MÚLT
A Rovatból

10 megoldatlan rejtély a magyar történelemből

Tényleg Nándorfehérvár miatt harangoznak délben? Kik bombázták Kassát? Ezeknek is utánajárt a Honvédelem.hu

Link másolása

A történelem és a hadtörténelem a rejtélyek és megválaszolatlan kérdések tárházát rejti úgy a magyar, mint a világesemények vonatkozásában. A HONVÉDELEM.HU összeállításában tíz olyan kérdéskört emelt ki, amelyek magyarázata vagy nem ismert, vagy kevésbé ismert.

1. Miként halt meg Álmos vezér?

Azt követően, hogy a honfoglaló magyarok bevonultak Ungvárra (Hung), teljesen bizonytalan Álmos sorsa – egyes források szerint megölték. A legelterjedtebb nézetek szerint a magyarok a kazároktól átvett kettős fejedelemség rendszerében éltek ekkoriban, és a két vezető közül a szakrális szerepet betöltő uralkodót egyes esetekben rituálisan megölték, tulajdonképpen feláldozták.

Ez azonban – akármennyire is közszájon forgó változat – Álmos esetében nem tekinthető maradéktalanul bizonyítottnak. Egyértelműnek tűnik, hogy Álmos a Kárpát-medencébe már nem jött be a honfoglaló magyarokkal, mivel azonban megölését is csak egyetlen, viszonylag kései forrásban említik, még abban sem lehetünk biztosak, hogy valóban így történt. A korabeli írásos források hiányában szinte bizonyosan kijelenthető: a fejedelem halálának körülményei és okai mindörökre homályban maradnak.

2. Vadkan vagy besenyők?

Az Árpád-kor alighanem egyik legnagyobb titka, mi történt Szent István fiával, Imrével. Imre hercegnek az uralkodó már életében át akarta adni a hatalmát, ám az állítólag kiváló katonai képességekkel rendelkező, a királyi testőrséget is vezető trónörököst idő előtt elragadta a halál. A források ellentmondásosak ennek okát illetően: az ismertebb változat szerint vadászbaleset történt, és egy vadkan végzett Imrével, a másik verzió szerint megbetegedett. A vadkanos forgatókönyv ugyanakkor további kérdéseket is felvet, mivel Magyarországon élt akkoriban egy Kabán („Vadkan”) nevű besenyő törzs, és itt az egyik főnök rangjelzése, titulusa Tonuzoba („Vaddisznó-apa”) volt.

Anonymustól emellett tudjuk, hogy István Tonuzobát élve temettette el feleségével együtt. Ez még a kor viszonyait tekintve is páratlanul súlyos halálbüntetési forma volt, és nem is áll rendelkezésre azt illetően adat, hogy államalapító királyunk bárki mással szemben is alkalmazta volna – tehát bizonyára nyomós oka volt rá. Ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy Tonuzoba leánya révén egyes források szerint Vazul herceggel, a trón magyar jogszokás szerinti eredeti várományosával is rokonságban állt, még érdekesebb a helyzet. Azonban itt is csak egy dolog biztos: hogy az igazság már sosem derülhet ki.

2imre

3. Valóban Nándorfehérvár dicsőségére szól a déli harangszó?

Általánosan elterjedt vélekedés, hogy a déli harangszó a Nándorfehérvárnál a törökök ellen 1456 júliusában aratott győzelem tiszteletére szól. A valóság ezzel szemben az, hogy a harangozásra felszólító pápai bullát már három héttel Hunyadi János világraszóló győzelme előtt kiadta III. Callixtus. Kérdéses, megtörtént-e volna mindez pusztán csak a török terjeszkedés hatására. Mivel azonban az év júniusának elejétől heteken át látszott Európa égboltján a Halley-üstökös, és az értő szemek ebből azt olvasták ki, hogy kelet felől kimondhatatlan veszély fenyegeti a keresztény világot, a pápa úgy döntött, muszáj felhívni a figyelmet minderre. Az már persze más kérdés, hogy a bulla és a győzelem híre a kontinens több nagyvárosába is egyszerre érkezett, vagyis idővel összemosódtak. III. Callixtus a következő évben egyébként ünneppé nyilvánította a diadal napját is.

4. Miért nem végeztette ki Drakulát Mátyás király?

Vlad Tepes havasalföldi oláh vajda – ragadványnevén Dracul, azaz sárkány – az európai történelem egyik hírhedt rémalakja, és rá is szolgált erre. Szadista, kegyetlen, mások kínzásában és sanyargatásában örömét lelő főúr volt, akit közvetlen alattvalói és ellenfelei egyaránt rettegve gyűlöltek. Az utólagos elemzések szerint minden bizonnyal pszichopata személyiség lehetett – ám emellett, vagy talán éppen ezzel összefüggésben félelmet nem ismerő katona és hadvezér is volt egyben, akitől még a törökök is féltek 1460−61-es hadjárata után. A mai napig nem tudni pontosan, miért záratta börtönbe Mátyás király 1462-ben. Egyes források szerint Mátyás elfogta egy levelét, amelyben Drakula megbocsátásért esedezett II. Mehmed szultánhoz, és felajánlotta neki szolgálatait Mátyás ellenében. Mások szerint Tepes öccse, a Portával valóban lepaktált Radu és a magyar uralkodó megegyezése értelmében került rács mögé Budán, majd Visegrádon.

Akárhogyan is történt, a felvilágosult király nem végeztette ki a bestiális hajlamait a börtönben madarakon és patkányokon kiélő Vladot, sőt, 1476-ban ismét trónra ültette Havasalföldön, mivel kemény uralkodóra volt szüksége a Magyarországot a törököktől elválasztó területen. Emellett Vlad időközben a király egyik rokonát vette nőül. Utóbbi körülmény mellett Mátyás széles látókörű és pragmatikus uralkodóként alighanem tudta, hogy Tepes idővel még kapóra jöhet neki, ezért nem esett bántódása. Az már más kérdés, hogy nem sokkal hazatérése után helyi ellenfelei máig tisztázatlan körülmények között meggyilkoltatták Drakulát.

4drakula

5. Miért tűnt el Mátyás halála után a fekete sereg?

Mátyás zsoldosserege egyedülálló a magyar történelemben. Az uralkodó által szinte a semmiből létrehozott, elsősorban lengyel és cseh katonákból álló haderő – amelyet a maga idejében egyébként valószínűleg senki sem emlegetett „feketeként” – az 1460-as évek végén indult komoly fejlődésnek, ám a király halála után szinte azonnal eltűnt a színről. Ez elsőre talán rejtélyesnek tűnhet, valójában azonban teljesen prózai oka volt: hiába akarta II. Ulászló egyben tartani a katonákat, a kincstár üresen kongott, és egyszerűen nem volt képes megfizetni őket.

Sokan továbbálltak és német-római zsoldba szegődtek, mások pedig a Délvidéken teljesítettek szolgálatot, ám egyes seregtestek – mivel nem fizették rendesen a jussukat – idővel közönséges rablóhordává züllöttek. E csapatokat a király parancsára épp az egykori kapitány, Kinizsi Pál verte szét 1492-ben Szegednic mellett. 1493 elején a fekete sereget hivatalosan is feloszlatták, maradványai a következő év elejére végleg szétszéledtek. (Szintén érdekes adalék a sereg történetéhez, hogy Mátyás halála után nem a kijelölt trónörököst, Corvin Jánost támogatták, sőt, nagyban hozzájárultak csapatai leveréséhez.)

5feketesereg

6. Összejátszott-e a törökökkel Szapolyai?

Szapolyai János erdélyi vajda, későbbi király nem vett részt a mohácsi csatában, amivel már saját korában is rengeteg találgatásra adott okot, a Habsburg-udvar pedig nyíltan azt terjesztette róla, hogy már az 1526 augusztusában bekövetkezett, Magyarország sorsát megpecsételő csatavesztés előtt is együttműködött a törökökkel. Vádjaikat Ibrahim nagyvezír egyik kijelentésével támasztották alá, amelyet akár úgy is lehetett értelmezni, hogy a magyar főurak között több áruló is akad – az azonban nem egyértelmű, pontosan melyik időszakról is beszélt Ibrahim.

Szapolyai esetleges áruló voltát semmiféle bizonyíték nem támasztja alá, és a történészek többsége szerint nem is lehet komolyan venni a vádakat, azok csupán a Habsburg-propaganda részét képezték. Szapolyai katonai okokból nem volt jelen Mohácsnál: az első forgatókönyvek szerint Erdélyből tört volna be az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozó területekre, hogy így vonjon el török erőket Magyarországról. Később e parancs úgy módosult, hogy Havasalföldről támadja meg a török főhadakat, majd azt üzenték neki, hogy inkább mégis egyesüljön a magyar fősereggel. Mire azonban utóbbi üzenet célhoz ért, már késő volt: Szapolyai mindössze Szeged környékéig ért el, mire Mohácsnál bekövetkezett a katasztrófa.

7. Baleset vagy gyilkosság végzett II. Lajossal?

Mohács másik rejtélye, hogy pontosan mi történt II. Lajos magyar királlyal, aki a legismertebb verzió szerint a Csele-patakba fulladt. Nem ő volt az egyetlen főméltóság, aki a csatamező környékén lelte halálát, hiszen hét főpap és csaknem harminc főúr is odaveszett az ütközetben a közkatonák ezrei mellett. A király kapcsán azonban több korabeli forrás is a gyilkosságot valószínűsíti, többek között Szerémi Györgynél is olvasható egy ezt alátámasztó változat. Eszerint Lajossal a feldühödött magyar főurak végeztek, és csak utána dobták holttestét az egyik közeli vízmosásba.

Akármi is történt vele, Lajos maradványaira jobbágyok akadtak rá, akik megfosztották uralkodójukat ékszereitől és egyéb drága holmijaitól, majd eltemették. Testét hat héttel később Sárffy Ferenc győri várkapitány hantoltatta ki a helyszínen, és a királyt végül Székesfehérváron helyezték örök nyugalomra. Akár megölték, akár megfulladt, holttestét biztosan nem a Csele-patakból, hanem egy ma már nem létező, mocsaras területről halászhatták ki az említett parasztok.

8. Miként halt meg Zrínyi Miklós?

Nem Imre herceg halála szolgáltatja a magyar történelem egyetlen „vadkan-dilemmáját”, hiszen a költő-hadvezér Zrínyi Miklós 1664. november 18-ai halála ugyanilyen tisztázatlan és rejtélyes. Noha az adott vadászaton részt vevő társai közül senki sem beszélt merényletről, hanem egybehangzóan az üldözőbe vett, sebesült vaddisznót jelölték meg Zrínyi gyilkosaként, mindössze hetekre volt szükség ahhoz, hogy a nemesség berkeiben és a nép köreiben egyaránt mindenki emberkézről beszéljen. Sokan azt suttogták, hogy a hivatalos változattal szemben valójában nem egy vadkan, hanem a Habsburgok által felbérelt merénylő végzett Zrínyivel, sőt, Bethlen Miklós emlékiratai konkrétan meg is jelölnek egy Póka István nevű vadászt.

A titok kibogozása már csak azért is bizonyult lehetetlennek, mert Zrínyi halálának nem volt szemtanúja, sebei között ellenben – állítólag – akadtak olyanok, amelyekről az orvosok is valószínűtlennek tartották, hogy egy sebesült vadkan ejtette volna őket. A történettudomány egyébként inkább a vadászbaleset felé hajlik ma is – konkrét, első kézből származó bizonyítékkal azonban nyilvánvalóan sem ez, sem a másik verzió nem támasztható alá. Az mindenesetre tény, hogy akármi is állt a háttérben, a Habsburgoknak kapóra jött Zrínyi halála.

8zrinyi

9. Hol halt meg Petőfi?

Petőfi Sándort senki sem látta meghalni az 1849. július 31-én megesett segesvári ütközetben – minden bizonnyal ez az egyetlen tény, amely miatt a mai napig időről időre fellángol a vita (vagy a teljesen komolytalan álvita...) arról, vajon tényleg elesett-e a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja a csatában, avagy sem. Az utóbbi változat hívei rendszerint oroszországi fogságról beszélnek, sőt, egyesek még azt is tudni vélik, hogy a költő utóbb családot alapított a messzi Keleten, ám mindezt eddig soha senki nem tudta alátámasztani semmivel.

Egy osztrák őrnagy saját bevallása szerint látta Petőfi holttestét a csata után, és a fogságba esett magyar tisztek is azonosították a költőt, ráadásul állítólag megtaláltak mellette egy Bemnek küldött jelentést is, amelyet neki kellett volna eljuttatnia a tábornokhoz. Ezen túlmenően azonban semmiféle biztos információval nem rendelkezünk – Petőfi holtteste nem került elő, és ekkoriban egy ideig felesége, Szendrey Júlia is kerestette a költőt, hátha életben van. Összességében egyetlen meggyőző jel sem mutat arra, hogy Petőfi Sándor valóban túlélte volna a segesvári csatát, bármilyen izgalmasan is hangzik ez.

10. Kik bombázták Kassát 1941. június 26-án?

Kassa bombázása a második világháború máig meg nem oldott rejtélye, holott ez az incidens szolgáltatott közvetlen casus bellit arra, hogy Magyarország hadba lépjen a Szovjetunió ellen. Ami bizonyosnak tekinthető, hogy a nevezett napon egy három repülőgépből álló köteléket észlelt a magyar légvédelem nagyméretű, kétmotoros bombázókból, amelyek összesen huszonkilenc bombát dobtak a városra. Ezek közül egy nem robbant fel, és a tűzszerészek szovjetként azonosították, ám a támadás sok szempontból is ellentmondásosnak számított úgy hátterét, mint gyakorlati kivitelezését tekintve.

A történtek magyarázatára összeállított különböző elméletekben szovjet mellett német, román, szlovák, jugoszláv, sőt, magyar gépek is szerepelnek, ám mindeddig egyik változat hívei sem voltak képesek megdönthetetlennek tekinthető bizonyítékokkal előállni. Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségre szert tett verziók szerint a gépek valóban szovjet gépek voltak, ám valójában nem Kassát, hanem a szlovák területen lévő Eperjest akarták támadni. Összeállításunk természetesen ugyanúgy nem kíván állást foglalni ebben a kérdésben, ahogyan a többi fentebb megemlítettben sem: Kassa bombázóinak kiléte a jelenlegi állás szerint valóban rejtély.

10kassa

Forrás: HONVEDELEM.HU

Ha érdekes volt, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Hitler egykori főhadiszállásánál rejtélyes csontvázakat találtak
Felnőttek és gyerekek maradványaira is bukkantak, ráadásul a kezek és a lábak hiányoztak.

Link másolása

Kéz- és lábnélküli csontvázak kerültek elő Adolf Hitler egykori keleti fronti főhadiszállásánál, a Farkasveremnél, a mai Lengyelország területén – írja az MTI.

A helyszínen öt csontvázat azonosítottak: három felnőtt, egy csecsemő és egy gyerek maradványaira találtak rá, méghozzá Hermann Göring, a Luftwaffe egykori parancsnokának villájában.

A leleteket egy amatőr régészekből álló csoport fedezte fel, sőt megtörténhet, hogy a maradványok nem a második világháború idejéből származnak, talán később temették őket oda.

Az ügyben a hatóságok nyomozást indítottak, eredményt azonban még nem született.

A Farkasveremként elhíresült búvóhely a Harmadik Birodalom elsőszámú főhadiszállása volt a keleti fronton. A komplexumot maguk a nácik próbálták lerombolni 1945-ben, amikor visszavonultak az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3

Link másolása
KÖVESS MINKET: