KULT
A Rovatból

„Menet közben jöttem rá, hogy a művészet személyiségformálásként is működik” - Füsti Molnár Sándor és hajléktalanszínháza

Füsti Molnár Sándor 'Fecske' hajléktalanokkal foglalkozó szociális munkásként 18 éve hozta létre az AHA Színpad - A Hajléktalanok Színpada nevű társulatát. Az elmúlt idők vidám és megható pillanatairól, egy általa kifejlesztett színházi technikáról és a jövő nehézségeiről beszélgettünk.


Mit szólnál, ha autós interjú lenne? – kérdezi tőlem Füsti Molnár Sándor, akit mindenki csak Fecskeként vagy Fecsiként ismer, mikor megjelenek a megbeszélt időpontban az interjúra. Benne vagyok. Ugyan csak félig értem, mi is fog következni, de annyira már ismerem Fecskét, hogy tudja, mit miért és hogyan csinál. Mint kiderül, természetesen a megbeszéltek szerint nagyon szívesen beszél velem, de ha nem gond, haza kéne szaladni Pesthez közeli otthonába, mert a következő napokban egy Mikulás-ruhára lesz szüksége.

Sokat elárul színes egyéniségéről, hogy sem ezen nem lepődöm meg, sem azon, hogy nyilvánvalóan otthon van neki ilyenje is. A Magyar Vöröskereszt Madridi úti hajléktalanszállójától indulunk Fecske családi fészkéhez majd vissza, én pedig azon gondolkozom, hogy milyen szép a szimbolika: bejárjuk mindennapi útját, és közben beszélgetünk saját és szakmai-művészeti útjáról. 18 éve vezeti hajléktalanokból álló színtársulatát, töretlen lelkesedéssel és számos szakmai elismeréssel.

Sok, hajléktalanságban élő embernek segített már, módszerét azóta tudományos alapon is leírta. Bárcsak itt befejezhetném a bevezetőt, de sajnos később kiderül: sikeres színtársulata felett azért viharfelhők is gyülekeznek.

- Az mennyire szokványos, hogy így karácsony előtt ekkora rohanásban vagy?

- Én szinte mindig. Gyerekként hiperaktív voltam, az én ellenőrzőm azzal volt tele, hogy „a Sanyika forgolódik, a Sanyika zavarja a társait, a Sanyika beszélget”, és ez a fajta hiperaktivitás most, hogy fiatalodom, mintha megint erősödne.

Én egy rohanós ember vagyok. Egyrészt mindig van mit mondanom a világnak, másrészt tele vagyok energiával.

Olyan nincs, hogy unatkoznék.

- Most mi a helyzet a színpad környékén?

- Ilyenkor karácsony környékén mindig kemény készülődés van. Egyrészt van egy rendszeres rendezvényünk, a pozsonyi Error Fesztivál, aminek 13 éve, az első alkalom óta a vendégei vagyunk egy-egy színdarabbal. Ami egyébként, előre vetítve későbbi kérdésed, azt is jelenti, hogy 18 év alatt legalább 13 darabot már csináltunk… (nevet)

- Többet is…

- Hát igen. Az irodalmi adaptációk száma közel negyven. Az állami gondoskodásban élő gyerekekkel folytatott munka is tíz-egynéhány. Ez idestova nyolc éve lépett be az életembe: először volt a Kossuth Lajos Gyermekotthon, most a Bütyök Színjátszóda. Jelenleg épp Tatabányán, A Vértes Agórája művelődési központban adtuk elő több száz ember előtt a Kék madár című darabot. Emellett persze készülünk az intézményi karácsonyra. Ilyenkor már nagyon pörgök.

- Pontosan mi ez az Error Fesztivál?

- Az Error egy Patrik Krebs által megálmodott fesztivál, 13 éve működik. Ez egy világszinten egyedülálló kezdeményezés, ami összehozza a hajléktalan színházművészeket. Minden év novemberének utolsó hetében, Pozsonyban alkalmunk van bemutatni, hogy mivel foglalkoztunk az előző évben. Patriknak nagyon jó szeme van, hogy miből lehet jó dolgokat összehozni. Egymástól is ellesünk metodikát, megnézzük, ki hogyan dolgozik. És sokfelé is nyit: értelmi fogyatékosok, szexmunkások is visszatérő vendégei a fesztiválnak, tehát a marginalizált emberek elég széles skáláját megmozgatja.

A legnagyobb produkciónk 2006-ban Charles Dickens Karácsonyi énekének előadása volt, ahol holland, szlovák, cseh, román és magyar résztvevőkkel hoztuk létre az előadást angol nyelven, hajléktalan színjátszókkal. Érdekes volt, mert mi nem beszéltünk angolul...

Színpadi jelenet a pozsonyi Error Fesztiválon; fotó: Jozef Bujna

- Most, karácsony idején, gondolom, azért te is pihensz egy keveset. Mikor tudod már, hogy következő évben mit akarsz színre vinni?

- Aki színházi ember, az tudja, hogy a felkészülés is idő. Valamikor könnyebben jön, valamikor nehezebben. Például a tavalyi, Sokan voltunk című novella dramatizálása az első pillanattól hatalmas munka volt. A magyar kultúra napján a Katona József Színházból jöttek színészek, és az egyik színésznő felolvasta ezt a novellát. És arra figyeltem fel, hogy valaki szipog mögöttem. Megfordultam, és láttam, hogy sír egy ember. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon miért is. És arra jöttem rá, hogy annyi emlékfoszlányt tartalmazhatott a novella (főleg azoknak, akik vidéken is éltek), hogy mindenki elkezdett hazaköszönni. És az emlékek, amik feltörtek az emberekből, ezek voltak ilyen hatásúak.

Maga a novella egy úgynevezett büdösbarlangról szól, a világon kettő van ilyen: az egyik Japánban, a másik Erdélyben. Ezek kénes barlangok, ahova meghalni mentek az öregek, abban a korszakban, amikor annyira mélységes volt a nyomor, hogy aki azt gondolta, már nem veszik hasznát, elindult ilyen barlangokba, két-három slukkot vett a levegőből, és szépen átment a másik oldalra. Amikor megismertem ezt a novellát, rögtön tudtam, hogy én ezt a darabot meg akarom csinálni. Körülbelül február-március környékén kezdődik a piszmogás ezzel, hogy mi hogyan legyen. Ha megvan, hogy melyik fesztiválra megyünk vele, akkor egy színjátszótábort is húzunk rá, ahol célzottan foglalkozunk a darabbal.

A vasvári színjátszó fesztiválon pedig minden évben minősítettjük a darabjainkat. Kaptunk már országos ezüst minősítést is, az egyik játszónk, Tatár Laci egy különdíjat, a darab pedig fesztiváldíjas lett. Nekem az a fontos, hogy olyan darabokat vigyek színre, amikben van katarzis.

Lehet, hogy én tájékozatlan vagyok a mai modern művészetekben, de azt gondolom, hogy valahogy elfelejtjük ezeket a katartikus élményeket. Gyorsan, nagy hacacáréval csinálunk valamit, de valahogy elvesztek a nagy színészek által tolmácsolt katartikus élmények. Ez a szakmában, a szociális segítésben is igaz. Az embereknek időnként szükségük van egy lelki megtisztulásra –

a jó igenis nyerje már el a jutalmát. Vagy akár nézzünk szembe azzal is, hogy időnként halál van.

- A legelejére ugorva a történetnek: mikor, hogyan és miért kezdődött a hajléktalanszínpad ötlete?

- Én már gyerekként is igen élénk fantáziával voltam megáldva, nagyon messzire vittek az álmaim… Ekkoriban vékony is voltam, gyenge is voltam, asztmás is voltam, de volt egy képességem: a hülyéskedés, a bohóckodás, amin jól szórakoztak a többiek is. Először néptáncoltam, majd rockzenész lettem, aztán amatőr színjátszócsoportba kerültem. Ott a debreceni színjátszócsoportok nagyjaitól, Rózsavölgyi Gábortól, Várhidi Attilától csentem el rendezői fortélyokat. Aztán feljöttem Budapestre, megházasodtam, gyerekeim születtek, és azzal ez el is múlt. 2001-ben a Magyar Vöröskereszt fővárosi szervezetéhez kerültem – itt dolgozom a mai napig is. Sokáig fenntartója is volt a színpadnak. Ekkoriban odajött hozzám az intézmény igazgatója, Salgó Zoltánné, hogy mi lenne, ha szociális munkások csinálnának egy karácsonyi műsort a hajléktalanoknak. Addigra már tényleg nagyon régen nem foglalkoztam színházzal.

Éppen szórólapoztam (sok egyéb mellett ebből tartottam el a családomat), amikor megjelent egy kép előttem Józseffel, Máriával, a kis Jézussal, három királyokkal, és hogy hogyan fogjuk megcsinálni. Elmentem a vezetőhöz, aki annyit mondott, hogy szerezzek hozzá embereket, és mehet. El is kezdtük, de egy emberrel kevesebb volt. Ekkor odajött az egyik hajléktalan fiatalember, hogy elmondhatja-e ő a verset. Mondtam neki, hogy hát ha úgy gondolja, nyugodtan. Olyan kurflikat találtunk ki, hogy az döbbenet! Gyertyára meg más puskára írtuk a szöveget, hogy valahogy megtanulja. Eljött az előadás napja, bemutattuk a darabunkat jelmezzel, világítással együtt, ahogy kell.

A hajléktalan srácnak valami fantasztikus sikere volt! És ekkor kezdtem el gondolkozni, hogy ha ez így működik, akkor itt komoly értékek heverhetnek...

Néhány engedélyeztetés után meghirdettem, hogy szeretnék egy amatőr színtársulatot csinálni. 300 emberből 6 vagy 7 jelentkezett. Na de mit is csináljunk? Ezt én sem tudtam még, annyit tudtam, hogy valami jót akarunk. Azt is meg kellett értetnem a lakókkal, hogy itt nem arról van szó, hogy itt most elkezdünk Talpramagyart szavalni, vagy nem az általuk írt szösszeneteket mondjuk fel, hanem az amatőr színjátszás eszközeivel egy komplett darabot csinálunk.

Eddigre már csak négyen maradtak. Elkezdtünk dolgozni, és akkor még nem tudtam, hogy milyen lavinát indítok el. Az első darab William Shakespeare Szentivánéji álom mesterjelenete – lett volna. De olyan komoly technikai akadályokba ütköztünk, mint például: a beszéd.

Az alapsztori jó lett volna a maguk egyszerű módján csetlő-botló mesteremberekkel, aranyos gegekkel. De azért nálunk előfordul fogazati problémával rendelkező, diszlexiás, és még sok egyéb gonddal élő ember. És amikor ki kell mondani, hogy „Cofalus Procrushoz nem olyan hű, mint én. / Mint Cofalust Procrus, úgy szeretlek szintén” – hát, nem tudom elmondani, mi lett belőle, inkább tudnám a recsegéshez hasonlítani.

Na, ehelyett jött egy régi mániám, Romhányi József. Az ő verseiből kiválogattam azt, ami dramatizálható, például az Interjú a Farkassal, aki állítólag megette Piroskát. A probléma persze továbbra is fennállt, de itt már nem stresszeltem, mondhatták, ahogy tudják. Az egész próbafolyamat egy merő visítás, röhögés volt, de

a folyamat alatt – kvázi észrevétlenül – megtanultak artikulálni, a hangjukat használni, a színpadon mozogni.

A Madridi úti hajléktalanszállón pedig valami döbbenetes sikere volt – ekkor indult el valami.

Füsti Molnár Sándor "Fecske"

- Mindig ekkora a siker?

- Többnyire igen. De erre van egy jó sztori: egy nyugdíjas otthonban adtunk elő, mikor láttam, hogy egy bácsi hátul folyamatosan teli szájjal röhög. Mondtam is a játszóknak: ha kell, csak neki játsszatok, remek közönség! Mikor véget ért a darab a nénikék és bácsikák indultak a dolgukra, egy nővér pedig odajött, és rákiabált a nagy rajongónkra, hogy „Pista bácsi! Tessék felébredni, véget ért az előadás!” Kiderült, hogy ő elaludt, tátva maradt a szája, és a felső fogsora leesett. Ennyit a nagy röhögésekről.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Kár érte, kiváló ügynök volt... – Nem ez lesz a Marvel Öngyilkos osztaga, de mi is az a Mennydörgők*?
Akit az érdekelne, miért van csillag a film címében, ezt nem fogjuk elspoilerezni. Azt viszont, hogy megéri-e megnézni a Mennydörgőket* moziban, mindenképpen!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 30.



Manapság halmozottan hátrányos helyzetből indul egy Marvel-film vagy sorozat. A Bosszúállók: Végjáték volt minden idők egyik legsikeresebb filmje, egy korszak lezárásának tekinthetjük, amit a Disney azóta se hajlandó elfogadni. Sorra jönnek ki a feleslegesnél feleslegesebb mozifilmek az egeres cég zászlója alatt. Talán az utolsó jó Marvel-mozinak nevezhető mű a Galaxis őrzői 3, illetve a Deadpool és Rozsomák. Mindkettő szinte kizárólag a nosztalgiafaktor miatt volt értékelhető – teszem hozzá, igazán ügyesen csinálták.

A Végjáték sok embernek a Marvel végét is jelentette, és azóta hiába próbálkoznak egy újabb főgonosz megteremtésén, ez azóta se megy.

Még a való élet is ellenük dolgozik, hiszen a kiszemelt Jonathan Mayors bántalmazási pere miatt majdnem mindent át kellett írni. 2025-re három projektet is beterveztek, az első az Amerika kapitány: Szép új világ meglehetősen közepes értékeléseket kapott, nekem sem jött be igazán, valahogy gyenge volt.

Folytatták cikkünk tárgyával, a Mennydörgők* -kel és minél közelebb kerültünk a premierhez, annál jobban vártam. Első előzetesek alapján egy szórakoztató szedett-vedett Bosszúállók hangulatot árasztott. Ha a DC világában lennénk, ez lehetett volna a James Gunn-féle Az öngyilkos osztag, ami nagy dicséret lenne... Majd a marketing gépezet felkapta a főszereplő Florence Pugh interjújában elhangzott félmondatocskát, miszerint a Mennydörgők* olyan lesz, mintha az A24 csinálna egy szuperhős filmet.

Erre nagyon ráfeküdtek a marketingesek és ez nagyon jól állt a projektnek. Amit kaptunk, az sok szempontból valóban hasonlít egy A24-filmhez, de sajnálatos módon nem tudták hozni az elvárt minőséget.

Akik nem ismernék az A24 stúdiót, ők főleg művész-/művészieskedő filmekkel támadják a mozinézőket, általában kiemelkedő minőség mellett visszafogott büdzsével. Nos, jelen helyzetben ebből szinte semmi sem igaz, a büdzsé részt hagyjuk, később lesz szó róla, a minőség pedig elég ingadozó lett.

De mi is a Mennydörgők*? Ha nagyon le akarom csupaszítani ez egy Marvel szuperhős-film a depresszióról. Semmi több. Négy, később öt főre duzzadt vesztesek csapata, akiknek nem csak szuperereje van, hanem szuper depressziója is. Mindenkinek megvan a maga szerepe a csapatban hozott traumáikkal a háttérben, amit a film folyamán próbálnak feldolgozni. Vegyük főszereplőnket, Yelenát (Florence Pugh), aki testvére elvesztése miatt került a padlóra, ám neki kell lennie a csapat szívének ez a kettő pedig erősen konfliktusban van egymással. Ott van Wyatt Russell Walker kapitánya, aki családi problémákkal küzd, miközben ő a csapat kinevezett pöcsfeje. Ava (Hannah John-Kamen) gyerekkori traumáit hozza a közösbe, ő a Szellem, aki a Hangya és Darázsban ugrált Paul Rudd idegein. Alexei (a mindig zseniális David Harbour) pedig igyekszik meglelni az igazi, régi önmagát, az ünnepelt szovjet szuperhőst.

Ez a kupac pszichiátriai eset kénytelen összeverődni egy küldetés erejéig, mert úgy tűnik valaki el akarja őket tenni láb alól.

Nem akarom lelőni a „poént”, mert így is alig van benne csavar. Felbukkan a felettébb gyanús Julia Louis-Dreyfus karakter, Valentina Allegra de Fontaine, akinek a neve elárulja, hogy ő bizony nem a jófiúk sorát erősíti. Amióta ez a szereplő bekerült az MCU-ba azóta tudjuk, hogy a szeme sem áll jól. Ez lehetett volna de Fontaine kiugró gonosz szerepe, ha értelmes forgatókönyv lett volna…

Ám sajnos semmi nem áll egybe. A film nem elég vicces ahhoz, hogy Az öngyilkos osztaghoz lehessen hasonlítani és nem elég komoly egy Tél katonájához. David Harbour láthatóan élvezte szerepét, teljesen túljátssza, és a hátán viszi a komikumot, ha valaki fogékony az ilyen humorra. Mellette ott van a véresen komolyan alakító Florence Pugh, aki élete legnehezebb időszakán megy keresztül, és ez a két hangnem valahogy nem találkozik.

Hiába a sok remek színész, akik jók együtt, ha nincs, ami egyben tartsa a csapatot. A forgatókönyv sem volt túl combos, de én egyértelműen a kormánykeréknél keresem a problémát.

Sokak felhúzták a szemöldöküket Jake Schreier rendező kinevezése láttán. A főleg TV-s és zenei klipes múlttal rendelkező szakember 2015 óta nem rendezett nagyjátékfilmet. Akkor is egy kis költségvetésű drámát Cara Delevigne-nyel. Nem az akciójeleneteiről és a sokszereplős szcénáiról híres rendező, az biztos. Most pedig kapott 150-200 millió dollárt, hogy 2 órában elmesélje mindenki személyes drámáját. Nincs igazán álleejtő akciójelenet, de még igazán maradandó kézitusa se. Van három kisebb „lövünk és megyünk” rész, egy értékelhető autós jelenet és egy fájdalmas CGI csata. Bevallom két órával a film után nem is nagyon emlékszem rájuk, pedig majdnem mindegyik benne volt az előzetesekben.

Akkor mi az értékelhető része? Nagyon jó a csapat közötti dinamika, még ha a hangnem nagyon is eltérő. A színészek ügyesen húzzák fel egymást, talán a kevesebb vászonidőt kapó Hannah John-Kamenen kívül szinte mindenki működik. Az üzenet is szép és világos: nem gondoltam volna, hogy 2025-ben a depresszió témájában fogok egy Marvel-filmet nézni. Ahol mindenkinek önmaga a legnagyobb ellensége. De végre az MCU körbeért és a főgonosz nem csak ugyanazzal a képességekkel rendelkezik, mint hőseink, hanem ténylegesen mindenki önmaga saját legfőbb ellensége. Igaz az üzenet bonyolultsága és összetettsége egy szerencsesüti jóslatával vetekszik, de legalább valami új!

Ám itt az a baki, amibe bele fog bukni sajnos a Mennydörgők*: ezt a történetet el lehetett volna mesélni egy könnyed kis 60 milliós kamaradrámaként is.

Így, ebben a formájában szinte lehetetlen, hogy a Mennydörgők* sikert arasson. Ha csak 150 millióba is került – ami valójában akár 200 millió plusz egy tetemes marketing költség – így minimum 600 millió dollárt kellene összeszednie a mozis karrierje alatt, hogy kihozza nullára a költségvetést. Én nagyon drukkolok nekik, de eléggé nehéz a helyzet a mozipénztáraknál. A negyedik Amerika kapitány is csak 400 millió környékén jár és nem is lesz az sokkal több. Pedig ott azért jóval nagyobb nevekkel operáltak, mint Schreier filmje.

Nagyon kár érte, ezt nem így kellett volna. Ha komolyabbra veszik, akkor azért lett volna jobb, ha viccesebbre, akkor pedig azért. Megvolt benne minden potenciál. Legalább a végére lazábbra veszik a hangnemet, szinte röhejes a lezárás, a stáblistás jelenetek pedig semmit nem adnak igazán hozzá a Marvel jövőjéhez, azon kívül, amit eddig is tudtunk.

Az igazság az, hogy akad rosszabb MCU mozi is, mégpedig nem is oly régről, de még így se tudom ajánlani jó szívvel a Mennydörgők*-et.

Egyszerűen nem tudok odaállni és azt mondani, hogy ez egy jó és szórakoztató film, nézd meg. Nincs igazán oka annak, hogy ezt nagyvásznon kelljen látni, elég megvárni a streaming premiert. Szenvedni a TV kisebb képernyőjén is lehet. Meglátjuk a Fantasztikus négyes milyen lesz, bár ezek után nem tudom miben reménykedhetek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Több mint kétmillióan voltak Lady Gaga ingyenes koncertjén a Copacabanán - videón a végeláthatatlan tömeg
Az amerikai popsztár már a főpróbán is színpadra lépett, és különleges pillanatokkal lepte meg rajongóit Rióban.


A CNN beszámolója szerint több mint kétmillióan vettek részt Lady Gaga szombat esti ingyenes koncertjén Rio de Janeiro híres Copacabana strandján.

A szervezők becslése alapján körülbelül 2,1 millióan lehettek kíváncsiak a világsztár fellépésére.

Az eseményt a helyi önkormányzat finanszírozta.

A koncert része volt Lady Gaga Mayhem című új albumát népszerűsítő világkörüli turnéjának. A 39 éves énekesnő a múlt héten Mexikóvárosban adott dupla koncertet.

A leglelkesebb rajongók már szombat reggel sorban álltak, hogy jó helyet találjanak a hatalmas tömegben. Sokan Lady Gaga stílusát idéző jelmezekben érkeztek a koncertre.

A helyszínen már péntek este is történt egy meglepetés:

Gaga váratlanul színpadra lépett a főpróbán, és egy rövid, emlékezetes előadással lepte meg a közönséget.

„Nagyon hiányoztatok” – mondta a tömegnek, majd hozzátette, hogy tudja, ez még csak a próba, de úgy érzi, mintha már el is kezdődött volna a koncert.

A CNN szerint a fellépéssel valószínűleg megdőlt a Copacabana korábbi látogatottsági rekordja, amit Madonna tartott.

(via Telex)

Videó a giga-koncertről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Újraindul a Született feleségek
Az Onyx Collective új szereplőkkel és friss történettel rebootolja a sorozatot. A Lila akác közben ezúttal is titkok és feszültségek bontakoznak ki.


Lila akác köz címmel újraindul a Született feleségek világa.

A 2000-es évek egyik legnépszerűbb sorozata rebootot kap, ezúttal új szereplőkkel és friss történettel, de a jól ismert környezetben.

A sorozatot az Onyx Collective fejleszti, az írója Natalie Chaidez, aki korábban A légikísérő című szérián is dolgozott. A készítők között szerepel Kerry Washington is.

A Deadline információi szerint

az új történet „vicces, szexi, fekete humorú, rejtélyes szappanopera lesz a Született feleségek szellemiségében”.

A középpontban öt nagyon különböző karakter áll, akik egy idilli zsákutcában, a Lila akác közben élnek. Bár kívülről minden tökéletesnek tűnik – gyönyörű házak, boldog családok, csillogó autók –, a felszín alatt titkok húzódnak meg. A szereplők időnként inkább egymás riválisai, mint barátai.

A sorozat teljesen új szereplőgárdával készül, és a lap információi szerint egyelőre nem tervezik a korábbi karakterek visszahozását. Pedig Eva Longoria (képünkön) korábban úgy nyilatkozott, ő lenne az első, aki csatlakozna egy Született feleségek-reboothoz.

Az eredeti szériát Marc Cherry készítette, és 2004 és 2012 között futott Teri Hatcher, Eva Longoria, Felicity Huffman, Marcia Cross, valamint később Nicollette Sheridan főszereplésével. A történet egy barátnő tragikus halálával indult, amely után sorra derültek ki a közösség sötét titkai. Cherry többször hangsúlyozta, hogy nem szeretné folytatni a sorozatot, és az új változat munkálataiban hivatalosan nem vesz részt. A lap azonban egy forrásra hivatkozva azt írta, hogy mégis elképzelhető, hogy valamilyen formában bevonják a projektbe.

(via 24)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Félve ajánljuk érzékenyebb nézőknek a borzalmakkal teli dokusorozatot – A Fordulópont: A vietnámi háború története
A Netflix most a vietnámi háború hosszú éveit vette elő, annak minden borzalmával és szörnyűségével, Kendőzetlenül és az archív felvételekkel sokkolva mutatja be a harcokat, persze azért netflixesen.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. május 03.



A Fordulópont a Netflix saját gyártású dokumentumsorozata. Szinte antológia-sorozatnak nevezhető, minden „évad” egy külön miniszéria, ami egy-egy témát boncolgat. Minőségben néha jobb, néha rosszabb. Eddig a 2024-es A bomba és a hidegháború volt az én „kedvencem”. Azért az idézőjel, mert egy nagyon megdöbbentő és sokkoló darabról beszélünk, így egyértelműen nem akarnám megnézni még egyszer. Ám ez az erősorrend megváltozott. A vietnámi háborúról szóló Fordulópont átvette a vezetést.

Én csak annyit tudtam a vietnámi háborúról, amit az iskolában oktattak – és ami valljuk be, nem volt túl részletes –, valamint amit az amerikai filmekből láthattam. Ezekből két dolog volt számomra világos:

Amerika úgy indult neki a háborúnak, hogy most aztán odacsapnak, és megnyerik pikkpakk a harcokat, a második pedig, hogy ez milyen pokol volt a katonáknak és a nemzetüknek.

Ezt olyan klasszikus művekből tudhattam meg, mint A szakasz, vagy az Apokalipszis most. Nos a Fordulópont: A vietnámi háború szépen kiegészíti a háborúellenes filmekből szerzett tudást, elsősorban alaposan elhelyezi a történelemben a konfliktust.

Én nem is tudtam, hogy már a 1955-től zajlottak harcok Vietnámban, és Amerika ténylegesen csak Franciaország oldalán lépett be a konfliktusba. Az első indokínai háború folytatása a Vietnámban zajló konfliktus.

A francia gyarmat fellázadt kolonizálója ellen, Ho Si Minh vezetésével.

Létrehozták a Viet Minh nevű függetlenségi mozgalmat, és fegyvert ragadtak elnyomóik ellen. Mivel a Viet Minh kommunista támogatást élvezett, ezért Franciaország mögé értelemszerűen beállt az USA. Amerika rettegett a dominóelmélettől, miszerint, ha Vietnám szovjet befolyás alá kerül, akkor az dominóként bedönti Laoszt és Kambodzsát. Ez a gondolat vezetett addig, hogy az Egyesült Államok folyamatosan növelni kezdte a haderejét az ázsiai országban.

A sorozat gyönyörűen körbejárja a történéseket. Öt hosszú részen keresztül tárgyalják ki a témát. Nagyon összetett és botrányos dolgokat feszegetnek. Teljes mértékben leköti a nézőt a miérteket és a hogyanokat taglalva. Archív hang- és videofelvételeket kapunk a Fehér házból. Ugyanis John F. Kennedy, azért, hogy mindenre emlékezzen, hangrögzítőket szereltetett az ovális irodába.

Gyanús, hogy sokan nem tudtak, vagy "megfeledkeztek" erről, mert Nixonig fennállt ez a rendszer.

Nem tudom pontosan mikor láttak napvilágot ezek a felvételek, de a történészeknek a kazetták elképesztően hasznos információmorzsák ahhoz, hogy megértsék az igazi okokat. A sorozat szépen végiviszi a nézőt a háború poklán. Első kézből tudjuk meg a részleteket a katonák szájából. Például azt, hogy hogyan gyújtották rá az ártatlan családokra házaikat, csak azért, mert azok nem voltak hajlandók elmenni otthonról.

Körbejárják az amerikai helyzetet, elsősorban a propagandát vizsgálva, ugyanis az amerikai kormány végig tagadott mindent. Az embereket azzal próbálták meg áltatni, hogy minden tökéletesen zajlik, és a genfi egyezményben kettéosztott országban zajló háború nemsokára befejeződik. Ezzel csak egy gond volt, hogy a vietnámi konfliktus volt a világ első szinte teljes egészben videóra vett háborúja. Újságírók és tudósítók lepték el az ostrom sújtotta országot, nemcsak délen, északon is voltak nyugati publicisták, akik bemutatták a szörnyűségeket, amiket a két fél egymással tett. Ez persze nem tetszett a kormányzatnak.

Ennek a korszaknak köszönhetjük az összeesküvés-elméletek elterjedését, és a „deep state” kifejezést, amit még a mai napig előszeretettel használnak a konteósok.

A legszörnyűbb az egészben, hogy itt valóban megtévesztették az embereket és manipulálták őket, ahogy azt a legjobb összeesküvés-elméletekben szokták. Majd jöttek sorra a borzalmak az USA-ban: a Kennedy elleni merénylet, LBJ és Robert McNamara-korszak, Martin Luther King Jr. meggyilkolása, a Nixon-éra fűszerezve egy kis Watergate-botránnyal. Akkora volt a feszültség az országon belül is, hogy Amerika polgárháború-közeli állapotba került. Egy chicagói egyetemen a Nemzeti Gárda a tüntetők közé lőtt, és többen meghaltak.

Elképesztő, hogy ezek megtörténhettek egy modern országban. De az amerikai helyzetet félretéve, rengeteg vietnámi szemtanút is meghallgathatunk, mind a kommunista északiak, mind a Nyugat által támogatott déliek közül. Érdekes, hogy mindkét terület szinte katonai diktatúra alatt ált, csak míg északon Ho Si Minh és a kommunista párt állandó volt, délen folyamatosan váltakoztak az autokrata vezetők, amíg puccs áldozatai nem lettek. Megszólal például a nemrégi nagyszabású HBO-s sorozat, A szimpatizáns írója is, Viet Thanh Nguyen is. Az ő híres könyve is Saigon bukásától kezdődik.

Az első részünk egy hátteret ad a konfliktushoz, és gyakorlatilag átfutja a vietnámi helyzetet, a buddhista-krízist, Kennedyt, a Johnson-korszakot és átfogóan bemutatja az amerikai oldalt a konfliktus első felében.

A második etap a vietnámi oldalt mutatja be részletesebben, Ho Si Mihn szerepét és a folyamatosan növekvő amerikai feszültséget. A harmadik és negyedik fejezet archív szörnyűségek felvételeivel támad a nézőre, nem ajánlom a sorozatot érzékenyebb nézőknek, néha engem is megütöttek a képek és történetek. Majd részletesen beszámolnak Saigon evakuálásáról, ami egy konkrét őrület volt. Érdekesség, hogy akadtak magyar résztvevői is az evakuációnak, erről a Partizán Youtube-csatorna készített egy nagyon érdekfeszítő egy órás riportot, Vietnámot megjárt magyarokkal a főszerepben.

Miután megnéztem a Fordulópont: A vietnámi háborút, azután néztem meg ezt a riportot, és elképesztő érzés a történtekről szovjet oldalról is hallani. Igazából Vietnám megszerzéséért küzdött mindkét oldal, nem volt itt jó vagy rossz. Ám a lakosoknak egy 20 évig tartó háborút kellett kiállnia különféle ideológiák miatt. Az elvesztegetett emberélet, a hiábavaló áldozatok, csak azért, hogy a felsőbb vezetők elismerően bólintsanak.

A legrosszabb az egészben, hogy a hosszú konfliktusból senki nem tanult.

Ugyanilyen felesleges háborúk zajlottak és zajlanak is folyamatosan a világban, amik súlyos emberéletekbe kerülnek. A Fordulópont: A vietnámi háború, szerintem a sorozat legjobbja, akinek van ideje, mindenképpen nézze meg, mert nagyon érdekes, megdöbbentő és felháborító, még ha néha szenved is kicsit a szokásos netflixes pátosztól.


Link másolása
KÖVESS MINKET: