KULT
A Rovatból

„Egy nyomorult hangbeállásért odaadnám a fél karom” – egy éve tiltották be a koncertezést

Zenekarokat kérdeztünk a Bohemian Betyarstól a Tankcsapdáig, hogyan élik meg lelkileg a színpad hiányát, mi a B tervük a kiesett bevételeik pótlására és mennyire bizakodóak az idei fesztiválszezonnal kapcsolatban.

Link másolása

Napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2020. március 11-én hirdette ki a kormány a koronavírus miatti veszélyhelyzetet. Azóta még a nyári enyhítések idején is csak maximum 500 fős koncerteket és bulikat lehetett tartani, immár négy hónapja pedig újra semmilyet.

Cikksorozatunk első részében klubok, második részében zeneipari háttérdolgozók helyzetét mutattuk be, utolsóként pedig nyolc országosan ismert, szinte folyamatosan turnézó zenekar tagjainak tettük fel ugyanazokat a kérdéseket.

Bohemian Betyars (Szűcs Levente)

– Nagyjából hány koncertetek maradt el az első korlátozások bevezetése óta?

Körülbelül hatvan koncert maradt el. Ami legjobban fáj, hogy 2020 januárjában még New Yorkban játszottunk és ennek révén lehetőséget kaptunk, hogy nyáron Kanadában és Kaliforniában is koncertezzünk, de erre a történtek fényében még várni kell.

– Megélhetés szempontjából mekkora érvágás volt ez, kellett más munkát vállalnotok, vagy korábban is több lábon álltatok?

Szinte teljes egészében a zenekarra támaszkodtunk már az utolsó években, ez volt a főállásunk, sokat is dolgoztunk érte, hogy így legyen.

Most mindenki rákényszerült más munkákra, de ez egyáltalán nem haszontalan lecke az élettől. Én például biciklis futár vagyok és a pénzhez való viszonyom, megbecsülésem egész sokat fejlődött, amióta órákat kell tekernem minden egyes forintért, hogy megéljek valahogy.

– Mennyire viselt meg benneteket a bezártság, a színpad hiánya az anyagi veszteségeken túl?

Mivel tizennyolc éves korunk óta úton vagyunk, az elején nagyon furcsa volt ez a mozdulatlanság. De ennek is lett pozitív hozadéka, ugyanis életünkben először normális bioritmusunk alakult ki, egész kiegyensúlyozott most mindenki. Ettől függetlenül persze nagyon várjuk már, hogy újra felboruljon és utazzunk, koncertezzünk, afterezzünk.

– Dalszerzés terén volt pozitív hatása a karanténnak, termékenyebbek lettetek az otthon töltött időszakban?

Abszolút. Ez az egyetlen dolog, amit tudunk most csinálni, így hát minden héten próbálunk és elég sokszor megyünk le több napos-hetes zenélgetésre egy kis zalai faluba, ahol tavaly éltem. Ez egyben pihenés, kirándulás és csapatösszetartó tréning is. Nagy szerencse, hogy van rá lehetőségünk, meg is becsüljük és szépen alakulnak az új dalok. Idén ősszel szeretnénk megjelentetni őket.

– Mennyire vagytok bizakodóak az idei évvel kapcsolatban (különös tekintettel a fesztiválszezonra)?

A minimum, ami várható, szerintem egy olyan nyár, mint a múlt évi volt, de átgondoltabban és okosabban is lehetne csinálni. Persze ez a kormány rendelkezésein múlik.

Remélem, átgondolják az aránytalanságát például annak, hogy ugyanúgy 500 ember lehet egy 500 négyzetméteres színpad előtt, mint egy 2000 négyzetméteresnél.

Biztos vannak még ötletek és tervek a fesztiválszervezők részéről, csak legyen nyitott a kormány a párbeszédre és egy fontos gazdasági szektor életben tartására. Aztán, ha minden jól megy, ősszel már klubokban is játszhatjuk az új dalokat.

Children of Distance (Somogyi Péter, Ács Róbert, Nyári Roland)

– Nagyjából hány koncertetek maradt el az első korlátozások bevezetése óta?

A 2020-as évünk indult talán az eddigi legjobban a beírt koncertek szempontjából. Már az elején eddig soha nem látott mennyiség volt lekötve, a zenekarral tűkön ülve vártuk a szezont. Ha csak az előző évek év eleji lekötésekből indulunk ki, legalább 30-40 másfél órás nagykoncertnek lőttek tavaly.

– Megélhetés szempontjából mekkora érvágás volt ez, kellett más munkát vállalnotok, vagy korábban is több lábon álltatok?

Peti: Engem abszolút a padlóra küldött, épp ebben az időszakban vágtam bele egy családi vállalkozásba és egy költözésbe, ami a tartalékok nagy részét elvitte. Mivel évek óta nem vállalunk félplayback fellépéseket, nekem a legfőbb bevételi forrás a fesztiválszezon. Borzasztóan szerencsétlenül jött ez ki. Jelenleg webshopot üzemeltetek, ahol emblémázással és saját pólók nyomásával foglalkozom, emellett más előadóknak készítünk videóklipeket Rolival, de ez elenyésző bevételt generál a kiadásokhoz képest, amik sajnos a vírushelyzet ideje alatt is ugyanúgy megmaradtak. A jogdíj most az egyedüli stabil bevételi forrásom.

Robi: Én másképp éltem ezt meg, mint a srácok, mert amióta családom van és született két gyerekem, eleve úgy álltam hozzá, hogy nem lehet egy lábon állni, mert sosem tudja az ember, mit hoz az élet. Van több családi vállalkozásunk is, amik főleg mezőgazdasággal kapcsolatosak, azt igazából nem érintette ez a válság, annyi változott, hogy többet vagyok itthon a családdal, és a vállalkozásokból is talán kicsit többet tudtam vállalni. Nem mondom, hogy nem hiányzott, minden szempontból, de kevésbé érintett mélyen.

Roli: Mindenképpen nagy kiesés, hisz a bevételek fő forrása a koncertezés volt. Ami külön nehézzé teszi az egészet, hogy bár bevétel alig van, ugyanakkor az új dalokat, klipeket csinálni kell, különben eltűnik egy előadó.

Ez a "csinálni kell" annyiból kicsit erős, hogy azért mi ezt szerelemből csináljuk, de nyilván van egy gazdasági oldala is, és amikor azt látjuk, hogy több megy ki, mint ami bejön, akkor az nem feltétlenül egy jövedelmező üzlet. Ezért ahhoz, hogy új dalok szülessenek, valamiből bevételt is kell generálni.

Nekem fotográfus az egyik szakmám, ezzel próbálom keresni a kenyerem, de a jelenlegi helyzetben ez sem az a szakma, amiben olyan sok pénz van.

Fotó: Miklai Pepe

– Mennyire viselt meg benneteket a bezártság, a színpad hiánya az anyagi veszteségeken túl?

Peti: Eleinte azt gondoltam, elmegy ez az egész gyorsan, addig is több időt tudok tölteni a családdal, emellett pedig lesz idő az alkotásra. Azzal nem számoltam, hogy a négy fal és ez az ingerszegény életmód egy idő után teljesen megöli az alkotási kedvet. Szerencsére be vagyunk tárazva dalokkal, így ebből szerencsésen jövünk ki a srácokkal.

A színpad hiánya viszont borzalmas ürességet hozott, néha csak előkapok egy koncertfelvételt, de ennyi idő távlatából annyira távolinak tűnik, hogy el sem hiszem, hogy azok mi vagyunk ott.

Robi: A bezártságot nehezebben viseltem, pont a lezárások előtt született meg a kisfiam és az első 2-3 hónap nehezen telt, mire hozzászokott mindenki ehhez az új helyzethez. De mára már ez lett a normál életünk, nem megyünk sehova, a kisfiam 1 éves lassan, már eljátszanak a kicsik egymással. Inkább arra leszek kíváncsi, a gyerekekben hogyan fog ez lecsapódni: a kislányom ovis, egyik hónapban van ovi, aztán nincs, mert vírus van. Ki tudja, nekik mi marad meg ebből.

– Dalszerzés terén volt pozitív hatása a karanténnak, termékenyebbek lettetek az otthon töltött időszakban?

Peti: Mondjuk úgy, hogy írogatok. Vannak napok, amikor megírok két dalt, vannak hetek, mikor egy szót se tudok leírni. Őszinte leszek, imádom. Ez az életem, de a megélhetésem is. Muszáj erről az oldalról is megvizsgálni.

Ha nincs ihlet, nincs dal, ha nincs dal, nincs jogdíj, ha nincs jogdíj, nincs pénz. Az előadók kiadásai ugyanúgy megmaradtak, pedig nincs bevétel. Pénzbe kerül az alapzene, a keverési munkálatok, a szereplő a klipbe, a fotóstúdió bérlése, az utazás a helyszínekre, a havi járulékok. Ezeket hajlamosak az emberek elbagatellizálni és ingyen elvárni a zenét.

Robi: Nekem jót tett ez a leállás, felszabadult sok időm-energiám, így írni is tudtam, meg kedvem is volt, engem ez kapcsolt ki a mindennapi rutinból. Azt csináljuk, amit szeretünk, úgy ahogy szeretjük, kicsit úgy tekintek erre a lezárásra, mint lehetőségre, hogy az ember alkosson és építse magát közben. Persze nagyon nehéz, ha pénzügyi szempontból nézzük, hiszen most befektetni, amikor nem tudja az ember, hogy visszajön-e, és ha igen, akkor mennyi… De bízzunk benne, hogy ez a helyzet sem tart örökké.

– Mennyire vagytok bizakodóak az idei évvel kapcsolatban (különös tekintettel a fesztiválszezonra)?

Peti: A srácokkal napi témánk ez a helyzet, bizakodunk. Azt várjuk, hogy talán augusztus-szeptember-októberben lesz egy kis szezon. Nagyon hiányzik már a közönségünk, a koncertek, a stáb. Egy nyomorult hangbeállásért odaadnám a fél karom.

Robi: Ha reálisan akarom látni, akkor talán nyár vége, ősz eleje lehet az az időszak, amikor már szabadabbak leszünk és lesznek koncertek. Fesztiválokra nem látok esélyt, ennyi idő alatt megszervezni, még ha közben a háttérben dolgoznak is rajtuk, és jegyeket eladni úgy, hogy az rentábilis legyen – lehetetlen.

Roli: Alig várom, hogy megkapjam az oltást, aztán haladjunk előre! Kedvenc költőm egyik kedvenc versével válaszolnék, hogy mikor lesz szerintem koncert? Szeptember végén.

Esti Kornél (Lázár Domokos)

– Nagyjából hány koncertetek maradt el az első korlátozások bevezetése óta?

Nehéz teljesen pontos számot mondani, de kb. 30-40 koncertről lehet szó. Kimaradt gyakorlatilag két és fél klubszezon, szinte egy teljes nyár, amikor lényegében minden fesztiválon játszani szokott a zenekar.

– Megélhetés szempontjából mekkora érvágás volt ez, kellett más munkát vállalnotok, vagy korábban is több lábon álltatok?

Az Esti Kornél összes tagjának van civil foglalkozása, mindig is több lábon álltunk. Ettől függetlenül a helyzet nagy érvágás mindannyiunknak anyagilag és mentálisan is, a stábunk pedig főként megszenvedi ezt az egészet, hiszen ők eddig szinte kizárólag a zeneiparból éltek.

– Mennyire viselt meg benneteket a bezártság, a színpad hiánya az anyagi veszteségeken túl?

Nagyon megviselt. Amikor az emberek azt mondják, hogy "a zenész miért nem megy el végre rendes munkát csinálni", elfelejtik, hogy ez legkevésbé a pénzről szól.

Arra rendezed be az egész életed, hogy amikor a közönség elé kiállsz, a lehető legjobb formában legyél, ami mentális felkészülést is jelent a próbák mellett. Most persze visszahúzódtunk a kreatív folyamatokhoz, alkotunk, de ez nem pótolja a közönség és a koncertek hiányát.

– Dalszerzés terén volt pozitív hatása a karanténnak, termékenyebbek lettetek az otthon töltött időszakban?

Ez majd most fog pontosabban kiderülni, mert tavasszal és nyáron rakjuk össze az új lemezt. Annak, amiben most vagyunk, egész biztosan lesz valami hatása az alkotói folyamatokra.

– Mennyire vagytok bizakodóak az idei évvel kapcsolatban (különös tekintettel a fesztiválszezonra)?

Nyár végén talán már lehet némi élet, a kisebb fesztiválokban bízunk. Talán a vakcina hoz valami számottevő változást, ugyanakkor azt is látjuk, hogy a könnyűzene és az abból élők sorsa eddig sem igazán izgatta a döntéshozókat.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk