KULT
A Rovatból

Fűben ülés, kánikula, ukrán nénik – Az Ördögkatlan idén is rabul ejtett bennünket

Maratoni hosszúságú emlékkoncerten tisztelegtek a legendás Kex zenekar előtt; az egyik helyszínre csak kikapcsolt mobillal engedtek be; jobbnál jobb pincészetek kínálták a helyi borokat. Szubjektív élménybeszámoló.


Az Ördögkatlannal kapcsolatban kezdettől fogva a bájos közvetlenség az alapélményem, ami rendszerint már a megnyitón megnyilvánul – írtam a tavalyi beszámolómban, és ez a benyomásom az idei (sorrendben tizenötödik, számomra ötödik) fesztivál után sem változott. Végtelenül pozitív, hogy itt nyoma sincs az eseményre rátelepedni akaró politikusoknak, ehelyett most épp egy csupa extravagáns figurából álló mexikói cirkuszi társulat parádézott hosszú percekig, mielőtt Bérczes László a szokásos csíkos pólójában, Kiss Mónival az oldalán felállt a színpadra.

Na és ott voltak az ukrán nénik, akik az ismert körülmények miatt még a szokásosnál is nagyobb ovációt váltottak ki: Both Miklós a háborús helyzet ellenére idén is meg tudta oldani, hogy közel tucatnyian eljöhessenek az udvarába. Végül alig 10 perccel a megnyitó kezdete előtt szálltak ki a buszból a Narancsliget kapuja előtt, és amikor teli torokból rázendítettek egy népdalra, annál katartikusabb pillanatot nehéz lett volna elképzelni.

Másodjára került rá sor, szóval lassan szintén hagyomány lesz a megnyitó utáni közös átvonulás az Offlájn Rezervátumba, amit ezúttal is Kollár-Klemencz László vezetett. A különleges koncepcióra épülő programhelyszín átkerült az Aralica kertből a helytörténeti múzeum mögé, ahol a szalmával felszórt fűben, vagy pokrócokon ülve lehetett hallgatni az akusztikus koncerteket. Mindezt szigorúan kikapcsolt (vagy repülő üzemmódba rakott) telefonokkal, miközben időről időre felharsant valamilyen fontos információ a „füstjel, add tovább!” felszólítás kíséretében. Ráadásul minden este főztek egy nagy bogrács ételt, például babgulyást vagy korhelylevest, amit becsületkasszáért cserébe bárki megkóstolhatott, el is fogyott mindig szinte percek alatt.

Kisharsány sajnos idén is kimaradt a programból, így a 2020-as Covid-kényszerszünettel együtt zsinórban harmadik éve nem voltak programok az ottani focipályán, tornateremben, illetve a Kovács Udvarházban. Ez elég fájó pont, ráadásul a fellépői körön is érezhető: jó néhány olyan előadó hiányzott a programból, akik korábban itt kaptak helyet. Valószínűleg főként anyagi okok állnak a háttérben, bízzunk benne, hogy jövőre sikerül előteremteni a szükséges forrásokat, és visszatérhet minden az eredeti kerékvágásba. A Vylyan Terasz szerencsére most is üzemelt, bár érzésre mintha itt is kevesebb esemény lett volna. Ottjártamkor, a Borbély-Dresch Quartet koncertjén mindenesetre szinte teltház volt, és az Erdős Virággal folytatott irodalmi beszélgetést is nagyon sokan hallgatták.

Másik kedvenc helyszínemre, a beremendi strandra is alig egy-két programot hirdettek csak meg idén, amiért szintén kár: egészen egyedi hangulata van annak, amint az akusztikus koncerteket nézzük két medence között, vagy akár a vízből. A Kovácsműhelyben előfordult ugyan nagy tömeg, például Beck Zoli és Szűcs Krisztián Cseh-Csengey estjén, de mindent egybevéve elég szellős volt a település, a fesztiválozók túlnyomó többsége Nagyharsányba fókuszálódott.

Tegyük hozzá, hogy például Kapolcshoz képest itt is sokkal jobban el lehetett férni, még a legnagyobb koncerteknek helyet adó focipályán se volt kényelmetlen érzése az embernek. Összességében abszolút megmaradt emberléptékűnek a Katlan, a sorszámos színházi előadásokat leszámítva sehol nem láttam olyat, hogy valaki telt ház miatt maradt volna le valamiről.

A fesztivál idei egyik – ha nem A – fénypontja a Kex együttes tavaly szeptemberben elhunyt alapítója, Baksa-Soós János tiszteletére rendezett emlékest volt a Narancsligetben. A maratoni, két és fél órás koncerten olyan előadók játszották a legendás dalokat (pl. Elszállt egy hajó a szélben, Piros madár, Tiszta szívvel, vagy a Büdös sajt), mint a 30Y, Másik János, Kollár-Klemencz László, az Újzenekar, Muzsik és Volkova, Menyhárt Jenő, illetve a Kronoszinklasztikus Infundibulum. Érdekesség, hogy Bujdosó János egyszerre állt színpadon fiával, a trombitás Bujdosó Áronnal, a végén pedig igazi all star együtténeklés kerekedett a Csillagok, ne ragyogjatok-ra. Már önmagában ezért az egy programért érdemes lett volna ellátogatni a Katlanba, az év egyik legnagyobb élménye volt.

Nagyon szerethető jellemzője a fesztiválnak az is, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a kezdő zenekarok bemutatására. Ennek elsődleges helyszíne az Árokpart Bár, amit tavaly a járványügyi szabályok miatt körbe kellett keríteni, a nézőtér így leginkább egy elég kellemetlen ketrechez hasonlított. Idén erre szerencsére már nem volt szükség, a helyszín újra szabadon és ingyenesen volt látogatható (ezért is nagy pluszpont jár).

A focipályán található Nagyszínpad programja pedig szintén hosszú ideje úgy épül fel, hogy egy nagy név mellett mindig egy feltörekvő tehetség kap helyet a napi programban. Ez egyfajta előrelépési lehetőség is, idén például a Kontraszt és a Felső Tízezer is úgy szerepelt nagyszínpadon, hogy tavaly még az Árokpart Bárban játszottak.

Ugyanakkor a rotációra is ügyelnek a szervezők, két egymást követő évben ritkán szoktak valakit beválogatni ide (sőt, 1-2 kivétellel még a fő fellépőket is előszeretettel cserélgetik).

Az árakról csak néhány szó: aligha lep meg bárkit, hogy itt is éreztette hatását a tomboló infláció, bár a Művészetek Völgyénél talán valamivel kisebb mértékben. Egy sajtos-tejfölös lángost 1300-1500 forintért árultak, a frissensültek adagja 2000 forint körül mozgott.

A kitelepült pultoknál a minőségi borok decije 400 forinttól indult, ugyanakkor a focipályát leszámítva továbbra sem ellenőrizték a táskákat, a számos helyi pincészetben pedig akár egy liter bort is kínáltak olyan áron, amibe máshol egy deci került. Ha mérleget akarunk vonni, 2022-ben ez az árszínvonal bőven belefér.

Az időjárásra sem lehetett semmiféle panasz, hacsak nem a pusztító kánikula miatt: az első három napban, amíg ott voltam, nemhogy eső nem esett, még felhő se nagyon volt az égen. Ez különösen az Árokpart Bárnál jelentett problémát, amit idén újra áthelyeztek, ezúttal az ételsor túlsó oldalára. Sajnos az árnyékolást nem oldották meg, így a délután 5-kor kezdő Duckshell elég népes közönségének például a tűző napon kellett végigtombolnia a koncertet. Jövőre jól jönne legalább egy ponyva ide, eső esetére is. A hőség ellenpontjaként éjjelente viszont eléggé lehűlt a levegő, szóval aki a napközbeni állapotokból kiindulva nem vitt magával meleg ruhát, kellemetlen meglepetés érhette.

Már három évvel ezelőtt is megállapítottam, hogy az Ördögkatlan hivatalosan is az egyik kedvenc fesztiválom lett, ez az érzés pedig azóta egyre csak erősödik.

Nem értek egyet azokkal, akik szerint itt él tovább a Művészetek Völgye eredeti szellemisége, minden változással együtt az ottani 10 nap is a nyaraim kihagyhatatlan részévé vált.

De az is biztos, hogy legalább ekkora hiányérzetem lenne, ha utána néhány nappal nem utazhatnék tovább ide.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat
A hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.


A Svéd Királyi Tudományos Akadémia csütörtök délután hirdette ki, hogy

2025-ben Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat.

A közleményben megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

Krasznahorkai László 1954-ben született Gyulán, a román határ közelében. Hasonlóan távoli, vidéki közeg ad helyszínt első regényének, a Sátántangónak is, amely 1985-ben jelent meg, és irodalmi szenzáció lett Magyarországon, egyben az író nagy áttörését is jelentette.

A regény erősen sejtető eszközökkel mutat be egy nyomorúságos helyzetben élő lakóközösséget egy elhagyott termelőszövetkezet területén, valahol a magyar vidéken, nem sokkal a kommunizmus bukása előtt. 1994-ben Béla Tarr rendezésében film is készült a regényből. Innentől kezdve Krasznahorkai állandó alkotótársa lett a hozzá hasonlóan öntörvényű, fekete-fehér filmjeivel a nemzetközi színtéren is kultikussá vált rendezőnek. Egészen 2011-ig dolgoztak együtt, amikor a A torinói lóval lezárta mozifilmes életművét.

Műveit elismeréssel fogadták a kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig. Az amerikai kritikus, Susan Sontag második könyve, Az ellenállás melankóliája (1989) után „az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkait, W. G. Sebald pedig így írt róla: „Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja”. 1993-ban elnyerte Németországban az év legjobb könyvének járó díjat, a Bestenliste-Preist Az ellenállás melankóliája című regényéért.

A Háború és háború (1999) című regényben Krasznahorkai a magyar határokon túlra fordította a figyelmét: a szerény levéltáros, Korin élete utolsó nagy tettére készül, és Budapest pereméről New Yorkba utazik, hogy egy pillanatra a világ közepére állhasson. Otthon, a levéltárban egy kivételesen szép, régi eposzra bukkant visszatérő harcosokról, és abban reménykedik, hogy megismerteti a világgal. Krasznahorkai prózája ekkorra a hömpölygő szintaxis felé alakul: hosszú, kanyargó, pont nélküli mondatokkal, amelyek azóta védjegyévé váltak.

A regény írása közben több éven át keresztül-kasul utazta Európát. A mű megírásában legnagyobb segítségére Allen Ginsberg volt, akinek New York-i lakásában hosszabb ideig lakott, és baráti tanácsaival is segítette őt.

1990-ben Kelet-Ázsiában utazgatott, mongóliai és kínai élményeiről Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az Ég alatt című regényében számolt be.

2016 szeptemberében megjelent Báró Wenckheim hazatér című regénye, melyben a fókusz a hazatérésen van. Itt Dosztojevszkij „idiótája” születik újjá a reménytelenül szerelmes, szerencsejáték-függő báró alakjában. A báró tönkrement, és sok, Argentínában töltött száműzetéses év után hazafelé tart Magyarországra. Krasznahorkai László egész életművét összegző regénye apokalipszis és karnevál, érzékeny szatíra és dráma és tragikus zárlat, melyben mindenki megkapja a magáét: aki nevetni akar, nevethet, aki elérzékenyülni, az elérzékenyül. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is feltűnik: szolnoki lakos, aki – fejben – erősen hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre.

2018-ban jelent meg az Aprómunka egy palotáért: bejárás mások őrületébe című műve, 2022-ben a Herscht 07769 című elbeszélése, 2024-ben pedig a Zsömle odavan című regénye. Legújabb regénye, A magyar nemzet biztonsága novemberben jelenik majd meg.

Krasznahorkai László számos díjat kapott a munkássága során, köztük tulajdonosa a legrangosabb magyar állami díjnak, a Kossuth-díjnak is. 1993-ban megkapta az év legjobb könyvének járó díjat Az ellenállás melankóliája című regényéért Németországban, valamint 2010-ben Berlinben megkapta a Brücke Berlin-díjat Seiobo járt odalent című elbeszéléskötetéért, ami németül is megjelent. 2014-ben elnyerte az America Award irodalmi életműdíjat, majd egy évvel később a nemzetközi Booker-díjat is. 2021 áprilisában neki ítélték meg az Osztrák Állami Díjat, 2022-ben pedig a Herscht 07769 című elbeszélésével elnyerte a Libri-díjat.

(via nobelprize.org, Wikipedia)


Link másolása
KÖVESS MINKET: