FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Teljesen indokolatlan a sikere, de brutál jó élmény!” – focihimnusz-interjú Náksi Attilával

A 2016-os foci Eb óta tudjuk, hogyha a magyarok játszanak, akkor az éjjel soha nem érhet véget.


Legközelebb október 8-án csendülhet majd fel a sláger, aznap ugyanis Bulgáriával csap össze a magyar csapat. Ennek kapcsán beszélgettünk egy-egy üveg egyedi, szurkolói címkés Coca-Cola mellett egy kávézó teraszán Náksi Attilával, az Éjjel soha nem érhet véget című szám szerzőjével a Soho Party több mint 20 éves slágeréről, annak váratlan életútjáról, fociról, szurkolásról és meccsnézési tervekről.

Hogyan vált az MLSZ által is elfogadott, hivatalos focihimnusszá ez a dal?

A focihimnusszá válás 2016-ban kezdődött, amikor a csapat hivatalos dalának a kiválasztása felmerült. Igazából nem nagyon hagytak más opciót a rajongók: konkrétan tízezer ember énekelte egyként a dalt, és így rögtön el is dőlt, hogy akkor ez lesz az. Majd a második lépést a csodálatos Eb-szereplés adta.

Szerinted miért választották ki maguknak pont ezt a slágert a rajongók?

Ha azt nézzük, hogy a legnépszerűbb sportág a foci, - és akár még nemzeti összetartozás sportágként is tekinthetjük -, máris jobban érthető a hozzá fűződő dal sikere is. Hiszen, ha esetleg kevésbé megy jól az aktuális meccsen a magyarok szereplése, azért, ha pedig éppen topon vannak és remekelnek, akkor azért kovácsolja össze az embereket a foci. Ahogy a kivetítőkön nézik az emberek, együtt iszogatnak, drukkolnak, örülnek vagy épp búslakodnak...

Olyan összetartó boldogságérzetet ad, ami a válogatottnak szurkolók eszébe juttatja a 2016 nyarán átélt felemelő pillanatokat… És csak külön erénye, hogy nem az emberekre erőltetve vált ez a hivatalos dallá, hanem alulról jött kezdeményezésként, közösségi motiváció által.

A focirajongókon régen túlnőtt már a dal, ugye?

Ahogy hetente játszom bulikban és mindenféle eseményeken, azt tapasztalom, hogy teljesen mindegy, hol vagyok, és milyen a hangulat, ha ezt a dalt elindítom, egyszerűen mindenki azonnal rácsatlakozik és énekelni kezd. Sőt! Ha valamiért, például egy áramszünet miatt megakad a technika, rögtön ezt a számot kezdik el énekelni az emberek.

Van konkrét, kedvenc élményed az Éjjel soha nem érhet véget lejátszása kapcsán?

Egészen szürreális élmény is… Például a VOLT fesztiválon, konkrétan az Iron Maiden koncertje után is ez volt az első, amit a fesztiválnép énekelni kezdett… Talán az egyik legemlékezetesebb pillanat még a Puskás stadion nyitóján, 67 000 ember előtt eljátszani a dalt! De az is nagyon megható, ha esküvőn, a pár életének Nagy Napján ezt a dalt kérik. Emellett egy másik, számomra nagyon meglepő tapasztalás volt, hogy amikor kikaptunk a kimondottan kijózanító mérkőzés során Andorra ellen, én azt hittem, a dalt sem akarják annyira hallani már az emberek. De tévedtem, ugyanúgy énekelték tovább!

A legbüszkébb azért az EB-szereplés körüli pillanatokra vagyok, egészen megindító volt az a momentum, amikor Marseilles-ben megszólalt a dal, és 20 000 magyar szurkoló vonult végig és énekelte közösen. És ez csak folytatódott, amikor a csapat hazajött a mérkőzést követően, és már itthon, a Hősök terén várta őket több mint 10 000 ember… nem mással, mint ezzel a dallal!

És az is jelzi, hogy a dal mennyire szorosan beépült a köztudatba, hogy a Coca-Cola is itthon ennek a refrénjét tette a vendéglátóhelyeken kapható, limitált kiadású colás üvegeire a mostani pótselejtezőig.

Számítottál ekkora sikerre a dal megszületésekor?

Á! Én még mindig úgy érzem, hogy teljesen indokolatlan a sikere (nevet), de brutál jó élmény, és az is, hogy nem is csak focis, de bármilyen sporteseményen, és privát eseményen is ugyanúgy hasít.

Már a sláger előtt is kedvelted a focit?

Mindig is érdekelt a foci, gyerekkoromban szorgosan jártam is ki meccsekre. Kissrác voltam, amikor utoljára ment ki Magyarország a VB-re, Mexikóba, és aztán jól ki is kapott az oroszoktól. Az akkora törést adott, hogy el is vesztettem a hitem a fociban, és onnantól csak közömbösen követtem az ezzel kapcsolatos dolgokat. Elég éles is volt a váltás, amikor hirtelen a dal miatt bekerültem a labdarúgás fősodrába – de azzal a lendülettel, a dalnak köszönhetően, a sportág iránti szenvedélyem is újra fellángolt.

Október 8-ára hogy készülsz?

Úgy, hogy most minden más lesz. Nagyon sajnálom, hogy nem lehetünk ott a lelátón az új szabályozások miatt. A jegyünk is rég megvolt rá. Azért már megbeszéltük a válogatott szurkolói csoportjával, hogy kiülünk a törzshelyünkre a kivetítő elé, együtt nézzük, iszogatunk közben – az erre az alkalomra készült speciális címkés Coca-Colát. Szoktam azon gondolkozni, hogy most én is becsatlakozzak az éneklők közé? És vajon nem ciki, hogy én is nekiállok dalolászni? Elég furcsa ez a dilemma, de aztán végül mindig eldől! (nevet) A lendület engem is magával visz, hiszen az az éjjel éppen tényleg soha nem érhet véget!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megkérdezték Donald Trumpot, hogy mit vacsorázott III. Károly király társaságában: Mindent, amit csak elénk raktak
Nem különösebben részletezte az elegáns díszvacsora részleteit. Arról is beszélt, hogy több festményt látott a király társaságában, mint bárki bármikor.


III. Károly király vendége volt Donald Trump, aki több napot az Egyesült Királyságban tölt – korábban Keir Starmer miniszterelnökkel is tárgyalt.

Trump szerint a királlyal töltött idő volt a legjobb része állami látogatásának az országban. A királyi családot is dicsérte az út után. Arról is beszélt: több festményt látott az út alatt, „mint bármely emberi lény valaha” – számolt be a The Standard.

A windsori kastély díszvacsoráján a vendégek Hampshire vízitorma-panna cottát kaptak parmezánvajas keksszel és fürjtojás-salátával, majd bio norfolki csirke ballotine érkezett cukkinibe tekerve, kakukkfűvel és csomborral ízesített szafttal. A desszert egy bombe glacée cardinal volt: vaníliafagylalt-bomba kenti málnasorbet-belsővel és enyhén posírozott Viktória szilvával.

Joggal merült fel tehát a kérdés az elnök felé, hogy mit vacsorázott a király társaságában, amire nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt:

„Mindent, amit csak elénk raktak”.

(Eredetiben: „Whatever the hell they served us”, aminek jelzőjét nehéz lefordítani, de mindenképp szleng beszédmódot jelöl.)

Arról is beszélt, hogy a király „remek fickó”, és szerinte az, hogy ilyen eleganciával és udvariassággal bántak vele, az országa iránti tiszteletről is szólt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Négy év után derült ki, hogy ki volt a rejtélyes idegen az esküvőjükön, akit senki sem ismert a násznépből
A pár hiába kérdezett végig minden vendéget, csak egy influenszer megosztása hozott áttörést: két órán belül jelentkezett Andrew. A történetet a This Morningban mesélték el, ahol kiderült, hogy a férfi tévedésből csöppent a lagziba.


Michelle és John Wiley négy és fél évvel az esküvőjük után jöttek rá, ki az a férfi, aki több fotójukon is feltűnt. A családban és a barátok között mindenkit megkérdeztek, de senki sem ismerte fel.

A pár a This Morning című műsorban mesélte el a történetet, ahová Andrew, a rejtélyes idegen is csatlakozott, írja a Daily Mail. Elmondták, hogyan keveredett oda, és hogyan sikerült a nyomára bukkanni.

A képeket nézve kiszúrtak egy magas férfit kék öltönyben, akit nem tudtak beazonosítani. Hiába kérdezősködtek a násznépnél, nem jutottak előrébb.

„Senki sem beszélt vele. Ez egy olyan dolog volt, amit egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Arra gondoltam, miért volt ott? Kitettem pár posztot a Facebookomra is, és azt mondtam a barátaimnak, hogy osszák meg a képeket és próbáljuk meg kideríteni, ki lehetett az az ember”

– mondta a feleség a műsorban.

Michelle végül felvette a kapcsolatot Darren Dowling influenszerrel, és megkérdezte, vállal-e egy „kihívást”. Az influenszer rábólintott, és állítólag két órán belül Andrew hozzászólt a poszthoz.

Andrew a műsorban elmondta: a barátnője egy másik esküvőn volt koszorúslány, külön indultak, és neki nem szóltak, hogy másik címen kellett volna találkozniuk. Mivel a násznépből csak a barátnőjét és a menyasszonyt ismerte, nem tűnt fel neki, hogy rossz helyen van, amíg meg nem látta a fehér ruhás menyasszonyt, akit nem ismert fel.

Ekkor – a műsorban nem tisztázott okokból – úgy döntött, marad az idegenek esküvőjén. Azt mondta, amíg neki nem szól senki, ő sem szól senkinek. Több képen is feltűnt a nagy napról.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szurikátacsalád lepte el Érd Parkvárosát
Az utcán grasszáló cuki kis állatok már össze is ismerkedtek egy helybeli macskával. Ennek ellenére a civil állatmentők azt kérik, a tulajdonos minél hamarabb juttassa vissza őket az ingatlanjába.


Elszabadult egy szurikátacsalád Érden – szúrta ki az Érdi Civil Állatmentők Alapítvány bejegyzését a 444.

A civil szervezet azt írja:

„Érd maga a safari park, volt itt már minden, de tényleg. Emu, mosómedve, papagáj, hüllők… Most épp egy család szurikáta!”

A szurikáták a fotók tanúsága szerint már megismerkedtek egy helyi vörös macskával is. Bár a képeken nem látszik, hogy konfliktus lenne az állatok között, ennek ellenére az állatmentők arra kérik az egzotikus állatok gazdáját, hogy tartsa őket az ingatlanján belül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vérmókus tartja rettegésben egy városka lakóit, egy áldozat azt mondja, majdnem megölte őt a rágcsáló
Öt támadásról érkezett jelzés, a sebesültek között idősek is vannak. Szakértők szerint az állatok etetése okozhatja a bajt, és fertőzésveszélyre is figyelmeztetnek.


„Ez nem vicc” – hirdetik a San Francisco-i öböl térségében kiragasztott figyelmeztető lapok, amelyeken fotók mutatják, mire érdemes odafigyelni séta közben. A tájékoztatás célja, hogy a környéken élők óvatosak legyenek.

A bejelentések szerint egy mókus eddig legalább öt emberre rontott rá Kaliforniában. Ketten kórházi ellátást kaptak, miután megharapta és összekarmolta őket, számolt be az esetről az RTL Híradó.

Egy nő elmondása alapján a férjét érte támadás: a mókus a fejére ugrott, felsértette a fülét, majd a lábát kapta el, amelyről próbálta lerázni. „Videót akartam készíteni, de minden olyan gyorsan történt” – tette hozzá.

Egy másik érintett arról beszélt, hogy

a rágcsáló majdnem megölte.

Az arcát célozta, ő a karjával védekezett, erősen vérzett, az állat pedig hirtelen odébb ugrott.

Egy helyi állatvédő szervezet vezetője szerint az ilyen esetek ritkák, a mókusok többnyire kerülik az embert. Hangsúlyozta: ha valaki rendszeresen eteti őket, elveszíthetik a természetes óvatosságukat, és amikor nem kapnak élelmet, agresszívebbé válhatnak.

A hasonló esetek azért is kockázatosak, mert a mókusok betegségeket terjeszthetnek. Egyelőre nem azonosították, melyik állat okozta a támadásokat, a környékbelieket azonban arra kérik, legyenek körültekintőek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: