KULT

„Neki tényleg elhisszük” – egyszerre volt monumentális az Azahriah-koncert a Puskásban, és egyszerre érezhette a közönség, hogy ez most tényleg az övé

A felesleges manírok helyett egy egészen feszes bő másfél órát kaptunk, ahol a hangosításra, technikai körülményekre, illetve a zenekarra sem lehet panasz.


A hazai zenei élet, egyúttal a sajtó is már több, mint fél éve ugyanazon a kérdésen rugózik, ami a popkultúrát illeti: lesz-e hazai “világsztárunk”? Ha erre nem is lett egy koncert után határozott válasz, az a zenetörténeti tény viszont megvan, hogy még soha nem sikerült hazai előadónak ennyi ember előtt fellépnie. Baukó Attila, azaz Azahriah három teltházas Puskást hoz össze, mi pedig megnéztük a “legelső napján”.

A legelső nap valóban idézőjeles, hiszen ez a koncert lett utoljára, “csakazértis” alapon behirdetve a két telt ház után: számítani lehetett az inkább kíváncsiskodó, az esemény nagysága miatt résztvevő tömegre is, hiszen a hardcore rajongók az első két nap jegyárusítása során a Broadway rendszerét hosszas órákra fagyasztották le. Ez érződött is a tömegen, illetve az is kijelenthető, hogy bőven nem tinilányokról van szó az összetételt tekintve, ritkán láttunk ilyen diverz közönséget.

A helyszín adott, a Puskás Aréna, ahol már több koncertet is rendeztek, ebből körülbelül ugyanennyi szólt értékelhetetlen visszhanggal: a tavalyi Red Hot Chili Peppers koncertje pont a hangosításnál esett el, Az est egyik döntő kérdése volt, sikerül-e egy teljesen magyar produkció esetében áthidalni azt, amit világszinten elismert bandáknak nem.

Relatíve lassan telt meg a Puskás lelátója és küzdőtere, az előre nem nyilvános timing szerint fél nyolc tájékán megjelent Desh a színpadon egy zenekarral a háta mögött, aki önállóan, Azahriah-tól függetlenül körülbelül fél éve működik, mint produkció. A közönség közepesen lelkes sikításokkal üdvözölte mindezt, a bulin a vizuálok “jólvanazúgy” megoldása sem dobott túlságosan sokat: Desh saját vetítését az álló ledfalakra vízszintesen, teljesen koncepció nélkül helyezték el, mögötte az eleve kivetített újpalotai panelházakra ráapplikálva. (Frissítés: ezt a vetítést a szombati napon már újra tervezték).

Pont, mint a nagyok.

Nagyjából így lehetne leírni a háromnegyed kilenckor megjelenő Azahriah produkcióját.

Ritkán érezhetett olyat hazai közönség, akár egy Budapest Parkos “szupershow’ alatt sem, hogy ez a nagy “valami” nemhogy egy egyszeri alkalommal van összerakva, hanem az az érzésünk támadt, mintha egy valóban régóta, nemzetközi szinten elismert előadó koncertjén lennénk. Maga az intro, a végtelen kameraállásból közvetített, és minden számra különböző effekteket használó közvetítés a koncertről, rengeteg apró pont arról tesz tanúbizonyságot, hogy igenis hazai előadó is képes ilyen magas szintű produkcióra.

Azahriah színpadon való megjelenése és a kezdeti eksztázis egészen gyorsan ülepedett, és mintha technikai gondok is lettek volna, hiszen a második számnál szemmel láthatóan a stábot és a zenekart kereste. Ezután pedig egy nagyon hosszú, viszonylag “mozgásmentes” blokk következett. Ennek két tanulsága is van: egyrészt a Puskásban már egy részint szkeptikus közönségnél talán nem elég a sok különböző táncos ilyen etapokban, másrészt pedig végtelenül tisztelendő az, hogy érezhetően nem egy “szuperbesztofot” hallunk, hanem tényleg Azahriah szája íze szerint halad a setlist.

Ami a hangzást illeti, az egyáltalán nem koncertekre tervezett stadionból kihozták a technikusok a maximumot. Nyoma nem volt a tavalyi “chilis visszhangnak”, a delay tornyok a stadionban körbemászkálva szépen tették a dolgukat. Ami még ennél is fontosabb, hogy minden zenész pontosan annyit tett bele a buliba, amennyi kell, ez pedig a hazai “koncertshow-k”, Majkák és Rúzsa Magdik hazájában dicséretként kell említeni. A felesleges manírok helyett egy egészen feszes bő másfél órát kaptunk, ahol a hangosításra, technikai körülményekre, illetve a zenekarra sem lehet panasz.

Ha nem is nagy falat, de mégiscsak szokatlan ez a fajta nagyság még Azahriah-nak is, érződött, hogy mennyivel felszabadultabbá vált a koncert Desh “második eljövetelekor”, amikor elérkeztek a közös számok, ezzel egyetemben a nagy klasszikusok.

A közönség nagy része jól fogadta a produkciót, és talán csak az erősen zenei, komplexebb részeknél lehetett olyat érezni, hogy kicsit másra figyeltek. De eleve ilyen körítés esetén csak azért mennék vissza háromszor, hogy egyszer tényleg a zenekarra, egyszer tényleg a vizuálokra figyeljek jobban, szóval ez a kalandozás egy Puskásban nyugodtan nevezhető bocsánatos bűnnek.

Számomra még ijesztő is az a gondolat, ami a dalok közötti interakciókat, kommunikációt illeti a közönséggel, ugyanis az érződött a leginkább, hogy

Azahriah tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi történik körülötte, és tudja is kezelni a cirka 45 ezer embert. A show több részénél is az érződött, hogy mi sem lenne természetesebb dolog, minthogy ennyi ember előtt rontson akár mosolyogva bele a gitárszólóba, vagy énekeljen egy hónapja kiadott dalokat.

A katarzis azért elmaradt, noha egész egyszerűen a Puskással kapcsolatban nem tudnék olyan elvárásokat megfogalmazni, amit egyébként ne teljesített volna vagy a főhős vagy a zenekar vagy a technika tisztességgel az este folyamán. Az viszont biztos, hogy rendkívül jót tesz az a hazai zeneiparnak, ha ilyen elvárások megugrása után is azt érezzük, van még ott, ahonnan ez jött.

Alapvetően sokáig lehetne firtatni annak az okát, hogy miért működik pont az Azahriah-projekt ilyen magas nézőszám esetén is, talán pont a mellettem ülők mondták ki a legfontosabb mondatot: “neki tényleg elhisszük”. Amennyire monumentális volt a puskásos buli, ugyanannyira volt az egésznek egy sajátos élménye: ez most “tényleg a miénk”.

Kimondatlanul, de a hazai élet tényleg várt egy valódi sztárra, akinél a nagyszínpad az nem az aktuális (tökéletesen ugyanolyan lineuppal dolgozó) fesztiválok egy-két évéig terjed, hanem valaki olyanra, akiről talán kispáli nosztalgiázással beszélhetünk, hogy mi hol és mikor láttuk mindezt először. Ha itt, akkor azért, ha máshol, akkor pedig azért vált ez az alkalom egyszerivé (háromszorivá).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nyitott házasság, erőszak élő adásban, milliós adótartozás – A Will Smith-portré
Felelőtlen rapperként súlyos anyagi gondokkal küzdött, majd a kasszasikereket tanulmányozva megfejtette a sikeres filmek receptjét, és a világ egyik legnagyobb filmsztárjává vált… Azért a pofonért viszont kár volt.


Willard Carroll Smith II 1968. szeptember 25-én született Philadelphiában az adminisztrátor Caroline Bright és az Amerikai Légierő veteránja és hűtőmérnök Willard Carroll Smith gyermekeként. Nyugat-Philadelphia Wynnefield nevű kerületében nőtt fel, és baptista nevelést kapott. Van egy Pamela nevű nővére, a fiatalabb testvérei, Harry és Ellen pedig kétpetéjű ikrek. A philadelphiai Our Lady of Lourdes katolikus magán általános iskolába, illetve az Overbrook gimnáziumba járt (később ez ihlette saját produkciós cégét, az Overbrook Entertainmentet), és mindössze 13 éves volt, amikor a szülei elváltak.

Will egyébként már 12 éves korában elkezdett rappelni. Amikor a nagymamája megtalálta a dalszövegeit tartalmazó jegyzetfüzetét, amelyről meghökkenve tapasztalta, hogy tele volt válogatott káromkodásokkal, írt az unokájának egy üzenetet a füzet egyik oldalára:

„Kedves Willard, az igazán intelligens embereknek nem kell ilyen szavakat használniuk, hogy kifejezzék magukat. Kérlek, mutasd meg a világnak, hogy olyan okos vagy, mint amilyennek mi gondolunk.” Smith azt mondta, hogy ez az üzenet nagy hatással volt rá, és emiatt hozta meg azt a döntését, hogy nem használ trágár szavakat a zenéjében.

A szülei válása ellenére befejezte tanulmányait az Overbrook gimiben, de mivel akkor már erős érdeklődést mutatott a zene világa iránt (nem mellesleg pedig tehetséges is volt benne), ezért már egészen fiatalon elhatározta, hogy az érettségi után nem jelentkezik majd főiskolára, hanem teljes mértékben a rapnek szenteli magát. Ezért 16 éves korában Jeff Townes társaságában megalakította a DJ Jazzy Jeff and the Fresh Prince nevű kétszemélyes formációt. A rap „tiszta”, minden közönségnek szóló stílusa jellemezte őket, ami az 1987 és 1993 között készített öt albumukon is tükröződött.

Egy rapper a gazdagok között

A Fresh Prince azaz „Friss Herceg” becenevet egyébként Will a tanáraitól kapta az öltözködési stílusa miatt. Az ’90-es években ugyanis így hívták a legjobban öltözött embereket. Azokat, akik a legmenőbb ruhákat viselték. A fresh prince-ek mindig tudták, hogy épp mi a legtrendibb cucc. Ez a név pedig annyira ráragadt akkoriban, hogy Will felvette művésznévként, és végül ezt használták a színészi bemutatkozását jelentő szitkom eredeti címében is. Az ötlet egyébként Benny Medinától jött, aki, miután 1989-ben találkozott Will-lel, felajánlotta neki, hogy készítsenek egy képregénysorozatot az ő Beverly Hills-i életéről.

Majd az ötlet továbbfejlődött, így a következő évben, 1990-ben elindult az NBC égisze alatt a The Fresh Prince of Bel-Air, magyar fordításban a Kaliforniába jöttem című nagy sikerű szitkom.

Smith egyébként a zenei karrierje kezdetén, 1988 és 1989 táján eléggé felelőtlenül élt és költekezett, például a jövedelemadóját sem fizette be, így az adóhivatal 2,8 millió dolláros adótartozást állapított meg ellene. Sőt, ’89-ben le is tartóztatták egy állítólagos bántalmazás miatt, amit DJ-ként dolgozó promotere, William Hendricks ellen követtek el, ám a vádakat később ejtették. S mivel az adótartozása miatt a vagyonát lefoglalták, 1990-re Smith anyagilag elég nehéz helyzetbe került. Épp ezért jött jókor az NBC ajánlata a Kaliforniából jöttemre. Ráadásul a sorozatra gyorsan rákaptak a nézők, sikeres lett, és elindította Smith színészi karrierjét, akinek annyira megtetszett ez a világ, hogy nem kisebb célt tűzte ki maga elé, mint hogy ő lesz a világ legnagyobb filmsztárja. Ennek elérése érdekében pedig elkezdte tanulmányozni a kasszasikereket, megpróbált rájönni arra, hogy mik a közös jellemzőik.

Tudatos sikersztorik

S úgy tűnik, rá is érzett arra, hogy mi kell a népnek, mivel, bár első filmjei, az 1992-es Bárhol ér a reggel, valamint az 1993-as Made in America és a 6szoros ölelés még nem tudták megismertetni őt a szélesebb közönséggel, az első figyelemre méltó szerepére csak 1995-ig kellett várni, ekkor mutatták be ugyanis a mozikban a Bad Boys: Mire jók a rosszfiúk? című akciófilmet, Michael Bay első egész estés rendezését, amelyben az akkor nála ismertebb Martin Lawrence volt a partnere. A film több mint 141 millió dollárt termelt világszerte, és elindította Smith első sikersorozatát. Hiszen egy évvel a Bad Boys után már 1996 legsikeresebb filmjében, A függetlenség napjában szerepelt, még egy évre rá pedig a Men in Black: Sötét zsarukban, ami szintén kifejezetten nagyot ment a mozik kasszáinál – az előbbi 817 millió dollárt keresett, az utóbbi pedig 589 milliót.

E három film azonnal Hollywood A-kategóriájába repítette Smith-t, aki nem mellesleg az egyik legjobban kereső színész is lett, hiszen míg a Bad Boysért 2 milliós gázsit kapott, A függetlenség napjáért és a Men in Blackért pedig 5-5-öt, addig az 1998-as A közellenségért már 14 millió dollár ütötte a markát.

Ráadásul ez a film is tarolt, 250 milliót simán besöpört. Vagyis pár év alatt sikerült összehoznia azt, amit eltervezett.

Majd az 1999-es Wild Wild West: Vadiúj vadnyugattal elszámította magát, és behúzta az első súlyos bukását, anyagilag és szakmailag (öt Arany Málna), így elérkezettnek látta az időt, hogy komolyabb, akár Oscar-várományos filmekben is bizonyítson színészként, ne csak blockbusterekben. A 2001-es Bagger Vance legendája nem jött be, de az ugyanebben az évben készült Ali annyiban már mindenképp, hogy megkapta érte élete első Oscar-jelölését, nem mellesleg pedig élete első 20 millió dolláros gázsiját. 2002-től pedig újra beindult a Smith-féle kasszasikerüzem, olyannyira, hogy hollywoodi rekordot is döntött: hét egymást követő filmje is átlépte az USA-ban a 100 millió dolláros bevételi álomhatárt (több közülük a 200-at is), ez pedig senki másnak nem sikerült. Ezek a következők: Men in Black: Sötét zsaruk 2 (2002), Bad Boys 2: Már megint a rosszfiúk (2003), Én, a robot (2004), A randiguru (2005), A boldogság nyomában (2006), Legenda vagyok (2007), Hancock (2008). Sőt, igazából nyolc, ha hozzávesszük a 2004-es Cápamesét is, amiben ő szinkronizálta a főszereplő Oscart.

„A pénz és a siker nem változtatja meg az embert, csak felnagyítja azt, ami már eleve megvolt benne” – mondta egyszer Smith, aki az Én, a robotért már 28 millió dollárt kapott, A boldogság nyomábannal és a Men in Black: Sötét zsaruk 3-mal pedig óriásit szakított, mivel ezek esetében olyan szerződést kötött, hogy a bevételből részesedett, szóval csak ez a két film hozott a konyhára kb. 170 millió dollárt. A Hancock után egyébként valamennyire visszahőkölt a karrierje, és már korántsem aratott sikert mindennel, de azért az utóbbi 16 évben is tudott kasszát robbantani, nem is egyszer: pl. Men in Black: Sötét zsaruk 3 (2012), Suicide Squad: Öngyilkos osztag (2016), Aladdin (2019), Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk (2020). Ahhoz viszont nem férhetett kétség, hogy a csúcsévek már mögötte vannak, és nem kevés gyenge matériába is kíméletlenül beletenyerelt, ebben pedig sokak szerint nagy szerepet játszottak magánéleti botrányai és furcsa kapcsolata Jada Pinkett-tel.

Fiatal házasság, nyitott házasság

Apropó házasság és kapcsolatok… Smith magánéletéről eddig nem esett szó, pedig ott is megvannak az életére oly jellemző hullámvölgyek. Például 24 évesen nősült meg és lett apa első ízben: 1992-ben vette feleségül a színésznő Sheree Zampinót, és ugyanabban az évben megszületett a fiuk, Willard Carroll „Trey” Smith III. 1995-ben váltak el. Smith később megerősítette, hogy a nyolcvanas évek végén egy rövid ideig randizgatott Sandra Dentonnal, aki a Salt-N-Pepa nevű hiphopegyüttes Pepájaként talán ismertebb.

Jada Pinkett-tel 1995-ben ismerkedett meg, amikor a színésznő egy meghallgatáson vett részt Smith barátnőjének szerepére a Kaliforniába jöttemben.

Will 1997 novemberében egy smaragd csiszolású kb. 12 karátos gyémántgyűrűvel kérte meg Jada kezét, az esküvőre pedig egy titkos ceremónián került sor 1997 szilveszterén.

Két közös gyermekük született: Jaden Christopher Syre Smith 1998-ban, Willow Camille Reign Smith pedig 2000-ben jött a világra. Mindketten kacérkodtak a színészkedéssel. Jaden jobban, hiszen együtt szerepelt apjával A boldogság nyomában és A Föld után (2013) című filmekben, illetve ő volt A karate kölyök 2010-es remake-jének főszereplője is. Willow pedig a Legenda vagyokban tűnt fel. Azóta egyébként mindketten inkább a zeneiparban tevékenykednek.

Smith és Jada pedig azzal sokkolták a rajongóikat, hogy bevallották, nyitott házasságban élnek, és mindkettejüknek vannak házasságon kívüli kapcsolatai, mivel hisznek a teljes szabadságban. Smith egyszer azt is beismerte, hogy poliamor kapcsolatot akart Halle Berryvel és a balerina Misty Copelanddel, de végül a terápia után elvetette az ötletet. 2023 októberében pedig jött az új sokk: Pinkett kijelentette, hogy ő és Smith már 2016 óta külön élnek, bár nem áll szándékukban jogilag elválni. Nagyjából itt tartunk most.

Slágergyáros

Will egyébként a színészi karrierje mellett a zenei törekvéseit sem adta fel, igazából egyik segítette a másikat. A saját filmjeihez készített betétdalokat, amik aztán a kasszasikerekkel együtt slágerekké váltak. 1997 és 2005 között négy szóló stúdióalbumot jelentetett meg (Big Willie Style, Willennium, Born to Reign, Lost and Found), és olyan, világszerte népszerű dalokkal írta be magát a zenetörténelembe, mint a Gettin’ Jiggy wit It, a Miami, a Just the Two of Us, a Men in Black, a Freakin’ It, a Wild Wild West, a Black Suits Comin’ (Not Ya Head), a Party Starter vagy a Switch. Azóta persze már ebből a világból is kiszállt valamennyire, az utóbbi években maximum társként szállt be zenei produkciókba, például Neil Cicierega, Bomba Estéreo, Nicky Jam, Marc Anthony vagy Bad Bunny mellé.

A pofon után

Nemrég mutatták be Will Smith első filmjét a nevezetes 2022-es Oscar-pofon óta, a Bad Boys: Mindent vagy többet első hétvégés bevételei láttán pedig kijelenthetjük:

úgy tűnik, a filmrajongók megbocsátottak Smith-nek, miután két évvel ezelőtt az Oscar-gálán élő adásban kevert le egy hatalmas sallert Chris Rocknak, aki a felesége, Jada Pinkett-Smith-szel kapcsolatban sütött el egy ízléstelen poént.

Éppen ezért volt eléggé kínos, amikor nem sokkal ezután Will átvehette élete első Oscar-díját a Richard király (2021) főszerepéért. A neki odaítélt szobrot végül nem vonták vissza, ám 10 évre eltiltották minden akadémiai és Oscar-rendezvényen való részvételtől.

A Bad Boys negyedik részével azonban Smith hivatalosan is visszatért, mivel a film 104,6 millió dollárt hozott a nyitóhétvégén világszerte. A pofont követően amúgy először 2022 júliusában tért vissza Smith a közösségi médiába, ahol ismét foglalkozott az incidenssel, de azóta a karrierje szempontjából egy csendesebb időszakot élt meg. A Bad Boys sikere azonban azt jelenti, hogy jöhetnek az eddig jegelt és/vagy kaszált projektek, például az 1987-es Repülők, vonatok, autók című John Candy-Steve Martin-vígjáték remake-je Kevin Harttal, a Fast and Loose című akció-krimi, vagy az Én, a robot és a Legenda vagyok tervezett folytatásai.

Smith, akit sokan az egyik utolsó igazi filmsztárnak tartanak, egyébként nemrég megnevezte azokat a filmeket a karrierjében, amelyek szerinte a legjobbak: a Legenda vagyokot, a Richard királyt, illetve legnagyobb kedvencét, A boldogság nyomábant.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Európa-turnéra indul Azahriah, a Le Monde méltatta a magyar sztárt
Antipopulista popsztárnak nevezik, akinek hallgatnak a véleményére, emiatt még a Fidesz is csak kesztyűs kézzel mer bánni vele. Zenéjét már Európa-szerte ismerik és kedvelik.


Azahriah, alias Baukó Attila, 2024-ben ismét európai turnéra indul, többek között Bécsben, Prágában, Londonban és Párizsban is fellép. Idén új helyszínekkel is bővült a lista: Barcelonában, Amszterdamban, Frankfurtban, Zürichben és Münchenben is koncertezik majd. A turné szeptember közepén Barcelonában indul, és november elsején zárul Prágában.

A Le Monde nemrég többoldalas portrét közölt Azahriah-ról, amelyben az előadót

Orbán kihívójaként és antipopulista popsztárként emlegetik.

Az újságíró a három telt házas Puskás Aréna-koncert backstage-ébe is elkísérhette Azahriah-t, és hosszasan ismertette közéleti szerepvállalását, például a Four Moods 2 szövegét és klipjét, amelyben kormánykritikus sorok szerepelnek.

A cikk szerint Azahriah hatása itthon Taylor Swiftéhez hasonlítható, és népszerűsége a Fidesz körében is aggodalmat keltett. Ezért csak óvatosan kóstolgatták, miután elvállalta a szereplést az influenszerek által szervezett gyermekvédelmi tüntetésen.

A Le Monde ellátogatott Baukó Attila kamaszkori otthonába Újpalotára is, ahol jelenleg nagybátyja, Baukó Csaba él. Baukó Csaba – aki bevallottan Fidesz-szavazó – azt tanácsolta Azahriah-nak, hogy tartsa meg politikai véleményét magának, mert a megszólalásai csak problémákat szülnek.

„Ne formálj politikai véleményt, tartsd meg azt inkább magadnak”

– mondta nagybátyja a cikkben.

Azahriah azonban nem hallgatott nagybátyjára, és folytatta közéleti szerepvállalását, amely nagyban hozzájárult népszerűségéhez. Az előadó a Le Monde cikke szerint komoly hatást gyakorolt a magyar közéletre és a zenei szcénára egyaránt.

A 2024-es európai turné újabb lehetőséget kínál számára, hogy üzenetét és zenéjét szélesebb közönséghez juttassa el.

Azahriah-t a Le Monde az antipopulista popsztárok egyik prominens képviselőjeként említi, aki zenei karrierje mellett aktívan részt vesz a társadalmi párbeszédben is. Az előadó kiállása és bátorsága inspiráló példa lehet sokak számára, különösen azoknak, akik hisznek a változás lehetőségében.

A turné várhatóan nagy sikert arat majd, hiszen

Azahriah rajongótábora folyamatosan növekszik Európa-szerte.

Az előadó koncertjei minden bizonnyal emlékezetes élményt nyújtanak majd a résztvevőknek, és tovább erősítik Azahriah helyét a nemzetközi zenei életben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez megint az a rajzfilm, amin a felnőttek jobban fognak szórakozni, mint a kicsik - Az Agymanók visszavágnak!
Nem fejlődött sokat, de még mindig piszok szórakoztató a Pixar gyermek-pszichológiai tanulmány/vígjátéka. Nem instant klasszikus, de kellemes folytatás.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. június 12.



Nagyon nehéz a második részek sorsa. Ha már folytatása születik valaminek, akkor azt valószínűleg nagy szeretet és tisztelet övezi.

Az Agymanók 2015 legjobb rajzfilmje volt. Már akkor sem gyermekfejjel néztem, és mégis elvarázsolt.

Az volt a szép benne, hogy egyszerre volt könnyed szórakozás, és feltett nagyon nehéz kérdéseket, amiket aztán a lurkókkal meg lehetett beszélni.

A folytatás se teszi ezt másképp, sőt az első epizód tökéletesen kitaposott ösvényén megy tovább. Bár a rendezőpárost lecserélték, ez Kelsey Mann első egészestés animációsfilmje, illetve az írópárosból is csak Meg LeFauve tért vissza, és mégis a varázs megmaradt.

A történet szinte azonos, mint a 2015-ös verzió. Valami eltűnik és vissza kell szerezni,

miközben Riley hatalmas változáson és érzelmi hullámvasutakon megy keresztül. Ami működött, azon ne változtassunk... gondolhatták a készítők. A mostani stresszforrást nem egy új élet kezdése, hanem a szülők rémálma okozza: a kamaszkor. Ha felnőttként ülünk az Agymanók második része elé, nem is vígjátékot, hanem horrorfilmet vagy pszichológiai thrillert nézünk. Édesen új Agymanókkal mutatják be, a tinikorba lépő Riley személyiségfejlődését. Nem elég az öt alapérzelem, sokkal összetettebb érzések alakulnak ki. El kell engedni a régit, és elfogadni a változást.

Ezt ugyanúgy tárják elénk, mint az előző epizódban, sőt a „kinti” világ eseményei nagyobb hangsúlyt kapnak, sokkal kisebb tétekkel, mint a 2015-ös filmben. Ezt az egy negatívumot tudnám a film ellen felhozni. Egy unalmas forgatókönyvi húzás, ugyan klisésnek hathat, de mégse érezem így, mert a körítés elsőrangú. A látvány inkább stílusos, mint gyönyörű. A zenék működnek, de ami miatt nézzük, azok a karakterek.

Visszatérnek régi kedvenceink: Derű még mindig imádnivalóan pozitív, Bánatnak most kisebb a szerepe, de annál fontosabb.

Undor, Majré és Harag pedig maradtak tökéletes mellékszereplők. Ám, mint minden folytatás, itt is érkeznek új „érzelmek” a nagyobb-több-jobb elve alapján: Feszkó, Uncsi, Irigység és Ciki. A kellemetlen pubertás karakterek elképesztően viccesek és hatásosak. Derűnek tehát riválisa akad, de vajon együtt tudnak majd működni Riley kedvéért? A legnagyobb hangsúly sajnos Feszkón van, aki kicsit túl sok, és nagyon irritáló, tehát tökéletes a szerepében.

A felnőttek legalább annyi pluszt kapnak az Agymanók második részétől, mint anno az elsőtől kaptak. Sőt, szerintem sokkal többet hallottam idősebb hangokat kuncogni a moziban, mint kispajtásokat.

A alkotóktól még egy ügyes hollywoodi-írósztrájk fricska is belefért.

Hihetetlen, milyen egyszerű eszközökkel adtak át igen komplex gondolatokat. Kapunk azért woke gondolatokat, de már azon csodálkoznék, ha egy új stúdiófilmben ilyennel nem találkoznánk. Nem zavaró, pusztán tökéletesen PC összeállítású csoportok voltak mindenhol.

Az eredeti szinkroncsapatra nem akarok sok időt fecsérelni, mert a hazai közönség főleg magyar szinkronnal fognak találkozni a manókkal.

Ami nem igazi probléma, mert a szinkron minőségi lett és a piciknek egy szükséges „rossz” jelen esetben.

Pedig az eredeti banda igen illusztris neveket tartalmaz: Amy Poehler (Városfejlesztési osztály), Phyllis Smith (A hivatal), Tony Hale (Az ítélet: család), Maya Hawke (Stranger Things) és Lewis Black (humorista, The Daily Show), csak hogy a legprominensebb színészeket említsem.

Nem nagyon szeretnék többet elmondani a filmről. Nem annyira jó, vagy friss, mint anno az első rész volt, de tisztességes folytatás. Kevesebb az új ötlet, inkább csak kicsit továbbgondolja az eredeti formulát. Kár, hogy ilyen sokára érkezett az első részhez képest.

Nagy kérdés, hogy sikeres lesz-e, én nagyon drukkolok. Ha valamelyik animációs folytatás megérdemli a mozijegy árát, az a Pixar legújabb gyermek-pszichológiai tanulmánya.

Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy ha tetszett az első Agymanók, a folytatással se fog mellélőni. Könnyed kikapcsolódás az egész családnak, bár anyu és apu úgy gondolom, többet fog majd nevetni a film nézése közben. Az Agymanók 2. csütörtöktől megtekinthető a magyar mozikban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Benedict Cumberbatch egy báb segítségével keresi eltűnt fiát - Eric
Hatalmas nevek, jó atmoszféra, ügyes megvalósítás, ám a történet lassan, de biztosan letér a tőle elvárt iránytól.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. június 13.



Az első előzetesek alapján az Eric-et nagyon nehéz bekategorizálni.

Egyrészt érdekes karakterdráma egy alkoholista, munkamániás, maximalista apa szemszögéből, másrészt egy érdekes nyomozás története.

Valahogy ezt a két zsánert sikerült Abi Morgannak úgy vegyíteni, hogy hiába kaptunk több nagy gyomrost is a sorozat nézése folyamán, minden epizód végén azért megnyomtuk azt a következő rész gombot.

Történetünk szerint 1985-ben járunk New Yorkban. Az AIDS-krízis alatt, amikor épp a lakhatási válság is lecsapott a Nagy Almára, rengeteg hajléktalan és mélyszegénységben élő lakosa volt a városnak. Vincent (Benedict Cuimberbatch) egy gyerekműsor társalkotója, írója és egyik fő bábmestere.

Ez volt világ életében Vincent álma, műsora, a Good Day Sunshine nézettsége épp lefelé ívelőben van, és az öltönyös pénzemberek valami új bábot követelnek Vincenten.

Ez persze kihatással van a magánéletére is, hiszen az amúgy is labilis Vincent a családján kezdi el levezetni a munkahelyi stresszt, ami alkoholizmusba és hangos veszekedésekbe torkollik feleségével, Cassie-vel (Gaby Hoffmann). Amit közös tíz éves gyermekük, Edgar (Ivan Morris Howe) mindig végig hallgat.

Az egyik komolyabb vita után Edgar nem szól senkihez, és dühösen, egyedül elindul otthonról, nem akar apjával együtt menni, Vincent ráhagyja és csak a nap végén derül ki számára, hogy fia nem érkezett meg az iskolába. Ezt a stresszt már nem bírja elviselni, és tudja, hogy erre a házassága és a munkája is rámehet. A mentális összeomlás közepén kitalál magának egy új képzeletbeli bábot, eltűnt fiának jegyzetei alapján. Meggyőződése, hogy ez a báb, Eric lesz a kulcsa fia hollétének felkutatásához. Bejön a nyomozós szál.

Ledroid nyomozó (McKinley Belcher III) vezeti az eltűnésekkel foglalkozó osztályt, akik elkezdenek nyomozni Edgar után.

Bekerül több szokásos netflixes klisé is a történetbe, Ledroid ugyanis homoszexuális, amit a rendőrségnél a 80-as években titkolnia kellett, illetve élete párja utolsó stádiumos AIDS-es. Valamint van több eltűnt gyermek is, akikkel nem foglalkozik a rendőrség, mert fekete bőrűek és elkönyvelik őket bűnözőknek. Általában ezek a történetelemek nem szoktak tetszeni, mert izzadságszagú, kötelező elemnek tűnnek 2024-ben, ám a korszakhoz illenek ezek a problémák és a forgatókönyv is ügyesen implementálja ezeket az egyeseknek woke-nak tűnő gondolatokat.

A színészekről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, Benedict Cumberbatch eredeti hangján egy telefonkönyvet is végig hallgatnék, főleg, ha Eric mély hangján szólal meg. A szerepe elég összetett, csak az alkotók sajnos az alkoholizmust helyezik előtérbe, pedig a mentális problémái és az apjával való konfliktusai sokkal érdekesebbek. Maradjunk annyiban, nem véletlenül lett olyan apa, hogy elmeneküljön otthonról a gyermeke.

A feleséget alakító Gaby Hoffmann is nagyon jó a szerepében, neki kevesebb játékidő jut, de amikor lehetőséget kap, azt kihasználja.

A Ledroit nyomozót alakító McKinley Belcher III is ügyes, a nyomozós szál jó, kellően ügyesen csavarják az eseményeket, a végére talán kicsit kiábrándítóan egyszerűek a megoldások, de ez nem róható fel a színészeknek. Akit még ki lehet emelni, az Dan Fogler, Vincent barátját és főnökét alakítja remekül, valamint Adepero Oduye, akinek a fia szintén eltűnt, csak nem kapott akkora hírverést, mint a gazdag családból származó fehér kisfiú eltűnése.

A hangulat erős, a ’80-as évek itt sokkal mocskosabban jön le, mint a szokásos nosztalgiafaktorral dolgozó egyéb netflixes tartalmakban. Ekkor tényleg senki nem törődött a színes bőrűekkel vagy a homoszexuálisokkal. Az LMBTQ gondolata se merül fel senkiben, és a gyerekeket minden téren kihasználhatták gonosz emberek, ez nem a meseszerű Stranger Things ’80-as évek. Talán emiatt a nyomasztó, ragadós hangulat miatt egyeseknek nehéz sorozat lehet az Eric, főleg témáját tekintve.

A gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések és a családon belüli erőszak tematikája, ezt fontos tudni mielőtt nekiugrik valaki a sorozatnak.

Ezen felül elég lassan folynak az események. Illetve a címszereplő fontosságát is kicsit eltúlozták. Akik látták a 2017-es, kultikus Happy! című sorozatot, azok véletlenül se hasonló szériára számítsanak. Akik pedig nem látták még, azok mindenképpen pótolják be. Nem véletlenül hoztam elő a párhuzamot, a két sorozatnak nagyon hasonló az alaptörténete, de a Happy! olyan, mintha az Eric egy kolumbiai kokaintúrán lenne túl, lőpárbajokkal, belezéssel és 18+-os tartalmakkal bőségesen megáldva.

Ebből nem azt akarom kihozni, hogy az Eric rossz sorozat lenne, csak nem kiemelkedő. Alapötlet terén se egyedi, megvalósításában nagyon ügyes, de túl lassú és kimért ahhoz, hogy igazán áttörő legyen. Cumberbatch őrület határán lévő művész karaktere érdekes, de túlzottan elviszik az önpusztító alkoholista vonalra.

A nyomozás is ígéretesen indul, aztán gyorsan túl egyértelmű lesz.

Azért az alkotóknak nincs szégyellnivalójuk, tud hatni a nézőre az Eric, egy-két könnycseppet azért elmorzsoltam a végére. A szokásos Netflixes tucattartalmakhoz képest a streamingszolgáltató jobbjai közé tartozik. Vincent és Eric tragikus története megtekinthető magyar szinkronnal a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: