MÚLT
A Rovatból

A KGST budapesti ülése, amelyen Antall József elnökölt – 30 éve szűnt meg a KGST és a Varsói Szerződés

A kétpólusú világ, a hidegháború kikényszerítette szövetségi rendszerek közül csak az egyik oldal számolta fel magát, és részben beolvadt a másik oldalba.

Link másolása

A Winston Churchill által vizionált „Vasfüggöny”, ha fizikai értelemben nem is létezett, a gyakorlatban már a II.világháborút követően kiütköztek a nácizmus ellen győztes szövetségesek geopolitikai érdekellentétei, mindenekelőtt Európában. Az alapot a szovjet, illetve az angolszász haderők által felszabadított/megszállt területek szolgáltatták. Így adódott, hogy az Elba folyótól keletre fekvő országok a szovjet, az attól nyugatra fekvők pedig az amerikai-brit érdekszférába kerültek. Kivétel lett a semleges Ausztria és Finnország, míg a Balkán északi része (Románia, Bulgária) szovjet, déli része (Görögország, Törökország) pedig nyugati zónává vált. Néhány éven belül mindkét félnek sürgőssé vált saját intézményes szövetségi rendszereinek létrehozása, amelyek a következő 40 évre meghatározták a világ rendjét.

A nagy vízválasztó az 1947-ben meghirdetett Európai Újjáépítési Terv volt: George Marshall tábornok, amerikai külügyminiszter terve összesen 14 milliárd dolláros segélyt irányzott elő azoknak az országoknak a gazdasági fellendítéséhez, amelyek „hajlandók együttműködni az Egyesült Államokkal”.

Ez a valóságban azt jelentette, hogy Washington elvárta az antifasiszta ellenállásban kitűnt baloldali erők háttérbe szorítását a politikában. Ez aligha tetszhetett a sztálini szovjet vezetésnek, amely a felszabadítást saját kelet-európai pozícióinak megerősítésére igyekezett felhasználni, és ennek érdekében minden erővel a kommunista pártok hatalomra jutását segítette. Ennek egyik eszköze volt, hogy Moszkva lebeszélje az érintett országokat – Magyarországot, Csehszlovákiát, Lengyelországot, Jugoszláviát, Bulgáriát és Romániát – a Marshall-segély elfogadásáról, helyette egy saját, Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszter nevével fémjelzett programot szorgalmazott. Végül csak Jugoszlávia döntött az amerikai segély mellett, amely a Sztálin és Tito közötti szakításhoz, és Jugoszlávia különutas politikájához vezetett.

Miután 1948-ban Németország nyugati és szovjet megszállási övezetében egyaránt új valutát vezettek be, és a Nyugat-Berlinre kiterjesztett pénzreformot követően a Szovjetunió blokádot rendelt el a négyhatalmi megszállás alatt álló német főváros nyugati zónájára, nemcsak Európa politikai-katonai, hanem gazdasági kettéosztottsága is elkerülhetetlenné vált. Felgyorsult Németország kettészakadása is: 1949. május 23-án Nyugaton létrejött az Német Szövetségi Köztársaság, október 7-én keleten pedig a Német Demokratikus Köztársaság. 1949. január 25-én megalakult Moszkvában a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST), amelyet Nyugaton az angol Comecon mozaikszóval neveztek el. Az öt alapítóhoz az NDK 1950-ben csatlakozott, két év múlva Mongólia, majd az 1970-es években Kuba és a Vietnam is KGST-tagállam lett.

A KGST a szocialista országok közötti gazdasági együttműködést a munkamegosztás és a specializálódás révén igyekezett megvalósítani, mindezt a valamennyi országban bevezetett központi tervgazdálkodás alapján, kétoldalú elszámolásokkal, mivel közös konvertibilis valuta nem létezett. Természetesen itt is előnyt élveztek a szuperhatalom érdekei, de az is kétségtelen, hogy a Szovjetunió korlátlan felvevő piacot jelentett például a magyar mezőgazdasági termékeknek. De az egyik legnagyobb – a szocialista táboron túl is – sikerexportunknak az Ikarus autóbuszok számítottak, miközben a háború előtt virágzó személygépkocsi-gyártás megszűnt, és egészen a 80-as évekig élték virágkorukat a székesfehérvári Videoton-gyárban készült televíziók.

A nehéziparban Magyarországnak jutott a bauxit-bányászat és az alumíniumgyártás, miközben energiahordozókban és nyersanyagokban túlnyomó többségben importra szorultunk. Ugyanakkor az árucsere-forgalom révén jutottak el hozzánk a szocialista autók, a ma már legendaszámba menő kelet-német Trabantok és Wartburgok, a csehszlovák Skodák, a szovjet Moszkvicsok és Zaporozsecek, majd a 70-es évektől az olasz licenszből készült Zsigulik és Polski Fiatok. Aki azokban az évtizedekben volt katona, emlékezhet az AMD 65-ös magyar gyalogsági géppisztolyra, amelyet a híres Kalasnyikov gyártástechnológiája alapján készült. Az NDK-ből jött viszont a Magyar Távirati Iroda első képernyős-szövegszerkesztős számítógépe, a „leszedhető ajtajú NDK turmixgépet” pedig Kern András zseniális monológja tette halhatatlanná.

Ennek a kezdetben zárt, majd nagyon lassan, óvatosan nyiladozó rendszer számos nehézségbe ütközött. Ezek egyike volt a Cocom-lista, amely a leggazdagabb nyugati államoknak megtiltotta a modern csúcstechnológiák átadását a keleti blokk országainak.

A fejlődésbeli lemaradást erősítette a KGST-n belüli piaci verseny hiánya. Már az 1960-as években komoly kihívást jelentett, hogy az iparosítás extenzív időszaka után át kellett állniuk a hatékonyság és a termelékenység fokozására, a minőség javítására.

Az 1973-as olajválság miatt a KGST-n belül nagyarányú cserearányromlás következett be: a szovjet energiahordozókért egyre több árut kellett exportálni. Emiatt az évtized közepére a szocialista tömb országai súlyos gazdasági-pénzügyi válságba kerültek. Mivel a rendszer nem engedte meg a gyökeres gazdasági szerkezetváltást – az 1968-as magyar Új Mechanizmus sem tudta kifutni magát – a nehézségeket külföldi hitelekkel próbálták megoldani, ezek viszont végnélküli adósságcsapdát jelentettek, de kényszerűségből a nyugati gazdaság felé való egyre erősebb orientációt is. Hazánk 1982-ben csatlakozott a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és a Világbankhoz.

Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár által 1985-ben Reykjavikban új nemzetközi enyhülési folyamatot indított el. A Szovjetunió végzetes válságba került, amelyet a több évtizeden át tartó fegyverkezési hajsza, az értelmetlen afganisztáni háború, és a reformok megtorpanása okozta. A szocialista országok társadalmi erjedése nyomán végbement rendszerváltások, a Berlini Fal leomlása és a német újraegyesülés nyomán ennek az integrációs formának az ideje végleg lejárt. 1991. június 28-án a KGST budapesti ülésén, amelyen Antall József miniszterelnök elnökölt, aláírták a szervezet feloszlatásáról szóló megállapodást. A magyar kormányfő egy évvel később úgy nyilatkozott, hogy ő győzte meg Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel elnököt, hogy a KGST jogutód szervezet nélkül szűnjön meg. Antall József hasonlóan „döntő” szerepet tulajdonított magának a Varsói Szerződés megszűnésében is, valójában mindez a történelem menetének szükségszerű következménye volt.

Érdekes módon az első nyugat-európai gazdasági integrációs szervezet, az Európai Szén- és Acélközösség, amely később az Európai Gazdasági Közösség (Közös Piac), majd az Európai Unió alapja lett, csak két évvel a KGST létrejötte után, 1951-ben született meg. Nem így a Churchill által már az 1946-os fultoni beszédben szorgalmazott amerikai-brit politikai-katonai együttműködésű szélesebb szövetségi rendszert megvalósító Észak-Atlanti Szerződés Szervezete, a NATO, amelynek születésnapja 1949. április 4. A túloldalról csupán 1955. május 14-én érkezett válasz.

A Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia, Bulgária, Románia és Albánia részvételével létrejött Varsói Szerződés közvetlen előzménye az volt, hogy pontosan 10 évvel a II. világháború befejezése után, 1955. május 9-én az NSZK felvételt nyert a NATO-ba, miután hivatalosan véget ért katonai megszállása, és visszakapta fegyverkezési jogát is. Nyugat-Németország gazdasági reintegrálása már 1952-ben elkezdődött, amikor tagja lett az Európai Szén- és Acélközösségnek és 1954-ben előzetes megállapodás született a NATO-belépésről is. Ezt megakadályozandó, a Szovjetunió kérte felvételét a NATO-ba, ezt a taktikai lépést azonban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország elutasították, hiszen a szövetség célja éppen Moszkva befolyásának ellensúlyozása volt.

De legalább ilyen fontos volt, hogy miután aláírták az osztrák semlegességet kimondó államszerződést, megszűnt a szovjet csapatok romániai és magyarországi állomásozásának jogi alapja, a szárazföldi összeköttetés biztosítása a Szovjetunió és az ausztriai megszálló szovjet csapatok között.

Míg addig a szovjet csapatok állomásozását kétoldalú szerződések biztosították, ezzel a „barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződéssel” egységes keretbe foglalták Moszkva katonai fennhatóságának gyakorlását. Az egyezményhez 1956-ban az NDK is csatlakozott.

A tagállamok nemcsak arra vállaltak kötelezettséget, hogy beavatkoznak, ha valamelyik tagországot agresszió éri, hanem arra is, hogy akkor is beavatkoznak, ha valamelyik tagállamban belső erők veszélyeztetik a fennálló rendet. Így a Varsói Szerződés egyszerre védte a tagállamok területi integritását bármilyen támadással szemben, és a szocialista fejlődési modellt. Ez utóbbi érdekében csupán egyetlen alkalommal került sor közös katonai akcióra: 1968. augusztus 20-án, amikor szovjet, magyar, lengyel, bolgár és kelet-német csapatok vonultak be Csehszlovákiába az Alexander Dubcek vezette reform-irányzat elmozdítására.

A VSZ adott jogi alapot az 1956. november 4-i magyarországi beavatkozásra is, de abban a Szovjetunión kívül más országok nem vettek részt. A közös hadgyakorlatok azonban évtizedeken át rendszeresek voltak, és voltak olyan haditervek is, amelyek atomháborúval is számoltak a két katonai szövetség között. Feltehetőleg Magyarországon is tároltak atomtölteteket, a legvalószínűbb helyszínnek a szakértők a Bakony-beli Tótvázsonyt tartják, de számos települést emlegettek akkoriban „Kis Moszkvaként” Hajmáskértől Szentkirályszabadjáig, amelyek mára elhagyott "szellemvárossá" váltak.

A Varsói Szerződés Főparancsnokai 36 éven keresztül kizárólag szovjet marsallok, tábornokok voltak, helyetteseik viszont lengyelek, köztük Wojciech Jaruzelski, aki 1981 decemberében éppen egy Moszkvában fontolóra VSZ-intervenció megelőzésére vezette be hazájában a szükségállapotot. Már-már a történelmi groteszk kategóriájába tartozik, hogy 1989 augusztusában, amikor Jaruzelski egykori ellenfelét, Lech Walesát, a Szolidaritás vezetőjét bízta meg, hogy közvetítsen a koalíciós kormányalakítási tárgyalásokon, Nicolae Ceausescu román diktátor lengyelországi beavatkozásra szólította fel a tagállamokat. Az a Ceausescu, aki 1968-ban megtagadta a részvételt a csehszlovákiai hadműveletben…

Miközben a VSZ és a NATO haderői és fegyverkezési programjai biztosították az európai katonai egyensúlyt, a kelet-európai szervezet tett meg egy nagyon fontos lépést a kettéosztott kontinensen a békés egymás mellett élésért és a különböző rendszerű országok együttműködésért.

Ez volt az 1969. március 17-én a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének budapesti nyilatkozata, amely elvezetett az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlethez és a Helsinki Záróokmány 1975. augusztus 1-i aláírásához 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada első emberei részéről.

Az erőszakról való lemondás, a viták békés rendezése, a belügybe való be nem avatkozás, az államok közti együttműködés mind fontos alapelve lett az enyhülésnek, de a legnagyobb hatása mégis az úgynevezett „harmadik kosárnak” lett, amely „az emberek és eszmék szabad áramlásáról” szólt, és amelynek alapján a Nyugat számon kérhette a szocialista országoktól az emberi és politikai jogokat, a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságot, a hiteles tájékoztatást. Ezek mind lökést adtak a különböző ellenzéki csoportoknak az egész blokkban a kis értelmiségi köröktől egészen a tömegmozgalmakig, amelyre Lengyelországban láttunk példát 1980-81-ben. Bár túlzottnak, mégsem teljesen hamis a vélemény, hogy Helsinkiben alapozták meg a másfél évtizeddel későbbi rendszerváltásokat.

A Varsói Szerződés felszámolásáról a tagállamok szintén Budapesten állapodtak meg 1991. február 25-én, a megszűnés jegyzőkönyvét július 1-én írták alá – két héttel azután, hogy Viktor Silov altábornagy személyében az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot. Fél évvel később, 1991. december 25-én a Szovjetunió is megszűnt létezni. Így ért véget a II. világháború utáni kétpólusú világ.

A nyugati integrációk természetesen nem oszlottak fel, sőt, fokozatosan fogadták be a „felszabadult” kelet-európai országokat. Gyakorlatilag ma már a teljes egykori keleti blokk NATO-tag, beleértve az egykori szovjet balti államokat, Lettországot, Litvániát és Észtországot. Magyarország a Cseh Köztársasággal és Lengyelországgal nyert felvételt 1999-ben, de már 1995-től használta az amerikai légierő a taszári bázist a délszláv háborús missziókhoz. Ugyancsak e két állammal és a baltiakkal együtt lett hazánk tagja az Európai Uniónak 2004. május 1-én.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap?
A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. A többi érdekes részlet is kiderül a videóból.

Link másolása

Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap? A Szeretlek Magyarország Tik-Tok videójában ennek járt utána.

Az 1848-as forradalom a legbékésebb forradalom volt Európában, hiszen nem folyt vér. A magyarok leginkább egy kicsit szabadabb életet szerettek volna, nem a függetlenségre törekedtek. Az elején még a jelszavuk is ezt tükrözte. Hogy mi volt ez? Kiderül a videóból.

Ahogy az is, hogy Petőfi Sándor a leírt versét otthon felejtette, ezért soronként kellett lediktálnia. A hosszas folyamat miatt az utcán várakozó több ezer embert emiatt Jókai hazaküldte ebédszünetre.

A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. Petőfi itt nem szavalta el a versét, hanem beszédet mondott, a verset pedig egy ifjú színész szavalta el.

A videóból az is kiderül, hogyan jutottak fegyverhez, és mi történt Táncsics Mihállyal a kiszabadítása után.

VIDEÓ: Hogy zajlott március 15.?

@szeretlekmagyarorszag.hu Te ismerted ezeket a történéseket a forradalmunkról? Az 1848-as március 15-i események nem teljesen úgy zajlottak, ahogy az a köztudatban is benne van. #forradalom #március15 #szeretlekmagyarorszag #petőfi #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Szeretlek Magyarország.hu - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: