"Ahol magyarok voltak, őt ott szerették, és volt mondanivalója" – Gryllus Dániel Kányádi Sándorról
Bár mi is ismertük, tudtuk, hogy van valahol egy Kányádi Sándor és van valahol olyan, hogy erdélyi magyar költészet, a maga fizikai valójában egészen a 80-as évek elejéig nem találkoztunk vele, pedig akkor már vagy tíz éve énekeltünk. 81’-ben adódott egy lehetőség, hogy elmehettünk koncertturnéra Erdélybe, ami akkoriban kicsit a világ csodája volt. Sokan nem is értették, hogy hogyan tudunk pont mi, ráadásul éppen március 15-e körül odamenni. 24 koncertünk volt 11 nap alatt.
Varga Vilmos színész barátunkkal, aki nagyváradi színész volt – tavaly halt meg –, közösen léptünk fel. A Nagyváradi Állami Színház egyik vezetője, Kiss Törék Ildikó szervezte a turnét, amely félig a román, félig a magyar tagozat produkciója volt. Talán ennek köszönhettük, hogy az ottani magyarok jobban megismerhettek bennünket, A walesi bárdokat, vagy a Tudod, hogy nincs bocsánatot… Csak magyar klasszikusokat adtunk elő, de persze mindenki dekódolhatta az aktuális üzenetüket.
Ahogy azt már a Kányádi-lemezünk előszavában is leírtam, valahogy akkor tudatosodott bennünk, hogy nem lehet azt mondani, hogy „ők” és „mi”. A magyarságról beszélve csak „mi” vagyunk.
Akkor nem volt politikailag annyira aktuális ez a téma. Ma sokan furcsállják, hogy erről beszélni kell, pedig még ma sem mindenki számára természetes. De mi akkor éltük meg azt, amit pont Sándor bácsi mondott valahol: „Az én Magyarországom addig terjed, ameddig a magyar nyelv”. Azt is mondta, hogy bejárta a világot, és az emberek jobbára mindenhol magyarul beszélnek. Az anyanyelv és a kultúra összeköt minket. Kicsit látszólag elkalandoztam, de ezt tudni kell Sándor bácsiról. Ő minden magyar Sándor bácsija volt. Ahol magyarok voltak, őt ott szerették, és volt mondanivalója.
Csíkszeredán, a harmadik koncert után elmentünk iszogatni kicsit Ferenczes István költőhöz, aki aztán jó barátunk is lett. Egyébként az erdélyieknek természetes volt ez a fajta kontaktusteremtés. Emlékszem, Kolozsváron nagy tisztelettel bekopogtunk Kallós Zoltánhoz, hogy szeretnénk vele találkozni, beszélgetni. Erre azt mondja, egész éjjel titeket vártunk, miért nem jöttetek? A fene sem tudta, nem mondta senki nekünk.
Tehát miközben ott vendégeskedtünk Ferenczi Pistánál, feltette nekünk lemezen Az elveszett követ című verset, amit Sándor bácsi maga szavalt el, mondván, hogy meg kéne zenésítenünk. Frenetikus hatása volt. Nem hallottuk előtte Sándor bácsit szavalni.
Aztán Sándor bácsi eljött Magyarországra, már nem is tudom, pontosan hova, valamilyen főiskolán találkoztunk. Azután fél éjszakát átbeszélgettünk a Ráday utcai református kollégiumban. Meghívtuk a Thália Színházba, ahol állandóan játszottuk a gyerekműsorainkat. Fölhívtuk a színpadra is.
Egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Egyre jöttek a közös „ügyek”. Volt, hogy együtt hívtak meg minket valahova. Amikor az első dél-amerikai utunkra mentünk, Sándor bácsi ideadta a Dél keresztje alatt és a Románc című verseket. Milyen jó lenne, ha visszavinnénk a verseket dalban oda, ahonnan hozta hozzá az ihletet – mondta.
Volt olyan is, hogy nem tudott átjönni Magyarországra valami esküvőre, és azt mondta, jó lenne, ha legalább valamilyen dalban ott tudna lenni. Akkor ajánlotta nekünk a Két nyárfát. Kérte, hogy zenésítsük meg. Azóta is boldogan énekeljük.
A 90-es évek elején egy Cimbora-táborban voltunk együtt Balatonalmádiban. Ő beszélgetett a gyerekekkel, mi zenéltünk... Akkor kaptuk tőle a Kuplé a vörös villamosról verset. Azt mondta, ezt könnyű lesz elénekelnünk, hiszen már a címben benne van, hogy milyen zene kell hozzá.
Említetted a Románc című verset, ha jól tudom, ennek a megzenésítése nem ment olyan zökkenőmentesen...
Amikor Vili elkezdett foglalkozni a verssel, megkérte a feleségét, hogy másolja le neki a könyvből. Aztán Sándor bácsi végig hallgatta a kész dalt, és azt mondta, hogy szép, szép, de igazán lapozhattunk volna egyet a kötetben. Kiderült, hogy a másolatból lemaradt a negyedik versszak. Egyikünknek sem tűnt fel, mert így is volt értelme. Ez a vers arról szól, hogy amikor Sándor bácsi Dél-Amerikában járt, a gép fél órára leszállt Cartagénában. Nem kellett átszállni, talán üzemanyagot vettek fel. Még a városba sem mehettek ki, csak a gép mellé gurítottak egy létrát és ki lehetett szállni levegőzni, nézelődni. Ez az első strófa. A második arról szól, hogy szeretett bele a városba. Ezért Románc a címe. A harmadik versszakban pedig elmegy. Tehát végül így is volt értelme. Ott volt, azután hazament. Csak hát ezután jött a lírai negyedik strófa, amitől nagy vers, hogy itt, a deres Kárpátok közt, a közelgő öregségben milyen jó visszagondolni erre a szerelemre. Úgyhogy gyorsan hozzátettük azt is.
Persze éltünk már olyan megoldásokkal, hogy versszakokat ismétlünk, mint például A három széklábban, vagy épp kihagytunk versszakot, ha a dal úgy kívánta meg. De itt nem szándékos volt, hanem véletlen.
A versszak kihagyásra talán a leghíresebb példa a Tudod, hogy nincs bocsánat, amit a rajongók sokszor felemlegetnek...
Az egy másik kérdés, az József Attilától egy aktuális beszúrás volt, ami nem tartozik annyira szorosan hozzá a vershez a mai olvasónak. Fiatal együttes voltunk, nehéz is volt kiénekelni, hogy „pszichoanalízis”. Nem is annyira énekre való strófa. De ha már ezt a verset említjük, eredetileg állítólag úgy fejeződött be, hogy „most hát a töltött fegyvert szorítsd üres szívedhez”. József Attila felolvasta valakinek a verset, aki azt mondta, hogy „Jaj, Attila, ne legyen ilyen pesszimista”. Akkor írta hozzá, hogy „Vagy vess el minden elvet, / s még remélj hű szerelmet, / hisz mint a kutya hinnél / abban, ki bízna benned.”
Sándor bácsi is sok versét megfejelte utólag, húsz év után írt hozzá valamit, vagy átrendezte, esetleg megírta a párját egy fiatalkori versének.
Nagyon szépen köszönöm a visszaemlékezést.
Azt még elmondanám, hogy amikor Sándor bácsi 80 éves volt, csináltunk egy közös turnét. Nagygalambfalván, a szülőfalujában is jártunk, ahol fölmentünk a családi kert végébe, ahol a papája el van temetve. Egyszer csak Sándor bácsi olyan székelyesen megszólalt: „Na, hát itt fogtok majd énekelni.”
