El akarta törni Woody Allen lábait, elrabolták a fiát, és gyűlölte az egyik legnagyobb slágerét – 60 érdekesség a 110 éve született Frank Sinatráról
1. Francis Albert Sinatra néven született a New Jersey-beli Hobokenben, 1915. december 12-én.
2. A születésekor majdnem hat kilót nyomott, és fogóval kellett világra segíteni. Ennek következtében az egyik füle majdnem levált. Mivel nem mutatott életjeleket, a nagymamája hideg folyó víz alá tartotta. Ekkor elkezdett lélegezni, és fel is sírt. A nehéz szülés maradandó hegeket hagyott az arcán, és megrepedt miatta a dobhártyája. Ez utóbbi az oka annak, hogy a II. világháború alatt felmentették a katonai szolgálat alól.;
3. A szülei lányt vártak, és már ki is választották a Frances nevet. Így, hogy végül fiú lett, a név férfi változatát adták neki: Francis.
4. 1953-ban, miután a hangszálai vérzésekkel járó sérülést szenvedtek, rövid időre elvesztette éneklési képességét. Amikor a hangja visszatért, egy új dimenzióval gazdagodott, ami sok rajongó szerint sokkal jobbá tette az éneklését.
6. Amikor Lugosi Béla gyakorlatilag nincstelenül halt meg, Sinatra titokban kifizette a temetését.
7. 1964. május 10-én Brad Dexter, A hét mesterlövész sztárja megmentette Sinatra és Ruth Koch (Howard W. Koch producer felesége) életét a II. világháborús film, a Csupán a bátrak forgatása közben Hawaiin. A tengerparton úsztak, amikor a dagály elsodorta őket a tengerbe, és a magas, hullámzó vízben majdnem megfulladtak. Dexter kiúszott, és megmentette őket, de csaknem 45 percig nem tudtak partot érni. A hullámok között Sinatra állítólag elszakadt a többiektől, és azt suttogta: „Mindennek vége... Kérlek, vigyázz a gyerekeimre... meg fogok halni.” Sinatra és Koch is eszméletüket vesztették néhány percre, mire két szörfös megérkezett, hogy segítsen Dexternek partra vinni őket. Dexter később a Vöröskereszt kitüntetését kapta a bátorságáért. Sinatra soha nem felejtette el ezt, és ők ketten egész életükben közeli barátok maradtak.
8. Őt és a Rat Pack többi tagját Joe DiMaggio kitiltotta Marilyn Monroe temetéséről.
9. Nem volt hajlandó olyan szállodában megszállni vagy fellépni, amely nem engedte be Sammy Davis Jr.-t vagy más afroamerikaiakat.
10. Mia Farrow életrajzi könyve, az Ami szétesik szerint, amikor kiderült, hogy Woody Allen viszonyt folytat Farrow örökbe fogadott lányával, Soon-Yi Previnnel, Sinatra felajánlotta neki, hogy eltöri Allen lábait.
11. Minden közeli ismerőse szerint változékony személyiségéről volt híres: az egyik pillanatban kedves volt, a következőben pedig már gonosz és erőszakos. Egyesek szerint bipoláris zavarban szenvedett.
12. Frank Capra azt állította, Sinatrában megvolt a potenciál, hogy a valaha volt legjobb színész legyen. Egyszer azt mondta neki, hogy hagyja abba a zenei karrierjét, és koncentráljon kizárólag a filmekre, mert akkor ő lesz a valaha élt legnagyobb színész.
13. A paparazzik nagyon jól ismerték legendás temperamentumát. Egyszer egy lesifotós a házában szaglászott, majd hirtelen szembe találta magát Frankkel. A fickó rémülten a medencébe ugrott (annak ellenére, hogy nem tudott úszni), és Sinatrának kellett kihalászni onnan.
14. Ismert volt arról, hogy nagyon nagylelkű volt a sofőrökkel, és gyakran 100 dollárnál is több borravalót adott nekik, ami általában sokkal több volt, mint amennyit a fuvarért kaptak.
16. 1951-re tönkrement. A filmsztár Ava Gardnernek kellett kifizetnie a repülőjegyét, hogy elkísérhesse Afrikába, ahol a Mogambo (1953) című filmet forgatta.
17. A Magnum-sorozat nagy rajongója volt, és meg is akart jelenni vendégszereplőként benne. Amikor Tom Selleck felhívta, Frank elmondta neki, hogy nem kell aggódnia, nem akar fizetést, csak a költségeit szeretné megtérítetteni. Selleck beleegyezett, és megkérdezte Franktől, milyen történetet szeretne a karakterének. Frank azt mondta, hogy nem érdekli, csak kemény fickó legyen, és akart egy jelenetet, amelyben kiüt valakit. Így 1986-ban Sinatra meg is jelent a sorozatban, ami az utolsó, rendes (nem cameo) színészi szerepe volt. A költségei viszont problémát jelentettek a producerek és a CBS csatorna számára, mivel a magánrepülőgépe és teljes kísérete körülbelül 300 000 dollárba került.
18. Ő ihlette Johnny Fontaine karakterét A keresztapa (1972) című filmben.
19. 1966-ban kapott egy dalt, amit fel kellett vennie, és miután egyszer átolvasta, rögtön megutálta. A dal címe Strangers in the Night volt, ami végül az egyik legnagyobb slágere lett. A siker ellenére azonban továbbra is gyűlölte ezt a dalt, és minden alkalmat megragadott, hogy kigúnyolja.
20. A temetésén a barátai és a családtagjai személyes tárgyakat tettek a koporsójába. Ezek között állítólag volt tíz tízcentes, több Tootsie Roll cukorka, egy csomag Black Jack rágógumi, egy tekercs vadcseresznyés Life Savers cukorka, egy Dream felirattal gravírozott gyűrű, egy miniüveg Jack Daniels whisky, egy csomag Camel cigaretta és egy Zippo öngyújtó.
21. Nem kedvelte Marlon Brandót, miután együtt játszottak a Macsók és macák (1955) című filmben. Sinatra mindig úgy érezte, hogy neki kellett volna Brando szerepét játszania. Sinatra a „Mr. Mumbles” (Mr. Motyogó) gúnynevet adta Brandónak, míg Brando „Mr. Baldynak” (Mr. Kopasznak) hívta őt.
22. Bár több alkalommal is bírálta a rockzenét, több művész iránt is kifejezte csodálatát. A George Harrison által írt Something című The Beatles-szám az egyik kedvenc dala volt, és koncerteken is előadta. Nagy rajongója volt ugyanakkor a Chicago musical Color My World című dalának, illetve kifejezetten szerette az ír rockbandát, az U2-t is.
23. A sírkövén a következő felirat olvasható: „A legjobb még hátravan”.
24. Állítólag a szakításuk után még sokáig ott tartotta Ava Gardner fényképét a tükrében.
26. 1997 januárjában szívrohamot kapott, és azután már nem jelent meg a nyilvánosság előtt.
27. 1960-ban a Capitol Records-beli látogatása során nem volt hajlandó kifizetni a parkolóház 50 centes belépési díját. A parkolóőr elvontatta az autóját.
28. 1998. május 14-én, élete utolsó napján a családja kórházba vitte, és közben féktelenül száguldottak át a Stop-táblákon és a piros lámpákon. Azonban a forgalom szerencsére szokatlanul gyenge volt akkor, mivel rengetegen otthon nézték épp a Seinfeld című tévésorozat utolsó epizódját.
29. 1974-ben egy ausztráliai turné során dühbe gurult az ausztrál sajtó képviselőinek viselkedése miatt. A repülőtéren történt rövid dulakodás után a színpadra lépett, és gyűlölködő beszédet tartott a sajtó ellen, „csavargóknak és parazitáknak” nevezve őket, a női riportereket pedig „másfél dolláros kurváknak” hívta. Visszavágásként a légi közlekedési szakszervezet megtagadta a magánrepülőgépének tankolását és karbantartását, amíg bocsánatot nem kér. Soha nem tette meg.
30. A végrendeletében kikötötte, hogy ha valaki vitatja azt, automatikusan kizárják az örökségből.
31. Elvált a harmadik feleségétől, Mia Farrow-tól, miután az nem volt hajlandó feladni a Rosemary gyermeke (1968) forgatását, hogy vele együtt játsszon az 1968-as A detektívben. A válási papírokat a forgatásra küldette el neki.
32. Bár első feleségével, Nancy Barbatóval való házassága alatt számos viszonya volt, végül az Ava Gardnerrel való viszonya vezetett a váláshoz.
33. Ő volt az első választás a Piszkos Harry (1971) címszerepére, a forgatás megkezdése előtt azonban eltörte az ujját, így ki kellett szállnia a produkcióból, és Clint Eastwood került a helyére.
34. Hatalmas gyűjteménye volt elektromos játék vonatokból. Gyerekkóra óta imádta az elektromos vonatokat.
36. A Rat Pack vezetője volt, amelynek tagjai rajta kívül Dean Martin, Sammy Davis Jr., Peter Lawford és Joey Bishop voltak. Mindannyian szerepeltek A dicső tizenegy (1960) és a Sergeants 3 (1962) című filmekben.
37. Elutasította Paul Kersey szerepét a Bosszúvágyban (1974). A szerepet végül Charles Bronson kapta meg, és ez tette őt nemzetközi szupersztárrá.
38. Utált autogramokat adni.
39. 1998. május 20-án a kaliforniai Beverly Hills-i Good Shepherd katolikus templomban tartották a temetési szertartását. A résztvevő sztárok között volt Kirk Douglas, Gregory Peck, Robert Wagner, Jack Lemmon, Sidney Poitier, Jack Nicholson, Nancy Reagan, Jerry Lewis, Bruce Springsteen, Liza Minnelli, Bob Dylan, Tom Selleck, Tony Bennett, Mickey Rooney, Shirley MacLaine, Mia Farrow, Sophia Loren, Quincy Jones, Cuba Gooding Jr., Anthony Quinn és természetesen a gyermekei, Frank Sinatra Jr., Tina Sinatra és Nancy Sinatra. Több mint 1000 Sinatra-rajongó sorakozott fel a templom előtti utcákon a temetés alatt, és egy utolsó tapsviharral búcsúztatták őt, amikor a virágokkal borított koporsóját kivitték a templomból. A fejük felett egy repülőgép óriási szívet rajzolt az égre.
40. Világszerte több mint 250 millió lemezt adott el.
41. Három csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán: az 1600 Vine St. szám alatt a filmjeiért, a 1737 Vine St. szám alatt a lemezeiért és a 6538 Hollywood Blvd. szám alatt a tévéműsoraiért.
42. 1986-ban súlyos bélrákja miatt műtéten esett át.
43. Fontolóra vették Nicky Arnstein szerepére a Funny Girl (1968) című filmben. Ezt Barbra Streisand azonban megvétózta, mivel nem kedvelte Sinatrát. A szerepet végül Omar Sharif játszotta.
44. Körülbelül három évtizeddel később a magyar származású színésznő, Eva Bartok azt állította, hogy 1957-ben, a Curd Jürgensszel való házassága alatt született lánya, Deana valójában Sinatra gyermeke, akivel Bartok rövid viszonyt folytatott 1956-ban, miután Sinatra szakított Ava Gardnerrel. Sinatra soha nem ismerte el apaságát.
46. Sinatra egyetlen rendezése az 1965-ös Csupán a bátrak című háborúellenes dráma volt, amely egyben az első japán-amerikai (Toho Studios és Warner Bros.) koprodukció volt.
47. 24 évesen lett először apa, amikor első felesége, Nancy Barbato 1940. június 8-án megszülte a lányukat, Nancy Sandra Sinatrát.
48. Izrael állam egyik legfőbb támogatója volt. 1948-ban, Izrael megalakulása előtt palesztin katonai csoportokat finanszírozott. 1967-ben nyilvánosan támogatta Izraelt a hatnapos háborúban. Izrael támogatására irányuló tevékenységei miatt a zenéjét és a filmjeit is betiltották Libanonban.
49. A felesége, Barbara szerint Sinatra naponta akár 12-szer is lezuhanyozott, annyira megszállottja volt a személyes higiéniának.
50. Harcolt azért, hogy szerepelhessen a Most és mindörökké (1953) című filmben, amelynek a főszerepét Eli Wallachnak szánták. A gázsija akkoriban 150 000 dollár volt filmenként, de annyira szerette volna eljátszani ezt a szerepet, hogy azt mondta, 1000 dollárért is elvállalja. Így lett, és végül Oscar-díjat nyert az alakításáért.
51. Ő és Nancy Barbato öt évig jártak együtt, mielőtt 1939-ben összeházasodtak.
52. 28 évesen másodszor is apa lett, amikor Nancy Barbato 1944. január 20-án megszülte a fiukat, Francis Wayne Sinatrát (más néven Frank Sinatra Jr.-t).
53. Az apját Martin Anthony Sinatrának hívták, az anyját pedig, aki apolónőként és szülésznőként dolgozott, Natalie „Dolly” Garaventének.
54. A kaliforniai Cathedral Cityben található Desert Memorial Park temetőben van eltemetve, a helye: B-8, #151.
55. 32 évesen harmadszor lett apa, amikor Nancy Barbato 1948. június 20-án megszülte a lányukat, Christina „Tina” Sinatrát.
56. Összesen négyszer nősült, a második felesége volt Ava Gardner, a harmadik Mia Farrow, a negyedik pedig Barbara Marx, aki a Marx fivérek legfiatalabb tagja, Zeppo felesége volt korábban.
57. Eredetileg autóversenyző akart lenni, de miután belépett az amerikai hadseregbe, segített egy filmgyártó cégnek dokumentumfilmek készítésében, és elragadta ez a világ, akkor jött vágy, hogy filmekben dolgozzon.
59. Nem volt korán kelő, és úgy köszöntötte a közönséget, hogy jó reggelt kívánt nekik, illetve elnézést, amiért ő még reggelizik, míg ők már befejezték a vacsorát.
60. Barbara Marx volt Sinatra anyja, Dolly legkevésbé kedvelt személye. Annyira utálta az egykori vegasi showgirlt, hogy nem volt hajlandó vele egy gépen utazni, és inkább egy későbbi járatot választott Palm Springsből Las Vegasba, hogy ott legyen 1977 januárjában a Caesar's Palace megnyitóján a fia mellett. Az a járat azonban soha nem érkezett meg. Három nappal később a repülőgép roncsait 9000 lábon, a hófedte San Gorgonio-hegyen találták meg.