BALATON
A Rovatból

Biciklivel a Balaton körül: 4 napos túra az év legforróbb napjain

Kollégánk körbebiciklizte a Balatont. Állítása szerint igazi kihívás volt éppen most teljesíteni a távot, de a látványért, élményekért minden kilométere megérte.


Csütörtök reggel 6 óra, szól az ébresztő. Végre szabi, kinyomhatnánk… Ám szokatlanul fittek vagyunk, hiszen végre indulhatunk körbebiciklizni a Balatont.

Korán kelni pedig muszáj, mert sikeresen az év legmelegebb napjait választottuk erre a több mint 200 kilométeres túrára.

A vonaton egy MÁV alkalmazott segít felszállni, ennek kifejezetten örülünk, mert 4 napi cuccal és sátorral nem olyan könnyű az a bicikli, na meg reggel 8 óra 5 perc van, és már most 30 fok. 9 óra 32 perc. A balatonvilágosi vonatállomáson leszállunk, MÁV-os barátunk továbbra is szorgosan segít mindenkinek, imádjuk őt.

A terv az, hogy Balatonvilágosról a déli parton eltekerünk Balatonfenyvesre, ez kb. 60-65 kilométer. Itt egy ismerősünk és egyben a mostani túravezetőnk családi nyaralójában sátrazunk éjszaka. Másnap bekanyarodunk az északi partra, irány Szigliget. Ez kb. 50 kilométer tekerést és szintén egy ismerős kertjében sátrazást jelent majd. A következő napi megálló kis kitérővel Tihany, kb. 55 kilométer. Itt végre ágyban aludhatunk az előre foglalt szállásunkon. Végül az utolsó napon visszamegyünk a balatonvilágosi vasútállomásra, kb. 50 kilométer. Nem vészes, ugye? Nos, akkor indulás!

Túravezetőnk, Benedek Balatonfenyvesről érkezik hozzánk, ő már sokadik alkalommal tekeri körbe a Balaton, ezért biggyesztettük rá a jelzőt. Nem vonattal, biciklivel jön, így neki első napra a duplája, kb. 120 kilométer tekerés jut. Pár perc múlva szembetalálkozunk egymással. Benedek eltaktikázta magát, a testvére biciklijét akarta kipróbálni, de sajnos rendesen belefájdult a feneke. Jó tanács, óvatosan a kölcsönzéssel! Egy szokatlan nyereg igen kényelmetlen tud lenni hosszú távon, aki pedig nincsen hozzászokva a több tíz kilométeres tekeréshez, annak még a saját nyerge is keményebb lehet egy idő után. Igaz, ahány ember, annyi fenék, de a következő túrára mindenképpen beszerzünk egy párnázott biciklisnadrágot. Nem árt, ha van…

1. nap

Pár kilométer után Szabadisóstón vagyunk. Gyors kávé, banán, csoki és tényleg belevágunk a déli partba. Strand, nyaraló, szálloda, strand, nyaraló, szálloda, strand, nyaraló, szálloda. Olyan ez a rész, mint egy három dimenziós GIF-animáció, nem igazán változatos. Az 5-10 percenként érezhető sült hekk szagától pedig négy dimenzióssá változik.

Jó, persze itt biciklizünk a Balaton partján, ami igazán remek, mások közben a budapesti 40 fokos hőségről posztolgatnak Facebookon. Egy szavunk sem lehet. Na meg a siófoki platánfás utcák is megfűszerezik az útvonalat némi érdekességgel. Végül belevetjük magunkat az életérzésbe. Valahol Zamárdi elején egy szabad strandon megállunk fürdeni és ebédelni.

1

Szabad strand Zamárdi környékén

Így terveztük,

nem teljesítménytúrát akartunk, hanem amolyan négy napos nyaralást, napközben 2-3-4 órás pihenőkkel és pár érdekes látnivaló megtekintésével.

Viszont sikerült annyira bestrandolni, hogy alig van kedvünk tovább indulni pedig még vár ránk minimum 45 kilométer.

Zamárdi után annyiban változik a terep, hogy néha felvisz minket a bicikliút az országútra, vagy mellé. Ezalatt a pár száz méter alatt végre nem látunk épületeket. Az út menti platánfák továbbra is gyönyörűek.

2

Platánfák Balatonföldvár és Balatonszárszó között

Fonyódon sajnos a 38 fokban nem érezzük az erőt, hogy felmenjünk a kilátóba, vagy a hegyoldalon futó panorámaútra, pedig biztosan szép lehet. Azért szusszanunk egyet a mólón és megisszuk a hetedik liter vizünket. Fejenként.

Pár kilométer után megérkezünk Balatonfenyvesre, este 7 óra. Szerencsére még pont be tudtunk vásárolni vacsorára és reggelire. Felverjük a sátrunkat, csobbanunk egyet az esti, 25 fokos Balatonban, majd borozás közben kibeszéljük a mai napot. Igazából a melegen és a kicsit kellemetlenül fájós fenekünkön kívül hatalmas kihívásokkal nem küszködtünk. Ez a teljesen sík szakasz 1 nap alatt akár egész szélességében is vállalható, ami olyan 75-80 km. Viszont nem érdemes Balatonvilágos előtt elkezdeni, de erre majd a végén visszatérünk.

3

Pihenés a fonyódi mólón

2. nap

Másnap reggel, 7 óra 30 perc. Ébresztő, mert jön a meleg! Gyors reggeli és indulás tovább. Ahogy elhagyjuk Balatonberényt, és kanyarodunk észak felé, végre változik a táj.

Nádasok, erdők és mezők között megyünk az országút mellett, kicsit több az úthiba is, de nem vészes.

4

Gyönyörű tájakon visz a bicikli út a Balaton nyugati oldalán és még szedret is lehet enni

Betérünk a Fenékpusztai Madárgyűrűző és Madármentő Állomásra. Itt az egész gyűrűzési folyamatot megnézhetik az érdeklődők, a madarak befogásától, az „állapotfelmérésen” keresztül a szabadon engedés pillanatáig. A kicsivel több, mint 30 éves fennállása alatt, az évente 10-20 ezer befogott madarak közül Izlandtól Dél-Afrikáig rengeteg országban regisztrált példányokkal találkozhatunk. Másik feladatuk a madármentés. Sérült madarakat bárki, bármikor behozhat hozzájuk. A „kórházban” most különféle baglyok, egerészölyvek, gólyák, karvalyok, varjak és vércsék várják a gyógyulást. Sajnos mi éppen nyugalmasabb időben érkeztünk és gyűrűzést, befogást nem látunk, viszont a lábadozó baglyokról nem tudjuk levenni a szemünket. Ők sem rólunk.

5

Baglyok Fenékpusztán

Tovább gurulunk, de pár kilométeren belül megpillantunk egy táblát: „Ha jót akarsz enni, ne tekerj tovább!”. Klára "retro" csárda a Keszthelyi Déli szabad strandon. Étel és fürdési lehetőség, a 38 fokban, ez a kerékpártúrázók oázisa. Sikerül is megint időcsapdába kerülni, de legalább finomat eszünk korrekt áron és még a strand is annyira köves, hogy teljesen elfelejtjük a fájós fenekünket.

6

Gyors segítségnyújtás a Keszthelyi Déli szabad strandon

Keszthelyen sajnos csak átgurulni van időnk, de nagyon szép és rendezett város, legközelebb biztosan több időt töltünk el itt. Azért benézünk pár perc erejéig a Festetics-kastély kertjébe és a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomba. De engem mégis valamiért a Helikon-park fogott meg. A város közepén a borostyánokkal benőtt fák között elfog valami végtelenül megnyugtató érzés.

7

Borostyánnal benőtt fák a Helikon parkban, Keszthelyen

Balatongyörök határában mielőtt ráfordulunk az országút melletti szakaszra, egy kis szusszanás a Szépkilátónál. Megnézzük messziről a mai célpontunkat, Szigligetet. Ekkor már sejtetjük, hogy hamarosan vége van a könnyű tekerésnek. 9 kilométer múlva a 71-es fő útról elfordulunk Szigligetre és megkoronázzuk a napot egy rövid, de meredek felfelé tekeréssel.

8

Kilátás Szigligetre és a várra a balatongyöröki Szépkilátóból

Felkeressük a község talán egyetlen élelmiszerboltját, ami délután fél 5-kor már bezárt. Felverjük a sátrunkat az aznapi kertünkben, elmegyünk a strandra vacsorázni és a Balatonon tükröződő holdfényben fürdeni. Csodás. Éjjel a szállásadónk és a finom házi bora segítségével megfejtjük a vidéki és budapesti élet tökéletes egyensúlyának rejtélyeit. Majd megpróbáljuk befoltozni a sátrakat, mert jön a vihar. (Hogy mennyi szigetelőszalagot és kukászsákot használtunk el, arra már senki sem emlékszik, valószínűleg az érkező vihart is nagyobbnak láttuk, mint amekkora volt…)

3. nap

9

Reggeli Szigligeten, harmonikus környezetben

Újabb másnap reggel, 7 óra 30 perc. Ébresztő, mert jön a meleg! Ja, most annyira nem. Ok, akkor mehet a szalonnás tojásrántottázás a kertben, utána indulás a várba. A Szigligeti várat nem szabad kihagyni. Zseniális a kilátás a Tapolcai-medence vulkanikus tanúhegyeire és persze a Balatonra.

A mai időcsapdát nem a strandolás, hanem ez a csodálatos kilátás és fagyizás okozza.

10

Kilátás a várból

Ezután elhagyjuk a Balaton-partot, elindulunk a Szentbékkállai kőtenger felé. Azaz elhagytuk volna, csak sajnos pont abban a kereszteződésben fordultunk jobbra, ahol balra kellett volna. Teljesen érthetetlen, de csak kilométerek után vesszük észre, hogy a Badacsony-hegy nem a jobb, hanem a bal oldalunkon van. Ez a táj egyszerűen lenyűgöző, itt biciklizni hatalmas élmény, ennek a számlájára írjuk a butaságunkat. A Badacsony déli lejtőjének szőlőskertjei alatt is csodálatos haladni, megérte ez a dimbes-dombos, plusz 5-6 kilométer kerülő.

11

Badacsony hegyoldal a bicikli út mentém

Ahogy elértünk a Szentbékkállai kőtengerhez, illetve onnan tovább Zánkára, útközben rendesen megizzadtunk. Itt már vannak combosabb emelkedők és sajnos az országúton kell haladni, ami biciklivel, abból a szempontból hátrányos, hogy az utak széle sokszor nagyon rossz állapotban van.

A kőtenger viszont különleges látvány, a Káli-medence legjelentősebb geológiai értéke. Konyhanyelven, hatalmas kődarabok mindenfelé. Nevezetessége az Ingókő, amely a szélére állva kibillenthető az egyensúlyából. Mi csak remélni tudjuk, hogy soha, senki nem fogja teljesen kibillenteni…

12

Szentbékkálai kőtenger, háttérben az Ingókő

13

Hatalmas kő darabok mindenhol

A Hegyestűt kihagyjuk, azaz tulajdonképpen nem, mert a mellette elhaladó országúton biciklizünk. Azért más szemmel néz az ember egy ilyen hegyre, amikor a délutáni forróságban a harmincharmadik emelkedőt próbálja biciklivel átvészelni.

14

A Hegyestű látványa a mellette elhaladó országútról

Szépen, egészségesen elfáradunk, mire Zánkára érünk, csak sajnos még 18 kilométer hátravan, a mai végállomás Tihany. Tudjuk, hogy meredek lesz. Az. De, mielőtt megmásszuk a Tihanyba vezető utat, az előtte lévő szakaszt sem szeretjük. Folyamatosan fel és le vezet a bicikliút a magasabban lévő országút és a települések strandjai között. Fél kilométer gurulás, fél kilométer emelkedő. De legalább látunk őzikéket.

(Tihanyban szívesen eltöltöttünk volna egy éjszakánál többet, csak sajnos nem így terveztük. Utólag egy kicsit, megbántuk, mert egy éjjeli fél órás sétánál és egy pohár bornál többre nem volt energiánk.)

15

Holdfényes menet Tihany felé

4. nap

Utolsó nap, reggel 7 óra 30 perc. Ébresztő, mert jön a meleg! Ja, most annyira nem. Ok, akkor guruljunk le reggelizni a kistermelői piacra a Tihanyi révhez. Kellemes hely. Utána elnézünk a mólóra is, hogy megismerkedjünk a mai napi új útitársunkkal, az északkeleti széllel. Ő a maradék kb. 50 kilométeres táv több, mint felén szembe fog jönni velünk és kétszer gyorsabban, ahogyan mi haladunk.

16

Tihanyi Piac placc

Bár akadt pár meredekebb emelkedő, de nem annyira vészes ez a szakasz, viszont

az erős szembeszél jobban megnehezíti az ember dolgát, mint az elmúlt napokban az év legforróbb hőhulláma.

Ma nem nézelődünk, csak tekerünk és megszokásból strandolunk egy kicsit Balatonkenesén. Sajnos az érkező vihar miatt el akarjuk érni a minél korábbi vonatot Balatonvilágoson. Ezt a részt legközelebb szeretnénk jobban kimaxolni.

Most csak annyit mondhatunk, hogy részben a fő utak mellett, részben a települések strandjai mellett visz minket a bicikli út. Utóbbival egyébként sok helyen meggyűlt a bajunk az egész túra alatt. Ugyanis, ha biciklisek és gyalogosok által közösen használandó úton vagyunk, sajnos sokszor hiába csengetünk az előttünk lézengő emberekre, mintha meg sem történt volna a jelzés. Érdekes módon délen, Siófok és Zamárdiban egyáltalán nem tapasztaltunk ilyet. Itt északon, például Balatonfüreden sokszor olyan érzésünk volt, mintha direkt álldogálnának térképet olvasó szoborként a bicikli út közepén. Lehet, hogy létezik valamilyen titkos csengetési mód, amit nem ismerünk…

17

A Balaton legészakibb pontja Balatonfűzfőnél

Balatonfűzfőnél, ahogy visszakanyarodunk dél felé, már kicsit az erdőbe is beleszagolunk, ezt sajnos a bicikliút minősége is jelzi. Elérkezünk Balatonakarattyára, az utolsó, 5-6 kilométeres részre, a magaspartra. Jutalomfalat ez a pazar kilátás a több, mint 200 kilométer biciklizés után. A hely romantikáját a Szerelmesek hídjának nevezett fehér fahídon lévő felirat szimbolizálja: „Az itt fogant szerelem múlhatatlan”. Elhisszük. Aztán egyszer csak újra itt vagyunk a Balatonvilágosi vonatállomáson és kidugja fejét az érkező vonatból a biciklipakoló MÁV-os fiú, még mindig imádjuk őt. Körbeértünk. Vége.

18

Csodálatos kilátás a magaspartról

Összegezve életünk első balatoni biciklikörútját álljon végül itt pár jó tanács, annak, aki még nem volt.

Szúnyogriasztó, naptej és ivóvíz kiemelt fontosságú kellékek. Készpénzt is érdemes elegendőt vinni magunkkal, mert bank automatát találni nem egyszerű és kicsit időpocsékolás is. Természetesen a bicikli apróbb meghibásodásaira is érdemes felkészülni, gumibelső és az alapellátáshoz szükséges szerszámok.

Abban biztosak lehetünk, ha problémánk akad, valaki megáll nekünk segíteni a többi túrázó közül. Szembetalálkozva, vagy előzés közben folyamatosan csengettünk egymásnak a 4 nap alatt, de még az országúton haladó, túrázó motorosok is dudáltak sokszor nekünk. Ilyen családias hangulatban nagy probléma nem történhet, de ha mégis, akkor felszállunk egy vonatra és keresünk egy szervizt. Akad belőle bőven és általában a bicikli út is a sínekhez, a vonatállomásokhoz közel halad.

Az útvonal egyáltalán nem vészes, persze akadnak azért úthibás szakaszok és az északi parton készüljünk fel a hosszabb és meredekebb emelkedőkre. Viszont a bicikli út teljesen körbe ér, hacsak nem akarunk elkalandozni kicsit.

Szép volt, jó volt, élmény volt. Biztosan megyünk újra valamikor. Annak ellenére, hogy a Balaton az Balaton marad, ezt a körutat végtelen sokféle módon és évszakban meg lehet tenni és érdemes is megtenni. Eltévedni nem lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BALATON
A Rovatból
Naplementék a Balatonnál: három nap, három helyszín, három csodája fotókban elmesélve
A naplementék hangulata mindig magával ragadó. Mert bár minden nap eljön, de mégis más. És talán ezért is szeretjük, és ezért megunhatatlan, mert nem tudhatjuk, a természet aznap milyen alkotással kápráztat el.
szs - szmo.hu
2024. december 18.



Mikor menjen a kalandvágyó utazó a Balatonra, ha nem a szokásos nyaralós élményt keresi? Kipróbáltam, mit lehet csinálni pár napig a tóparton és a környéken pár őszvégi napon. Négy nap alatt belekóstoltam a Balaton-felvidékbe, de az útvonalakat úgy terveztem, hogy a naplemente valahol a vízparton érjen. Hát, nem csalódtam: ahány nap, annyiféle élmény, annyiféle szín és hangulat. Valami csoda volt.

A naplementék hangulata mindig magával ragadó. Mert bár minden nap eljön, de mégis más. És talán ezért is szeretjük, és ezért megunhatatlan, mert nem tudhatjuk a természet aznap milyen alkotással kápráztat el.

Hol az acélkék eget és vizet színezi át naracsosba, hol a pasztelekkel játszik, hol pedig már korán rózsaszínt kever az égbe, és azt fokozza egészen az égővörösig.

És hogy közben mi minden fut át a nézelődőben? Talán hasonlók:

Képgaléria: Keszthely (Képekért kattints a fotókra)

A rózsaszín átalakulása égő vörössé. Tényleg nincs két egyforma naplemente, talán ezért sem lehet megunni. Mert minden alkalommal várjuk a csodát, hogy aznap kivel kápráztat el a természet. Ez a színváltozás is meseszép volt.

Képgaléria: Balatonfüred (Képekért kattints a fotókra)

Egy csendes délután opálos fényjátékkal. Halk csobbanások és néhány hazatérő vízimadár. Néma szobrok és lassan sötétedő horizont felett Tihany tornyai még átköszönnek.

Képgaléria: Siófok - így lesz a hideg kékből narancsos izzás (Képekért kattints a fotókra)

Micsoda tehetség ez a természet - akár fél óra alatt is képes egy képet teljesen átfesteni. A hideg kékből a meleg narancsszínbe borítja a vízparti tájat. Csoda na.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BALATON
Brutális drágulás a balatoni strandokon: van, ahol közel 50 százalékkal kerül többe a belépő
Idén is jelentősen drágult a balatoni strandolás. A legdrágább helyen 2600 forintot kérnek a felnőttjegyért, a gyerekeknél 1900 forint is lehet a belépő ára.


Jelentősen emelkedtek idén a balatoni strandbelépők árai, derül ki a balatontipp.hu összeállításából. A felnőttjegyek átlagosan 13, a gyermekjegyek pedig 16 százalékkal drágultak a tavalyi évhez képest.

A legdrágább felnőtt belépőt a csopaki strandon kell kifizetni: 2600 forintba kerül egy nap a vízparton.

Nem sokkal marad el ettől a siófoki Nagystrand és a balatonfüredi Esterházy strand 2500 forintos belépője, illetve az alsóörsi strand 2300 és a balatonalmádi strandok 2200 forintos ára. Jó hír viszont, hogy a legolcsóbb strandokon már 1000 forintért is csobbanhatunk: ilyen például Szepezden a Viriusi és a szepezdfürdői strand, a keszthelyi Helikon strand és a tihanyi Sajkodi strand.

A gyermekbelépők terén is Csopak vezet: 1900 forintba kerül a jegy. Füreden az Esterházy strandon 1600, Balatonalmádiban pedig 1500 forintot kérnek. A legolcsóbb lehetőséget Szigliget, a tihanyi Sajkodi strand és a balatonudvari strandok kínálják, 500 forintos jegyárral.

A legnagyobb áremelés Fonyódon történt: itt a felnőtt belépő ára 47 százalékkal nőtt, így most 1400 forint.

Balatonfűzfőn és Balatonszárszón 31 százalékkal emelték a díjakat, ezekben a városokban 1700 forintba kerül a strandbelépő. Vonyarcvashegyen 27 százalékos áremelés után 1900 forintot kell fizetni.

Nem emelték a felnőttek belépőjét több népszerű helyszínen, például Földváron (1750 Ft), a badacsonyi strandokon (1400 Ft), a keszthelyi Városi strandon (1700 Ft), a siófoki Nagystrandon (2500 Ft), a Sóstói strandon (1500 Ft) és a szigligeti strandon (1500 Ft).

A gyermekbelépők esetében is Fonyód áll az élen a drágulásban: 46 százalékos emeléssel most 700 forint a belépő. Szepezden is 700 forintra nőtt az ár, Vonyarcvashegyen pedig 1400, míg Révfülöpön 800 forint lett a gyermekjegy. Ugyanakkor több helyszínen nem emeltek az árakon: Földváron (900 Ft), Balatonedericsen (800 Ft), a siófoki Nagystrandon (1000 Ft) és Szigligeten (500 Ft). Balatonudvariban a gyermekjegy ára egy új kategóriának köszönhetően 500 forintra csökkent.

A felnőtt belépők középára idén 1800 forint, a gyermekjegyeké pedig 1200 forint.

A vizsgált 47 strandból 15 tartozik a középáras vagy annál drágább kategóriába, a többi olcsóbb ennél. Gyermekjegyeknél 13 strand kéri a középárat vagy annál magasabb összeget.

A strandok pénztárait több helyen már május végén megnyitották, de a legtöbb településen csak június elejétől vagy közepétől kell belépődíjat fizetni. A balatontipp.hu frissítette az idei szezonra a fizetős strandok listáját és aktuális árait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BALATON
Itt a nyár, irány Siófok! Tizedik születésnapját ünnepli a Plázs, és minden eddiginél nagyobb bulira készül
Több mint 150 fellépő, újragondolt helyszínek és igazi fesztiválhangulat vár a Balaton partján, ahol minden este egy emlékezetes koncertélménnyel ér fel.


Június 7-én megnyílik a Balaton bulifővárosa, a siófoki Plázs, és ha hinni lehet a számoknak – márpedig miért ne hinnénk –, ez lesz minden idők legforróbb szezonja! Tíz év, kétmillió látogató, több száz koncert, és egy újabb nyár, amit egyszerűen nem lehet kihagyni.

A Plázs 2016 óta a nyári balatoni életérzés koronázatlan királya. A Siófoki Nagystrandon elterülő szórakoztató központ nemcsak a fesztiválozók kedvence, de mára a Balaton egyik legfontosabb turisztikai és kulturális attrakciójává nőtte ki magát. Az elmúlt években több mint 800 napon át tartott nyitva, közel 500 rendezvényt hozott tető alá, és mintegy 2 millió látogatót vonzott.

És hogy mit nyújt egy nap a Plázson?

Nappal napozóstég, homokos strand, medence és pihenés, este pedig jön a „nagyüzem”: nagyszínpad, öt kisebb zenei helyszín, és 9500 fő befogadására alkalmas bulihelyszín

. Itt minden nap olyan, mintha egy minifesztiválra csöppennél!

Célkeresztben: 350 ezer látogató

2025 nyara rekordot dönthet. Tavaly 320 ezren látogattak el a Plázsra, idén viszont a szervezők már legalább 350 ezer vendégre számítanak. Az is beszédes szám, hogy a 2016-os nyitás óta mintegy 2 millióan látogattak a Plázsra. Ez gyakorlatilag egy egész Budapest! Nagy Fruzsina, a Plázs kommunikációs vezetője szerint ez nem véletlen:

„Tíz évvel ezelőtt az alapítók egy merész vízióval vágtak bele a Plázs felépítésébe: egy olyan egyedülálló helyszínt álmodtak a Balaton partjára, amely újradefiniálja a nyári szórakozás fogalmát. Mára a Balaton egyik legmeghatározóbb turisztikai és kulturális vonzerejévé vált a Plázs.”

És ez még csak a kezdet.

Grand Opening: pünkösdi hosszú hétvégés gigabulival nyit a szezon

A jubileumi szezon június 7-én indul, méghozzá nem is akárhogyan. A pünkösdi hosszú hétvégén Rúzsa Magdi és a Neoton Família nyitja meg a nyarat, majd éjjel 22 DJ szállítja a hangulatot a Plázs Grand Openingen. Ha valaki eddig azt hitte, egy szezonkezdet nem lehet emlékezetes, akkor most figyeljen: ez a nyitány tényleg berobban a balatoni estébe.

A nyár legnagyobb bulijai: Majka, Halott Pénz és DJ OTI visszatér

A 10. születésnap alkalmából több mint 150 fellépő és 70 program várja a bulizni vágyókat egész nyáron. Az eddigi évekhez képest most tényleg mindent beleadtak: a koncertprogram egészen elképesztő.

Fellép többek között: Majka, Halott Pénz, Desh, Dzsúdló, Pogány Induló, Beton.Hofi, Manuel, Valmar, BSW, ByeAlex és a Slepp, Krúbi, Follow The Flow és még a legendás Korda György és Balázs Klári is!

DJ OTI augusztusban egy már hónapok óta teltházas bulival tér vissza, szóval ha ott akarsz lenni, már most kezdhetsz kombinálni a barátokkal.

„Ez a hely minden évben feltölt” – így készülnek a visszatérő sztárok

A Plázs nemcsak a közönség, hanem a fellépők szívét is meghódította. Majka, aki gyakorlatilag a Plázs egyik legnépszerűbb zenésze már tíz éve, ezt mondta:

„A Plázs közönsége elképesztő energiákat ad, itt a Balaton partján valahogy mindenki sokkal felszabadultabb. Szinte hihetetlen, hogy már tizedik éve dübörögnek itt a koncertek, számunkra is a nyár egyik kiemelt állomása Siófok. Pár éve a születésnapomat is itt ünnepeltük, felejthetetlen emlék marad! Alig várjuk, hogy július 25-én újra felrobbantsuk a színpadot, ráadásul az idei buli után garantáltan mindenki gazdagabban térhet haza!”

Másnap, július 26-án, a Halott Pénz veszi át a stafétát, akik szintén szoros szálakkal kötődnek a helyszínhez:

„A Plázs Siófok nyaraink egyik legfontosabb és legkedvesebb állomása. Rengeteg emlék, barátság és persze őrült koncert köt ide minket. Büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehetünk a Plázs történetének, és izgatottan várjuk, hogy újra együtt legyünk a Balaton legbulisabb közönségével.”

Újítások idén is

A Plázs nemcsak programban, hanem infrastruktúrában is folyamatosan fejlődik. 2024-ben teljeskörűen megújult a nagyszínpad, és elkészült egy vadonatúj, exkluzív skybox, ahonnan a Balatonra és a koncertekre is tökéletes panoráma nyílik. És a dolognak itt nincs vége: öt kisebb zenei helyszín is technikai és látványbeli megújuláson esik át az idei szezonban.

Ha nyár, akkor Siófok. Ha Siófok, akkor Plázs.

Napközben ejtőzés a parton, este fergeteges bulik a legmenőbb magyar előadókkal – a siófoki Plázs idén is a nyár esszenciája lesz. Ha még nem voltál, most itt az idő. Ha már voltál, akkor pontosan tudod, miért kell visszatérni.

Jegyek, pontos programok, friss infók ide kattintva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BALATON
A Rovatból
A Tihanyi-félsziget egyik legismertebb legendájából egy exkluzív parfüm született
A Tihanyi Visszhang parfüm az Eau de Tihany márka kiemelt terméke, amely a Tihanyi-félsziget történelmi és természeti örökségét illatba zárva eleveníti fel.


Van egy varázslatos hely Tihanyban: az Illatok Háza.

Ez a különleges hely nem csupán egy üzlet, hanem egy látványmanufaktúra, kávézó és múzeum is, ahol a látogatók bepillanthatnak a Tihanyi-félsziget illatos történelmébe és a parfümkészítés kulisszatitkaiba.

Az Illatok Házában a látogatók ingyenes tárlatvezetéseken vehetnek részt, amelyek során megismerkedhetnek a levendula történetével Tihanyban, valamint az illóolajok és parfümök előállításának folyamatával.

A kávézóban egy finom ital mellett élvezhetik a panorámát, a kézműves laborban pedig akár élőben is megfigyelhetik a termékek, például a szappanok készítésének fázisait.

Az Illatok Háza ad otthont az Eau de Tihany márkának, amelyet a Hollán-Nyárádi család hozott létre azzal a küldetéssel, hogy felélessze és továbbvigye Bittera Gyula, a tihanyi levendulatermesztés úttörőjének örökségét.

Dr. Bittera Gyula gyógynövénykutató, vegyészmérnök és illóolajgyáros volt, aki az 1920-as években honosította meg a levendulát a félszigeten, és jelentős illóolaj-exportot bonyolított le. Története a márkának köszönhetően ma is elevenen él tovább.

Az Eau de Tihany az elmúlt években új lendületet vett. A márkát ma már a következő generáció is formálja – Nyárádi Natália parfümőr személyében, aki Franciaországban szerezte szaktudását, és mára ő álmodja meg az új kollekciók illatvilágát.

Natália érzékeny, művészi szemlélete új szintre emelte a márkát: az illatok összetettebbé, karakteresebbé váltak, miközben megmaradtak a tihanyi tájhoz és legendákhoz kötődő, érzéki történetmesélésnél.

Az ő nevéhez fűződik a márka kiemelt illata, a Tihanyi Visszhang parfüm is. Ez a különleges kompozíció a „tihanyi legendák” sorozat első darabja.

A tihanyi visszhang legendája

A mese szerint Tihany egy gyönyörű, aranyhajú tündér volt, aki esténként a Balaton partján énekelt, miközben aranyszőrű kecskéit itatta. Csodás hangját mindenki imádta – még a tó mélyén élő Balaton isten fia is, aki annyira beleszeretett a hangjába, hogy belebetegedett a vágyakozásba. Az öreg Balaton apja gyöngyöket vitt ajándékba Tihanynak, hogy a fia újra hallhassa a dalt. A tündér azonban egyre kapzsibb lett: már csak akkor volt hajlandó énekelni, ha minden este újabb kincseket kapott.

Amikor a vizek ura kifogyott a kincsekből, Tihany többé nem énekelt. A fiú meghalt, és Balaton bánatában bosszút állt. Hatalmas hullámokat küldött, amelyek elragadták a tündér kecskéit, majd sziklával zárta el őt egy barlangba.

Végül átkot mondott rá: mostantól minden szót, amit hozzá intéznek, hétszer ismételjen vissza. Ezért van ma is visszhang Tihanyban.

Forrás: Vass Albert – A tihanyi visszhang

A Tihanyi Visszhang parfüm a legenda hangulatát ülteti át illatokba: a vízparti csend, a tündér titokzatossága és a Balaton mélységei mind visszaköszönnek benne.

Egyszerre friss, fűszeres és melankolikus.

A kompozíció bergamottal és borókával nyit, ez a hűvösen fanyar indítás a Balaton felől áramló, sós-gyógynövényes levegőt idézi. A háttérben széna és atlasz cédrus sejlik fel. Ez a vidéki táj, a domboldalon legelésző kecskék és a nyári hőség illata.

A szívjegyekben megjelenik a nárciszesszencia, amely gyümölcsös és zöld tónusaival különleges kontrasztot teremt: egyszerre törékeny és élénk, akár a tündér, akinek emlékét az illat őrzi. A kompozíció alapját ámbra, pacsuli és tölgyfamoha alkotja. Ezek adják meg azt a mélységet és időtlenséget, amely a visszhang motívumát visszafogottan, mégis határozottan viszi tovább.

Ez az illat nem harsány, nem akar mindent elmondani elsőre. Inkább ott marad a bőrön, finoman változik, rétegei lassan bomlanak ki – pont úgy, ahogy a visszhang is csak fokozatosan halkul el.

eaudetihany.hu

A hotel, aminek saját illata van

A Balatonfüreden található Hotel Petit Bois Füred egy ötcsillagos luxusszálloda, amely a pihenés és kikapcsolódás tökéletes menedékét nyújtja.

Az 1908-ban épült villaépület, mely II. Rákóczi Ferenc rodostói házának mintájára épült, 2021-ben került magántulajdonba, és teljes felújítás után 2024 decemberében nyitott meg újra.

A hotel különlegessége, hogy saját illattal rendelkezik, amelyet szintén Nyárádi Natália készített.

Ez egy visszafogottabb, nem túl tolakodó, puha illat, ami remekül illeszkedik a szálloda elegáns és finom tereihez.

Az illat minden térben megjelenik, többek között illatosítók, szappanok és piperék formájában is, hozzájárulva a szálloda egyedi, puha luxus hangulatához.

A hotel tetőteraszán található Rooftop Bár külső vendégek számára is nyitva áll, és innen fantasztikus kilátás nyílik a Balatonra.

Többek között kézműves koktélokat és válogatott borokat kínálnak, valamint reggelit és délutáni snackeket.

petitbois.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: