KULT
A Rovatból

Megújul a Megasztár: új zsűri, új műsorvezető, új szabályok jönnek

A műsorban most először a zsűritagok saját feladatokat is adnak a versenyzőknek, és aktívan segítik őket a felkészülésben a középdöntőtől kezdve. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez.


A TV2 megerősítette, hogy folytatódik a Megasztár, amely idén több újdonságot is hoz a nézőknek. Az új évadban nemcsak a zsűritagok és a műsorvezetők személye változik, hanem a műsor felépítése is megújul.

A zsűri idén már nemcsak véleményezi a produkciókat, hanem aktív szerepet is vállal a versenyzők felkészítésében. A középdöntőben a mesterek saját feladatokat adnak a kiválasztott énekeseknek, akik ezek teljesítése után párbajon keresztül juthatnak közelebb az élő show-hoz.

Nem minden párbajgyőztes kerül azonban automatikusan a legjobb tizenkettő közé. Az élő adásokba bejutó tizenkét versenyző közül kerül majd ki az Év Hangja, aki a fődíjat is hazaviheti.

A zsűriben ezúttal Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti kap helyet.

Marsalkó Dávid és Molnár Ferenc Caramel nem vesznek részt az idei évadban.

Curtis, aki idén csatlakozott a műsorhoz, a következőket mondta: „Már az első találkozások alkalmával is nagyon jól működtünk együtt a mestertársaimmal, bár biztosan nem kíméljük egymást, ha a versenyzőkért kell majd harcba szállni, hiszen itt mindenki meglehetősen erős egyéniség.”

Hozzátette: „Izgatott vagyok, pedig ez nem jellemző rám. Kíváncsian várom a versenyzőket, és remélem, lesznek rapperek is, akikkel közösen is alkothatunk majd ebben a műfajban. Elsősorban olyan előadókat várok, akik valóban tehetségesek, a félamatőr produkciók nekem itt nem férnek bele.”

Tóth Gabi így nyilatkozott: „Nem is lehetne méltóbban megünnepelni, hogy éppen 20 éve indult el a zenei pályám a Megasztárral. Boldog vagyok, elképesztő most itt lenni és segíteni a versenyzőket. Szerintem nagyon izgalmas a mestercsapat, különböző karakterek vagyunk mindannyian, határozott elképzelésekkel. A válogatókon a tehetség mellett az egyediséget is keresni fogom a jelentkezőkben, azt a bizonyos szikrát, és ami még elengedhetetlen, hogy mentálisan is erős legyen, aki ezt tényleg komolyan gondolja.”

Herceg Erika szintén örömmel fogadta a felkérést: „Fantasztikus élmény volt már a casting is, és rettentően örültem, amikor megkaptam a felkérést is. Közel áll hozzám ez a feladat, és nagyon szeretek kezdő tehetségekkel foglalkozni. Én már 13 éve vagyok a szakmában, tehetségkutatót is nyertem, és zsűriként is szerepeltem korábban. Anno egy együttesből indultam, előadóként ott szereztem a kezdeti tapasztalataimat, egy nagyon neves producer mellett, azóta pedig szólóelőadóként építem magamat. A legfontosabb számomra, hogy egy jelentkező legyen alázatos és türelmes, és a legfontosabb: a szeretet önmaga, a kollégái és a zene iránt. A mestertársaimmal biztos, hogy nagy küzdelmeink lesznek, hogy a legjobb énekeseket szerezzük meg, pláne, hogy Gabival és velem együtt két drámakirálynő is helyet foglal a zsűriben.”

Marics Peti szerint az új szabályok izgalmasabbá teszik a műsort: „Nagyon örülök az új szabályoknak, annak, hogy mesterek leszünk, mert az előző szériában sokszor éreztem, hogy jó lett volna a produkciók előtt 1-2 bátorító szót vagy instrukciót adni az énekeseknek. Nagyon izgalmas együtt dolgozni valakivel. Viszont ez azért így nagyobb meló, de amellett jobban tudunk örülni majd a versenyzők sikereinek is. Nagyon várom a válogató adásokat és azokat a karaktereket, akik akkora bulit csinálnak, hogy az ember hirtelen Latin-Amerikában érzi magát. Amikor megtudtam az új mestercsapat felállását, ahol én vagyok egyedül a régiek közül, éreztem, más lesz a tematika, másfajta típusú beszélgetések mennek majd köztünk, de nekem ezzel sincs problémám. Itt jobban előjön majd a szabadszájú, bohémabb karakterem. Szerintem mindenki locsolni fogja az olajat a tűzre, és attól kell félni, hogy a végén felrobban a stúdió.”

A műsorvezetésben is történtek változások.

Till Attila helyett Szépréthy Roland mutatkozik be új műsorvezetőként.

Műsorvezetőtársa Ördög Nóra lesz, akit szintén újra láthatnak a nézők a képernyőn.

A Megasztár megújulásáról Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója így nyilatkozott: „Elengedhetetlen számunkra, hogy lépést tartsunk a változó televíziózási szokásokkal, és igazodjunk a mai nézői igényekhez, így a Megasztár nyolcadik évada is megújult formában kerül képernyőre. A vadonatúj zsűrin túl Ördög Nóra mellett is egy friss arcot, Szépréthy Rolandot láthatják majd a nézők műsorvezetőtársként, ráadásul a műsor struktúrája is tartogat meglepetéseket, amelynek egyik fő eleme, hogy idén a zsűritagok mesterként is egyengetik majd az énekesek útját. A véleménynyilvánítás és a tehetségek terén is ledőlnek a korlátok, valamint a szakmai szempontok mellett a szórakoztató faktorra is ráerősítünk a TV2 ikonikus tehetségkutatójában.”

A jelentkezések már elindultak, a válogató adások felvételét hamarosan megkezdik a Bálnában. H

Forrás: Blikk, Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Kiara Lord szerepeltetése szokatlan mélységet kölcsönöz A Nagy Ő-nek, amiben Stohl András valósággal lubickol
Közel sem a korábbi felnőttfilmes a legmegosztóbb szereplő A Nagy Ő új évadában, amelyben Stohl András keresi új párját. A színész-műsorvezető szemmel láthatóan nagyon élvezi, hogy ennyi csinos hölgy verseng érte, de felvetődik a kérdés: mennyire állhat készen egy új, komoly kapcsolatra valaki, aki most zárt le egy házasságot?


Stohl András a magyar showbusiness egyik legmegosztóbb figurája. Személyes megítélésének legalább három dimenziója van: a sikeres és tehetséges színész, a bármit bevállaló celeb és a botrányokba keveredő magánember. Azt, hogy korunk egyik legtehetségesebb színésze, majdnem mindenki elismeri, folyamatosan játszik színházban, és számos emlékezetes filmszerepe volt, van és gondolom, lesz is. Talán még a Pappa piát is megbocsátjuk neki.

Sokan bírálják, amiért rendszeresen szerepel a kereskedelmi tévékben akár műsorvezetőként, akár versenyzőként. Tévés karrierje az RTL-en (akkor még RTL klubon) indult, mint a Reggeli műsorvezetője, Alföldi Róbert oldalán, láthattuk a Való világban is, a TV2-n zsűrizett és versenyzett is a Sztárban sztárban. Kritikusai szerint aprópénzre váltotta a tehetségét. (Halkan megjegyzem, azért nem olyan apró az.)

Leginkább azonban a magánemberre neheztelnek részben viharos magánélete miatt, részben drogproblémái és a bűntetőügye kapcsán. Mondhatnánk erre, hogy csak rá tartozik, de hát Buci valahogy mindig tesz róla, hogy a magánügye bekússzon a médiába.

Nem volt ez másként most sem. Alig száradt meg a tinta a válási papírjain, amikor kiderült, hogy ő lesz a legújabb Nagy Ő – aminek egyébként egy ízben szintén volt műsorvezetője. Az időzítés felveti a kérdést:

mennyire állhat készen egy új, komoly kapcsolatra valaki, aki most zárt le egy házasságot?

A kérdésre saját bevallása szerint maga Buci sem tudja a választ. Igaz, ugyanígy felvetődhet a kérdés: mennyire komoly szándéka a műsornak, hogy a végén valódi kapcsolat jöjjön létre?

A Nagy Ő ugyancsak eléggé megosztó, nagyjából a szépségversenyekkel helyezik egy bugyorba az ellenzői. Micsoda szexista dolog, amikor egy műsor arra épül, hogy dekoratív hölgyek egy férfi kegyeiért versenyeznek? Szerencsére a mostani Nagy Ő-ben látott hölgyek egyike sem tűnik elveszett virágszálnak, szerintem ismeretlenül is tisztelhetjük őket annyira, hogy feltételezzük, tudják mit csinálnak.

Ami engem jobban zavar, hogy a Nagy Ő főszereplője mindig valami jólszituált playboy, aki kellően macsó de nem kőbunkó, és szemre is elfogadható. Noszály Sándor, Árpa Attila vagy Stohl András mind hasonló férfiideált testesít meg, talán Jákob Zoli aki kicsit "puhább" volt a sorban, de ő meg annyira gazdag, hogy az sok mindenért kárpótol. Mindenesetre én szívesen megnéznék egy olyan évadot, ahol a Nagy Ő egy Woody Allen típusú szorongásos, szemüveges balfék, aki lehet, hogy híres, lehet, hogy gazdag, de egy szép nő társaságában elbotlik a saját lábában.

Magyarországon egyetlen egyszer hölgy is volt Nagy Ő, Molnár Anikó. Ez vélhetően nagyon nem jött be, mert azóta sem próbálkoztak ilyesmivel.

A Nagy Ő műsorvezetője Lékai-Kiss Ramóna. Ez a harmadik évad, amit ő tart kézben. Az idei annyiban más, hogy Stohl Andrással kollégák és barátok, és ez meg is látszik a dinamikájukon. Sokszor leírtam, és még le is fogom, bármennyire is szeretik ekézni Ramónát, amiért kvázi a semmiből, civilként került be anno a Barátok köztbe és így a médiába, mára az egyik legfelkészültebb műsorvezető lett.

Fesztelenül mozog a kamera előtt, nem vét bakikat, és még szórakoztató is.

Stohl Andrással pedig tényleg úgy bánik, mint egy szerető testvér. Természetesen nem tudom, ez mennyire a valós dinamikájukat tükrözi, hiszen nem szoktunk együtt libát őrizni, mindenesetre hitelesnek tűnik.

Az első adás fő mutatványa a hölgyek érkezése. Idén 19–en érkeztek a Nagy Ő villájába, hogy meghódítsák Stohl András szívét. Újdonság a korábbiakhoz képest, hogy a hölgyek ezúttal álarcban érkeztek, ami mindig kétélű fegyver. Pozitív és negatív csalódásokat is okozhat, bár ezzel kapcsolatban Buci nem nyilatkozott később.

Az érdekesebb személyiségek közé tartozik a brazil Miriam. Sajnos sosem jártam Dél- és Közép-Amerikában, de kezdem azt gondolni, hogy egész más hőfokon élnek ott az emberek. Andrásnak saját készítésű répatortát is hozott. Ráadásul humora is van.

Amikor kettesben maradhatott Andrással, és bevallotta, hogy négy gyereke van, nevetve megjegyezte: „Nem volt tévé."”

Antal Ginára azonnal felfigyelt Stohl. A sajátos humorú hölgy közölte, unja már, hogy egyedül van, jó lenne valaki, aki vasárnap kihúzza helyette a kukát. Legalább őszinte.

A versenyzők közül kiemelkedik a felnőttfilmes Kiara Lord, akinek szerepeltetése műsorkészítői szempontból igazi főnyeremény. Önmagában garancia arra, hogy izzani fog a chat szekció. Különösen, hogy Stohl András nem hogy nem botránkozott meg Kiara szerepltetésén, kimondottan izgalmasnak tartja a helyzetet, főleg, miután a hölgy közölte vele, András szerepel a bakancslistáján.

Kiara jelenléte ad egy olyan moralizáló réteget is a műsornak, amitől kicsit mélyebbé válik a szokásostól, hiszen mindenkinek fel kell tennie magának a kérdést, hogy mit gondol erről az egészről.

Jó, ettől sem lesz magaskultúra, de mégiscsak valami.

Ami talán kicsit meglepő, bár pozitívum, hogy a konkurens hölgyek többsége abszolút elfogadóan állt Kiara személyéhez. Egyedül Melinda fogalmazta meg, hogy bár nem ítéli el, de azért nem ide való.

Mégsem Kiara a legmegosztóbb szereplő, hanem Princess Szabina,

aki úgy néz ki, mint Lendvai Ildikó 25 évesen, úgy vinnyog, mint Tereskova, és úgy öltözik, mint Barbie. Mesterkélt, de legalább idegesítő.

Szabina amúgy influenszer, de bevallom, nem merek rákeresni. Ötvenhez közeledve kímélni kell a szervezetemet minden fölösleges stresszhatástól.

Valójában a leginkább azon csodálkozom, mivel tudták elérni a műsorkészítők, hogy néha csöndben maradjon.

A hölgyek közül emlékezetes még a nagyon fiatal Réka. Amikor megérkezett, és közölte Stohllal, hogy 21 éves, a színész nem bírta uralkodni magát, és hangos nevetésben tört ki. Később neki is szegezte Rékának a kérdést: „el tudnád képzelni magadat egy 37 évvel idősebb férfival? Nem zavar, hogy van egy 32 és egy 29 éves lányom? Akkor te a mostohaanyukájuk lennél?” De a végső érvét már Réka sem tudta hárítani:

„Nyilván szeretnél majd valamikor anyuka lenni. Ez velem gyakorlatilag lehetetlenség.”

Végül Stohl korrekten megkérte a lányt, hogy menjen haza, és keressen egy korban hozzá illő fiút.

A Nagy Ő első adása körülbelül ennyit tudott. Még egyetlen érdekes mozzanatot emelnék ki, amikor András énekelt a hölgyeknek. Az Őrült nők ketrecéből énekelte az Ez vagyok én című dalt. A sláger világszerte népszerű, hiszen az önelfogadásról szól, ugyanakkor nehéz nem felidézni, hogy a musicalben Stohl lényegében egy transzvesztita előadót alakít. Éppen ezért ez a dal a NER-hez megannyi szállal kötődő TV2-n legalábbis pikáns választás. Lehet, ez is a repedezés jele?

Stohl egyelőre lubickol a szerepében, szemmel láthatóan nagyon élvezi, hogy ennyi csinos hölgy verseng érte. Próbál korrekt és visszafogott lenni, kérdés, ez meddig sikerül neki. Mindenesetre ha valamiért, miatt érdemes követni a show-t, mert érdekes, sokrétű személyiség – na és persze nagyszerű színész.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Meghalt Voith Ági
A Jászai Mari-díjas színésznő, a József Attila Színház örökös tagja márciusban töltötte volna be 82. életévét. Halálát megelőzően decemberben tüdőgyulladással kezelték kórházban.


Nyolcvanegy éves korában elhunyt Voith Ági, a József Attila Színház örökös tagja, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, közölte Bóta Gábor színházkritikus a Facebookon.

A színésznő, aki rendezőként is dolgozott, márciusban töltötte volna be 82. életévét.

Decemberben súlyos tüdőgyulladással került kórházba. Bár nem sokkal később hazaengedték, és a karácsonyt már otthon tölthette.

A Blikknek akkor még bizakodóan nyilatkozott a jövőről.

„Ádám fiamnál lesz a karácsonyi összejövetel, addigra én is kimászom a kórházból, mert most sajnos itt vagyok, elért egy tüdőgyulladás. Szerencsére már kifelé megyek belőle, nemsokára haza is engednek”

– mondta akkor a színésznő.

Voith Ági 1944. március 17-én született Budapesten, művészcsaládba: édesanyja a kétszeres Kossuth-díjas színésznő, Mészáros Ági volt.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése utáni pályáját számos díjjal ismerték el: 1976-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2013-ban Érdemes Művész lett, 2024-ben pedig Kiváló Művész díjjal tüntették ki. A József Attila Színház örökös tagja az utóbbi években visszavonultan élt egy Budapest melletti kisvárosban, Nagykovácsiban.

„Egy ideje kint lakunk a párommal Nagykovácsiban, van egy kutyánk, és egyszerűen élvezzük az életet. Nem játszom, mert én már nagyon sokat dolgoztam az életemben. Az, hogy nagyon ritkán egy-egy fellépést elvállalok, már bőven elég nekem” – nyilatkozta korábban.

Házastársa Bodrogi Gyula volt, akitől ugyan évtizedek óta külön élt, de a házasságukat sosem bontották fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tom Selleck 81 éves: Spielberg neki szánta Indiana Jones szerepét, de egyetlen szerződés mindent tönkretett
Ma, január 29-én Tom Selleck 81 éves lett – a férfi, aki egyszerre testesítette meg a nyolcvanas évek laza hawaii magánnyomozóját és a 2010-es évek megkérdőjelezhetetlen New York-i rendőrfőnökét.


Van az a bajusz, amit nem lehet levetkőzni. Tom Sellecké pontosan ilyen. A hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján egyszer csak ott termett a tévéképernyőkön, hawaii ingben, Ferrari volánja mögött, Magnumként, és onnantól kezdve nem volt megállás. Amikor 1980-ban berobbant a Magnum, P.I. című sorozattal, az amerikai álom egy új, laza verzióját testesítette meg:

vietnámi veterán, aki virágmintás ingben nyomoz Hawaii-on, vörös Ferrarival száguldozik, és olyan morális iránytűje van, amit az amerikai külpolitika már akkor is csak messziről csodált.

A Magnum nemcsak sorozat volt, hanem korjelenség. Egy poszt-Vietnám Amerikában, ahol mindenki kereste a hőseit, Thomas Magnum a macsó és az érzékeny határmezsgyéjén mozgott. Egyedülálló férfi, aki nem fél sírni, de simán berúgja az ajtót, ha kell.

Selleck figurája újradefiniálta a férfiasságot – legalábbis egy időre.

Nemcsak egy karakter lett, hanem egy férfitípus: magas, széles vállú, lassú beszédű, ironikus mosolyú, aki sosem kapkod, mert tudja, hogy ráér megérkezni.

Pedig a színész karrierje sokkal inkább a „majdnemek” története, mint a sima sikersztori. A Magnum előtt sorozatos castingkudarcok, reklámfilmek, kisebb tévészerepek jöttek.

A nyolcvanas évek elején

Steven Spielberg és George Lucas őt szemelte ki Indiana Jones szerepére. „Steven azt mondta: ‘Itt a forgatókönyv… mert téged akarunk Indiana Jonesnak’”

– idézte fel a színész egy CBS-interjúban. Bár a szerepet felajánlották neki és el is akarta vállalni, a CBS csatorna a frissen leforgatott Magnum pilot epizódjára kötött szerződés miatt nem engedte el a forgatásra. A szerepet végül Harrison Ford kapta, a többi pedig már filmtörténelem.

Selleck pedig később csak annyit mondott: az ember nem bánhatja azt, amit sosem csinált meg. Ez a mondat nagyjából mindent elmond róla.

A Magnum (1980–1988) azonban önmagában is kulturális jelenséggé vált. Tom Selleck a szerepért 1984-ben Emmy-, 1985-ben Golden Globe-díjat kapott,

a piros Ferrari, a hawaii ing és a jellegzetes bajusz pedig a korszak szimbólumává tette.

A tévés siker után a mozivásznon is bizonyított: az 1987-es Három férfi és egy bébi az év legnagyobb amerikai kasszasikere lett, 167,8 millió dolláros (mai árfolyamon körülbelül 54,5 milliárd forintos) észak-amerikai és 240 millió dolláros (körülbelül 78 milliárd forintos) globális bevételével.

A Magnum-sorozat nyolc évig futott, és közben Tom Selleckből világsztár lett, de soha nem vált klasszikus hollywoodi celebfigurává.

Nem volt botrányhős, nem volt állandó címlapsztori, nem épített magáról legendát.

Ehelyett farmot vett Kaliforniában, fákat ültetett, lovakat tartott, és amikor a kilencvenes években Hollywood épp a fiatalabb arcokat kezdte hajszolni, ő egyszerűen hátrébb lépett egyet.

Karrierje során egy fiatalabb generáció számára is emlékezetessé vált a Jóbarátok című sorozat visszatérő vendégszereplőjeként. Dr. Richard Burke, Monica Geller jóval idősebb szerelmének megformálása közben eleinte megilletődötten mozgott az összeszokott csapat mellett.

„Halálra voltam rémülve” – vallotta be később, de a stáb segítőkészsége átlendítette a kezdeti nehézségeken.

Különösen kedves emléket őriz a néhai Matthew Perryről, akinek jellegzetes, ironikus hangsúlyozása annyira megragadta, hogy egyszer megkérte, ismételjen meg neki egy sort. „Matthew-nak volt egy beszédmintázata… odamentem hozzá: ‘Meg tudnád ismételni azt a sort?’ mire ő elmondta.”

Aztán a 2010-es években jött a Zsaruvér, ahol New York rendőrkapitányaként már egyfajta intézmény lett. A sorozat több mint egy évtizeden át futott, Selleck pedig közben észrevétlenül átcsúszott a „karizmatikus főszereplőből” a „tekintélyes apafigurába”. Nem fiatalodni próbált, hanem öregedni hagyta magát. A bajusz maradt, a hang mélyült, a mozgás lassult – és ettől az egész hitelesebb lett.

Érdekesség, hogy Selleck mindig nyíltan beszélt arról: számára a munka sosem lehetett fontosabb a magánéletnél. Tudatosan mondott nemet szerepekre, hogy jelen lehessen a családjában, és sosem akart mindenáron releváns maradni. Ez Hollywoodban majdnem forradalmi hozzáállás.

81 évesen Tom Selleck nem nosztalgiafigura. Inkább emlékeztető arra, hogy létezett – és talán még létezik – egy férfikép, amely nem harsány, nem önmarketingre épül, nem a folyamatos láthatóságon alapul.

Egy olyan sztár, aki nem akart ikon lenni, mégis az lett. Bajusszal, Ferrari nélkül is.

Fun factek:

- Tom Selleck 193 cm, de sosem kérkedett vele. Állítólag direkt lapos talpú cipőben járt a kolléganők miatt.

- A Három férfi és egy bébi című vígjátékban (1987) mutatta meg, hogy komikus vénája is van – a film évekig tartotta a legsikeresebb amerikai mozi rekordját.

- A Harvardra is felvették volna kosárlabda-ösztöndíjjal, de végül a Dél-Kaliforniai Egyetemen végzett üzleti szakon.

- Állandó vendégszereplő volt a Jóbarátokban, ahol Monica idősebb szerelmét, Richardot alakította – a közönség imádta, még akkor is, ha a szerelemnek nem lett happy end a sorozatban.

- Ő volt Ronald Reagan „kedvenc színésze” — a volt elnök állítólag kifejezetten kedvelte Selleck karakterét a Magnum sorozatban.

- Egy reklámmal futott be. 1970-es Right Guard dezodorreklám annyiszor ment le, hogy később már viccelődtek vele a talk show-kban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Árat emel a SkyShowtime: ennyivel kell többet fizetni februártól
A SkyShowtime streamingplatform Magyarországon emeli előfizetési díjait. A Standard csomag 3190, a Prémium pedig 4390 forintba fog kerülni.


Február 24-től emel árat a SkyShowtime, a változás a streamingszolgáltató összes hazai csomagját érinti – írta a 24.hu. A cég közleménye szerint az emelésre azért van szükség, hogy „továbbra is a legjobb megtekintési és vásárlói élményt nyújthassák”.

A drágulás értelmében a Standard csomag havi díja 2799 forintról 3190 forintra, a reklámos változaté pedig 1999 forintról 2590 forintra módosul. A Prémium csomagért a mostani 3999 forint helyett már 4390 forintot kell kicsengetni.

A változás az „örökké féláras” promócióval rendelkezőket is érinti: a Standard csomag esetében az eddigi 1399 forint helyett 1595 forintot, míg a Prémium csomagnál 1999 forint helyett 2194 forintot fognak fizetni havonta.

Akinek már van aktív előfizetése, és megtartaná, annak nincs teendője, az emelt összeget a következő számlázásnál automatikusan levonják. A szolgáltató oldalán ugyanakkor lehetőség van az előfizetői csomag módosítására és a lemondásra is.

A SkyShowtime 2023 februárjában indult el Magyarországon. Alig egy évvel később, 2024 áprilisában kettébontották a standard előfizetést, és elérhetővé tették a reklámokat tartalmazó csomagot. Azon év októberében pedig bevezettek egy harmadik, Prémium nevű előfizetést is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk