A sztori 1947-ben játszódik, ahol az - állítása szerint - harctéri ápolóként végzett Ratched mindent elkövet, hogy nővérként bekerüljön egy elit elmegyógyintézetbe.
Hogy mi a motivációja, nem áruljuk el, de elég nagy van neki. Na meg vannak társas érintkezésbeli problémái, önbíráskodó hajlamai és kifacsarodott igazságérzete, melynek gyökere mind abban keresendő, hogy egy traumatizált, megtaposott, magányos lélek. Paulson alakításában mindez egyszerre van meg, olyan árnyalt, hogy csak kapkodjuk a fejünket, pedig mégis érthető, hogy egyszer miért ilyen, egyszer meg miért más.
Közben megismerjük a huszadik század közepének barbár és kevésbé barbár pszichiátriai-neurológiai módszereit, mint pl. a lobotómia, de az intézet vezetője sem fekete-fehér figura: már az első részben kiderül például, hogy ráérzett az állatok terápiás használatának lehetőségeire, mivel lovakat szeretne hozni a birtokra.
És miközben mindez Murphy színes díszletei között zajlik, azt is finoman megmutatja, hogy vannak bizony leszbikus, meleg "kezeltek" is. És akárcsak a többi szériájában, itt is fontos szerepet kap a másság marginalizálásának árnyalt ábrázolása - ami önmagában is dicséretre méltó.
Ryan Murphy most úgy csinált sorozatot, mintha azt várná tőlünk veterán széria-showrunnerként, hogy már úgyis ismerjük a nyelvét, hadd beszéljen gyorsabban és egy picit hadd viccelődjön is. A Ratchednek ugyanis szokásosan-murphysen elemelt a világa, a színekkel-világítással úgy játszik olykor, mint egy Lynch-film, a beállításai olyan kifinomultak és szuperszimmetrikusak, mint a Ragyogáséi, miközben a gótikus horrorok és a film noirok világa keveredik látványban-zenében benne. Tehát: lehetne egy nagy katyvasz. Nekem nem az, hanem egy sodró hullámvasút.
Egyszer hallottam valakitől azt a szóösszetételt, hogy guilty pleasure, azaz bűnös élvezet, nos, lehet, hogy nekem az a Ratched, de szerintem mégis annál több, és tuti nem bűnös, mert remekül szórakozom rajta. Én mindennek örülök, ami a traumatizáltságról és annak következményeiről beszél a művészet nyelvén, és bármilyen szinten értéket képvisel, és a Ratched így tesz. Persze lehet keresni a hibákat, de engem berántott.
Fel a kezekkel, ki nem látta még a Száll a kakukk fészkére című nagyszerű regényadaptációt, Jack Nicholson egyik legvagányabb alakítását, és Milos Forman egyik legnagyszerűbb, 1975-ös filmjét? Ha nem, kötelező, főleg azoknak, akik a szabadság, a normalitás viszonylagossága és az emberiesség kérdéseivel szívesen foglalkoznak, de nem szeretik, ha mindezt túl komolyan nyomják le a torkukon. Mert a Száll a kakukk fészkére mestermű.
A Ratched című új Netflix-sorozatról sajnos nem mondható el ugyanez, ugyanakkor számos olyan erénnyel dicsekedhet, ami kevés jelenlegi sorozatról mondható el. Eredettörténetről beszélünk: az a Ratched nővér áll a sztori középpontjában, aki a Forman-filmben élvezettel, pszichopátiára utaló személyiségbeli jelekkel tett gonoszságokat az elmegyógyintézet betegeivel - köztük Jack Nicholsonnal, aki inkább volt normális - bár mi is az a normális? - mint nem.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy este páholyban – kipróbáltuk, milyen, amikor a szállodai luxus az Operaházban teljesedik ki
Az Anantara New York Palace vendégeként exkluzív páholyokból élvezheted a budapesti Operaház páratlan kulturális élményét, ahol a luxus és a művészet tökéletes harmóniában találkozik.
Vannak esték, amikor az ember nem szimplán egy jó programra vágyik, hanem élményre. Olyanra, amitől kicsit királyibb lesz a hétköznap, amiben van egy kis luxus, egy csipetnyi kultúra, és egy adag olyan „na ezt biztos nem csináljuk minden héten” érzés.
Budapest egyedülálló kulturális és történelmi kincsei közül az Anantara New York Palace Budapest szállóvendégeinek pont ilyen élményt kínál.
Az elegáns szállodai tartózkodás mellett most arra is lehetőséged nyílik, hogy az Operaház előadásait egy exkluzív páholyból élvezd, egy olyan perspektívából, amely valóban különlegessé teszi az estét.
Cikkünkben kipróbáltuk ezt a csodás lehetőséget, és megmutatjuk, milyen plusz szolgáltatások teszik még teljesebbé a náluk töltött időt.
Különleges lehetőség az Anantara vendégeinek
Van valami igazán páratlan abban, amikor egy szállodai tartózkodás nem csupán kényelmes szobákról és finom reggelikről szól. Amikor a hely atmoszférája, a figyelmes kiszolgálás és az extra programok együtt olyan élményt nyújtanak, amit még sokáig emlegetsz majd. Az Anantara New York Palace Budapest pontosan ezt az érzést adja: az ikonikus épület, a patinás New York Kávéház lenyűgöző belső terei és a szálloda elegáns hangulata már az érkezéskor megadja az ember alaphangulatát.
Az elegáns szállodai tartózkodást egy előre foglalható operaélmény teheti még emlékezetesebbé az Anantara vendégei számára.
Ez nemcsak a belépőjegyet tartalmazza, hanem kényelmi szolgáltatásokkal is kiegészül, és lehetővé teszi, hogy az előadásokat az Operaház exkluzív páholyából élvezd.
Ez az ajánlat egyedülálló módon kapcsolja össze Budapest történelmi luxusát a város ikonikus kulturális intézményével, a Magyar Állami Operaházzal. Mi a Verdi Don Carlos című előadásra váltottunk jegyet – egy teljes, négyfős páholyt foglaltunk –, és az este minden várakozásunkat felülmúlta.
Don Carlos páholyból: egy este, amit nem felejtünk
Már az Állami Operaház épületébe lépve megérint a hangulat: a bársonyszőnyegek, az aranyozott részletek, a monumentális csillárok és a történelmi falak súgta elegancia mind azt sugallják: valami különleges következik.
A páholyba érve ez az élmény csak fokozódott – kényelmes bársonyszékek vártak ránk, emellett egy palack Sauska pezsgő és négyféle frissen sütött, sós perec – sajtos, magvas, klasszikus –, így mindenki megtalálta a kedvencét, miközben a színpadon elindult a dráma.
A Don Carlos monumentális díszletei és a szereplők lehengerlő teljesítménye már önmagában lenyűgöző, de abból a magasságból, ilyen kényelmes közelségből, egy külön térből figyelni az előadást – ez valódi kiváltság. Verdi operája gyönyörű, tele érzelemmel – és fentről nézve egészen más rétegei tárultak fel. Láthatod az énekesek mimikáját, a díszlet apró részleteit, és közben olyan, mintha a saját kis zárt univerzumodban ülnél. Társasági élmény is, de mégis intim – pont olyan, amitől az ember különlegesnek érzi magát.
Az operaélmény így nem csupán egy kulturális program, hanem egyfajta meghosszabbított szállodai luxus, amelyet Budapest egyik legszebb épülete tesz még emlékezetesebbé.
Az exkluzív lehetőségről érdemes közvetlenül a szálloda concierge-szolgálatánál érdeklődni: a recepción keresztül a program személyre szabható, az időpont egyeztetése pedig gördülékenyen zajlik – a szálloda csapata pedig kiemelkedően segítőkész volt a szervezés során.
Foglalhatsz például romantikus dunai hajózást városnézéssel 2–10 fős társaságok számára, vagy elmerülhetsz Budapest gazdag kulináris örökségében egy vezetett gasztrotúra keretében.
Ez utóbbi során megkóstolhatod a magyar konyha klasszikusait – mint a gulyás, a lángos és a rétes –, kipróbálhatod a tradicionális párlatokat, például az Unicumot és a pálinkát, és közben mélyebb betekintést nyerhetsz a hazai gasztronómia hagyományaiba, amelyek egyszerre őrzik a múltat és követik a modern irányzatokat.
A program nem csupán a külföldi vendégek számára lehet vonzó, hanem azoknak a magyar látogatóknak is, akik különleges estére vágynak. Ez az élmény ugyanis tökéletes lehetőség arra, hogy egy hétköznapból is igazi ünnep legyen – ahol a luxus és a kultúra együtt teremtenek felejthetetlen pillanatokat, amelyekre még hosszú ideig szívesen emlékszünk vissza.
Vannak esték, amikor az ember nem szimplán egy jó programra vágyik, hanem élményre. Olyanra, amitől kicsit királyibb lesz a hétköznap, amiben van egy kis luxus, egy csipetnyi kultúra, és egy adag olyan „na ezt biztos nem csináljuk minden héten” érzés.
Budapest egyedülálló kulturális és történelmi kincsei közül az Anantara New York Palace Budapest szállóvendégeinek pont ilyen élményt kínál.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pénteken jelent meg Dopeman és KicsiDope közös száma DIKHTATURHA címmel, amelyben több közéleti szereplő, köztük Majka is szerepet kap.
Majka még januárban adta ki a Csurran, cseppen című dalt, amely politikai áthallásaival nagy visszhangot váltott ki. A szám videóklipje azóta már 22 millió megtekintésnél jár a YouTube-on.
Dopeman korábban elmondta véleményét Majka daláról. Úgy fogalmazott:
„Ma a szórakoztatóiparban a legnagyobb üzlet Orbánékat csesztetni, ez egy jól bevált recept. Ha erre a vonatra felszállsz, jön a népszerűség, és azért Petinek is szüksége van arra, hogy ezt fenntartsa.”
A most megjelent DIKHTATURHA című dalban Dopeman egyértelmű üzenetet fogalmaz meg Majkának, amit a dalszövegben fel-felbukkanó utalások is mutatnak:
„Az aranyeső hullott rám, / ezért nem esett le, hogy ez Bindzsisztán” – hallható a dalban. De elhangzik az is: „Ha minisztert látok, szelfit kérek, / az ellenféltől meg csurran, cseppen” – bár ez utóbbinál nem sikerült olyan veretes rímet faragni, nem sokkal később felzeng a refrén is:
„A diktatúra nagyon jó, / az elnyomás illúzió, / itt mindent szabad a jelszó, / a pénzért bárki bármire hajlandó.”
A szerzeményhez készült videóklipet itt tudjátok megnézni:
Pénteken jelent meg Dopeman és KicsiDope közös száma DIKHTATURHA címmel, amelyben több közéleti szereplő, köztük Majka is szerepet kap.
Majka még januárban adta ki a Csurran, cseppen című dalt, amely politikai áthallásaival nagy visszhangot váltott ki. A szám videóklipje azóta már 22 millió megtekintésnél jár a YouTube-on.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Új évaddal tér vissza az RTL népszerű sorozata, A renitens, ám a főszereplő személye változik, írja a Femina. A harmadik évadban már nem Gáspár Kata alakítja a női főhőst, Somos Renátát – a karaktert Borbély Alexandra viszi tovább.
A sorozatot gyártó Paprika Studios megerősítette a váltást, ugyanakkor a történet cselekménye továbbra is hétpecsétes titkok. A nézők tehát izgalmas fordulatokra számíthatnak, de egyelőre csak annyi biztos, hogy a főszerep új kezekbe került.
A sorozat második évadának részeiben Gáspár Kata még látható lesz az RTL műsorán és az RTL+ Premium kínálatában. A színésznő a harmadik évad forgatásában viszont már nem vesz részt, mivel – ahogy a hivatalos indoklás szól –
„a produkció tervezett gyártási időszakát, valamint ütemezését mindkét fél elkötelezett igyekezete ellenére sem sikerült összeegyeztetni”.
A renitens első epizódja 2024 februárjában debütált az RTL+ platformon, majd márciusban a tévéképernyőkön is bemutatkozott. A sorozat középpontjában egy háromgyerekes, egyedülálló anya, Somos Renáta áll, aki 160-as IQ-val rendelkezik, de takarítónőként dolgozik. Egy véletlen során azonban felfigyel rá a rendőrség, és tanácsadóként alkalmazzák az életvédelmi osztályon. Különös párost alkot a szabálykövető Dobler századossal, akivel együtt oldanak meg izgalmas bűnügyeket.
A széria eddigi két évada friss szemléletével és a bűnügyi történetek humoros megközelítésével sok néző kedvencévé vált. A készítők szerint a harmadik évad is hasonló lendülettel és újdonságokkal folytatódik – immár Borbély Alexandrával a főszerepben.
Új évaddal tér vissza az RTL népszerű sorozata, A renitens, ám a főszereplő személye változik, írja a Femina. A harmadik évadban már nem Gáspár Kata alakítja a női főhőst, Somos Renátát – a karaktert Borbély Alexandra viszi tovább.
A sorozatot gyártó Paprika Studios megerősítette a váltást, ugyanakkor a történet cselekménye továbbra is hétpecsétes titkok. A nézők tehát izgalmas fordulatokra számíthatnak, de egyelőre csak annyi biztos, hogy a főszerep új kezekbe került.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Margaret Island zenekar a Facebookon jelentette be, hogy a közelgő búcsúkoncert után külön utakon folytatják.
„11 év, 5 lemez, megszámlálhatatlan koncert és emlékezetes pillanat a fonyódi Sellő büfétől a Sziget nagyszínpadáig. Most pedig elérkezett az idő, hogy búcsút mondjunk”
– olvasható a posztjukban.
A zenekar tagjai szerint az elmúlt hónapokban sokat beszélgettek, és arra jutottak, hogy megváltoztak a motivációik, az álmaik és a jövőképük. Ez vezetett ahhoz a döntéshez, hogy külön folytatják.
„Ez számunkra is egy nehéz és kihívásokkal teli időszak, de hiszünk abban, hogy a változás jó dolog, és egy történet lezárása mindig új kezdeteket rejt magában”
– tették hozzá.
Kiemelték, hogy egymás tisztelete, szeretete és támogatása mellett búcsúznak, és hálásak mindazért, amit közösen átélhettek a háttércsapatukkal, zenésztársaikkal és a közönséggel.
A zenekar október 2-án adja utolsó koncertjét a Budapest Parkban. A nyári fellépéseiket a döntés nem érinti, azokat megtartják. „A hátralévő nyarat pedig használjuk ki arra, hogy minél több örömet szerezzünk egymásnak a koncerteken és kerekítsük le méltó módon a Margaret sztorit” – írták zárásként.
A Margaret Island zenekar a Facebookon jelentette be, hogy a közelgő búcsúkoncert után külön utakon folytatják.
„11 év, 5 lemez, megszámlálhatatlan koncert és emlékezetes pillanat a fonyódi Sellő büfétől a Sziget nagyszínpadáig. Most pedig elérkezett az idő, hogy búcsút mondjunk”
– olvasható a posztjukban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!