BALATON
A Rovatból

10 izgalmas hely a Balatonnál, ahová télen is érdemes elmenned

A Megnézlek Magyarország blog szerzői már tesztelték is mindet!

Link másolása

A Balaton északi partján rengeteg kikapcsolódási lehetőséget találtok a téli időszakban is. A cikkben tíz olyan helyet mutatunk be, amit a Megnézlek Magyarország blog már tesztelt, és érdemesnek tartott arra, hogy te is megnézd a Balaton partján.

1. Tájház - Balatonkenese

Balatonkenese jól ismert üdülőtelepülés a Balaton keleti partján. A fővárosból, ha az északi part felé utazunk, Akarattya után az első település, ahonnan a vonatról megpillantjuk a "magyar tengert". Első említése a veszprémvölgyi apácakolostor alapító okiratában van, Knésa néven. Évszázadokon át volt egyházi birtok, földesurai a görög apácák, majd a győri jezsuiták voltak. Kenese lakossága főleg halászattal, szőlő- és földműveléssel foglalkozott. 1532-ben már mezővárosként említették a települést. Ide hívta tanácskozásra a magyar országgyűlést II. Ferdinánd, hogy egy közös sereggel győzzék le a török seregeket, de terve nem valósult meg. A település lakossága a török hódoltság alatt, mint sok más település lakossága, nagyon megfogyatkozott. Különböző járványok is tizedelték az embereket. A reformáció idején sokan tértek át a reformátusokhoz, és ehhez évszázadokon keresztül hűségesek is voltak.

kenese1A 18. század végén 150 jobbágytelekre sorban épülnek a házak. Az 1858-as kataszteri térképen tisztán kivehető a Kossuth utca 6. szám alatt lévő, ma Tájházként üzemelő épület, akkor Sipos Ferenc tulajdona.

A Balaton-melléki népi építészet jegyeit magán viselő épület, amit szépen felújítottak, a város egyik fő látványossága. Elrendezése: első szoba, pitvaros szabad kéményes konyha, hátsó lakószoba, éléskamra, kamra, kocsiszín és istálló, majd 1926-ban nyári konyha az épülettel szemben. A ház első két helyisége előtt boltíves tornác, falazott mellvéddel. Mivel az épület védett volt, így nem esett áldozatul az 1960-ban kezdődött település átépítéseknek.

A ház ma is terméskő talapzaton áll, vályogból és égetett téglából építették. A konyha és a pitvar boltozott, a szobák és a többi helység gerendás fafödémet kapott. A tetőt náddal borították. 1991. június 16-án nyitották meg a látogatók előtt. Az első szobában - amit régen tiszta szobának neveztek-, ma a település helytörténeti emlékei kaptak helyet. A konyha és a lakószoba pedig korhű berendezési és használati tárgyakkal van berendezve.

A nevéhez híven a Megnézlek Magyarország blog szerzője olyan helyeket, épületeket és különlegességeket mutat be az országban, amit saját maga is már megnézett.

Fotók: Nagy Gáborné Katalin, Nagy Gábor

2. Koloska-völgyi Vadaspark - Balatonfüred

Balatonfüred hazánk egyik legismertebb üdülőhelye. A Tihanyi-félsziget lábánál található település nem csak fürdőzési lehetőségeiről, hanem a pezsgő kulturális életéről is híres. Mindezek mellett pedig geológiai bemutatóhellyel, vízi látogatóközponttal és ingyenesen látogatható vadasparkkal is rendelkezik. Mi most a Bakony erdeinek nagyvadfajait bemutató Koloska-völgyi Vadasparkban jártunk.

koloskaA több hektáros területen, amit a Bakony Erdő Zrt. üzemeltet, Magyarország erdeinek vadjai találhatóak meg.

Hatalmas élmény kicsiknek és nagyoknak testközelből megismerni az itt élő állatokat. Ha szerencsénk van, akkor Böbét a gímszarvas tehenet meg is simogathatjuk, olyan közel merészkedik, míg társai a távolból szemlélik mindezt. A területen a gímszarvasok mellett dámszarvas, muflon, őz, különböző fácánfajok, fürjek, vadkacsák találhatók.

3. Vörösberényi templomerőd - Balatonalmádi

A középkori Szárberény (ma Vörösberény) a veszprémvölgyi apácák birtoka volt. A település legkorábbi említése egy 1109-ben kelt oklevélben tűnt fel, templomát először 1297-ben említették. A Vörösberényi református templom XII-XIII. századi, román kori alapokon nyugvó, a gótika stílusjegyeit is magánviselő erődtemplom. A kőfallal kerített templom tömeghatásában érződik a középkori eredet, belépve viszont - a XVIII. századi átépítésnek köszönhetően - már barokk boltozatos, osztatlan csarnoktér fogad.

almadiA templom műemléki helyreállítását 1967-ben végezték, melynek során megőrizték a templom XVIII. századi állapotát, érzékeltetve a középkori szentély és mellékkápolna helyét. A templomot lőréses, támpilléres erődfal veszi körül.

Az erődtemplom - mely szerepel a műemlékek országos jegyzékében - mint Balatonalmádi (Vörösberény) legősibb épülete megjelenik a város címerében is. A ma is működő református templom színvonalas zenei programok helyszínéül is szolgál.

4. Tihanyi Piac

Tihanyban a RÉV mellett található az ország egyik leghangulatosabb piaca. A környék őstermelőinek és kézműveseinek a portékai mellett, találhatunk itt antik bútorokat, hangszereket. nem mellesleg pedig a hasunkat is megtömhetjük, jobbnál-jobb lacipecsenyékkel. Az árusok és a vásárlók megállnak egymással beszélgetni.

tihanyItt nem csak vásárolni tudtok, hanem megtudhatjátok a termékekről mikor és hogyan készültek.

A környék kézműves sajtjai, lekvárjai, szörpjei mellett füstölt árut is a kosarunkba tehetünk. Találunk itt sokféle régiséget, és ha szerencsénk van bagatel összegekért vehetünk csodaszép darabokat. Ha Tihanyban jársz, legalább akkora élmény lesz meglátogatni a piacot, mint bármely más nevezetességet. Ne hagyd ki!

5. Aszófői templomrom - Aszófő

Aszófőn a vasútállomástól délre, a Balaton partján, a természetvédelmi területen található egy középkori templomrom. Egykor római kori épület alapjaira épült, hisz ez a terület már ekkor is lakott volt. Első írásos említése 1093-ból való, a Tihanyi apátság birtokaként.

aszofoA templom a 13. században épült, román stílusban.

Az épület egyhajós, egyenes záródású szentéllyel, ami nagyon jellemző a Balaton-felvidéken található, több tucat templomromra. A fő homlokzaton fennmaradt sor mintázata csúcsíves, gömbökkel díszített párkány, nagyban hasonlít a lébényi és jáki templomok mintavilágához. A templom szentélyénél kiástak egy romai kori oltárkövet is. Ez most a rom melletti Almás-forrás mellett van felállítva. Az épület falaiban ágyúgolyókat, a feltárt sírokban elszenesedett emberi maradványokat találtak, ami a törökök idejében bekövetkezett pusztításról tanúskodik.

6. Szigligeti vár - Szigliget

A Balaton váraként is emlegetett Szigligeti várat, a Balaton felvidéken, a középkorban még szigetként működő vulkanikus kúpra emelték. 1260 körül a bencések építették a vár legrégebbi részét, ami a mai legmagasabban fekvő két torony és a közötte elhelyezkedő palotaszárny. Ekkor indult a vár története, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Tapolcai-medencére, és a Balatonra. A Pannonhalmi bencések vára annyira tetszett Béla királynak, hogy megszerezte tőlük. Közel kétszáz évnyi királyi tulajdonlás után, I. Ulászló adományozta Némai Kolos Jeromosnak. Pár év elteltével az Újlaki család kezére került. Az 1500-as években a védők feladták a várat, az enyingi Török Bálint nevében felvonuló ostromlók előtt. Török Bálint adománylevélben kapta a várat Hausburg Ferdinándtól. Martonfalvay Imre, az ostromló sereg vezetője átépíttette, kibővíttette a várat.

szigligetA török hódoltság idején kivette a részét a vár a végvárak sorában. A 15. században már elavult várnak számított. Somogyból a törökök gyakran csónakkal jártak át, hogy kirabolják a magyar keresztény falvakat.

Szigliget vesztét villámcsapás okozta: abba a felső várban lévő toronyba csapott, amelyben a lőport raktározták. Ha ez nem lett volna elég, akkor I. Lipót rendelete, amely szerint minden magyar várat le kell rombolni, megadta a kegyelemdöfést az erődítménynek. Ma a várnak csak a romjai láthatók a hegy csúcsán, és csupán elképzelni tudjuk, hogyan is nézhetett ki egykor ez a csodálatos építmény. Ma hasonló panorámában gyönyörködhetünk, mint egykor a várlakók, csak azzal a különbséggel, hogy akkor a Tapolcai-medence nagy részét még a Balaton vize mosta. A vár mellett nem csak elhalad az Országos Kék Túra útvonala, hanem a vár pénztárában találjuk az új szigligeti igazolópecsétet. Érdemes ellátogatni a várba, ha a környéken jártok, mert fantasztikus a története, a kilátás és a falu szépsége.

7. Ecséri templomrom - Révfülöp

Az ecséri, vagy ecsérpusztai templomrom a 12. században épült, román stílusban. A falu a mai Révfülöp és Kővágóörs közötti területen állt. 1548-ban a törökök porig égették, csak a kőből épült templom és a hozzá tartozó épületek falai állnak. A falut elsőként egy 1082-ben írt oklevélben említik. A falu papjáról egy 1333-ban keltezett pápai tizedjegyzékben olvashatunk. A templomot csak később 1353-ban említik. A templom építéséhez feltehetőleg felhasználták egy romai kori épület köveit. 1430-ban Ecséri László, altárnokmester bővítteti a templomot. Előcsarnokot, sekrestyét építtetett és gótikus stílusban átépíttette az épületet.

romtemplomRitka a környéken, hogy egy falu temploma háromhajós legyen, és íves záródású szentéllyel rendelkezzen. A feltáráskor a szentély lépcsői előtt, az Ecséri család sírjait fedezték fel.

Az épület egyes részein a vakolat és a freskók is láthatók, amin Szent Kristóf ábrázolást találtak. A nyugati oldalon álló toronynak csupán az alapjait találták meg. Áll még a karzatra vezető lépcső egy része, és a gótikus, háromíves fal. Megtalálták a keresztelőmedencét is. A templomot körbevevő kőfal, a temetkezési helyet jelölte ki. Mellette a paplak alapozását is feltárták. A föld alatt pedig, az a magyar középkori falu, amit a törökök a földig égettek, lakóit elhurcolták. A falu eztán elnéptelenedett, a templom megmaradt falai pusztulni kezdtek. A templom és a falu feltárását 1962-ben kezdték el. A régészeti kutatásokat Sz. Ceglédi Ilona vezette. 1963-ban a templomromot konzerváltatták. A millenium évében a romokat felújították.

8. Fülöpi templomrom - Révfülöp

A fülöpi templomrom, Révfülöp belterületén található, közvetlen a Révfülöp vasútállomás mellett. Az 1211-ben először említett Fülöp falu, egyhajós templomának romja. A viszonylag jó állapotban megmaradt templomrom ma műemlék. A Révfülöpön található rom, könnyen megközelíthető. Közvetlenül a vasútállomás mellett a település belterületén tekinthető meg.

revfulopA XIII. században épült templom a török időkben néptelenedett el a faluval egyben.

A szépen fennmaradt falakat 1953-ban, a Műemléki Hivatal konzerváltatta. 2000-ben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal felújíttatta. A középkorban a Pilip praedium névre hallgató falu a Tihanyi apátság uradalmi majorja volt, és már az Árpád korban rév átkelőhely volt. Az aprócska halászfaluhoz tartozott az egyhajós, oldalt sekrestyével rendelkező templom.

9. Avasi templomrom - Szigliget

Több forrás feltételezi a rómaiak óta fennálló folyamatosan élő település meglétét, a XIII. századra teszi a templom építését. A XII. század elején királyi birtokként kapta az Atyusz nemzetség. Egyes részei a zalai várhoz tartoztak.

A vár felépítése után a XIV—XV. században a régi község elnéptelenedett és lakosai a Várhegy alatt újonnan települt Újfaluba húzódtak. Egy 1420-as határjárás szerint nem voltak lakói. A lakosság a vár elkészülte után a feltehetően nagyobb biztonságot nyújtó, az erősséghez közelebb fekvő Újfaluba költözött a XIV-XV. században. A templomépület végleges pusztulása 1544 és 1550 között következhetett be a törökök támadásának következtében.

10. Vadászati Múzeum - Keszthely

Keszthely legimpozánsabb és egyben legismertebb épületegyüttese a Festetics grófok egykori, Balaton parti rezidenciája, a Helikon kastély. E kastélyhoz tartozó új épületben kapott helyet a vadászati kiállítás, amely több világrekorder trófeát is magában foglal.

A Festetics család nagy vadász hírében állt, de sajnos a kiállításon csak kevés általuk lőtt vad trófeáját láthatjátok. A gróf Festetics Tasziló által lőtt gím agancsát a pénztárral szemben helyezték el, egy oszlopon, még az eredeti feliratozással. Egy tárolóban pedig több vadászati okmány és jegyzék látható.

vadaszatiA kiállítás olyan nem csak a szakmában ismert személyek trófeáit, sőt személyes tárgyait is tartalmazzák, mint Ferenc József, Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán.

De láthattok itt vadászati könyveket, sőt Széchenyi Zsigmond egyik fegyverét is. Hidvégi Béla hatalmas vadászzsákmányát az emeleti részen élőképeken nézhetitek meg. Az utolsó termekben pedig vadász használati és berendezési tárgyakat helyeztek el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BALATON
A Rovatból
Videó: különleges csodavilággá vált a jégbe fagyott Balaton-part
A következő napok időjárása miatt jó eséllyel vékony jégréteg is kialakul majd a tavon, ám az érkező szél összetörheti a jégtakarót.

Link másolása

Sokakat vonzott a vízpartra a cudar hidegben jegesedő Balaton és partja. A szél és a mínusz fokok megtették hatásukat. A partmenti padok, lépcsők, kerítések, oszlopok hatalmas jégcsapokat növesztettek, de még a fűszálakat is jégsapka fedi.

Az RTL Híradó képes beszámolója:

Egyik kollégánk, a Mátra szerelmese, hivatásos túravezető is ellátogatott a magyar tengerhez, hogy megörökítse a látványt:

Az Időkép pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy hamarosan befagy a tó széle, de ez a jég még nem alkalmas sportolásra. Mint írják:

A fagyos, viharos északnyugati szél igazi jeges műalkotásokat varázsolt a Balaton déli partjára. Hamarosan azonban nemcsak a partokon, hanem a parthoz közeli vízfelszínen is megjelenhet a jég. A szél legyengül, és az előttünk álló éjszakákon -8, -6 fokos fagyok lehetnek a tó környékén. Ez pedig már elég lehet ahhoz, hogy a partok közelében, különösen a védettebb kikötőkben, öblökben vékony jégréteg alakuljon ki a Balatonon.

A jég kialakulására tehát nagy az esély, de összefüggő jégtakaróban nem sokáig reménykedhetünk. Pénteken ugyanis egy újabb hidegfront miatt támad fel az északnyugati szél, ami várhatóan összefogja törni az addigra kialakult a vékony jégtakarót.

További fotók ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BALATON
Balatonon AZ ÉV HOTELE: egy keszthelyi szálloda kapta a legtöbb szavazatot!
A népszerű televíziós szállodaverseny, AZ ÉV HOTELE 2023-as, sorrendben hatodik évadja a múlt vasárnap képernyőre kerülő adással végéhez ért. Mutatjuk ki lett a nyertes!

Link másolása

AZ ÉV HOTELE 2023-as, sorrendben hatodik évadjának utolsó adását múlt vasárnap láthatták a tévénézők. Ebben a várva várt adásban a produkció háziasszonya Garay Annamária a budapesti Hotel Prestige-ben kihirdette az idei közönségszavazás végeredményét. Kiderült hát, hogy idén végül melyik szállodába került AZ ÉV HOTELE fantasztikus díja!

(balról-jobbra) Serfőző Zsolt, AZ ÉV HOTELE producere, tulajdonos, Interakció Produkció Kft.; Márkus Sándor szállodaigazgató, Hotel Aurum****; Bihari Dávid szállodaigazgató, Sirius Hotel****; Garay Annamária AZ ÉV HOTELE háziasszonya; Hajdu Miklós értékesítési-, marketing- és PR-igazgató, Continental Group

AZ ÉV HOTELE legutóbbi, 28 különböző szálláshelyet mutatott be 14 adásban. Ezek után összesen több, mint 105.000 szavazatot adtak le a nézők a számukra legjobban tetsző szálláshelyekre. Az öt nagy turisztikai régióból (Balaton, Észak-Kelet Magyarország, Alföld, Észak-Dunántúl és Dél-Dunántúl) a hónap végi szavazások alapján az első és második helyezettek kerülhettek a döntőbe. A legjobbakra január első felében két héten át lehetett újra szavazni, így kizárólag a nézők dönthettek arról, hogy AZ ÉV HOTELE cím és az azzal járó különlegesen szép díj– a verseny történetében először a balatoni régióba kerüljön.

Az első helyen egy keszthelyi hotel végzett

20,2%-át szerezte meg a döntőben leadott szavazatoknak egy Balaton-parton felépült vadonatúj szálloda! A Sirius Hotel****superior győzelme mindenképp kiemelkedő eredmény, hiszen csak 2023 tavaszán avatták fel. A műsorban látottak biztosan meggyőzték a nézőket, mivel ez a Balaton-parti hotel kapta a legtöbb szavazatot a régiós szavazás során és a döntőben is. A díjat a szálloda tősgyökeres balatoni igazgatója, Bihari Dávid vette át. A fiatal igazgató az egész életét a magyar tenger partján töltötte és egészen meghatódott, amikor megtudta Annamáriától, hogy idén övék lett a díj!

Bihari Dávid szállodaigazgató, Sirius Hotel****superior

Bővebb információ a szállodáról hivatalos honlapjukon, ide kattintva!

Egy hajdúszoboszlói hotel hajszálnyival lemaradva lett második helyezett

Egy 2008-ban átadott, az utazók körében tehát már jól ismert és sok hűséges törzsvendéggel rendelkező hajdúszoboszlói szálloda csak kicsivel kapott kevesebb szavazatott, mint a keszthelyi győztes. A négycsillagos Hotel Aurum kevesebb, mint fél százalékkal lemaradva lett végül második. Ők a voksok 19,9%-át szerezték meg. Az ezt elismerő oklevelet a szálloda igazgatója, Márkus Sándor vette át az műsorban, aki elmondta, hogy nagyon boldog amiatt, hogy szállodája az újoncok között is kiemelkedően jól szerepelt.

képaláírás: Márkus Sándor szállodaigazgató, Hotel Aurum****, Hajdúszoboszló

Bővebb információ a szállodáról hivatalos honlapjukon, ide kattintva!

Vadonatúj luxushotel is bekerült a legjobbak közé – szintén a Balatonról

A győztes keszthelyi hotel mellett egy másik balatoni újonc, egy balatonfüredi szálloda is a legjobb háromban végzett! Ez a hotel szintén 2023-ban lett átadva és gyorsan népszerű lett, hiszem máris a harmadik helyezést érte el a döntős szavazáson. A Balaton első ötcsillagos superior besorolású szállodája, a Hotel Vinifera Wine & Spa a döntőben leadott voksok 17,4%-át szerezte meg. A műsorban Hajdu Miklós, a szállodát üzemeltető Continental Group értékesítési-, marketing- és PR igazgatója mondott köszönetet a nézők és eddigi vendégeik támogatásáért.

Hajdu Miklós értékesítési-, marketing- és PR-igazgató, Continental Group

Bővebb információ a szállodáról hivatalos honlapjukon, ide kattintva!

Ha lemaradt volna AZ ÉV HOTELE eredményhirdetéséről, akkor azt bármikor, akár most is visszanézheti az RTL+-on.

AZ ÉV HOTELE háziasszonya a díjátadó adás végén egy örömhírt is közölt a nézőkkel: a szállodaverseny és a hozzá kapcsolódó televízióműsor 2024-ben is elindul!

Idén újabb szállodákat ismerhetnek majd meg a nézők, melyeket ezúttal is hírességek és kísérőik fognak tesztelni.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BALATON
Egy keszthelyi szálloda lett a Balaton legjobb hotele
AZ ÉV HOTELE Közönségszavazásban a balatoni régióban győztest hirdettek. Az Interakció Produkció által szervezett televíziós hotelverseny idei első régiójából két szálloda jutott a döntőbe.

Link másolása

AZ ÉV HOTELE verseny 6. évadában Magyarország 5 kiemelten fontos turisztikai régiójának 28 szálláshelye száll harcba a végső győzelemért. Az idei verseny augusztusban a Balaton bemutatásával startolt el, ahonnan 4 szálláshely szállt harcba a régió legjobb címéért. A nézők döntése alapján a térség idei legjobb szállodája a keszthelyi Sirius Hotel****superior lett, amely a szavazatok 38%-át kapta.

A régió első helyéért járó díjat a verseny és a műsor producere, Serfőző Zsolt adta át a győztes szálloda igazgatójának Bihari Dávidnak.

A voksok 32%-át begyűjtve a régió második helyezettje a Hotel Vinifera Wine & Spa*****superior lett. Ezzel az eredménnyel ez a balatonfüredi szálloda is bejutott a döntőbe.

AZ ÉV HOTELE 2023 eddigi döntősei:

Sirius Hotel****superior (Balaton régió)

Hotel Vinifera Wine & Spa*****superior (Balaton régió)

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

Az RTL műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BALATON
A Rovatból
Fotók: egybefüggő jégtükör alakult ki a Balaton északi partján – de csak gyönyörködni szabad benne
A déli oldalon jégcsapok nőttek a part mentén. A jég azonban nem alkalmas sportolásra.

Link másolása

Újabb hideg, fagyos éjszakán vagyunk túl, ennek köszönhetően tovább hízott a jégtakaró a Balatonon, az északi parton sokfelé egybefüggő tükörjég borítja a tavat – írja az Időkép.

A jég ugyanakkor egyelőre csak a vízimadarakat bírja el, semmiképpen ne merészkedjünk rá – figyelmeztet a portál.

A következő éjszakák továbbra is fagyosak lesznek, napközben hétvégén azonban pár fokkal enyhül az idő, így sportolásra alkalmas jégtakaró kialakulásának meglehetősen kicsi az esélye.

A déli oldalon jégcsapok nőttek a part mentén

Link másolása
KÖVESS MINKET: