KULT
A Rovatból

Kölcsönlakás: Dobó Kata első filmjéből épp Dobó Kata hiányzik - mint rendező

Az év legszexibb vígjátékának hirdették. Ebből csak a “legsz...” és a “...bb” az igaz. Kritika.

Link másolása

Dobó Kata első rendezéséről nem akartam rosszat írni. Épp azért, mert annyi előítélet lengte körül az egészet. Annyit bántották azért, hogy egy sokak szerint színésznőként is erősen véleményes tehetségű sztárnak a Magyar Nemzeti Filmalap csak úgy odatolt 350 milliót egy egész estés vígjátékra, míg más, jóval komolyabb rezümével, sikeres kis- és nagyjátékfilmekkel bizonyított rendezők nem kaptak semmit. Egy korábbi kritikámban már említettem: “élménynéző” vagyok, csak az érdekel, hogy a vászonról átjön-e a varázslat, és a popcorn-csámcsogós sötétségben kézen fog-e a történet, ami aztán a vége feliratig nem is enged el. Ha ez megvan, nekem az a film jó, bárki rendezte is.

A Kölcsönlakásra is úgy ültem be, hogy ha kapok egy rekeszizom-rezegtető, valóságból kiragadó, kellemesen könnyesre nevetgélős másfél órát, akkor én bizony ünnepelni fogom a magyar filmgyártás újabb gyöngyszemecskéjét, akkor is, ha nyilvánvalóan nem fog bekerülni se Cannes, se az Oscar shortlistjére. Csak hogy nem ezt kaptam, nagyon nem.

A várakozó mosoly a tizedik perc körül az arcomra fagyott, a huszadik percnél meg kellett böknöm a mellettem ülő újságíró kollégát, aki szó szerint elaludt, majd a film kétharmadánál ki is slisszant, hogy ő eddig bírta, és kész. Bevallom, kedvem lett volna követni.

Pedig annyira adott volt minden. Egy magyar viszonylatban kifejezetten méltányos költségvetés (ezt fentebb már említettem), egy javarészt kiváló színészgárda, egy fél évszázada a világ számos színpadán óriási sikerrel játszott színdarabból kiinduló alapsztori (amelynek egyik szerzője A miniszter félrelép-et is jegyző Ray Cooney), és Búss Gábor Olivér személyében egy ügyes forgatókönyvíró, aki a kicsit poros alaptörténetet dicséretesen felturbózta, a mai viszonyokra adaptálta.

Igazi “tévedések vígjátéka” ez, ahol két házaspár, egy lakberendező, egy vérmes jógaoktató, egy luxusprosti meg egy vaskalapos mesekönyv-írónő kavarják a kavarni valót, mindezt egy félig felújított lakásban. Mindenki mást hisz, mint ami, mással lép félre, mint aki, másnak hiszi a másikat, mint aki. Jó szövegek, térdcsapkodósan vicces félreértések, sírvaröhögős helyzetkomikum. Tökéletes sikerrecept.

Csak épp egyvalami hiányzott. Egy jó rendező. Vagyis maga Dobó Kata.

Szabó Simon

Ha konyhai hasonlattal szeretnék élni, a Kölcsönlakás kiváló példa arra, hogy a legfinomabb alapanyagokból, húsokból, zöldségekből, fűszerekből is egy rossz szakács csak egy közepesen felejthető kaját képes összehozni, míg egy zseniális séf mindebből egy olyan szupercsodát kreál, hogy az összes ízlelőbimbónk égnek áll. Nos, a Kölcsönlakás az előbbi.

Lehet, hogy sok nézőnek a tényleg humoros helyzetek és a jó párbeszédek elviszik a hátukon a filmet, besorolják az “egyszer nézhető” kategóriába, ám a modern magyar vígjáték dicsőségfalára biztos nem fog felkerülni, főleg olyan rendezői bravúrok után, mint a Valami Amerika 1-2., a Csak szex és más semmi, vagy a Megdönteni Hajnal Tímeát. Ez utóbbi filmekben épp az a jó, hogy a könnyedség és gördülékenység mögött egy biztos kezű, vérprofi rendező áll.

A Kölcsönlakás viszont olyan, mintha a rendezője ott se lett volna, csak úgy “leforgott valahogy”. Technikailag össze lett rakva – a film technikai rendezője egy nagyon tapasztalt filmes szakember, Gulyás Buda –, csak épp a lényeg hiányzik belőle: az élet, a lendület, a pezsgés, a fűszer.

Néha ugyan felnevetünk, de nyikorog az egész, és a magam részéről egy pillanatig sem tudtam elfelejteni, hogy ez tulajdonképpen egy adaptált színdarab – mindezt úgy, hogy a színdarabot nem is láttam.

Klem Viktor és Martinovics Dorina
Oroszlán Szonja és Balla Eszter

Mivel szeretnék valami pozitívat is kiemelni a filmből, megemlítenék egy-két színészi alakítást. Klem Viktor és Martinovics Dorina kettőse kiváló volt, mindkét színésznek “levegője van”, egy-egy pillantásba képesek belesűríteni egy teljes párkapcsolati drámát. Balla Eszter is meggyőzően komédiázott, és nekem kellemes meglepetés volt Kiss Ramóna, akitől – bevallom – nem vártam sokat, mégis könnyed eleganciával, hitelesen hozta a figurát, és nem mellesleg női szemmel nézve is nagyon dögösen nézett ki. Oroszlán Szonja nem igazán találta meg magát a karakterében, Szabó Simon sem, pedig egy kamara-komédiában nagyon fontos, hogy minden színészi alakítás kiváló legyen, hiszen kevés a mozgástér, a szereplők közötti dinamika határoz meg mindent.

De hát ez legyen a legkisebb bajunk. A Kölcsönlakást sajnos a világ legjobb színészei sem tudták volna megmenteni, ahogy a slágergyanús vége-főcímdal sem (az egyébként nagyon jó). Nem tudom, Dobó Kata miért ezzel a filmmel indította rendezői karrierjét – ha egyáltalán lesz ilyen –, de egyvalamit biztosan nem tartott szem előtt. A könnyű műfaj az egyik legnehezebb műfaj, a legnagyobbak közül is csak kevesen csinálják jól. Rutin kell hozzá, jól átgondolt koncepció, kitűnő arányérzék, nagyon biztos, soha meg nem remegő kéz. És persze – tehetség.

Forgalmazó: InterCom

Bemutató: 2019. Február 14.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az év legjobb sorozata, csak a legerősebb idegzetűeknek – A Szarvasbébi való életbeli szereplői is megszenvedték a történetüket
Ha van kedved egy kis önsanyargatásra, és bírod a lelki zsarolást, a Szarvasbébi a te sorozatod lesz! Miután megnéztem a Netflix legújabb dobását, kellett egy kis idő, mire össze tudtam foglalni a gondolataimat.

Link másolása

Ez meg mi volt? Gondolhatná mindenki, miután végig nézi a Szarvasbébit. Sokan már a címét se tudják hova tenni, egy nagy kérdőjel a sorozat.

Amikor utánaolvastam az interneten, mindenhol azt írták, hogy ez a sorozat fájni fog.

De nem úgy, ahogy egy rossz sorozat tud fájni. Hanem egy erős gyomros, amit csak egy igazán kiemelkedő alkotás tud adni.

Nagyon kellemetlen nézni a Szarvasbébit, de hajtja a nézőt a katasztrófaturizmus. Tipikus „ennél rosszabb már nem jöhet”, aztán kapjuk a gyomrosokat sorban, mígnem a földön heverünk, de mégis megnézzük a következő részt. Nagyon fura, de nem tudom autentikusan leírni, milyen érzés a sorozatot végig ülni, bárhogy is próbálom, ezt bizony látni kell.

Miről is szól a Szarvasbébi? Egyáltalán mi ez a cím?

Richard Gadd skót humorista a 2019-es edinburgh-i Festival Fringe-en adta elő a Szarvasbébi című műsorát, ami saját életéről szólt. Arról, hogy hogyan próbált betörni a showbizniszbe, majd végül hogyan lett szinte emberi roncs. Ezt a műsort a Netflix megvette, és sorozat formájában feldolgozta. Richard Gadd maradt az író, az alkotó és a főszereplő. Megváltoztatták a neveket, de csak azért, hogy a valódi szereplők identitását védjék. A Szarvasbébi nem finomkodik, Gadd minden rossz döntése szinte szűrő nélkül bekerült a forgatókönyvbe úgy, hogy közben narrálja a cselekményt, tehát még mögé is látunk, mit miért csinál szerencsétlen főszereplőnk.

Donny Dunn (Richard Gadd) kitartó, de sikertelen humorista. Csaposként dolgozik egy bárban, ahova betéved Martha Scott (Jessica Gunning). A túlsúlyos, nem túl ápolt, alacsony brit nő pityeregve lép oda a csaposhoz, ám amikor Donny megkérdezi mit szeretne, azt válaszolja Martha, hogy nincs pénze. Donny meghívja egy csésze teára. Ez az apró gesztus nem várt következményekkel fog járni Donny életében. Martha innentől fogva rátapad, mint egy kullancs, minden nap bejár a kocsmába, főszereplőnk pedig meghívja egy diétás kólára, mert bár Martha azt hazudja, hogy gazdag, sosincs pénze.

A csaposnak jó érzés, hogy végre valakinek fontos, mert éppen a padlón van az élete.

Amit még nem tud Donny ekkor, hogy mindig van lejjebb. Martha megszerzi Donny e-mail címét a humorista weboldaláról, és innentől kegyetlenül elkezdi zaklatni. De ő nem csinál semmit, nem jelenti a rendőrségen, csak hagyja, hogy a nő a bőre alá másszon, hiszen addig sem üres az élete. Nem írok sokat, de elég annyi, hogy egy folyamatos lejtmenetnek leszünk tanúi, aminek a végeredménye a Szarvasbébi. Ami nem más, mint a becenév, amit Martha ad Donnynak, a nagy, szomorú szemei miatt.

A legszörnyűbb a Szarvasbébiben, hogy mennyire reális, hihető és megdöbbentő. Ez akárkivel megtörténhet, és meg is történik nap-mint-nap. Minden, amin Donny keresztülmegy, érthető, logikus és teljesen megbabonázó. Tényleg jönnek azok az információk, amiket nem ad ki magáról az ember, főszereplőnk mégis elmondja a nézőknek, sőt belső monológokkal meg is magyarázza őket.

Közelről, szinte barátként tekintünk szegény Donnyra, látjuk azt az elképesztő utat, amit a hét rész alatt bejár.

A legmorbidabb az egészben, hogy ennek a zaklatásról szóló szörnyű történetnek az lett a vége, hogy a sorozat rajongói felkutatták az igazi embereket, akiket álnéven játszottak a színészek, és kegyetlenül elkezdték zaklatni őket... Ilyen volt például az „igazi Martha” esete, a beteg nőt elkezdték kegyetlenül online inzultálni a nézők. Richard Gaddnek kellett rászólnia a saját rajongóira, hogy mennyire képmutató a viselkedésük. Ezzel be is zárunk egy teljes kört.

Ahogy haladnak előre az epizódok, egyre rosszabb dolgok történnek Donnyval, és mégsem lehet leállni a sorozattal. Bámulatosan rossz döntések szemtanúi lehetünk, amiket ennyire rosszul kezelni ámulatba ejtő. Ilyet tényleg nem lehet kitalálni.

A súlyosan beteg elme és erősen labilis lelki problémákkal küzdő humortalan komikus párbaja eddig az év legjobb olyan sorozata, aminek a közelébe se szeretnék menni többet.

Nézni, ahogy a két sérült lélek függ egymástól, igazi katasztrófaturizmus. Engem a negyedik rész teljesen kiütött. Nagyon fontos, erősen 18+-os a sorozat, és nem azért, mert annyira grafikus a megjelenítés, hanem mert ez egy érett, kegyetlenül lélekromboló sorozat.

A színészek 100%-ot beleadnak, ami nem csoda, Gadd gyakorlatilag Donny, csak más néven. Jessica Gunning néha szánalomra méltó, máskor irritáló, de van, amikor egyenesen ijesztő az alacsony, pufi, középkorú hölgy. Nava Mau alakítja főszereplőnk transznemű barátnőjét pár rész erejéig, Terit, aki az egyetlen fény az életében. A többi színész pedig tökéletesen játszik Donny és Martha párbaja alá.

Kiemelendő még Mark Lewis Jones, mint Donny apja. A skót karakterszínész minden pillanata aranyat ér.

Eljutottunk a lezárásig. Nem tudom, mi a helyes ajánlás a Szarvasbébi esetében. Mert ezt mindenkinek látnia kéne, de pontosan tudom, hogy az emberek többsége ki fog borulni tőle. Aki nyitott egy kis önsanyargatásra, annak tudom ajánlani a sorozatot. Tényleg az év egyik legjobb szériája, amit azért kevés embernek ajánlok tiszta szívből. A Szarvasbébi megtekinthető a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Két órából egy érdekes, egy kínzás. Megéri? Az elátkozott Queen Mary kritika
Az elátkozott Queen Mary nem más, mint egy ügyesen összerakott zagyvaság. Hangulatos, gyönyörű, de értelmetlenül túlbonyolított horror próbálkozás.

Link másolása

A Queen Mary olyan, mintha egy erőltetett, izzadságszagú Netflix horrort néznénk. Egy szerencséje van: az alkotók komolyan gondolták és kemény munkát fektettek bele. Nem tudom, hogyan lehetne leírni Az elátkozott Queen Mary-t úgy, hogy átadjam a tapasztalataimat.

Kerek egész képet, ugyanis nem tudok írni, akkora összevisszaság az egész.

Kár érte, se a színészek, se a filmes szakemberek nem tehetnek róla, egészen máshol csúszhatott el ez a történet.

A kezdés meglepően impozáns. 1938-ban járunk egy halloween-i estélyen egy hajó fedélzetén, amely épp az új világba tart Angliából. Egy furcsa családot követünk az első osztálynak fenntartott étteremben, akikkel valami nem stimmel.

Apuka erőszakosnak tűnik, anyuka babonásnak, a gyermek pedig nem bír magával.

A párbeszédekből hamar össze lehet tenni, hogy ők bizony nem az első osztályra valók, de Halloween-re hivatkozva, álruhában sikerül elvegyülniük a gazdagok között. Természetesen lebuknak és baj-bajt követ, majd az egész egy vérengzésbe fullad.

Aztán gyors váltás és egy másik családot kezdünk el követni a jelenben, Anne (Alice Eve), Patrick (Joel Fry) és gyermekük Lukas (Lenny Rush) személyében. Szépen lassan, nem túl szájbarágósan kiderül, hogy ők mit keresnek a már szórakoztató központként működő, Los Angelesben végleg kikötött Queen Mary-n.

Valami nem stimmel az egész hajóval, egyszerre túl steril és zavaróan mocskos.

A kapitány, Bittner (Dorian Lough) is gyanúsan viselkedik, mintha titkolna valamit. Mondani sem kell, hogy a két történetszál egyszerre folyik egymás mellett, felváltva váltakozik, majd egyszer csak összefonódnak.

Nem fogok spoilerezni, mert nem is igazán tudnék. Hangulatos indításból viszonylag gyorsan elérkezünk az unalmas tucathorrorok világába. Maga a helyszín már megért volna egy értelmesebb filmet. Az atmoszféra tapintható, mind a jelen mocska és felületes sterilsége, mind a ’30-as évek elegáns nyomora. A képi világ zseniális, a vágások néha ámulatba ejtőek, a gyönyörű képekkel társulva.

Isaac Bauman operatőr képei magukért beszélnek. A kivégzések brutalitása ritkán látott moziban X karika nélkül. Nem ezen fog múlni a siker.

A kosztümök, a maszkok, a díszletek és még a CGI is rendben van, az alacsony költségvetés ellenére. Alice Eve, Joel Fry és a többi színész is jó. Ami biztos, hogy nem ezen a brigádon csúszott el a dolog. A forgatókönyvíró és a rendező azonban egyest érdemelnek - köszönjük leülhetnek.

Sokat segíthetett, hogy tényleg mindent próbáltak helyszínen felvenni, a Queen Mary hajón forgathatott a stáb, sőt még egy 3D-s szkennelést is végeztek az egész hajón, így szabadon mozoghatott az operatőr a szűk térben, digitálisan. Érdekes technológia ügyes felhasználása. Akkor mi a gond az egésszel, hogy nem úgy hivatkozom rá, hogy az év egyik legjobb horrorja? Egyszerű: ősbutaság az egész film. Nem csak unalmas, nem ijesztő, de még értelmetlen, logikátlan és zavaróan buta karakterekkel van tele.

Ennyire gyenge forgatókönyvet régen láttam. Mintha mesterséges intelligenciával írták volna,

azzal a leírással, hogy „robot csinálj nekem egy látványos, brutális horrorfilmet, naaaaagy csavarral a végén.” Hát nem jött össze, se izgalmas, se érdekes nem lett a végeredmény. Azon kívül, hogy szép és mozog a kép, sok köze nincs egy koherens történethez.

Itt senki se úgy viselkedik, mint egy élő ember. A gyilkos áldozatai megköszörülik a torkukat, miközben a kegyetlen tettes véres fejszéje még egy fejbúbban van. Aztán elkezdenek elfutni egy zsákutcába négyen! Tényleg mélységesen felháborító, hogy ezzel valaki pénzt szeretett volna szerezni. A forgatókönyvírók között nem meglepő, hogy az első filmes Stephen Oliverrel és a nem túl nagy tapasztalattal rendelkező Gary Shorreal találkozunk. Egyébként Shore rendezte is a filmet elég, ha ehhez annyit teszek hozzá, hogy előző nagyjátékfilmje Az ismeretlen Drakula mérföldekkel jobb volt ennél. Pedig az nagy szó! Aki látta, az tudja.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy a mozi annyira szép, amennyire egy horrorfilm képes rá.

Még a felúszó feliratok, a stáblista elrendezése és a főcím is művészire sikerült. Valószínűleg itt ment félre: volt egy remek ötlet, de nem volt elég tartalom egy egész estés filmhez, ezért tóldották-fóltozták és addig csavarták művészieskedéssel, hogy a Frankenstein szörnyetege effektus történt. Lehet jobb lett volna, ha elégetik a Queen Mary-t, ahogy ezt a szörnnyel is tették. Spoiler az 1931-es Boris Karloff filmből, elnézést.

Nem ragozom tovább, rossz film a Queen Mary. Lehetett volna remek horror is, ha a forgatókönyv hozzáértő kezekben landol, vagy ha csak egy rövidfilmet készítenek az alkotók. De egy több mint kétórás misztikus kalandnál nem adott többet.

Olyan mintha megnéztük volna a Lost első és utolsó részét egymás után. Egy figyelemfelkeltő, gyönyörű, rejtélyes felvetés, ami egy kiábrándító, túlcsavart, értelmetlen badarságba csap át.

Nem ajánlom senkinek, inkább nézzetek meg mást a mozi kínálatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk