KULT
A Rovatból

Nem halott ember - ezért várjuk vissza Johnny Deppet

Gilbert Grape-től Jack Sparrowig összegyűjtöttük, hogy a pár évre elfelejtett színész milyen csodás alakításokra képes.

Link másolása

A háromszoros Oscar-jelölt színész eddig kétszer volt a csúcson, és mindig visszamászik, drukkolunk neki, hogy megint sikerüljön. Pályája legemlékezetesebb filmjeit első körben a kilencvenes években készítette, majd jött a Sweeney Todd, majd persze Jack Sparrow, akivel vagányul visszakanyarodott a kultikus státuszhoz. Ezeket a filmeket és a bennük nyújtott alakításait szeretjük nagyon tőle:

Arizónai álmodozók

Emir Kusturica 1993-as amerikai filmjében, melynek csodaszép zenéjét máig nosztalgiával hallgatom, a színész egy New York-i srácot alakít, aki Arizónába megy. Itt aztán Kusturica végtelen alkotói fantáziájának hála olyan dolgok történnek vele, amelyek elvezetik a vágyott szabadsághoz, és egy olyan álomvilágba kerül, ami után már nem lesz többé ugyanaz az élete. Depp az ebben az időszakban készült filmjeiben gyakran keltett életre rezonőr, megfigyelő pozíciójú, akár naiv figurákat, akik sorszerűen találkoznak a nagybetűs élettel, amiben minden más, mint ahogy eltervezzük.

Ollókezű Edward

Sokáig a színész egyik legmarkánsabb alakításaként emlegették ezt a modern közegbe helyezett tündérmesét, ami egyébként a szerelmet is elhozta számára az életben a másik főszereplő, Winona Ryder személyében. Ollókezű Edward magányos, szerencsétlen, hatalmas szívű figura, akit a valós élettel, meg a szerelemmel - az élet ismételte a művészetet - egy fiatal, nyílt szívű lány ismertet meg, és innentől nincs megállás a komoly drámák, húsig hatoló sztori felé. Tim Burton rendező sokszor mesél metaforákban az élet fájdalmasságáról és egyszerre szépségéről, meg arról, hogy milyen az, amikor valakit egy másik univerzumba repít valami, és egy különleges tudás birtokába kerül, lásd az Alíz Csodaországbant, vagy az apa-fiú kapcsolatot allegóriaként elmesélő Nagy halat. Depp Ollókezűként mindent megmutathatott, amit csak lehetett egy egyszeri és megismételhetetlen karakter színeiben.

Sweeney Todd

2007. Ismét Tim Burton, akinek közben épp beborult a világképe, és ezt tükrözi ez a fantasztikusan sötét vizualitású és atmoszférájú mozi (art direction kategóriában Oscar-díjat is nyert). Musical, a legjavából, de inkább művészfilm, mint szigorú zsánerdarab, annak a parabolája, hogy milyen könnyen süllyedhet le valaki a véres bosszú szintjére, ha elhatalmatalmasodik rajta a szenvedély fekete arca. Johnyy Depp itt a Fleet Street-i, az akkori Burtonhöz hasonlóan elborult elméjű borbélyt játssza, aki nem átall nyakakat vagdosni, de mindezt eltorzult igazságérzete és önbíráskodó bosszúja jegyében teszi, hiszen korábban jogtalanul börtönözték be felesége meggyilkolásáért. A gyászból nem gyógyult sorozatgyilkost hátborzongatóan jeleníti meg Depp, és mutatja meg komoran sötét színeit.

A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka

A színész Jack Sparrow kapitány megformálásával lett giga-világsztár, akinek mára mindenki tudja a nevét. A film minden generációhoz elért, és az ő alakítása tette feledhetetlenné. Pedig igazából mindössze annyit csinált, hogy saját maga karikatúráját hozta létre egy kalózjelmezben, ettől érezzük annyira hitelesnek: önmagából húzta elő Sparrowt. A film hihetetlen sikere megbélyegezte a színész sorsát, a világ mindenképpen akart Jack Sparrow-ból még többet látni. Erre Depp sem mondott nemet, ám a negyedik részben sajnos már egyértelműen lehetett érezni a színész fáradt hozzáállását a karakterhez. Egyelőre nem tudni, a következő részben szerepel-e, pletykálják, hogy igen, sőt, lehet saját Jack Sparrow-sorozata is a Disney-nél.

Gilbert Grape

Személy szerint az egyik kedvenc filmem, és Johnny Depp egyik legszebb filmje még sok leget tartogat. Lasse Hallström visszafogott, indie-hangulatú mozijában Depp a címszereplő kisvárosi fiatal férfit alakítja, aki sokszorosan terhelt: miközben dolgozik, hogy a családja megélhetését biztosítsa, kábé szétszakad: egyszerre kell gondoskodnia félelmetesen elhízott, mozgásképtelen édesanyjáról és fogyatékos öccséről (ez  Leonardo DiCaprio egyik legnagyszerűbb alakítása). Aztán megjelenik Juliette Lewis, és Gilbert rájön, hogy neki is jár, hogy boldog legyen. Depp ebben a filmjében a legsebezhetőbb, legemberibb és épp ezért a talán legszerethetőbb is.

Halott ember

Jim Jarmush 1995-ös remekművét is nehéz lenne elképzelni Depp nélkül, az arca nélkül, ami beleég a retinánkba a film atmoszférájával együtt. A Cannes-i Filfesztiválon versenyzett a film, mely Jarmush egyik legemlékezetesebb alkotása máig. William Blake (Depp a híres költő nevét viseli) egy átlagember, aki otthagyja az városi állását és egy vadnyugati kis városba utazik egy új állás reményében, amit aztán nem kap meg, de ő mégis ott ragad a környéken pénz és élelem nélkül. A film zenéjét Neil Young szerezte és a lassú film Depp szuggesztív alakításával nagy mélységeket jár be.

Félelem és reszketés Las Vegasban

Tulajdonképpen ebben a filmben mutatta meg először azt az irányt Depp, amit a Karib Tenger Kalózaiban tovább fejlesztett tovább a h, s amiből aztán élete leghíresebb karaktere lett. Itt a szétcsúszott drogos karikatúráját fejlesztette tökélyre, a mozi pedig kultfilm lett, illetve a színész szerepei között az egyik legemlékezetesebb alakítás. Amikor az ember először nézi a filmet, egyszerűen ledöbben Depp különlegesen szélsőséges és ízlésesen groteszk játékán.

Ed Wood 

Eddig a legtöbbször Tim Burton rendező hozta ki Deppből a legjobbat. Az 1994-es, fekete-fehér film középpontjában Edward D. Wood Jr., egy furcsa, ambíciózus, de egyáltalán nem tehetséges filmrendező áll, aki mindenáron megpróbálja megvalósítani az álmait. Ebben a filmben a színésznek lehetősége volt arra, hogy egyszerre kijátssza humoros oldalát, érzékét az abszurdra és ezzel együtt a tragikomédiára. Wood ugyanis végtelenül tragikus figurára, aki nem képes leszállni a földre és szembesülni a korlátaival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk