A háromszoros Oscar-jelölt színész eddig kétszer volt a csúcson, és mindig visszamászik, drukkolunk neki, hogy megint sikerüljön. Pályája legemlékezetesebb filmjeit első körben a kilencvenes években készítette, majd jött a Sweeney Todd, majd persze Jack Sparrow, akivel vagányul visszakanyarodott a kultikus státuszhoz. Ezeket a filmeket és a bennük nyújtott alakításait szeretjük nagyon tőle:

Arizónai álmodozók

Emir Kusturica 1993-as amerikai filmjében, melynek csodaszép zenéjét máig nosztalgiával hallgatom, a színész egy New York-i srácot alakít, aki Arizónába megy. Itt aztán Kusturica végtelen alkotói fantáziájának hála olyan dolgok történnek vele, amelyek elvezetik a vágyott szabadsághoz, és egy olyan álomvilágba kerül, ami után már nem lesz többé ugyanaz az élete. Depp az ebben az időszakban készült filmjeiben gyakran keltett életre rezonőr, megfigyelő pozíciójú, akár naiv figurákat, akik sorszerűen találkoznak a nagybetűs élettel, amiben minden más, mint ahogy eltervezzük.

Ollókezű Edward

Sokáig a színész egyik legmarkánsabb alakításaként emlegették ezt a modern közegbe helyezett tündérmesét, ami egyébként a szerelmet is elhozta számára az életben a másik főszereplő, Winona Ryder személyében. Ollókezű Edward magányos, szerencsétlen, hatalmas szívű figura, akit a valós élettel, meg a szerelemmel - az élet ismételte a művészetet - egy fiatal, nyílt szívű lány ismertet meg, és innentől nincs megállás a komoly drámák, húsig hatoló sztori felé. Tim Burton rendező sokszor mesél metaforákban az élet fájdalmasságáról és egyszerre szépségéről, meg arról, hogy milyen az, amikor valakit egy másik univerzumba repít valami, és egy különleges tudás birtokába kerül, lásd az Alíz Csodaországbant, vagy az apa-fiú kapcsolatot allegóriaként elmesélő Nagy halat. Depp Ollókezűként mindent megmutathatott, amit csak lehetett egy egyszeri és megismételhetetlen karakter színeiben.

Sweeney Todd

2007. Ismét Tim Burton, akinek közben épp beborult a világképe, és ezt tükrözi ez a fantasztikusan sötét vizualitású és atmoszférájú mozi (art direction kategóriában Oscar-díjat is nyert). Musical, a legjavából, de inkább művészfilm, mint szigorú zsánerdarab, annak a parabolája, hogy milyen könnyen süllyedhet le valaki a véres bosszú szintjére, ha elhatalmatalmasodik rajta a szenvedély fekete arca. Johnyy Depp itt a Fleet Street-i, az akkori Burtonhöz hasonlóan elborult elméjű borbélyt játssza, aki nem átall nyakakat vagdosni, de mindezt eltorzult igazságérzete és önbíráskodó bosszúja jegyében teszi, hiszen korábban jogtalanul börtönözték be felesége meggyilkolásáért. A gyászból nem gyógyult sorozatgyilkost hátborzongatóan jeleníti meg Depp, és mutatja meg komoran sötét színeit.

A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka

A színész Jack Sparrow kapitány megformálásával lett giga-világsztár, akinek mára mindenki tudja a nevét. A film minden generációhoz elért, és az ő alakítása tette feledhetetlenné. Pedig igazából mindössze annyit csinált, hogy saját maga karikatúráját hozta létre egy kalózjelmezben, ettől érezzük annyira hitelesnek: önmagából húzta elő Sparrowt. A film hihetetlen sikere megbélyegezte a színész sorsát, a világ mindenképpen akart Jack Sparrow-ból még többet látni. Erre Depp sem mondott nemet, ám a negyedik részben sajnos már egyértelműen lehetett érezni a színész fáradt hozzáállását a karakterhez. Egyelőre nem tudni, a következő részben szerepel-e, pletykálják, hogy igen, sőt, lehet saját Jack Sparrow-sorozata is a Disney-nél.

Gilbert Grape

Személy szerint az egyik kedvenc filmem, és Johnny Depp egyik legszebb filmje még sok leget tartogat. Lasse Hallström visszafogott, indie-hangulatú mozijában Depp a címszereplő kisvárosi fiatal férfit alakítja, aki sokszorosan terhelt: miközben dolgozik, hogy a családja megélhetését biztosítsa, kábé szétszakad: egyszerre kell gondoskodnia félelmetesen elhízott, mozgásképtelen édesanyjáról és fogyatékos öccséről (ez  Leonardo DiCaprio egyik legnagyszerűbb alakítása). Aztán megjelenik Juliette Lewis, és Gilbert rájön, hogy neki is jár, hogy boldog legyen. Depp ebben a filmjében a legsebezhetőbb, legemberibb és épp ezért a talán legszerethetőbb is.

Halott ember

Jim Jarmush 1995-ös remekművét is nehéz lenne elképzelni Depp nélkül, az arca nélkül, ami beleég a retinánkba a film atmoszférájával együtt. A Cannes-i Filfesztiválon versenyzett a film, mely Jarmush egyik legemlékezetesebb alkotása máig. William Blake (Depp a híres költő nevét viseli) egy átlagember, aki otthagyja az városi állását és egy vadnyugati kis városba utazik egy új állás reményében, amit aztán nem kap meg, de ő mégis ott ragad a környéken pénz és élelem nélkül. A film zenéjét Neil Young szerezte és a lassú film Depp szuggesztív alakításával nagy mélységeket jár be.

Félelem és reszketés Las Vegasban

Tulajdonképpen ebben a filmben mutatta meg először azt az irányt Depp, amit a Karib Tenger Kalózaiban tovább fejlesztett tovább a h, s amiből aztán élete leghíresebb karaktere lett. Itt a szétcsúszott drogos karikatúráját fejlesztette tökélyre, a mozi pedig kultfilm lett, illetve a színész szerepei között az egyik legemlékezetesebb alakítás. Amikor az ember először nézi a filmet, egyszerűen ledöbben Depp különlegesen szélsőséges és ízlésesen groteszk játékán.

Ed Wood 

Eddig a legtöbbször Tim Burton rendező hozta ki Deppből a legjobbat. Az 1994-es, fekete-fehér film középpontjában Edward D. Wood Jr., egy furcsa, ambíciózus, de egyáltalán nem tehetséges filmrendező áll, aki mindenáron megpróbálja megvalósítani az álmait. Ebben a filmben a színésznek lehetősége volt arra, hogy egyszerre kijátssza humoros oldalát, érzékét az abszurdra és ezzel együtt a tragikomédiára. Wood ugyanis végtelenül tragikus figurára, aki nem képes leszállni a földre és szembesülni a korlátaival.