Pécsi Sándor
Ezerarcú volt, végtelen eszköztárral rendelkező színész. Gyermekin őszinte, hangos és vidám, s egyszerre olyan nyugodt, okos és bölcs, mint egy öregember, kinek minden mozzanatán az élet igazsága villant át. Nevét a középkorúak jegyzik igazán, pedig nekünk is érdemes ismernünk őt. Pécsi Sándorra emlékezünk.
Csomós Éva cikke
Azon a novemberi borús reggelen kedvenc foteljében üldögélve, orráról félig lecsúszott szemüveggel találták, kezében Shakespeare IV. Henrik c. drámájának Sir John Falstaff agyonolvasott szerepével. Egy vérrög állította meg ötven éve lázasan dobogó szívét. 1972. november 4. volt.
A kétszeres Kossuth díjas, Érdemes és Kiváló művész kedvességét, humorát, minden szavát átjáró szeretetét és folytonos tanulni akarását egy egész ország siratta, mert köztudott volt, hogy hasonló nem fog születni egyhamar.
Színész volt, teljes valójában. Annak született, nem kellett senkire hasonlítania, önmaga helyét jelölte ki a pályán. Egyszerre volt drámai hős, vérbő komikus, karakterszínész, bohóc és táncoskomikus.
Egyszerre és mindegyik külön-külön. Legendás volt sokoldalúságáról, teremtő- és átalakuló képességéről. Már huszonévesen játszott vénséges öregembereket, megrázó drámai erővel volt képes ábrázolni sorsokat, küzdelmeket, mely szerepek e küzdelmek során őt is kortalan alkotóvá formálták.
Abból a legendás időből származott, amikor még a kollégák játékát nézve ki lehetett találni, hogy ki melyik színházban kezdte a pályát, s olyan legendákkal játszott együtt, mint Dayka Margit, Váradi Hédi, Psota Irén, Darvas Iván, Garas Dezső, Tímár József, Perényi László. S nem kisebb rendezőkkel, mint Ádám Ottó, Vámos László, Horvai István.
Becsületes, jószívű, értékes ember volt, színészként és barátként egyaránt hűséges. A közönség, a kollégák és a kritikusok is szerették.
Közel 60 filmben játszott. Olyanokban, mint a Talpalatnyi föld, Különös házasság, Szent Péter esernyője, Liliomfi, A Pál utcai fiúk, Fekete város, Mágnás Miska, Rokonok, Föltámadott a tenger, Erkel (1952), Ifjú szívvel (1953), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960), Jó estét nyár, jó estét szerelem, A lámpás. Mindegyik felér egy életművel.
[caption id="attachment_41676" align="alignnone" width="466" caption="Erkel szerepében"][/caption]
Emellett a színpadon is bőséggel várták a szerepek. Bár több színház is próbálta elcsábítani, ő hűséges maradt a Madáchoz.
Folytonos tanulni vágyása talán még gyermekkorából eredt, amikor szilárd elhatározással akart különb lenni másoknál. Élete végéig nem felejtette el azt a nagyanyjától 9 éves korában igazságtalanul kapott pofont, ami két lehetőség elé állította: vagy öngyilkos lesz, vagy megmutatja, hogy nagy ember lesz, és akkor szégyellni fogják azt a pofont. Éveken át papnak készült, és 14 éves volt, amikor határozott: „Nem az egyház, hanem Thalia papja leszek. Családom hallani se akart erről. Mi igazi kispolgárok voltunk...."
Sajószentpéteriben született, 1922. március 18-án. Apja Péchy Sándor üveggyári vas és fémmunkás, anyja: Szalay Margit, üveggyári munkás volt. " A Pécsi családi név, de nem cs-vel hanem ch-val írják. A Péchyt én póriasítottam Pécsire."- vallotta később a színész.
Sárospatakon érettségizett, majd a budapesti Tudományegyetemen jogot hallgatott. Jegyzőgyakornok lett, majd beiratkozott a Színművészeti Akadémiára, ahol 1944-ben kapott színészi oklevelet. Sátoraljaújhelyre, majd Szombathelyre került, ahol rengeteg operában lépett fel. Onnan vitték katonának is, majd a Miskolci Nemzeti Színháznál folytatta pályáját. 1946-ban Várkonyi Zoltán Művész Színházához szerződött, s 1948-tól haláláig a Madách Színház tagjaként dolgozott.
Művészete csúcsát Eddie Carbone szerepében érte el, Artur Miller: Pillantás a hídról című drámájában Tolnay Klárival, Vass Évával, Cs. Németh Lajossal, ahol az eszköztelenségnek olyan fokát mutatta be, amire csak az lehet képes, ki már minden eszköz birtokában van. De megrendítőn csodás alakítást nyújtott szintén Tolnay Klárival A vágy villamosa című drámában is, amiben egy kevésbé jelentős figurával tett csodát, a nevetséges határáról az emberi tartás magasába emelve.
Folyton tanult, falta a könyveket. Könyvtárában francia, angol és magyar nyelvű színházi szakkönyvek sorakoztak, melyek olvasása folytonos önművelésre sarkallták. Ismerte a teljes orosz irodalmat, de Bernard Shaw, Tenesse Williams és Fridrich Dürrenmatt műveit is rendszeresen olvasta.
Vonzódott a régi tárgyakhoz, otthona múzeumra emlékeztetett, melyben a római régiségektől a magyar népművészet míves alkotásai mellett régebbi és jelenkori színházi emlékek sorakoztak, kertjét pedig régi oszloptöredékek, sírkövek és kőedények lepték el.
Ebből a szeretett környezetből lépett át az égi színpadra épp ma 39 évvel ezelőtt. Nevét szülővárosában egy iskola őrzi az utókor számára, játéka pedig megannyi filmen marad meg nekünk.
Csomós Éva többi cikke:
Reklámvideó, katt: