Tarján Zsófi: Nem bántam meg, hogy megpróbáltam az X-Faktort, de azt sem, hogy kiestem
Érdekes, hogy az X-faktorban végül nem sikerült bejutnod a legjobb 25 közé, A Dalban viszont nyernetek sem kellett, egycsapásra ismertek lettetek. Pedig a kettő között nem telt el olyan sok idő, talán 2 év. Ennyit fejlődtél a kettő között, vagy a mentorok „benézték”? Hogy látod ezt utólag?
Zenekaros arc vagyok. Úgy tudok a színpadon komfortosan működni, ha van mögöttem egy zenekar, és ha élő zene van. Igaz, A Dalban pont félplaybackes produkciók vannak, de akkor is lehetett tudni, hogy ezzel a csapattal tovább fogunk menni, és a jövőben élőzenét játszunk majd. Valószínűleg ezt érezték, meg azt a 10 évet, ami a zenekar és az egyes tagok háta mögött volt már zenélés terén.
Egyébként mi úgy működünk, mint egy család. Az egész produkció egy gömb. Valószínűleg ez is érezhető volt rajtunk.
Arról nem is beszélve, hogy A legnagyobb hős és Bencsik-Kovács Zoltán többi dala is önmagáért beszél, elvégre A Dal a dalok versenye. Sokat számított, hogy egy erős dallal rukkoltunk elő, amit nagyon sokan a magukénak érezték.
Utólag visszanézve úgy érzem, lehet, hogy jobban jártál így. Még a tehetségkutató győztesek közül sem tudott mindenki olyan szinten befutni, mint te.
Szerintem is sokkal jobban jártam. Beleugrottam a versenybe, nem jött össze... Nagyon sokan megpróbálják, kevesen jutnak csak tovább, még kevesebben tudnak fennmaradni az show-k után. Nekem sem ez volt a pályám, de örülök, hogy végül is így alakult. Nem bántam meg, hogy megpróbáltam az X-faktort, de azt sem, hogy kiestem. Azóta amúgy a Honeybeast egyszer extra produkcióként is szerepelt a műsorban.
Az egészen biztos, hogy a Honeybeast és Tarján Zsófi találkozása valami egészen egyedi vegyületet hozott létre, hiszen bár mindannyian régebb óta próbálkoztok, együtt sikerült igazán betörni a köztudatba. Gondolkoztál már azon, mitől működik ilyen jól ez a kombináció?
Persze, sokat agyaltunk ezen. A Honeybeast repertoárját Bencsik-Kovács Zoltán írja, én pedig előadom. Zolival nagyon hasonló az értékrendünk, és sok szempontból hasonlóan látjuk a világot. Épp ezért a gondolatait nagyon hitelesen tudom átadni mind a társadalomkritikus, mind a párkapcsolati témákat érintő dalok esetében.
Zoli nagyon empatikus ember és szerző egyaránt. Férfi aggyal simán tud olyan nótákat írni, melyek női szerepre íródtak, és hitelesen lehet őket előadni.
Ezzel kicsit megválaszoltad a következő kérdésemet. Nyár elején beszélgettem Bencsik-Kovács Zoltánnal az Élet a Marson megjelenéséről, és úgy fogalmazott, hogy csodákat látnak a stúdióban, amikor felénekled a dalokat, és hozzáteszed a saját előadói értelmezésedet. Meg akartam kérdezni, hogy neked milyen élmény Zoli dalait énekelni?
Ez egy nagyon szerencsés találkozás. A Honeybeast egy empatikus, mégis nagyon realista formáció. Mondjuk főleg a fiúk realisták, én azért néha szeretek elrugaszkodni a szilárd talajról az álmok felé.
A magam részéről azért is szeretem a Honeybeastet, mert ahhoz képest, hogy egy könnyedebb stílust képviseltek, nagyon is életszerű témáitok és szövegeitek vannak.
Realista popzenét játszunk. Egyébként nagyon sokféle stílust szeretünk. Zoli például a jazztől a klasszikus zenén át a drum and bassig mindent hallgat. Pont most láttam egy posztot tőle, hogy a kedvesével egy koncerten meghallgatták Mozart Requiemjét.
Nem véletlen, hogy a SympHoney koncerteken ő is vezényli a zenekart.
Zoli szerteágazó és nagyon nagy zenei tudással rendelkezik. Vagy tíz hangszeren boldogul, emellett komolyzenei tanulmányokat végzett. Tehát a kották és a partitúrák világában is jól tájékozódik.
Úgy érzem, hogy az esetedben nem csak arról van szó, hogy elénekelsz szépen bizonyos dalokat, hanem ezeken a dalokon keresztül, hiába nem te írtad őket, mégis ki tudod fejezni önmagadat is.
Szinte mindegyik dalhoz tudok kapcsolni valami személyes élményt. Ki tudom fejezni magamat a dalokon keresztül.
De emellett a zenekar vizuális megjelenéséért is én vagyok a felelős, például a CD-borítókat én tervezem. Vagy ha van egy nagyobb koncert, ahol látványelemeket szeretnénk magunk mögé, akkor én vagyok, aki először megálmodja a koncepciót.
Az én elképzeléseim alapján alkotják meg a művészek, akikkel dolgozunk, miközben mindenki hozzárakja a saját kreativitását is az egészhez.
Annak idején a Balkan Fanatikhoz is egy grafikus munka kapcsán kerültél.
Igen. Az édesapám, Tarján Pál operaénekes dolgozott velük. Volt egy crossover projektjük, úgy hívták, hogy Paul and the Mechanics. Ennek terveztem logót és borítót, és így lettem a Balkan Fanatikban rapper. Nem tudom milyen alapon, de megkérdezték, volna-e kedvem kipróbálni. Mondtam, hogy persze.
Mennyire szólsz bele a dalokba? Volt olyan, hogy azt mondtad, ezt így nem énekeled el?
Szövegen szoktam változtatni, de azt is nagyon ritkán. Négy lemezt készítettünk eddig, és összesen két dalnál fordult elő, hogy kértem változtatást a szövegen. De Zoli volt olyan jó fej, hogy átírta.
Azt meg lehet kérdezni, hogy...
Nem.
Akkor ezt már sosem tudjuk meg. A dalok közül melyik áll a legközelebb a személyiségedhez?
Mindig más. Egyébként nem is a személyiségemhez mérem őket, hanem az adott hangulatomhoz. Az egyik örök kedvenc Honeybeast dalom például a Hova ez a rohanás, amit nem játszottak a rádiók, és valószínűleg már nem is fognak. Koncerteken sem hangzik el. De ha az idei nyarat nézzük, akkor nekem A legkedvesebb tévedésem az emblematikus dal.
Nyár elején jelent meg az Élet a Marson című lemez. Milyen volt a fogadtatás?
Nagyon jó! Amikor másfél hete volt kint a Youtube-on az Élet a Marson lemez teljes anyaga, éppen Erdélyben turnéztunk, körülbelül 800 km-re voltunk Budapesttől. Zuhogó esőben és szélben játszottunk a Hargitai nyár kellős közepén. Ott várt miket több ezer ember, akik kívülről énekelték az Idevaló című dalunkat. Könnyekig meghatódtunk.
Nyilatkoztad korábban, hogy most már örülnél egy tartós kapcsolatnak. Nagyon nehéz ismert nőként ismerkedni?
Borzalmas. Ott van édesanyám, aki ismertebb nálam, és mindketten egyedül vagyunk. Néha összeülünk, átbeszéljük a világ dolgait, nevetünk, és megpróbáljuk mindennek a jó oldalát nézni. Nehéz ismerkedni, a férfiak félnek. Tisztelet a kivételnek!
Félnek?
Igen. Félnek a sikeresebb nőktől, a vélt sikertől is. Sokszor túldimenzionálják a helyzetet.
Nagyon sokan nem tudják elképzelni, hogy az amúgy ismertebb ember is normális életet él, dolgozik, munka előtt vagy után mos, főz, takarít, kutyát sétáltat, aztán ha eljön az idő, ő is lehuppan a fotelbe.
Egy dolog van, ami viszont más, és sokszor eltér a hétköznapi élettől: az időbeosztás. Hétvégén dolgozom, hét közben vagyok itthon, délelőtt, amikor más dolgozik. Így kevesebb esély jut ismerkedésre, és valójában ez egy 0-24-es munkakör... Ha épp nem koncertezem, akkor ötletelek, vagy edzek, gyakorlok, vagy énekórán vagyok, vagy légtornász edzésen...
Ezt sokan nem látják, nem is baj. Ez a műhelymunka! Ha ilyen körülmények köze bejön egy kapcsolat, érzelmileg és pszichésen is alkalmazkodni kell mindkét félnek. Lehet, hogy a férfiaknak nehezebb. A színpadi hivatás szerintem férfias szakma. Igaz, hogy most már ugyanannyi énekesnő van, mint férfi, de azért ez egy maszkulin világ, és valamilyen szinten megcserélődnek a szerepek, ha a nő megy el turnézni. Úgy gondolom, agy kell és kellő empátia mindkét oldalon, hogy lehessen kezelni ezt a helyzetet. Ez a neheze.
November 21-én a Papp László Aréna. Mit tudhatunk erről?
SympHoney előadás lesz, tehát szimfonikus Honeybeast koncert. Még soha nem álltunk fel ekkora apparátussal. Teljes szimfonikus zenekarral játszunk, minden eddiginél komolyabb fénytechnikát és hangzást viszünk a koncertre. Ugyanúgy három fejezetre bontjuk a műsort, mint a korábbi SympHoney koncerteknél.
Azért mertük idén bevállalni az Arénát, mert úgy látjuk, hogy nagyon érdekli az embereket ez a fajta világ.
2016-ban egy hónapra előre eladtuk az összes jegyet az Erkel Színházba, tavaly meg csináltunk egy teltházas országos turnét. Idén annyiban fog változni a műsor, hogy most az Élet a Marson lemez dalait is belevesszük a műsorba. Bátran mondhatom, hogy ez a Honeybeast életében eddig a legnagyobb esemény.
Mennyire más szimfonikus zenekarral énekelni, mint popzenekarral?
A fesztiválkoncerteken van némi szabad mozgás, egy szimfonikus koncerten az elejétől a végéig minden le van programozva, mindent tudunk előre. Hangzásvilágában annyiban más, hogy a szimfonikus zenekarral árnyaltabb, ha kell sokkal vastagabb, máskor meg finomabb hangzást is kapunk. Tágabb zenei eszköztár áll rendelkezésre, hogy megformálódjon a dalok világa. Habár ez ülős koncert lesz, azért igyekszünk majd itt-ott becsempészi egy kis fesztiválhangulatot is.
Szólólemezről nem álmodsz? Logikus következő lépés lenne.
A Honeybeastben nagyon jól érzem magam. Otthon jazzes hangvételű dalokat szoktam írni. A jövőben talán meg is valósítom őket, akár a Honeybeast mellett, nem gondolom, hogy a saját dalaim között lehetnek slágerek. Talán egyszer, ha eljön az ideje. Egyelőre még nem érzem úgy.
