KULT
A Rovatból

Kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg, a párja vérét viselte magán és 14 évesen összeköltözött a barátjával – Angelina Jolie 49 éves

Hosszú volt az út, amíg Angelina Jolie a dacos, drogozós, önmagát késekkel vagdosós tiniből világhírű filmsztárrá, hatszoros édesanyává és rengeteg embert megsegítő humanitárius angyallá vált. Járjuk végig együtt ezt az utat!


Angelina Jolie Voight 1975. június 4-én született Los Angelesben, méghozzá egy vérbeli színészdinasztiába, hiszen apja a filmsztár Jon Voight, édesanyja pedig a modell-színésznő Marcheline Bertrand. Angelina a második gyermekként született, van egy bátyja is, James, akivel Los Angelesben nőttek fel. Jon és Marcheline közel tíz évig voltak házasok, 1980-ban váltak el. Nem sokkal ezután Marcheline feladta a színészi-produceri karrierjét, hogy a két gyermekéről gondoskodhasson. Angelina és a bátyja tehát az édesanyjukkal éltek, és nem igazán tartották a kapcsolatot az akkor már Oscar-díjas apjukkal, sok éven át éltek így. A színésznő azonban ennek ellenére úgy emlékszik, hogy boldog gyermekkora volt, jó emlékeket szokott felidézni, ha erről az időszakról kérdezik.

A Beverly Hills gimibe járt, majd beiratkozott a Lee Strasberg Színház- és Filmintézetbe is, mert ekkor már tudta, hogy a szülei nyomdokaiba szeretne lépni, és komolyan is akarja venni a karrierjét.

Egyszerre tanult tehát ebben a két iskolában, és amíg kifejezetten élvezte a színészi órákat, addig a középiskolában eléggé szerencsétlenül érezte magát. Az osztálytársai állandóan cikizték, mert nagyon sovány volt, és szemüveget viselt. Emellett megjegyzéseket tettek a fogszabályzójára és műnek tűnő, ám teljesen természetes, telt ajkaira is.

Ezekkel kapcsolatban egyébként máig magyarázkodni kényszerül, hogy azok nem valamiféle beavatkozás eredményei, csupán a génjeinek köszönheti. Angelina azt állította egy interjúban, hogy a gimnáziumi évei alatt végig elszigeteltnek érezte magát, és bár folyamatosan zaklatták, sosem tett le az álmairól, továbbra is arra törekedett, hogy színésznő legyen. Az édesanyja támogatta őt mindenben, és rábeszélte arra is, hogy kezdjen modellkarrierbe, amit próbált megfogadni, de elutasították. Ezek a kritikák pedig odáig vezettek, hogy Angelina elkezdett kételkedni magában.

Magára volt veszélyes

Majd jött a vadóckorszak… Tizennégy évesen otthagyta a Beverly Hills-i középiskolát, és anyja jóváhagyásával beköltözhetett hozzájuk az akkori punk barátja. „Vagy az utcán bandáztam a pasimmal, vagy a hálószobámban lógtunk, ami az anyukámé mellett volt. Az édesanyám döntött így, ennek köszönhetően pedig továbbra is minden reggel iskolába jártam, és biztonságban fedeztem fel az első kapcsolatomat” – mesélte Angelina, aki ezt a kapcsolatot érzelmi intenzitásában egy házassághoz hasonlította, és azt mondta, a szakításuk késztette arra, hogy 16 évesen a színészi karrierjének szentelje magát.

Angelina közben felvette a goth stílust: lilára festette a haját, elkezdett veszélyes dolgokat csinálni, például késekkel játszott, és bevallotta, hogy nagyjából minden lehetséges drogot kipróbált. Azonban nemcsak viselkedési, hanem mentális problémái is kialakultak ekkorra.

Tinédzserként álmatlanságban szenvedett, pontosabban egy olyan alvászavarban, amely során az ember képtelen hosszú időre elaludni. Emellett anorexiás és depressziós is volt, sőt, nem egyszer bántalmazta önmagát, de nem feltétlenül azért, mert figyelmet akart, vagy mert büntetni akarta magát, hanem mert szerette a fájdalmat. „Valamilyen okból kifolyólag a rituálé, hogy megvágtam magam, és éreztem a kínt, élettel töltött el, ekkor éreztem igazán, hogy élek. Valamiféle felszabadulás volt ez számomra, egy eléggé furcsa terápia” – mesélte később a fiatalkoráról, ám sajnos ez a „terápia” nem igazán működött. Angelina az érzéseit a végletekig elvitte, kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg.

Huszonnégy éves korában idegösszeomlást kapott, és három napot töltött a UCLA Medical Center pszichiátriai osztályán. Pedig épp ez az 1999-es év volt az, ami meghozta számára színészileg az igazi áttörést…

Világsiker villámgyorsan

Jolie, bár kislányként feltűnt apja Lookin' to Get Out című 1980-as filmjében, igazából 1990-től számíthatjuk a karrierje kezdetét, ekkortól kezdett ugyanis feltűnni olyan előadók videóklipjeiben, mint Lenny Kravitz, a The Lemonheads, Meat Loaf vagy a The Rolling Stones, valamint videófilmekben (Cyborg 2: Üvegárnyék, 1993) és rövidfilmekben. Első egész estés mozifilmje az 1995-ös Adatrablók volt, amit a következő években felejthető darabok követtek (Bizonyíték nélkül, Szerelem és semmi más, Kis tüzek, A sivatagi hold titka, Istent játszva).

Majd egy tévéfilmre volt szükség ahhoz, hogy Angelina nevét megismerje a szakma. 1998-ban került ugyanis az HBO képernyőire egy saját gyártású filmjük, a Kifutó a semmibe, ami a drogfüggő és leszbikus szupermodellről Gia Carangiról szólt, aki fiatalon halt meg AIDS következtében.

Az alakításáért Angelina Emmy-jelölést és Golden Globe-díjat kapott, aminek meg is lett a hatása: a következő évben már olyan filmekkel jelentkezett, mint A csontember és az Észvesztő.

Az előbbi több mint 150 millió dollárt keresett világszerte, és Denzel Washington partnereként alakíthatott főszerepet, az utóbbiért pedig 2000. március 26-án, a 72. Akadémiai Díjátadón megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, vagyis 24 évesen már elérte azt, amiért sokan egész életükben kepesztenek, de sosem szerzik meg.

A fiatalon jött Oscar aztán rendesen bedurrantotta a karrierjét, át is nyergelt azonnal a blockbusterekre (2000-ben a Tolvajtempóval, 2001-ben a Lara Croft: Tomb Raiderrel), és igazából máig A-kategóriás színésznő maradt, aki maximum a saját döntéséből nem filmezett akár éveken át, és nem azért, mert ne kapott volna szerepeket. Olyan filmek fűződnek a nevéhez az utóbbi kb. 25 évből, mint a Mr. és Mrs. Smith (2005), Az ügynökség (2006), a második színészi Oscar-jelölést elhozó Elcserélt életek (2008), a Wanted (2008), a Salt ügynök (2010), a Demóna (2012) vagy az Örökkévalók (2021). Bár az is igaz, hogy Jolie-t az utóbbi kb. 15 évben már sokkal inkább a rendezés foglalkoztatja. Első saját filmjét, a boszniai háborúról szóló 2011-es A vér és méz földjént Magyarországon forgatta, anno volt is nagy hírverés ebből itthon, maga a film azonban nem sikerült túl jól. A 2014-es Rendíthetetlen című háborús életrajzi filmje azonban már annál inkább. 2015-ben aztán Brad Pitt-tel közös terápiás filmjével, A tengernéllel jelentkezett (láthatóan nem jött be), 2017-es First They Killed My Father című, a Vörös Khmer mozgalom kambodzsai borzalmairól szóló rendezéséért aztán újra jó kritikákat kapott, a filmet BAFTA-ra és Golden Globe-ra is jelölték.

Gyerekek, cél, üdvösség

Angelina az idegösszeomlása után három évvel, 2002-ben találta meg végre a stabilitást az életében azáltal, hogy anya lett. Ekkor ugyanis Kambodzsába látogatott, és egy árvaházban találkozott egy Rath Vibol nevű kisfiúval, aki a karjaiban aludt el, majd, amikor felébredt, az első dolog, amit látott, Angelina volt, és rámosolygott. A színésznőt ez a pillanat mélyen megérintette.

„Ő a fiam! Ez a gyermek jól érzi magát a karjaimban” – mondta, majd egyedülállóként örökbe fogadta a fiút, akit Maddoxnak nevezett el.

„Tudtam, hogy ha egyszer elkötelezem magam Maddox mellett, soha többé nem leszek önpusztító” – mesélte Angelina, aki így sikeresen maga mögött tudta hagyni a sötét életszakaszát, bár kijelentette: „A szívem mélyén még mindig csak egy punk kölyök vagyok tetoválásokkal – és az is maradok.”

Angie (ahogy a legtöbben hívják) mindent meg akart tenni azért, hogy megvédje a gyermekét, és gondoskodjon róla, ezért a bal lapockájára tetoválást csináltatott, egy khmer szöveget, ami azt jelenti: „Az ellenségeid fussanak messzire tőled! Ha gazdagságra teszel szert, az mindig a tiéd maradjon! Bárhová is mész, sokan kísérnek, szolgálnak és védenek téged, minden oldalról körülvesznek.”

Körülbelül három évvel később Angelina úgy döntött, hogy örökbe fogad még egy gyermeket. Ezúttal egy Zahara nevű kislányt adoptált Etiópiából 2005. július 6-án. Ekkor már nem szingli szülőként hozta meg a döntést, mivel már az év januárja óta együtt volt Brad Pitt-tel, akivel a Mr. és Mrs. Smith forgatása közben szerettek egymásba. Egy évvel később Angelina és Brad a namíbiai Swakopmundba utazott, hogy megpróbálják elkerülni a médiafelhajtást, ami első biológiai gyermekük születését övezte. A színésznő 2006. május 27-én itt adott életet a lányának, Shiloh Nouvel Jolie-Pittnek. Majd 2007. március 15-én újabb örökbefogadás: a sztárpár ezúttal a Pax Thien nevű vietnami kisfiút vették magukhoz Ho Si Minh városából.

Végül pedig (legalábbis eddig) Jolie 2008. július 12-én a franciaországi Nizzában adott életet egy kétpetéjű ikerpárnak: Vivienne Marchelinának és Knox Leonnak. Vagyis 33 éves korára már hatgyermekes édesanya volt. Annak emlékére, hogy hol fogadták örökbe, illetve hol születtek a gyermekei, Angelina a bal vállára varratott egy tetoválást, amely tartalmazza a gyermekei születési helyeinek földrajzi koordinátáit.

Az Angelina Jolie-effektus

Bár Angelinát a hat gyermeke alaposan lefoglalta, mégis sikerült fenntartania a média figyelmét, persze nem szándékosan.

2013-ban ugyanis mindenkit alaposan megijesztett, amikor bejelentette, hogy egy rákkeltő gén hordozója. Amikor a színésznő tesztje pozitív lett egy genetikai mutációra, a BRCA1-re, kiderült, nagy a kockázata annak, hogy mell- és/vagy petefészekrák alakul ki nála valamikor.

Tekintettel arra, hogy az édesanyja, Marcheline is a rák e két fajtájával vívott nyolcéves küzdelme után, 58 évesen hunyt el 2008-ban, Angelina úgy döntött, kettős masztektómiának veti alá magát. Amikor nyilvánosságra hozta a tapasztalatait, a felmérések szerint a nőket elkezdte jobban érdekelni a családtörténetük és a saját testük. Világszerte ugrásszerűen megnőtt azon nők száma, akik elkezdtek vizsgálatokra járni az egészségük érdekében. A média ezt „Angelina Jolie-effektusnak” nevezte el.

Brad Pitt előtt

Első filmje, az Adatrablók forgatása alatt Jolie összejött színészpartnerével, Jonny Lee Millerrel (a Trainspotting Beteg Fiúja, a Sherlock és Watson-sorozat Sherlock Holmesa és A korona John Majorje). A felvételek után hónapokig nem tartották a kapcsolatot, de végül újra kapcsolatba kerültek, majd nem sokkal később, 1996 márciusában összeházasodtak (Angie 20 éves volt ekkor). Az esküvőjén fekete nadrágban és fehér pólóban jelent meg, amelyre a saját vérével írta rá a vőlegénye nevét. Bár a kapcsolatuk a következő évben véget ért, Jolie jó viszonyban maradt Millerrel, akit „szilárd embernek és barátnak” nevezett. 1999 februárjában az Angelina által kezdeményezett válásukat nem sokkal azelőtt véglegesítették, hogy a következő évben újra férjhez ment volna…

Még a Millerrel kötött házassága előtt, 1996-os filmje, a Kis tüzek forgatásán kezdett kapcsolatot a modell és színésznő Jenny Shimizuval, akiről később azt mondta: „Valószínűleg feleségül vettem volna Jennyt, ha nem mentem volna hozzá a férjemhez. Az első pillanatban beleszerettem, amikor megláttam." Shimizu szerint a kapcsolatuk több éven át tartott, és akkor is folytatódott, amikor Jolie-nak más emberekkel volt romantikus kapcsolata. 2003-ban megkérdezték a színésznőtől, hogy biszexuális-e, amire így válaszolt: „Természetesen. Ha holnap beleszeretnék egy nőbe, úgy érezném-e, hogy rendben van az, ha meg akarom csókolni? Abszolút! Igen!"

Azóta azonban csak férfiakkal kezdett, legalábbis magánéletének hivatalos verziója szerint. Két hónapos randevúzás után például 2000. május 5-én Las Vegasban hozzáment a színész-író-rendező Billy Bob Thorntonhoz. Még a Vakrepülés (1999) című közös filmjük forgatásán találkoztak, de akkoriban nem folytatták a kapcsolatot, mivel Thornton eljegyezte Laura Dern színésznőt, míg Jolie állítólag a színész Timothy Huttonnal randizott, akivel az Istent játszva (1997) című filmjében szerepelt együtt.

Angie és Billy Bob gyakori nyilvános szenvedélynyilatkozataik és szerelmi gesztusaik (a leghíresebb, hogy állítólag egymás vérét viselték fiolákban a nyakukban) következtében a házasságuk a bulvármédia kedvenc témája lett.

2002 márciusában Jolie és Thornton bejelentették, hogy örökbe fogadnak egy kambodzsai gyermeket, de három hónappal később hirtelen elváltak, így Maddoxot Angelina végül egyedül adoptálta.

Brangelina

A színésznő következő botránya akkor robbant ki, amikor azzal vádolták, hogy ő okozta Brad Pitt és Jennifer Aniston válását 2005 októberében, mivel a Mr. és Mrs. Smith forgatása alatt viszonyt kezdett Pitt-tel, ő azonban elutasította az erről szóló vádakat: „Intim kapcsolatban lenni egy nős férfival, amikor a saját apám megcsalta az anyámat, nem olyan dolog, amit meg tudnék bocsátani. Képtelen lennék reggelente a tükörbe nézni. És nem vonzódnék egy olyan férfihoz, aki megcsalná a feleségét." Egyébként sem Jolie, sem Pitt nem nyilatkozott nyilvánosan a kapcsolatuk természetéről egészen 2006 januárjáig, amikor is megerősítették, hogy az első közös gyermeküket várják.

12 éves kapcsolatuk alatt a média „Brangelinának” hívta őket, és Hollywood egyik legcsillogóbb sztárpárjaként váltak ismertté.

2012 áprilisában bejelentették az eljegyzésüket, és végül 2014. augusztus 23-án a franciaországi Château Miravalban tartották az esküvőjüket egy zártkörű szertartás keretében. A házasságuk két évvel később, 2016 szeptemberében futott zátonyra, Angelina adta be a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. Hollywood egyik leghosszabb és legmocskosabb válása volt az övék: jogilag csak három évvel a szakításuk után mondták ki a válásukat, a köztük zajló jogi hercehurca, többek között a gyermekelhelyezések miatt, azonban máig tart. Pitt például beperelte Jolie-t, amiért eladta a tulajdonukban lévő borászatban lévő részesedését egy harmadik félnek, Jolie pedig ellenkeresetet nyújtott be, amelyben azt állította, hogy Pitt 2016-ban egy repülőn fizikailag és verbálisan bántalmazta őt és a gyermekeiket.

Brad óta egyébként hivatalosan nem volt kapcsolata, de többször is hírbe hozták ismert emberekkel, mint például 2021-ben az énekes The Weeknddel, tavaly pedig a nála 21 évvel fiatalabb feltörekvő ír színésszel, Paul Mescallal.

Persze Angie-t egyáltalán nem a múltja és a párkapcsolatai/házasságai, sőt, még csak nem is a filmjei határozzák meg a leginkább, hanem humanitárius aktivitásai. Többek között rengeteget foglalkozott a háborús menekültek megsegítésével, természetvédelemmel és közösségfejlesztéssel, gyermekek bevándorlásával és oktatásával, valamint emberi jogokkal, főképp a nők jogaival. Ezzel kapcsolatos munkáiért egy rakás díjat kapott az évek során (többek között az Oscart is, pontosabban a Jean Hersholt Humanitárius Díjat 2013-ban – tehát már két Oscar-szobra van), hiszen tökéletes példája annak, hogy egy kapcsolatokkal és tőkével rendelkező befolyásos ember, latba vetve vagyonát, mennyi mindent tehet a Föld és az emberiség megsegítése érdekében.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tippek első Völgyezőknek: hogyan hozd ki a legtöbbet a fesztiválból, ha még soha nem jártál Kapolcson?
Hol lehet szállást foglalni az utolsó pillanatban? Mit érdemes enni és inni? Mihez kezdj, ha minden koncert véget ért, de még buliznál? Gyorstalpaló tele hasznos infókkal.


Kevesebb mint egy hét múlva, július 19-én kezdődik a 28. Művészetek Völgye, 10 napig ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend lesz a világ – vagy legalábbis a magyar fesztiválélet – középpontja.

A rengeteg visszajáró mellett minden évben egyre többen vannak azok is, akik első alkalommal fedezik fel a három Balaton-felvidéki települést és a közel 3000 programot, ami ott várja őket július 28-ig. Nekik szól az alábbi cikk.

Utazás/közlekedés

Ha autóval érkezel, figyelj arra, hogy Kapolcson a hivatalos parkolókon kívül sehol nem lehet megállni, ezek pedig kivétel nélkül fizetősek. Érdemes a vigántpetendi ingyenes parkolót használnod, és onnan Csigabusszal továbbmenni. Taliándörögdön szintén ingyenes a parkolás a teljes faluban – ha ide tartasz Veszprém irányából, akkor jobban teszed, ha Pula és Öcs felől közelítesz, így elkerülheted a gyakran kaotikussá duzzadó dugókat Kapolcs központjában.

Vonattal Veszprémig vagy Tapolcáig tudsz utazni, ahonnan rendszeresen indulnak menetrend szerinti járatok Kapolcs felé, valamint bizonyos időközönként ingyenesen használható Csigabuszok is, ennek pontos menetrendjét itt találod.

Ez akár az utolsó pillanatos szállásfoglalást is megkönnyíti, ugyan a fesztivál falvaiban ilyenkor már rég nincsenek szabad szobák, Tapolcán és Veszprémben, valamint a 77-es út menti településeken (ahol kérésre szintén megállnak a buszok) viszont még nem egyet lehet találni. Sátorhelyek pedig gyakorlatilag mindenhol vannak előzetes foglalás nélkül is.

Idén újdonságként közvetlen különjáratok indulnak Budapestről is, az első napon 11 órakor a többi napon pedig 14 órakor. Sőt, ezek visszafelé is közlekednek éjjel 1:30-kor, szóval ha csak egy napra látogatnál el a fesztiválra, és nem szeretnél szállást foglalni, akkor is haza tudsz jutni a fővárosba autó nélkül is.

Fotó: Dohi Gabriella

A fesztiválon belül szintén a délelőtt 30, kora délutántól éjszakáig pedig 15 percenként közlekedő Csigabusszal a legérdemesebb utazni, viszont az esti csúcsidőben – különösen pénteken és szombaton – gyakran elég durva tömegjelenetek alakulnak ki a buszokon és a megállókban, szóval ha át szeretnél jutni egy másik településre, érdemes nem kicentizni a menetrendet a téged érdeklő program kezdete előtt, mert könnyen lemaradhatsz az elejéről.

Alternatíva még a stoppolás, kifejezetten sok jó fej autós szokott lenni, akik szívesen elvisznek megállnak és elvisznek egyik faluból a másikba.

Hol egyél?

Természetesen megtalálhatóak a klasszikus street food bódék is a fesztiválon (lángos, kürtőskalács, hotdog stb.), de ha jót akarsz magadnak, inkább a helyiek által üzemeltetett Kék Abrosz vendéglátóhelyeket próbáld ki. Árban nagyjából ugyanott vannak, a választék viszont sokkal szélesebb – a legtöbb helyen napi menüt kínálnak fogásonként 3-4 lehetőséggel –, és persze autentikusabb is.

Ha csak gyorsan bedobnál valamit két koncert között, ott van a környék abszolút specialitása, a velós pirítós is, ami igencsak megosztja az embereket, de aki szereti, annak minden évben kihagyhatatlan :)

Fotó: Fekete Kristóf Tibor

Programok

A legtöbbször elhangzó jelző a Völggyel kapcsolatban talán az összművészeti – itt gyakorlatilag árukapcsolásként kapod meg a különféle művészeti ágakat, a szervezőknek kifejezetten célja is, hogy aki mondjuk egy Elefánt, egy Beton.Hofi, vagy akár egy Zorán koncert miatt érkezik, annak is táguljon a látóköre, mire hazaindul.

Ugyanannyira igaz ez a komolyzenei programokra, mint az idén minden eddiginél nagyobb számban kitelepülő múzeumokra: érdemes adni nekik egy esélyt akkor is, ha eddig az volt a benyomásod, hogy ez valami nagyon fennkölt és merev dolog, ami távol esik az érdeklődésedtől.

Merj nyitott lenni és kilépni a komfortzónádból! Ha csak a Panoráma Színpad és a Lőtér fellépőit ismered, akkor is érkezz meg már délután, és nézz körbe a többi udvarban: nem egy olyan sztorit hallottunk már, amikor valaki minden előzetes ismeret vagy elvárás nélkül tévedt be mondjuk a Hagyományok Háza Folk Udvarba, ahol aztán magába szippantotta a hajnalig tartó táncház.

Általánosságban is igaz, hogy a Völgyben nem áll meg az élet a koncertek vége után – sőt, bizonyos szempontból akkor kezdődik igazán. Rengeteg helyen bele lehet futni spontán éjszakai örömzenélésekbe, a kapolcsi Királykő kocsma (vagy ahogy mindenki hívja, Cili néni kocsmája) teraszán pedig alig lehet szabad ülőhelyet találni éjjelente.

Érdemes emellett benézni a KenderKertbe és a Petendi Pajtába is, ha táncolni vagy jó zene mellett beszélgetni szeretnél. Szóval hiába érnek véget a hivatalos programok fél1-1 körül, nem kell attól tartanod, hogy nem lesz mit csinálnod, ha még folytatnád a bulizást.

Fotó: Kuti Ákos

A tájékozódáshoz érdemes letöltened a Művészetek Völgye mobilalkalmazást is, akkor nem kell állandóan magaddal cipelned a nyomtatott programfüzetet, se a böngészőben külön megnyitnod minden egyes alkalommal a fesztivál honlapját. Ráadásul még a Csigabuszok aktuális helyzetét is valós időben követheted.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt az Alf gyerekszínésze, Benji Gregory
A később visszavonult sztár az autójában hunyt el, kutyájával együtt. 46 éves volt.


Negyvenhat évesen elhunyt Benji Gregory, akit az Alf című sorozat Brian Tannerjeként ismert meg a világ. Június 13-án találták meg az autójában ülve egy bank parkolójában, az arizóniai Peoriában. Halálhírét most erősítette meg a testvére, Rebecca Pfaffinger a New York Timesnak. A szomorú eseményről az is kiderült, hogy Gregory mellett ült szolgálati kutyája, Hans, aki szintén elpusztult.

Pfaffinger elmondta, hogy a halál pontos okát még vizsgálják, de valószínű, hogy Gregory elaludt az autójában, és a nagy hőségben hőgutát kapott.

Hozzátette, hogy Gregory bipoláris személyiségzavarban és depresszióban szenvedett, és mindkét betegségét kezeltette.

Gregory már nyolcévesen ismert lett, amikor 1986-ban debütált az Alf című sorozatban, ahol a Tanner család legfiatalabb tagját, Brian Tannert alakította. A tévés szerepei között feltűnt A szupercsapatban és az Alkonyzónában is, és filmekben is játszott, például Whoopi Goldberg mellett az 1986-os Spiclik, sipirc című vígjátékban.

2004-ben Gregory visszavonult a színészettől, és a haditengerészetnél vállalt munkát. Élete végéig küzdött a mentális betegségeivel.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Shelley Duvall, a Ragyogás színésznője
A színésznő évekkel ezelőtt beszélt arról, hogy lelkileg és pszichikailag nagyon megviselte a legendás film forgatása. Duvall 75 éves volt.


Csütörtökön 75 évesen elhunyt Shelley Duvall, akit a legtöbben Stanley Kubrick Ragyogásából és a Popeye-ből ismerhetnek. A színésznő álmában halt meg texasi otthonában, cukorbetegség szövődményei miatt. Halálhírét élettársa, Dan Gilroy közölte a The Hollywood Reporterrel.

„Drága, édes, csodálatos élettársam és barátom hagyott itt minket. Túl sokat szenvedett az utóbbi időben, most már szabad. Repülj, gyönyörű Shelley”

– mondta Gilroy, akivel 1989 óta éltek együtt.

Duvall állapota már korábban is aggodalomra adott okot. 2016-ban megjelent a Dr. Phil talkshow egyik epizódjában, ahol elárulta, hogy mentális betegségben szenved. „Nagyon beteg vagyok. Segítségre van szükségem” – mondta akkor.

Mielőtt a kilencvenes évek közepén Hollywoodból Texasba vonult vissza, Duvall virágzó karriert futott be. Sokoldalú és egyedi színésznőként rengeteg filmben játszott, és saját produkciós cégét, a Think Entertainmentet vezette, amely innovatív gyermekműsorokat készített, sztárfellépőkkel. Ezekért a produkciókért két Emmy-díjra is jelölték.

Színészi karrierje Robert Altman filmjeivel kezdődött, olyan alkotásokban szerepelt, mint a McCabe és Mrs. Miller, a Nashville és a Három nő. Utóbbiban nyújtott alakításáért elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál legjobb színésznőnek járó díját.

A legnagyobb sikert Stanley Kubrick horror-klasszikusa, a Ragyogás hozta. A színésznő később elmondta, hogy a forgatás rendkívül megviselte, mivel Kubrick „heteken át napi 12 órán át sírásra késztette”, és számos jelenetet rengetegszer kellett újra felvenni.

Duvall a Ragyogás után még több filmben szerepelt, majd eltűnt a nagyközönség elől, és leginkább a produkciós cégével foglalkozott. Két évtizedes kihagyás után 2022-ben tért vissza a színészethez a The Forest Hills című produkcióban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Scarlett Johansson és Channing Tatum között csak úgy izzik az űr – A Vigyél a holdra az utóbbi idők leglátványosabb romkomja
Valóban leszállt az Apollo-11 a Holdon, vagy csak egy stúdiófelvételt láthattunk? Hollywood két nagy sztárja valóban illik egymáshoz? Mindkét kérdésre választ kapunk a moziban.


Van ugye az a régi összeesküvés-elmélet, miszerint az Egyesült Államok jeles asztronautái, Neil Armstrong és Buzz Aldrin igazából nem is jártak a Holdon, vagyis amit a tévék akkor világszerte élőben sugároztak, az nem volt valós, csupán egy stúdióban korábban rögzített és gondosan megtervezett felvétel. Amit ráadásul nem más rendezett meg, mint A dicsőség ösvényei, a Spartacus, a Lolita és a 2001: Űrodüsszeia című filmekkel már nagy nevet szerzett, valamint az utóbbi kapcsán űrszakértőnek is titulált Stanley Kubrick.

Természetesen mindez nonszensz, számos egyértelmű bizonyíték van arra, hogy Armstrongék leszálltak az Eagle holdkomppal a Föld hű kísérőjének porában. És ha másra nem is, e teória arra mindenesetre jó volt, hogy ez alapján elkészüljön a Vigyél a holdra című film, amelyben Greg Berlanti rendező (Ilyen az élet, Kszi, Simon), az első szkriptes Rose Gilroy forgatókönyvíró (ő a színésznő Rene Russo, valamint az Oscar-jelölt író-rendező, Dan Gilroy lánya) nemcsak azt mesélhetik el, hogy miért volt szükség egy alternatív, stúdióban rögzített holdra szállásra, hanem mindezt még egy aranyos, amolyan „szeretlek-utállak”-szerűen csipkelődős romantikus komédiába is helyezhették. Lássuk, hogyan!

1969-ben járunk, a NASA ezerrel készül az Apollo-11 küldetésére, ám az űrverseny kezdi elveszíteni népszerűségét, hiszen már tombol a vietnámi háború, így a közvélemény szerint sokkal fontosabb dolgokkal kellene most foglalkozni annál, mint hogy ki jut el először a Holdra.

Épp ezért a rejtélyes fejes, Moe Berkus (Woody Harrelson) felkeresi a marketingszakértő Kelly Jonest (Scarlett Johanssont), hogy pörgesse fel újra az érdeklődést a NASA és a küldetés iránt. Kelly neki is látna annak, hogy az unalmas tudományos maszlagot eladja az átlagembereknek, ám a rakétaindító stáb főnöke, Cole Davis (Channing Tatum) – akivel egyébként már egy kocsmai találkozás során fellángoltak köztük a szikrák, bár akkor még egyikük sem ismerte a másikat – hallani sem akar a PR-os hülyeségekről, ezért elindul köztük egy klasszikus, hollywoodi férfi-női adok-kapok, noha természetesen mindenki tudja, hogy egymásnak teremtette őket az ég (vagy az űr).

Ez a felfogás egyébként Berlanti egész filmjére jellemző: egy kicsit olyan, mintha az ötvenes-hatvanas években készült volna, megvan benne ugyanis az a báj és naivitás, ami akkoriban annyira jellemző volt az álomgyári hasonszőrű produktumokra. Ráadásul a filmbeli korszak is stimmel.

Szóval, aki csupán egy ártalmatlan limonádét vár a Vigyél a holdrától, az alapvetően nem lő mellé, de szerencsére a film azért ennél többel is szolgál. Meglepő módon (és a zsáneréhez képest) egész részletesen bemutatja magát a holdra szállást is űrhajóstul, indítórakétástul, holdkompostul, holdastul. (Azért persze ne Az első ember, Az igazak, az Apollo-13 vagy a For All Mankind mélységét és részletességét keressük itt!) Ráadásul a NASA-terepek is hitelesek a tágas terekkel, az irányítótermekkel és a hangárokkal, vagyis elmondható, hogy a Vigyél a holdra az utóbbi évek leglátványosabb romantikus vígjátéka. Ha van ilyen cím.

Persze azért mindezek ellenére továbbra is egy ártalmatlan limonádéról van szó, amely egy pillanatig sem reformálja meg a műfajt (hogy is tenné, amikor a jóleső nosztalgiára játszik), sőt minden bizonnyal annak nagyjai közé sem kerül majd be idővel, ám az kétségtelen, hogy ameddig tart, szórakoztat.

Ebben pedig nagy szerepe van a főszereplő kettősünknek. Scarlett Johanssont és Channing Tatumot eddig nem párosították össze úgy igazán (a Don Jonban és az Ave, Cézár!-ban mindketten feltűntek, de csak külön jeleneteik voltak), pedig kiválóan működik köztük a kémia. Itt is remekül kiegészítették egymást, és kétségtelenül azok a jelenetek vitték a filmet, amelyekben a felszínes parádézást lenéző, s inkább a küldetésre koncentráló, komoly, de nagy szívű, befelé forduló fickó, valamint az izgő-mozgó, a hangot mindenkivel megtaláló, mindent elintéző és mindenben aktív nő energiáit összeeresztették.

Nem mellesleg pedig olyan színészek asszisztálnak nekik, mint a már fent említett Woody Harrelson, valamint a Szeretünk, Raymond sztárja, Ray Romano. Sőt, az alternatív holdra szállást rendező Lance Vespertine-t az Oscar-díjas forgatókönyvíró, Jim Rash (Utódok, Az első igazi nyár), az operatőr Edvardot pedig az Oscar-jelölt operatőr, Dariusz Wolski (A kapitány küldetése, A holló, Az utolsó esély, Dark City, A Karib-tenger kalózai-filmek, Prometheus, Mentőexpedíció stb.) játszották el, ezzel is egy kis extra bennfentes hollywoodi ízt adva az egésznek.

Ha pedig ódzkodna valaki esetleg a magyar szinkrontól, ne tegye, mivel szuperre sikeredett.

Johansson ezúttal is megkapta leggyakoribb hangját, Csondor Katát, aki már a Reszkessetek betörők 3, vagyis 1997 óta szinkronizálja őt, Channin Tatum és Nagy Ervin párosítása azonban még új keletű, mivel csak A gyilkos járatban és Az elveszett városban kaptuk meg őket így együtt (Tatum magyar hangját általában Dévai Balázs vagy Papp Dániel adják), de kiválóan passzolnak. Woody Harrelson és Stohl András már nagyon összeszoktak, Ray Romano pedig Márton Andrást kapta, akit mindig nagyon jó hallani, mivel a kiváló színész e minőségétől 2008-ban nagyjából visszavonult, s azóta csak háromszor lehetett hallani: a 2018-as Könyvklubban, valamint a tavalyi Hidegvérben és a Megfojtott virágokban (Robert De Niro hangjaként).

Mindent összevetve tehát egy nem túl emlékezetes és itt-ott kissé szépelgős, de mindenképpen üdítő romkom lett a Vigyél a holdra, amely egyszerre kedvez az e műfajban fogant klasszikusok rajongóinak, az amerikai űrkutatás megszállottjainak, valamint azoknak, akik egy könnyed, jópofa, feelgood kikapcsolódásra vágynak.

Link másolása
KÖVESS MINKET: