Ricsárdgír: „Kaptunk pár fülest, hogy sokak szerint nekünk nem szabadna létezni”
Mozgalmas évet tudhat maga mögött a Ricsárdgír: tavaly ősszel elbúcsúztak dobosuktól, nem sokkal később elkezdtek dolgozni új lemezükön, idén pedig több koncertjük volt, mint eddig bármikor – közte egy önálló vidéki turné.
Ha minden jól megy, az album még decemberben megjelenik, a jövő évet pedig egyből a lemezbemutatóval nyitják az Akvárium nagytermében. Ez ráadásul a 10. születésnapjuk nyitánya is lesz, amit még egy csomó meglepetés követ majd.
Ezekről mesélt Mártondani, a csapat frontembere, akinek néhány személyesebb kérdést is feltettünk, például azt, hogyan éli meg az apaságot másfél éves kisfia mellett.
– A mostani lesz az első nagylemezetek azóta, hogy igazán sokan kezdtek el járni a bulijaitokra. Változtatott ez bármin a dalok írásakor?
– Csak pár dolog változott, de nem direkt. Eddig többnyire úgy volt, hogy megírtam egy szöveget, gitáron kitaláltam valamit, a srácok meg hozzárakták a saját világukat. Most többnyire Laci hozta az ötletet, mi pedig beleraktuk magunkat. Ezért hívjuk őt most főnixmadárnak. Lacinak amúgy is több van a tarsolyában, én például minden nap kétszer megírom azt a dalt, amit már hatszor megírtam.
Bízunk benne, hogy aki szeret minket, elfogadja, hogy ez változatlanul egy ösztön-zenekar, nem lettünk ügyesebbek, attól függetlenül, hogy hála az égnek sok kedves ember jár a koncertjeinkre.
Fogalmunk sincs, mi jó dal és mi nem. Ez olyan mintha vakon festenénk.
– A trash/pop tengelyen hol helyezkedik el az új album? Hű marad az eddigi hagyományokhoz, vagy kinéz némi irányváltás?
– Szerintem a kettő között, nagyon sok stílusú dal lesz a lemezen, van közte pop és trash is, meg poptrash is. Elküldtük a barátainknak, és rokonoknak mutogattuk. Többen mondták, hogy egy hamisítatlan Ricsárdgíres lemez született, de voltak akik szerint megőrültünk.
Egyszer a Rigó Benyó haverunk, akinél az első lemezünk énekét vettük fel, azt mondta, hogy a Ricsárdgírben az az érdekes, hogy alapvetően bármilyen stílust vagy hangulatot elbír, legyen az country, rap, diszkó, opera vagy punk, valahogy mindig megőrizzük a Gír világát. Ez a harmadik lemezzel sincs másképp. Ha eddig csak dobálóztunk azzal a szóval hogy ArtFartPop, most a harmadik lemezzel valóban megszületett ez a műfaj. Vagy most nyírtuk ki.
– Sokszor emlegeted koncerteken a menedzsereteket, aki szemlátomást igyekszik egyre profibb alapokra helyezni a benneteket jellemző tét nélküli hülyülést. Mennyire vagytok partnerek ebben?
– Marci az egyik legügyesebb és legaranyosabb ember, akit ismerek, mellette pedig nagyon határozott. Ő mainstreamebb zenekarokkal dolgozik együtt, és nehezebb is volt megszoknia a mi hozzáállásunkat.
A zenekari meetingek végén szegény sokszor mondta, hogy egyszerűen nem hitte volna, hogy ilyen létezik.
A Gírt végtelenül profin kezeli, de mivel mi nem vagyunk profik és soha nem is leszünk azok, ez így nehéz. Főleg hogy neki elsősorban zenekarként kell kezelnie a Ricsárdgírt, mi viszont inkább valamiféle közösségként tekintünk magunkra és a rajongókra, amibe nagyon sok minden belefér. Egyébként mindent meg tud oldani. A nőnapi koncertünk előtt egy nappal felhívtam, hogy szeretnék egy idősebb bohócnőt. Ilyenkor a telefonban részéről hosszas csönd követi az ötletet, de aztán megoldja.
A Budapest Európa TV-be is el akartunk menni, azt is megoldotta. Néha azért még megvicceljük, múltkor például elhitettük vele, hogy Szabó Benedek is fellép velünk Győrben, de csak Érden tudjuk felvenni. El is indultunk a turnébusszal Érdre.
– A szervezők egy kalap alá vesznek már a hasonló méretű rajongótáborral rendelkező együttesekkel, vagy továbbra is van bennetek némi "fekete bárány" érzés?
– A szervezők inkább azt nézik, hogy mennyi embert érdekelhet a Ricsárdgír, és ez iszonyatosan szerencsés helyzet. Az ő részükről nem érzünk megkülönböztetést, mert a fantasztikus közönségünk száma hála az úristennek növekedett. Mi pedig megpróbálunk minél őszintébbek maradni velük, és minél jobban építeni ezt a közösséget. A fekete bárány érzést inkább más zenekarok menedzsereitől kaptuk meg, de együtteseknél is tapasztaltuk.
Két éve a nagy menedzservadászatunk során találkoztunk pár komolyabb együttes menedzserével, és borzalmas pletykák keringenek rólunk. Ráadásul kaptunk pár fülest is, hogy vannak olyan zenekarok, akik szerint nekünk nem szabadna létezni, és hogy ilyen zenei tudással igazságtalan, hogy jobbnál jobb lehetőségeket kapunk.
Egyébként sokkal nagyobb százalékban jó fejek velünk az emberek, csak belefutottunk pár ilyenbe, de nem ez a jellemző. Tehát a Ricsárdgír elég furcsán van kezelve egy-két helyen, de ahogy nagymamám szokta mondani, azért nem fáj a fejem, mert szarok rá. A közönség a legfontosabb. Kicsit erről is szól a SzintisLaci című dal, meg persze Laciról. Képzelj ide egy szív emojit.
- Tavasszal megvolt az első önálló vidéki turnétok, ahol ti voltatok a főzenekar. Ezt mennyire érzed mérföldkőnek?
