HÍREK
A Rovatból

„Senkinek nem kívánom ezt” – Megszólaltak a négygyerekes szülők, akiknek a házát a vagyonos polgármester szerezte meg

A polgármester 3 millió forintért vásárolta meg a sváb parasztházat, a családnak pedig haladékot sem adott a kiköltözéshez. Az ügy közben érdekes fordulatot vett, mert a rendőrség is nyomozni kezdett.


Egy kis Veszprém megyei faluban, Bében elárverezték egy négygyerekes család házát. A vevő Brunner Imre polgármester, aki egyedül licitált az épületre, így a kikiáltási áron, 3 millió forintért vehette meg azt.

Ráadásul a család hiába kérte, hogy találjanak valami megoldást, Béb első embere nem engedett. Most azonban az ügy egy feljelentés miatt érdekes fordulatot vett - tudta meg az RTL Klub Házon kívül műsora.

A házat a gyerekek édesanyja még az első férjével közösen vette svájci frank alapú hitelből.

Amikor elváltak, az édesanya a gyerekekkel a házban maradhatott, viszont a volt férj sem a törlesztőrészleteket, sem a gyerektartást nem fizette.

Ha dolgozott, azt is feketén tette, így a tartozásait hivatalos úton nem lehetett vonni a jövedelméből.

A bajt tetézte, hogy az évek alatt elmaradt gyerektartást is a házra terhelték, aminek összege 2,7 millió forint.

Mónika, az édesanya időközben újra férjhez ment. Második házasságából megszületett a negyedik gyerek, és azt hitték, hogy a volt férj tartozásai miatt nem eshet bántódásuk.

Amikor megtudták, hogy nagy a baj, Béb polgármesteréhez fordultak segítségért, mert tudták, hogy a férfinak van a faluban még egy ingatlanja, ami üresen áll.

A polgármester akkor azt mondta, nem tud segíteni nekik.

A család még azt is felajánlotta, hogy valahogy részletekben megpróbálják törleszteni az összesen 10 millióra rúgó tartozást, de közben árverésre bocsátották a házukat. A családfő a határidő lejárta előtt három perccel még megnézte, hogy van-e licitáló, de akkor még nem volt.

Ebben a reményben éltünk. Ebben a pici reményben, hiszen amikor lejárt július 17-én a licit, 12 óra 57 perckor még semmi nem volt.

- mondta a családfő. De másnap jött a döbbenet, amikor kiderült, hogy a határidő lejárta előtt két és fél perccel vitte el valaki a házukat. Ekkor még nem tudták, hogy kicsoda.

Napok múlva derült ki a kiküldött jegyzőkönyvből, hogy maga a polgármester vette meg a házat.

"Megkérdeztük, hogy mit szeretne a házzal. Tudunk-e maradni? Hogy visszavásárolhatjuk-e tőle. Mindenre azt mondta, hogy nem. És akkor a férjem mondta neki, hogy valami haladékot szeretnénk kérni, és ő erre is azt válaszolta, hogy nem."

A K-monitor közérdekű adatigényléssel kikérte a polgármester legutóbbi vagyonnyilatkozatát. Ebből kiderült, hogy 2022 januárjában két háza, nyolc egyéb ingatlana, valamint 3 és fél millió forintos megtakarítása volt, azaz pontosan annyi, mint amennyiért a házra lehetett licitálni.

Ez két okból is érdekes, egyrészt, mert a licitárat az önkormányzat állapította meg, másrészt mert a vagyonbevallásában majdnem pont ennyi megtakarítása volt a település első emberének.

- hangzott el a műsorban.

A kilakoltatott család ezért hivatali visszaélés matt feljelentést tett a rendőrségen.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya az RTL Klub kérdésére megerősítette, hogy hivatali visszaélés miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen, de ennél több információt nem adtak.

Ha esetleg beigazolódna a bűncselekmény, és vádat emelnének a polgármester ellen, a család akkor sem kaphatná vissza a házát

- mondta Dr. Nagy Natália, az Utcajogász Egyesület jogásza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fehér Ház: Nem lesz Trump-Putyin csúcs a közeljövőben
Rubio és Lavrov csak telefonon egyeztettek, a beszélgetést „eredményesnek” minősítették. A személyes találkozót most nem tartják szükségesnek.


A Fehér Ház szerint a közeljövőben nincs napirenden Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozója, írja a BBC.

A héten Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter előkészítő megbeszélést tartott volna.

A Fehér Ház szerint a felek „eredményes” telefonbeszélgetést folytattak, ezért a személyes egyeztetés most nem „szükséges”. További részleteket a halasztás okáról nem közöltek.

Múlt csütörtökön Trump azt mondta, hogy két héten belül Budapesten tárgyalnának az ukrajnai háborúról. Hétfőn Trump a jelenlegi frontvonal mentén történő befagyasztást támogatta, a Donbászra utalva így fogalmazott: „Legyen elvágva úgy, ahogy van.”

Oroszország többször elutasította a jelenlegi érintkezési vonal befagyasztását. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Moszkva csak „hosszú távú, fenntartható békében” érdekelt.

Közben európai országok Ukrajnával együtt egy 12 pontos béketerven dolgoznak. A javaslat tűzszünetet és a frontvonalak befagyasztását, a hadifoglyok és elhurcolt gyermekek cseréjét, biztonsági garanciákat, újjáépítési támogatást, valamint gyorsított uniós csatlakozást ír elő. A csomag az orosz szankciók fokozatos feloldásával számol, és a végrehajtást Donald Trump amerikai elnök vezette nemzetközi békebizottság felügyelné.

A mintegy 300 milliárd dollárnyi befagyasztott orosz vagyon felszabadítása csak akkor történne meg, ha Moszkva részt vállalna Ukrajna háború utáni helyreállításában. A terv a tervezett budapesti békecsúcsra készült, és a jelenlegi frontvonalak mentén állítaná le a harcokat, amit Oroszország eddig elutasított. Az európai diplomaták a héten Washingtonban egyeztetnek az Egyesült Államokkal.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Török Gábor a megyei lapok Magyar Pétert gúnyoló AI-képes akciójáról: Régen biztosan távozott volna legalább a fél szerkesztőség
A politológus szerint ha a közpénzekből működő állami sajtó terjeszt ilyen tartalmat, jogosan merül fel a kérdés, hogy nevezhetőek-e ezek a lapok újságnak és az ott dolgozók újságírónak.


Mint azt megírtuk, a minap a fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapokban egy időpontban jelent meg egy olyan mesterséges intelligencia által generált kép, amelyen Magyar Pétert gyakorlatilag kutyaként ábrázolják. A TISZA Párt elnöke négykézláb látható pórázra kötve, nyakörvvel a nyakán, a póráz végét Manfred Weber, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője tartja, mögötte pedig ukrán zászlókat lobogtató emberek. A kép bal oldalán ezzel szemben Orbán Viktor szerepel magyar zászlókat lengető tömeg előtt.

Magyar Péter erre így reagált kedden: „Orbán Viktor a legrosszabb náci és kommunista propagandát is túlszárnyaló gyűlölet- és dehumanizáló kampányt folytat a valódi kihívói ellen. Ezzel a minden részletében hamis fotóval férfiként, apaként, politikusként és emberként akarnak megalázni”.

Török Gábor politológus sem hagyta szó nélkül a megyei lapok összehangolt akcióját. Facebook-bejegyzésében azt írta, ha egy politikai szereplő saját oldalára kitesz egy ilyen képet, azzal magát minősíti, a politikai kockázat és a felelősség az övé. Más a helyzet azonban, ha egy médiumnál fordul ez elő:

„Voltak már bunkó és színvonaltalan képek, posztok, mondatok sokfelé, lelkük és persze támogatottságuk rajta.

Ha azonban egy megyei napilap vagy éppen a közpénzekből működő állami sajtó mutatja, hirdeti, terjeszti tovább, ott bizony jogosan merül fel a kérdés, hogy nevezhető-e még újságnak és az ott dolgozók újságírónak. Fiatalon három-négy évig dolgoztam egy megyei napilapnál, azt biztosan tudom mondani,

ha akkor egy ilyen megjelent volna az újságban mondjuk Antall Józsefről, Orbán Viktorról vagy akár Horn Gyuláról, pártállástól függetlenül biztosan távozott volna legalább a fél szerkesztőség”.

A politológus végül egy latin mondással zárta sorait: „Tempora mutantur, et nos mutamur in illis [Az idő változik, és vele változunk mi is – a szerk.] Sajnos”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
9,5% helyett valójában 20,9% volt a gyerekszegénység 2020-ban – durva korrekcióra kötelezte a KSH-t az Eurostat
A korosztályos adatoknál a 0–17 évesek mutatói ugrottak a legnagyobbat. A revízió több évnél is érdemi különbséget hozott a korábbi számokhoz képest.


Az Eurostat friss, korosztályos korrekciói szerint 2019–2024 között a KSH jelentősen alulmérte a gyerekszegénységi rátát, miközben a hivatal október elején még kisebb kiigazításokról beszélt – írta a Válasz Online.

A legnagyobb ugrás a 0–17 éveseknél látszik. 2019-ben 11,5% helyett 18,0% lett a mutató, 2020-ban 9,5% helyett 20,9%. A további években az alulmérés mértéke 2021-ben +40,3%, 2022-ben +56,4%, 2023-ban +0,6%, 2024-ben +21,7%.

A KSH szeptember végén sajtótájékoztatón jelentette be a revíziót. Az országos jövedelmi szegénységi ráta 2018-ban +1,7 százalékponttal emelkedett, ami mintegy 150 ezer fővel növelte a szegénységben élők számát. 2019-ben +1,6, 2021-ben +1,4 százalékpont volt a változás.

Más korcsoportoknál ellenkező irányt mutattak az adatok. A 18–64 éveseknél és a 65 év felettieknél a KSH korábban a ténylegesnél magasabb rátákat közölt. Az időseknél 2019-ben a revízió 43,2%-kal csökkentette a szegények arányát.

Az Eurostat szerint a magyar adatok megbízhatósága és hitelessége korábban is biztosított volt. A mostani módosítások oka módszertani probléma, nem pedig adatmanipuláció.

Kutatók már 2014-ben jelezték a gondot az EU‑SILC magyar jövedelmi statisztikáiban. Az uniós korrekciók viszont csak 2019-től léptek életbe, ami az idősorban törést okoz. A friss revíziók egyes korcsoportokban akkora változást hoztak, hogy a kutatók újabb kérdéseket tettek fel, és nem zárható ki további korrekció. Ezek a mutatók befolyásolhatják, hogy a döntéshozók a gyerekek vagy az idősek javára hoznak-e intézkedéseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Mol: eloltották a tüzet a százhalombattai finomítóban
A tűz hétfő éjjel tört ki, személyi sérülés szerencsére nem történt. A cég szerint az ország üzemanyag-ellátása zavartalan marad, a tőzsde is megkönnyebült a hír után-


Eloltották a tüzet a Mol finomítójában, írja a Portfolio a vállalat hivatalos közleménye alapján. A vállalat szerint

a termelés fokozatosan újraindul, és Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított.

A lángok hétfő éjjel csaptak fel, de sem a keletkezéskor, sem az oltás közben nem sérült meg senki.

A tőzsdén is látszik a megkönnyebbülés: a MOL részvényeinek esése a korábbi 2 százalékról 1 százalékra mérséklődött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk