KULT
A Rovatból

Nem ilyen bollywoodi John Wickre számítottam - A majomember tisztességes bosszúfilm Dev Pateltől

Tévedni emberi dolog. Az élet folyamán rengeteg rossz döntést hozunk. A majomember esetében ezt egyértelműen az előzeteseket vágó cég és a marketingesek hozták meg. Akik látták az említett pár perces kedvcsinálókat, azok olyan elvárásokkal fognak beülni a filmre, amit sajnos nem tud teljesíteni.


Dev Patel neve elsőre sokaknak nem mond semmit. Viszont aki meglátja az indiai származású brit színészt, az rögtön tud majd mondani egy jó pár filmcímet. Dev szinte gyerekkora óta színészkedik. Szerepelt a ’2000-es évek egyik meghatározó brit kultuszsorozatában a Skinsben, de az igazi áttörést a Danny Boyle nevével fémjelzett Oscar-díjas Gettómilliomos jelentette számára.

Azóta olyan rendezőkkel dolgozott, mint M. Night Shyamalan, Aaron Sorkin, Neill Blomkamp és az utóbbi évek egyik legkreatívabb alkotója David Lowery.

A zöld lovag számomra 2021 egyik legjobb filmje volt. Egy atmoszférikus, őrült fantasy-utazás, szinte szöveg nélkül a biztos halálba… hmmm, honnan is lehet ismerős.

Aztán ki gondolta volna, miközben Patel ilyen hatalmas szakemberekkel dolgozott együtt, folyamatosan tanult, hogy aztán vászonra vethesse álmát, A majomembert. Dev Patel nemcsak főszereplője a filmnek, de ő rendezte, ő az egyik producere, és a forgatókönyv írásában is részt vett. Ez bizony egy szerelemprojekt. Amivel alapvetően nem lenne gond, de

amikor a főbb döntések teljesen egy kézben vannak egy projekttel kapcsolatban, az nem minden esetben vezet tökéletes végeredményhez.

Gondoljunk csak George Lucasra, az első Star Wars-trilógia esetében tapasztaltabb emberekkel vette körül magát, hogy megszülethessen az a Csillagok háborúja, amit ő megálmodott, de mások megvalósították. Amikor az ő kezében volt a teljes irányítás, akkor az eredmény a Baljós árnyak és a Klónok háborúja volt. Szerencsére Patel nem szúrta el ennyire, de érezni, hogy elsőfilmes rendező áll a kamerák mögött.

Történetünk szerint a fiatal névtelen főhős (Dev Patel) édesanyját meggyilkolják, és ő felnőttként a gyilkosok nyomába ered. Megpróbál beépülni a rosszfiúkhoz, hogy egy megfelelő pillanatban lecsapjon. Ennyi a történet. Úgy tűnik nincs sallang, mert ez csak egy kőegyszerű, kegyetlen bosszúfilm. Sajnos, vagy szerencsére (ezt mindenki döntse el maga) nem ez a helyzet. De ne szaladjunk ennyire előre.

Kezdjük pozitívan: Patel korrekt rendező.

Erősen a vizuális történetmesélésre épít, de mindeszt könnyűszerrel teszi. Például fel sem tűnt az egész film folyamán, hogy a főhősünknek nincsen neve. Ez a teljesen természetes dolgot úgy elhagyták, hogy észre se vettem. A fiú háttértörténetét is pikk-pakk megtudjuk, a célja is rögtön világos, és minimális dialógus mellett képes volt egy összetett, szerethető karaktert alkotni. Már ez nagy szó a mai filmfelhozatalban.

A látványvilág kicsit pszichedelikus, de illik az elképesztően erős indai atmoszférába. A sok neonfény, a játék a sziluettekkel és a világítással, mind-mind vizuális bonbon a szemnek. Sharone Meir operatőr próbált a szép képek mellett kreatív megoldásokkal is dolgozni, ami látszik a végeredményen.

Néha egészen váratlan megoldásokat találunk a filmben.

De mit várunk egy operatőrtől, aki egy dobos-zenés-filmet el tudott adni thrillernek a Whiplash-ben. A harcjelenetek korrektek, nem azt mondom, hogy a hollywoodi szuperprodukció szintjén mozog, mert hogy Patel inkább a kézitusákban van otthon.

Amikor lőfegyver került a képbe, kicsit megingott a film realitása, amire amúgy próbáltak törekedni. Ha valakinek itt bevisznek egy ütést, vagy megszúrják, bizony törik a csont, és folyik a vér. A vágás nekem kicsit sok volt, a kelleténél jobban rángatták a kamerát, de gondolom erre szükség volt a rejtett vágásokhoz.

Itt említeném meg, hogy egy magyar szakember is dolgozott A majomemberen, Jancsó Dávid volt az egyik vágó, aki a filmen dolgozott.

Nem kedvelem a kézikamerás felvételeket mozifilmek esetében. Nem jó nézni, de ezzel már a Bourne-filmek óta problémám van.

Akkor el is érkeztünk a negatívumokhoz. Bármennyire is tisztelem Patel elképzeléseit, szerintem rossz a film ritmusa. Túlzottan kihangsúlyozza a gyermekkori traumát. Sulykolja a szimbólumokat, és fejbe vágnak minket a mondanivalóval. Szerintem egy visszaemlékezés, maximum kettő elég lett volna, de sajnos ebből sokkal több van. Ezek pedig szétszabdalják az amúgy jó narratívát.

A kreatív és akciódús első etapot ezután erősen leülteti egy lassabb edzős-önmegtalálós rész, több zenés montázzsal.

Itt kapunk az arcunkba egy kis "LMBTQ-propagandát" is, bár nem zavaróan, de itt értettem meg a 18+os korhatár igazi okát. Annyira nem véres és durva A majomember, de úgy látszik, a korhatár-bizottság szerint veszélyes a 18 éven aluliakra… röhej. Ezt követően visszatérünk az előzetesekben is belengetett John Wick-szerű leszámolásba. Az akciódúsabb első és utolsó harmad egyébként remekül működik.

Ha kicsit átstrukturálják, és visszavesznek a flashbackekből, akkor egy erős 90 perces darálás lehetett volna.

Csak Patel nem ezt akarta: sokkal spirituálisabb bosszútörténetet akart elmesélni: ez egy szerzői-bosszúfilm. Én nagyon jól szórakoztam rajta, de ha valaki az itt leírtakat felsorolja, és azt mondja, hogy „na ezért nem tetszett A majomember”, akkor azt teljesen megértem.

Azt tudom csak ajánlani, hogy ne nézzétek meg az előzeteseket. Ha akartok egy kis agykikapcsoló, kicsit pszichedelikus, kőegyszerű akciófilmet, amely igazából egy burkolt mélyrepülés egy sebzett, ámde összetett elmébe. A színészek jók, a gonoszok nagyon rosszak, és néha teljesen logikátlanul viselkednek, míg a jók mindent megúsznak. Nem szentelek külön időt a színészekre, mert mindenki teszi a dolgát, és ez Dev Patel filmje, ő a nagybetűs főszereplő, és szinte végig az ő szemén keresztül látjuk a szörnyűségeket. Jó döntés volt Patel a rendezőtől és a producerektől, érezni, hogy olyan főszereplőt választottak, aki szívét-lelkét kitette a filmért.

Szarkazmust félretéve, ez egy szerelemprojekt, amit meg lehetett volna jobban is csinálni, de ezt nem lehet kritikaként felróni.

Ez volt a cél, teljes szabad kezet kapott Patel és ezt a történetet, ilyen formában akarta elmesélni. Tisztességes első film, amit büszkén mutogathat majd a színész-író-producer-rendező a filmográfiájában. Aki nem akar egy negyvennyolcadik 16-os tucathorrort nézni a mozikban, azoknak tökéletes választás A majomember. Megérdemli a nézőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET: