát a világ első emberi szívátültetésének. A páciensnek nem volt vesztenivalója, ráadásul egész életében sportolt és erősen munkált benne az élni akarás.
A szívátültetés akkor már negyedszázada foglalkoztatta az orvostudományt. Az 1952 óta alkalmazott hypotermia, a szív mesterséges lehűtése, majd a szívtüdőgép feltalálása, amely korlátozott ideig képes a szív helyett a vérkeringést biztosítani, lehetővé tette a nem verő, vértől kiürített szívizom operációját. Többszáz kísérlet, amelyeket három amerikai kardiológus, Norman Shumway, Richard Lower és Adrian Kantrowitz kutyákon hajtott végre, bebizonyította, hogy a szívátültetés lehetséges.
Emberi transzplantációval azonban még senki sem próbálkozott, és ennek nem utolsó sorban jogi okai voltak. A legtöbb országban ugyanis akkor még nem létezett az „agyhalál” fogalma, tehát nem lehetett egy olyan ember szerveit eltávolítani, akinek még vert a szíve. 1966-ban három amerikai sebész egy gyermeken akart szívátültetést végezni, de mivel meg kellett várniuk, hogy a donor gyermek szíve megáll, a szerv túlságosan károsodott a transzplantációhoz. E próbálkozás azonban, már csak presztízs-okokból is, erősítette Barnard elszántságát, aki maga is az Egyesült Államokban végzett, és ő vezette be hazájában a nyílt szívműtéteket. Ő is próbálkozott kutyákkal, de nem volt túl sikeres, egyetlen állat sem élt az új szívvel 10 napnál tovább.
Barnardnak, akinek pályaválasztását meghatározta, hogy öccse ötévesen meghalt szívbetegségben, meg kellett küzdenie feletteseivel. Mindenekelőtt elvetették azt az elképzelését, hogy először egy fekete beteget operáljanak meg, nehogy újabb érvet szolgáltassanak az apartheid-rendszer ellen, hogy a fekete lakosságon kísérleteznek. Miután azonban Washkansky vállalta a kockázatot, a kórház igazgatója is beleegyezett. Már csak Denise apjának beleegyezése kellett, aki, miután megértette, hogy lánya nem ébred fel többé, hozzájárulását adta.
1967. december 3-án hajnali 2 óra 30 perckor Denise Darwallt lekapcsolták a lélegeztetőgépről. A mellette lévő teremben fekvő Washkanskyt elaltatták és szívtüdőgépre kapcsolták. Egy rossz koordináció miatt azonban levegő került a pumpába, és ez azzal fenyegetett, hogy a beteg agyába kerül és megöli őt. Szerencsére időben észrevették, és kezdődhetett a kettős műtét.
Barnard felnyitotta Denise mellkasát, kivette a szívét, és azonnal egy 10 fokos oldatba helyezte. A még élő szervet átvitték a másik terembe, ahol behelyezték Washkansky mellkasába.
Washkanskyt sajnos december 21-én tüdőgyulladás vitte el. A beteg ugyanis nagymennyiségű immungyengítő gyógyszert kapott, hogy szervezete ne vesse ki magából az átültetett szívet. Közben az Egyesült Államokban is megvolt december 6-án az első kísérlet: Adrian Kantrowicz doktor gyermek páciense azonban csak hat órával élte túl a műtétet.
Christiaan Barnard viszont alig egy hónappal később már újabb szívátültetést hajtott végre, csökkentve ezúttal az immungyengítők adagolását: 1968. december 2-án egy 58 éves fogorvos, Philip Blaiberg kapott új szívet, amellyel 19 hónapig élt. Donorja ezúttal egy fekete férfi volt, aki előző nap esett össze egy fokvárosi strandon. Amikor ez kiderült, amint az várható volt, nagy ellenérzést váltott ki az apartheid ellenségeinek körében, de Barnard sikerén és népszerűségén ezt mit sem változtatott.
A nőcsábász hírnévnek azért volt némi alapja, mivel 1969-ben elvált első feleségétől és egy 19 éves milliomoslányt vett el, frigyük 12 évig tartott. 1988-ban pedig, immár 66 évesen harmadszor is megnősült, akkor egy fotómodell lett élete párja, de egy évvel halála előtt tőle is elvált. A három asszonytól összesen hat gyermeke született. Mindeközben egészen 1983-ig vezette a Groote Schuur szívsebészetét, és egyre nagyobb sikereket ért el. Egy 1971-ben operált páciense, Dirk Van Zyl például 23 évig élt új szívvel.
Életének tragikus fordulata volt, hogy 1983-ban reumás ízületi gyulladás miatt abba kellett hagynia a műtéteket. Nagysikerű önéletrajzi kötetei mellett orvosi témájú könyvei számtalan kiadást megértek világszerte, így Magyarországon is. Írt a szívgyógyászat mellett saját betegségének kezeléséről, az öregedésről, sőt, az eutanáziáról is, amelynek nagy híve volt. Még regényíróként is elismerték.
Élete utolsó évében azonban, belefáradva a harmadik válása körüli szenzációhajhászásba, Ausztriában telepedett le.
Az élet nagy szerelmese, stílszerűen távozott az élők sorából: 2001. szeptember 2-án a ciprusi Páfoszban a tengerparton az Ötven út az egészséges szívhez című könyvét olvasgatta, amikor szívrohamot kapott és meghalt.
Christiaan Barnard és csapata úttörő munkája azóta már a gyógyítás szinte mindennapi gyakorlatává vált. Magyarországon 1992. január 3-án a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján hajtották végre az első sikeres szívátültetést Szabó Zoltán professzor vezetésével. Ma már világszerte évente átlagosan 3500 ilyen életmentő műtétet hajtanak végre, a betegek 90 %-a éli túl a transzplantációt, 86-88 %-os az egy éves és 69-73 %-os az öt éves túlélési esélyük.
