KULT
A Rovatból

Kit öljünk meg, ha nem lesz víz? - Drámai dilemma a Kolibriben

Interaktív játékkal állítja komoly dilemma elé a nézőket Vidovszky György.

Link másolása

A Kolibri Színház gyermek- és ifjúsági rendezőjeként régóta ismerhetjük Vidovszky nevét, aki jelenleg kétlaki: Dublinban él, itthon rendez. A klímaváltozás lehetséges negatív következményeiről, az édesvízkészlet fogyásáról rendezett egy meglehetősen merész, provokatív és ijesztő jövőképet festő darabot.

– Ez egy Watergate címet viselő interaktív játék, amiben a water, azaz a víz szó különleges értelmet nyer. Hogyan született? Te írtad?

– Nem én írtam, az enyém a koncepció, az alapötlet volt, mondjuk így. Tulajdonképpen sok írója van az előadásnak: Eck Attila dolgozta ki a történetvonalat, és írta a produkció szöveges részeit, Királyházi Csaba tervezte a digitális játékelemeket, így ő is írója ennek a darabnak, hiszen maga az előadás nagyrészt interaktív játékokból áll. Valamint Gyevi-Bíró Eszter színházi nevelői szakember az előadás pedagógiai elemein dolgozott. A koncepció kidolgozása és megtartása – vagyis hogy a sok kéz között ne vesszen el – ez volt volt az én feladatom.

Vidovszky György

– Értem. Egy európai együttműködés keretében valósult meg az előadás. Kifejezetten ennek kereteiben és céljából írtátok, vagy már korábban is volt egy elképzelésed, hogy szeretnél ezzel a témával foglalkozni?

– A Kolibri Színház tagja a PlayOn! európai színházi együttműködésnek, aminek az a célja és kérdésfeltevése, hogy miként lehetne új narratív technikákat kipróbálni színházi közegben. Másként, alternatív módon történetet mesélni, vagyis mondjuk nem egy hagyományos dramaturgiájú drámai mű alapján. Ennek egyik kutatandó területe a “bevonódási” – angolul: immersive – technikák alkalmazása színházban, vagyis olyan produkció létrehozása, ami a néző mélyebb involválódását segíti. Ennek keretében hoztuk létre ezt az előadást. A téma maga – azaz hogy a környezetvédelemmel foglalkozzunk – nem kapcsolódik a nemzetközi együttműködéshez. Egyszerűen

én magam úgy éreztem, hogy ez olyan fontos téma, amiről jó lenne előadást csinálni. Amikor ennek az interaktív játéknak az ötlete felmerült, úgy éreztem, hogy végre megtaláltuk a megfelelő formát ehhez a nem éppen színházi téma feldolgozásához.

– Mi az, ami Neked új volt, mi az, amit még nem csináltál korábban színházban, de itt igen? Az interaktivitás azért nem áll távol tőled.

– Általában véve a színházi interaktivitás a néző valamiféle minimális bevonódását jelenti, például a néző váratlanul szerepbe kerül, megszólítják a színpadról, jobb esetben döntést hozhat a történet további alakulásáról bizonyos pontokon. Itt viszont a feje tetejére állítottuk az egészet, mert csak

egyetlen színészünk van, Krausz Gábor, aki a darab utolsó 10 percében jelenik csak meg, előtte pedig több mint egy órán keresztül a nézők egyedül vannak, játszanak – csakhogy nem a színpadon, hanem egy általunk berendezett szobában.

Pontosabban két szobában, ugyanis kettéosztjuk a nézőket, hogy a személyes interaktivitás lehetősége erősebb legyen. Kicsit a szabadulószoba műfajához hasonlít a helyzet, csak épp nem a szobából kell kiszabadulni, hanem meg kell érteni a szobák üzenetét, tartalmát és a jelentését. Így jutnak a résztvevők közelebb ahhoz az információhoz, hogy ezek a szobák

a jövőből érkeztek, egy olyan korból, amikor már elfogyott az édesvíz, az ivóvíz.

– Milyen időpontra helyezted ezt a disztópikus helyzetet és mit jelentenek a címben említett időkripták?

– A nem is olyan távoli jövőben, körülbelül a 2100-s évek elején járunk, és addigra szörnyű következményei lettek a globális édesvíz-hiányának. A szobák, pontosabban az időkripták azért jönnek vissza a mi korunkba a jövőből, hogy azok, akik rájuk találnak – jelen esetben a nézők – , tulajdonképpen

az utolsó pillanatban változtathathassanak ezen az ökológiai folyamaton. Ugyanis még most, 2021 tájékán tehetünk valamit azért, hogy elkerüljük azt a jövőképet,

amit ezek a szobák sugallnak. A darab alcíme Az időkripták rejtélye, mert akik belépnek ezekbe az időkriptákba, üzeneteket kapnak a jövőből, hogy fedezzék fel a szobában elrejtett információkat. Itt a szabadulószobákhoz képest az a résztvevők kutatásának célja, hogy megértsék, mi és miért történt a jövőben.

Amikor pedig mindent felfednek, egy időgép segítségével visszahozzák azt a valakit, aki ezeket az üzeneteket küldte nekik. Ha ügyesek a nézők, az utolsó tíz percben meg is jelenik ez a színész, azaz egy kutató, aki azért jön vissza a jövőből, hogy még most tegyünk valamit az ivóvíz védelme érdekében.

– Hány alkalommal teszteltétek eddig az előadást?

– Elég sokszor, nyolcszor. Mindig javítottunk rajta. Kétszer egyformán még sosem sikerült végigvinni. Van olyan csoport, akik ötven perc alatt is a végére jutottak, és voltak, akik 1 óra húsz perc után is keresték a megoldásokat.

– Közben nem is beszél hozzájuk senki?

– Előre felvett üzeneteket játszunk le nekik. De nincs is másra szükség. És ez a különbség az elbeszéléstechnikában: itt nincs feltétlenül sorrendiség. Feladatokat adunk a nézőknek, hogy mit kéne felfedezni, de hogy az egymáshoz tartozó információkat milyen sorrendben fedezik fel, már rajtuk múlik. Fiókokat, mappákat nyitogatnak a nézők, és keresik a megfejtést, nyomokat találnak, és ha ügyesen, logikusan rakják össze, ebből kijön a tartalom. Minden megtalált információ a vízről, pontosabban annak a hiányáról szól, például hogyan pótolják a vizet a jövőben.

– Mondasz egy példát?

– Egy videojáték-monitor képén

ki tudják választani például azokat az országokat, amelyek mezőgazdaságát és vízfogyasztását teljesen meg kellene szüntetni ahhoz, hogy a többiek számára elegendő víz maradjon. Milliárdnyi embert kéne “megölni”. Ők pedig kiválasztják, mely földrészek pusztuljanak el.

A lényeg a dilemma, és ezen nagyon hosszú ideig szoktak gondolkodni, mert nem mernek egy ilyen döntést megtenni. De pont ez a jó megoldás. Ez épp arra hívja fel a figyelmet, hogy hagyhatjuk-e veszni például Afrikát, vagy egyéb kevésbé fejlett világrészeket ahhoz, hogy megint a gazdagabbak egy ideig ki tudják húzni.

– Volt egy villanykörte-pillanatod, vagy honnan jött az ötlet?

– Talán hallottam vagy olvastam valahol róla, hogy az ivóvíz készlettel lehet probléma a jövőben, később a WWF magyar vízügyi központjának szakértőivel beszélgettem erről, ők nagyon komor képet festettek a jövőről. Akkor jött az ötlet, hogy erről csináljunk egy előadást.

– Sokszor fiatalokkal és fiataloknak dolgozol. Tőlük látod a megoldást?

– Igen. Azért érdekes a helyzet és nehéz kikövetkeztetni, mi lesz a jövőben, mert a mostani fiatalok sokkal tudatosabban kezelik a környezetvédelmet, mint az én generációm. “Klímahumbuk”, mondják sokan.

– Pedig az az ellentmondás, hogy pont nekünk kéne értük aggódnunk.

– Igen. Kérdés, hogy ez a fiatal generáció meddig fogja megtartani ezt a tudatosságot, ezért fontos, hogy még jobban felhívjuk erre a figyelmüket.

A fiam számára például teljesen természetes, hogy betartja a szelektív szemétgyűjtést Dublinban. Mint ahogy az is, hogy nem folyatja korlátlanul a vizet tusolás előtt, után, közben.

De hogy a jelenlegi életvitelünk meddig tartható fent így, nem tudom. Az előadás vége az, hogy megnézzük, mi lehetséges az elkövetkező nyolcvan évben, ha így folytatjuk – és elkészítjük a fiktív idővonalunkat: mi lenne, ha máshogy csinálnánk.

– Világmegváltó gondolatok.

– Ez csak színház. Ha egy előadás csak egy kicsit tud érzékenyíteni, egy problémára felhívni a figyelmet, akkor már tettünk valamit, és persze az is fontos, hogy közben jól szórakozzanak a nézők.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
Gut, besser, Presser – koncertkritika
Öt év után adott koncertet a Papp László Sportarénában mindenki Pici bácsija, felejthetetlen élményt nyújtva a rajongóknak.

Link másolása

Azt hiszem, nincs még egy olyan zenekar a világon, amihez olyan intim viszony fűzne, mint az LGT-hez.

Kapcsolatunk nagyon romantikusan indult. 1990-ben, a taxisblokád idején 14 éves voltam. A szüleim nem engedtek ki a házból, mert nagyon féltek, hogy megismétlődik 56’. Így hát jobb híján egész nap otthon gubbasztottam, és – internetről még nem is hallottunk – tévéztem.

A kerületi kábeltévé véletlenül épp a Sándor Pál által rendezett Locomotiv GT show című filmet adta. Ha van szerelem első látásra, ez az volt. Teljesen magával ragadtak az LGT slágerek.

Még épp jókor jött a felismerés, hogy ott lehessek 1991-ben a Nyugati-pályaudvaron, az utólag már megmosolyogtató elnevezésű Búcsúkoncerten, kétszer is.

LGT-rajongásom köztudott volt, olyannyira, hogy gimnáziumban egy fizika felelésem azzal kezdődött, hogy a tanár LGT dalokat sorolt és meg kellett mondanom, melyik albumon van.

Rajongóként egyébként eléggé félénk – van aki úgy fogalmazna: balfasz – tudok lenni. Nem is olyan rég például besétáltam a kormányablakba, ahol ott ücsörgött a várakozók között Karácsony János – és egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ő az, ezért nem szólítottam meg. Később ráírtam a közösségimédiában és megerősítette, hogy tényleg ő volt.

Mindezt csak azért írom le, mert érzékeltetni szerettem volna, mennyire sokat jelent nekem, hogy eljutottam Presser Gábor koncertjére.

Presser utoljára 2018-ban tartott koncertet az Arénában. Most olyan hamar elkeltek a jegyek a két estére, hogy végül megnyitották a pénteki főpróbát is – szerencsémre.

Az ember persze mindig izgul egy kicsit ilyenkor, nem ritkaság, hogy a fiatalkori bálvány az évek múlásával veszít csillogásából. Nagy csalódás volt például tavaly nyáron John Cleese szereplése, aki persze mindig is a humortörténelem egyik legmeghatározóbb alkotója és előadója marad, de kifejezetten gyenge, megúszós előadást láthattunk tőle.

Presser Gábor azonban nem okozott csalódást. Habár „csak” a főpróbán vettem részt, ez azonban egyáltalán nem érződött.

Pedig ha valaki, ő megengedhetné magának, hogy kimegy a színpadra, eljátssza a népszerű slágereit, aztán a kasszához fárad.

De ő nem érte be ennyivel. A régi dallamokat újragondolta, áthangszerelte, és körülvette magát tehetséges kollégákkal, akik mind hozzátettek valamit, amitől még különlegesebb élményt kaptunk. A koncert minden egyes pillanatában több munka, ötlet és alázat volt, mint John Cleese egész estés előadásában.

Nekem persze legjobban azok a részei tetszettek a koncertnek, ahol LGT dalok csendültek fel, de ezek sem úgy, ahogy megszokhattuk. Instrumentális kompozíciókká gyúrva, bravúrokkal tűzdelve, bizonyos dalokat csak egy két taktus erejéig felvillantva.

Például amikor a Menni kéne ürügyén felcsendült kicsit az Ezüst nyár, vagy a Hirdetés. Igazi fanservice, hiszen ezek a nóták ritkán szerepelnek a rádiók műsorain, csak az igazi rajongók ismerik fel őket pár hangból.

Azt is megtapasztalhattuk – sokadszorra –, hogy Presser nem csak nagyszerű dalszerző, énekes és előadóművész (a kettő nem mindig jár kéz a kézben!), de tehetséges és képzett (szintén nem egyértelmű párosítás) zenész, akinek ráadásul remek humora is van.

Például, a Szebényi Danival és Holló Auréllel közösen bemutatott „ökörködésükben” (Presser fogalmazott így) mindkét tulajdonságát megcsillogtatta. A Gyere ki a hegyoldalbant adták elő olyan módon, hogy az megállta volna a helyét a világ bármely humorszínpadán is mint zenei paródia. Persze ehhez az is kellett, hogy Dani és Aurél minden tekintetben méltó partnere volt a Mesternek.

A koncertet Novák Péter rendezte. Miután az LGT repertoárjának visszatérő motívuma a cirkusz, adta magát, hogy cirkuszi kavalkádot körítsen Pici bácsi köré a Soharóza és a Fitos Dezső Társulat segítségével.

Ha pedig mindez nem lett volna elég, Presser nagyszerű játszótársakat is hívott. Impozáns névsor: Sena, Rúzsa Magdi, Vitáris Iván érkezett a színpadra néhány dal erejégi. De mind közül kimagaslott Falusi Mariann.

Sokadszorra állapítom meg, hogy Mariann énekesnői kvalitásai sokkal de sokkal többre predesztinálnák, mint a Padödö. Nem csak hangban, technikában, de mélységben is. A Ne szeress engem-et képes volt sajátjává tenni, pedig hát az eredeti előadó, Deák Bill Gyula sem a futottak még-kategória. Ugyancsak megrázóan szép volt amikor Presserrel duettben énekelte a Várlak című dalt. Mariann szereplése mindenképp az est libabőrös pillanatai közé tartozott.

Nem nosztalgiakoncertet láthattunk, hanem minden elemében friss, mai, modern, mégis autentikus zenei élményt kaptunk. Mintha egy új konceptlemez bemutatóján jártunk volna. Sokat megadnék érte, ha készülne belőle album, de tudom, a mai világban ennek kicsi a realitása. Reméljük viszont, hogy Presser Gábor még sok-sok koncertet ad.

Menjetek el, mert ő tényleg szereti a közönséget, és ezt csodás zenei ajándékokkal fejezi ki újra és újra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Szabados Ági elnézést kért, amiért a Könyvfesztiválon a diszvendég helyett inkább magát és könyvklubját méltatta
Azt állítja, a meghívott John Scalzit nem sértették meg ezzel.

Link másolása

Kínos jelenet zajlott le múlt csütörtökön a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, ahol a díszvendég John Michael Scalzi díjnyertes sci-fiíró volt.

A Könyves Magazin beszámolója szerint Szabados Ágnes és Nagy Ervin házigazdák nem a vendégről, hanem sokkal inkább a Nincs Időm Olvasni Kihívásról (NIOK) beszéltek. A portál szerint Szabados „előbb önmagáról mesélt, majd a NIOK-ot promózta, aztán az olvasás értékét részletezte a Könyvfesztivál közönségének, körülbelül két mondatban megemlítette Scalzit, és végül egy olyan olvasói üzenettel zárta a beszédet, ami őt és a NIOK-ot dicsérte”. „Mindez annyira kínos volt, hogy szinte megkönnyebbülést jelentett, hogy Nagy Ervin legalább egy Scalzi-hommage-zsal kezdte a mondandóját és az íróval is zárt, közte viszont a sci-fi-hez és a színházhoz fűződő viszonyát ecsetelte” – teszik hozzá. A beszámoló szerint csak Farkas István fordító rövid pódiumbeszélgetése villantott fel valamit abból, hogy miért is érdemes Scalzi műveit olvasni.

A Blikk azóta kiszúrta, hogy Szabados Ági a közösségi médiában kért elnézést azért, ha egy kicsit túl sokat beszélt magáról és mozgalmáról.

„Némelyek szerint kissé elragadtattam magam a laudációban, és túl sokat beszéltem a NIOK-ról. Remélem ezzel nem bántottam meg senkit, szerencsére a szerzőt biztosan nem. Nézzétek el nekem, hiszen minden napom a NIOK-ról és az olvasás népszerűsítéséről szól”

– írta az olvasást népszerűsítő volt híradós az Instagramon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső színésze
Jake Abraham brit színész az év elején beszélt rákdiagnózisáról, hogy mások életét megmenthesse, mivel, ahogy mondta, „túl sokáig halogatta” a vizsgálatot. 56 éves volt.

Link másolása

A Guy Ritchie Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső című 1998-as filmjében Deant alakító Jake Abraham 56 éves korában rákban halt meg, adta hírül a Daily Star.

Akik ismerték, a közösségi médiában így búcsúztak tőle:

„Szomorú hír ma este, hogy a Liverpool színésze, Jake Abraham elhunyt a rákkal folytatott küzdelme után. Mindenki ismeri őt a Ravasz, az Agyból, de Jake-ben sokkal több volt: az ifjúsági alakításaitól kezdve az erőteljes Channel 5 drámáig. RIP.”

„Isten áldja meg Jake Abrahamet. Csillogó kis evertoni társam, a tehetséges kensingtoni fiú. Nevetés és mosoly a munkában és a játékban. Jó éjszakát kölyök.”

A brit színész csak júliusban beszélt rákjáról, beismerve, hogy sokáig halogatta a vizsgálatot, annak ellenére, hogy rosszul érezte magát.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
„Magda Marinkó úgy ölt, ahogy más a villával süteményt eszik” – A 90-es évek sztárnyomozója az Emlékszem, amikor... podcastban
Folytatódik a 90-es éveket bemutató podcast-sorozatunk. A legújabb részben Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes mesél a korszak legkeményebb bűnügyeiről és elkövetőiről.

Link másolása

Prisztás József, Fenyő János, Szlávy Bulcsú, Magda Marinkó, Pándy András – a 90-es évek magyarországi sajtójának állandó szereplői, akik igyekezték pokollá tenni azt az évtizedet, amit a magyarok hosszú idő után az első szabadnak élhettek meg.

De nem csak ez közös bennük, hanem egy név, aki mindannyiukkal szembeszállt: Kovács Lajos.

A ma már nyugalmazott rendőrezredes a legelvetemültebb gazemberek ellen dolgozott, és a legkegyetlenebb ügyekben volt kénytelen nyomozni társaival. Ott volt Szlávy bebetonozott holttestének kiásásánál, látta a lelketlen és kegyetlen Marinkó számos áldozatát és övé volt a hátborzongatóan gonosz, elmebeteg családirtó, Pándy András ügye is.

Kovács Lajos az Emlékszem, amikor... podcast legújabb részében – folytatva a korábbi adás tematikáját – az 1990-es évek kevésbé felszabadító és pozitív világába kalauzol minket. Mesél arról, hogy mik voltak a korszak tipikus bűnesetei és elkövetési módjai, szóba kerül a mai fejjel szinte felfoghatatlan évi több tucat magyarországi robbantás és a szervezett bűnözés sokkolóan gonosz módszerei is.

És persze beszél a „döglött ügyek osztályáról” is, egy csapat válogatott nyomozóról, akik vállalkoztak a szinte lehetetlenre: megoldatlan ügyek megoldására – nem egyszer komoly sikerrel!

Kovács gyakran került szemtől szembe kegyetlen gyilkosokkal, valódi maffiózókkal, és – ahogy műsorunkban beszélt róla – megvolt a taktikája arra nézve, hogy kit hogyan lehet szóra bírni. Pszichológusra sosem volt szüksége, de volt olyan bűnügy, ami még őt is megviselte.

Emlékszem, amikor... Kovács Lajossal


Link másolása
KÖVESS MINKET: