KULT
A Rovatból

Ricsárdgír: „Kaptunk pár fülest, hogy sokak szerint nekünk nem szabadna létezni”

Láng Dávid - szmo.hu
2019. november 15.



– Mindenképpen mérföldkő volt, imádunk vidékre járni, végtelenül feltölt minket. Ilyenkor sokszor a koncert után, indulás előtt beszélgetünk a közönséggel. Sokkal többször megyünk jövőre vidékre mint eddig bármikor. Lesz egy lemezbemutató turné és lesz egy 10 éves a Ricsárdgír szülinapi turné is.

– Szinte legendás a barátságotok a Bohemian Betyarsszal és a Csaknekedkislánnyal, de még több más zenekarral is jóban vagytok. Hogy alakult ez ki, és vannak-e még kedvenceitek a hazai mezőnyből?

– A Betyárokkal az első UbikEklektik fesztiválon barátkoztunk össze. Ők csinálják a legjobb bulikat itthon, nagyon aranyos srácok, jó fejek és őszinték. A CSNK-val pedig sok közös koncertünk volt régebben, a szervezők is szerettek összepárosítani minket. Ezeken a bulikon mindig röhögtünk, kialakult egy nagy szimpátia, a CSNK-ban mindenki egytől egyig iszonyatosan humoros ember.

Sajnos az utóbbi időben keveset találkoztunk, de a tervek szerint ez jövőre megváltozik és ismét újra egymás ölébe ülhetünk. Szerintem több zenekarral is jóban vagyunk, bár a Ricsárdgír tagok Andris kivételével elég zárkózottak. Kevés helyen oldódunk fel, nehezen érezzük jól magunkat, de ez a mi hibánk. Sajnos többször előfordult, hogy ide-oda hívtak minket zenekarok sörözni, vagy bulizni, de sosem mentünk el. A bulinegyedben sem lehet minket megtalálni, csak nagyon ritkán. Sok magyar zenekart szeretünk amúgy, jövőre többet fogunk eljárni koncertekre és megpróbálunk kevesebbet lógni egymással.

– A színpadon mutatott személyiséged alapján nehéz kinézni belőled, hogy másfél éve apa lettél. Hogyan éled meg a szülőséget, milyen vagy otthon, családi körben?

– Nagyon boldogok vagyunk. Nem szeretek erről beszélni, mert maximum csak olyan sablonokat sorolnék, amiket a Facebook anya csoportban is megtalálhatsz. Nem is szeretek annyira megnyílni, természetesen ennél fantasztikusabb dolog nem létezik, és most nem a CSOK-ra gondolok. Azt fel sem vettük és nem is tervezzük. A kisfiam a feleségem brazil nagyapja után kapta a nevét, így lett Thiego Banjo.

Szoros kapcsolat alakult ki köztünk már akkor, mikor először a kezembe fogtam. Rajtam steril ruha volt, ő még csak egy perce volt ezen a világon, az orvosok ötvenszer elmondták, hogy nincs még immunrendszere, ezért ne nyúljak az arcához. Végül az történt, hogy a szájába esett a könnyem, amit megevett. Eléggé bepánikoltam. Az első íz amit megkóstolt az apja könnye volt, mondhatni rögtön közel kerültünk egymáshoz. Pár órával később pedig egy másik gyereket toltam be a kórházi szobába Fruzsinak véletlenül. Az idegen babának ugyanaz a szobaszáma volt, de Károlynak hívták.

Betoltam, Fruzsi mondta, hogy úristen mennyire máshogy néz ki, én meg megnyugtattam, hogy biztos most simult ki az arca.  A szobában a másik anyuka végignézte, ahogy könnyes szemmel azt gügyögöm, "itt van apu", aztán szólt, hogy az ő gyerekéhez beszélünk.

Ilyenkor biztos mindenki ezer sztorit tudna mesélni milyen az első két év, de ezt megtartom a Baba magazinnak, ha elhívnak. Amúgy nagyon jó fej gyerek, most múlt másfél éves, és alig sír, hagy minket aludni, majd cserébe én is hagyom őt aludni. Tegnap betörte a tévénket egy kis tűzoltóautóval, az mondjuk váratlanul ért, de nem direkt volt, mert úgy céloz ahogy én. Majd én is betöröm a tévéjét. Amikor pedig  hazamegyek, úgy fogad, hogy felrakja mind a két kezét a levegőbe, és egy tűpontosan megkoreografált törzsi táncot lejt. Pont ezt szokta csinálni Laci szintisünk is egy-egy próba után. Kérdésedre válaszolva teljesen másmilyen vagyok otthon mint a színpadon, mert elég nyugodt természetem van.

– Civilben vágóként dolgozol, illetve több saját kisfilmet is készítettél már. Milyen terveid, céljaid vannak még a filmszakmában?

– Eddig csak a Rossz színészt rendeztem, és most decemberben készül el a második kisfilmem. Szeretnék még tapasztalatokat gyűjteni, mielőtt valami nagyba vágnám a fejszémet. Hajlamos vagyok káoszt teremteni magam körül, ami egy rendezőnél nagy hiba, ezt meg kell tanulnom leküzdeni. A Gmail leveleimet sem olvasom el soha.

Nem tudom beosztani az időmet, mindent elvállalok, van hogy egy hónapban több projekt is zajlik egyszerre. Bár vágóként dolgozom, sosem tekintettem magamra igazán úgy, mint vágó. Jobban érdekel a rendezés és a forgatókönyvírás. Nagyon sokat írok, ráadásul muszáj tollal írnom nagy kék spirálfüzetekbe. Otthon már nem tudjuk hova rakni az évek alatt összegyűlt füzeteket, olyan a pince, mint a Hetedikben a Kevin Spacey nappalija. Valószínűleg ez ilyen terápiás foglalkozás nálam, nem vagyok agresszív ember, de valahol le kell vezetnem a feszkót.

– Mi a helyzet az egész estés Ricsárdgír filmmel, amit szintén te rendezel? Hol tart most a projekt és mit árulhatsz el a sztorijáról?

– Még két éve merült fel, hogy milyen vicces lenne, ha csinálnánk egy Ricsárdgír nagyjátékfilmet. Igazi meglepetés lenne nekünk és a rajongóknak is. Először kalózokról írtam, végül pár hónapja elkészült a végleges forgatókönyv, és az egészből egy fantasy road movie lett.

Ez azért érdekes, mert a Gírből senki nem olvasott soha fantasy könyveket, sőt még a fantasy filmeket, vagy sorozatokat sem nézzük. Előfordult, hogy a koncertek után többen kiakadtak nekünk, mennyire nem tetszett nekik a Trónok harca utolsó évada, mi meg álltunk némán, mert leragadtunk a Harry Potternél.

Tavaly Szentendrén tartottunk egy gyűjtést a filmre, ahol sokkal több pénz jött össze, mint amire számítottunk. Ez is segít abban, hogy januárban leforgathassuk a film első 6 percét. Még nem kezdtünk el a könyvvel producert keresni, mert a harmadik lemez minden időnket felemészti, de 2020-tól ráállunk erre a dologra. A végleges forgatókönyv 90 oldalas lett, és ha nem is fog soha elkészülni a film, már a szkript írása teljesen megérte, soha ennyit nem röhögtünk. A történetről még nem szeretnék sokat mondani, meg szeretnénk várni, mit kezdünk ezzel a trashmusical fantasy road movie-val. Nagyon röviden arról szól, hogy egy legenda nyomába ered a Ricsárdgír zenekar, hogy megmentse a világot, persze egyáltalán nem biztos, sikerül-e ez nekik.

– A dobos poszt elég kaotikusan alakult az elmúlt egy évben, Bali kilépése óta. Szerinted miért nem sikerült fix embert találni, és van-e már tartósnak tűnő jelölt?

– Balival a szétválás nem ért minket hirtelen. Tavaly májusban felmentünk mindannyian Lacihoz és ott teljesen kulturáltan megbeszéltük a dolgokat, rá 3 hónapra pedig elbúcsúztunk tőle az Akváriumban. Kun Bálint, a Carson Coma szintise ugrott be dobolni a koncerteken, de neki is rengeteg dolga volt, sajnos nem tudott állandó dobosunk maradni, viszont itt-ott még találkozni lehet vele majd Gír koncerteken. Utána jött Heatlie Dávid, aki a Neotonban dobol, úgy nézett ki ő marad nálunk, nagyon meg is szerettük egymást, de a Neoton marha sok koncertet ad egy évben, és sajnos emiatt ez sem jött össze.

Ezután rátaláltunk Huszár Ákosra, aki a Nunki Bay Starshipben játszik. Hihetetlen jó fej, vele készítjük a harmadik lemezt is, nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, ő a negyedik fiú tag a Ricsárdgírben. Ha már új tagokról beszélek, Tóth Dóri is új tag a Gírben, ő hegedül nálunk. Ő a Nunki frontembere, Ákossal ketten csodálatos emberek és óriási tehetségek. Nem is nagyon értjük, hogy bírják köztünk.

– A VOLT fesztivál Orbán-videós balhéja hatására bejelentettétek, hogy akkor először élőben is eljátsszátok a Mindenki boldog című számotokat. Várható még hasonló kiállás a részetekről valamilyen közéleti vagy politikai ügyben?

– Idén az Auróra Támogató bulin szerepeltünk, és az Erzsébet téren felléptünk egy szavazásra buzdító rendezvényen. Pártrendezvényekre nem megyünk, pedig sokszor hívtak.

A Mindenki boldoggal az is célunk volt, hogy egy hozzánk hasonló kisebb banda, illetve vicczenekarnak aposztrofált együttes is merjen véleményt formálni, merjenek fiatalok is politizálni, bármelyik oldalon is állnak, mert a homokba dugott fej szerintem idővel rohadni kezd.

Tény, hogy ez azzal járt, hogy elestünk pár meghívástól, de vannak ezeknél fontosabb dolgok. Amúgy sosem tekintettük magunkat vicczenekarnak, vagy komolytalan együttesnek, ez is csak úgy ránk ragadt. Talán azért, mert viccesnek és komolytalannak tűnünk.

– Volt egy Big Band koncertetek a nyáron, ahol 10-nél is többen álltatok a színpadon. Milyen élmény volt számotokra ez a buli, várható-e még hasonló?

– Igen, még lesz ilyen, és már nagyon várom. Annyira jól éreztük magunkat, hogy elkezdtük szervezni jövőre a The Ricsárdgír RosszJazz BigBandnek a koncerteket. Persze lehet nem ez lesz a neve, hosszabb ideig tart kimondani, mint meghallgatni az Ördögnóra című dalunkat.

– 2020-at egyből a lemezbemutatóval nyitjátok az Akvárium nagytermében, ráadásul ez a 10. születésnapi évetek kezdete is lesz. Hogy fog kinézni a folytatás?

– Januárban a lemezbemutató koncert után leforgatjuk a Ricsárdgír film első 6 percét, amit remélem még abban a hónapban meg is oszthatunk a közönséggel. Elindulunk egy lemezbemutató turnéra is a Szabó Benedek és a Galaxisokkal és lesz pár állomás a CSNK-val is. A 10. szülinapunkat egész évben ünnepelni fogjuk és ismét stúdióba vonulunk, mert csinálunk egy Ricsárdgír Best of lemezt, ahol jó minőségben, kicsit átgondolva felvesszük az első két albumunk dalait. Az idei év nagyon sűrű volt nekünk, jövőre több időt fordítunk a tartalomgyártásra, és a közösség építésre.

Tervben van egy Ricsárdgír Szülinapi Tábor, ami 3 napos lenne, és különböző koncertek mellett, rengeteg programmal készülünk, remélem hogy ez összejön. Ezt várom a legjobban.

A harmadik lemezünk pedig most decemberben jelenik meg, 12 dalt fog tartalmazni. Rajta lesz pár olyan is, amit már egy ideje játszunk, ilyen a Lets Dance, My Horse, Temetés és a Szabad világ. A többi viszont teljesen új, ezeknek a címe még az utolsó pillanatban is változhat. A mostani munkacímeik: Bulikrumpli, Gospel, Tipikus Én, Na persze, Minden nyár, Smackleves, Azonistúl és SzintisLaci. A lemez címe pedig nem más mint: The Rise of Koala.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk