KULT
A Rovatból

"Még ma is tapsolnak" – Kalmár Tibor fél évszázada humorral él

Minden sikeres férfi mögött ott egy csodálatos nő – vagy több nő.


Ez a nagy bölcsesség cseng ki Kalmár Tibor önéletrajzi könyvéből, a Jiddische mamákból, amely a Könyvhétre jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában. A pályáját gyermekszínészként kezdő, később a Vidám Színpad, majd televíziós vidám és zenés műsorok rendezőjeként maradandót alkotó szerző ez alkalomból interjút adott a szeretlekmagyarorszag.hu-nak .

-A könyv címe egy, az 1920-as években született dalra utal. A „jiddische mame” fogalom: nehéz sorsú, de kemény, kitartó, szerettetel teli asszony, aki biztos pillére az ember életének. A könyvben négy ilyen asszony szerepel: Anna, az Ön édesanyja, Piroska, (Kata édesanyja) Kata, az Ön anyósa és végül Marika, a felesége.

-Ez csupán egy vezérfonal, de megjelenik benne az egész kor e „mamák” életén keresztül, kezdve bakfiskoruktól. Az első élményeik, szerelmeik, házasságuk, összeveszéseik, féltékenységeik, anyagi gondjaik. Egy család mindennapjai, az én családomé.

-A könyvben megjelenő évtizedek tele voltak szomorú eseményekkel, egyéni és közösségi tragédiákkal, mégis az egészet átszövi a humor, az önirónia.

-„Nem adhatok mást, csak mi lényegem” – mondja erre Lucifer. Fél évszázadon át a humor közelében éltem le az életemet, a Vidám Színpadon, a televízióban, nem is beszélve nagy tanítómesteremről, Királyhegyi Pálról. Nagy hatással volt rám az ő életszemlélete, látásmódja, ahogy a legdrámaibb élethelyzetekben is feltalálta magát, és ahogyan morbid humorral írt ezekről. Amikor a koncentrációs táborban meneteltek, odament hozzá egy SS őrmester, megpofozta, ő pedig megkérdezte tőle, hogy ezt most miért kapta. „Mert nem köszönt.” „Bocsánat, én nem tudtam, hogy köszönni kell, de ha köszönök, soha nem fogadják a köszönésemet.”. Mire az őrmester üvölteni kezdett vele. Erre Királyhegyi: „Drága őrmester úr, ne kiabáljon így, árt az egészségének, látom, hogy kidagadnak az erei. Még megüti a guta, összeesik, meghal, én pedig itt állok egy halott SS őrmesterrel. Ez tilos egy ilyen táborban.”. Az ő szelleme nagyon mélyen megérintett.

-Nem véletlen, hogy az abszurd műfaja itt, Kelet-Közép-Európában született. A könyvében is van jó néhány olyan helyzet, amit kitalálni sem lehetne: például édesapjának esete a fogfájós meleg nyilassal.

-Ki lehet találni, mert a történetet így, ebben a formában én találtam ki! De volt egy valóságalapja, a nyilasnak valóban fájt a foga, és egész jól összebarátkoztak, de a „másságot” már én költöttem hozzá – hogy „divatos” legyek egy kicsit.

-Nagyon érdekesek könyvében a „kitérők” régi színészekről, írókról, filmekről, kabaréjelenetekről. Fontos értékmentések, mert erről a világról a mai nemzedékek már nem sokat tudnak.

-Már az előző könyvemben is kultiváltam ezt a módszert, hogy leírjam az asszociációimat és kicsit közelebb hozzam a mához e régi korokat, köztük azokat az éveket, amelyeket főiskolásként a Vígszínháznál, majd a Nemzeti Színháznál töltöttem el, olyan legendás színészek között, mint Bajor Gizi, Somlai Artúr, Gózon Gyula, Ferrari Violetta, Gábor Miklós. És ott voltak a nagy rendező mestereim, Major Tamás, Gellért Endre és Marton Endre. Nemcsak az előadásokat, hanem a próbákat is végigültem, és ezek is rengeteg kalandot jelentettek. Nem akarom, mint Királyhegyi mondta, magamat „kis kollégámhoz”, William Shakespeare-hez hasonlítani, de az ő nagy drámáiban is voltak olyan intermezzók, amik átvitték a humor felé, megmutatva, hogy az élet kétéltű.

-Az Ön pályafutásában megkerülhetetlen a Valahol Európában című film. Nagyon keveset tudunk a gyerekszereplők többségének további sorsáról.

-A gyerekek 90%-a az Illatos úti árvaházból jött, tehát önmagukat játszották. A maradék 10% magamfajta gyerekszínészként került oda, köztük Lakner bácsi gyermekszínházától. Rónai András, Ficsúr alakítója később Izraelben Avraham Ronai néven vezető színésze lett az ottani „Nemzetinek”, a Habima színháznak. Nagyon jó barátom volt, néhány éve húnyt el. Együtt játszottunk színházban a Pál utcai fiúkban, ő volt Áts Feri, én meg Geréb. Itt is velünk volt Harkányi Endre, Csónakos szerepében, akinek a Valahol Európában alapozta meg a hírnevét. Árva gyerek volt, szülei a holokauszt áldozatául estek, akkoriban sokat járt fel hozzánk, Anyám pedig befogadta őt… Radványi Géza szerint a film valami egészen különleges, szerencsés csillagzat alatt született, mindig minden összejött. Amikor az emigrációból hazatérve Budapesten forgatta a Circus Maximust, bejárt a Fészek Klubba, ami nekem törzshelyem volt. Egyik este ugyanide jött be az éppen hazalátogató Rónai Andris. És akkor bejött egy fiatalember és megszólított: „Ugye Te játszottál a Valahol Európában című filmben? Horváth László vagyok, én voltam a Kuksi.” Radványi, Harkányi, Rónai és a „Kuksi” egy este találkoztunk a Fészekben, anélkül, hogy megbeszéltük volna…

-Ez hihetetlen…

-Laci csodagyerek volt, aztán Németországban telepedett le, reklámfilmekben dolgozott. Később megszakadt a kapcsolatunk. A film többi szereplője a forgatás után visszatért a IX. kerületi „dzsumbujba”. Emlékszem, hogy az első nap fejmosás közben tetüt találtak a fejükben, és a rendező-asszisztensek – Makk Károly, Bacsó Péter, Herskó János - nem éppen művészi feladatként, petróleummal fertőtlenítették őket…

-A Vidám Színpad fénykorába lépett be rendezőként, a műfaj legnagyobbjai közé. És milyen érdekes ez a K betű: Kellér, Kazal, Kabos, Kibédi, Kalmár…

-Magam is úgy éreztem magam, mint Pilátus a krédóban, mivel a Nemzeti Színház emlőin nevelkedtem, rendezői vizsgaelőadásom is egy Móricz-darab volt, a Pacsirtaszó. Aztán egyszer együtt utaztunk ki egy színházi fesztiválra a Vidám Színpad igazgatójával, Fejér Istvánnal jól összehaverkodtunk, csípte a humoromat, és hívott hozzájuk. Először meg is rémültem, mert tudtam, kik vannak ott. Nagyon elfogódott voltam, de hittem abban, hogy van itt keresnivalóm, láttam sok korábbi előadásukat, Kellér Dezső és Darvas Szilárd konferanszait. Az első darab, amit rendeztem, a Mindent egy helyen című kabaré volt. Mint ifjú titán, nekirugaszkodtam, hogy mindent beleadok, minden műfajból. Főiskolás koromban sokat jártam az Operába és nagyon utáltam az akkor dívó „kulisszahasogató” stílust. Erre csináltunk egy opera-paródiát Házmesterdalnokok címmel, Harsányi Béla és G. Dénes György, azaz Zsüti dalszövegeivel átigazítottuk az eredeti operaáriákat. Kazal László volt a házmester. Blüetteket írtak, nagy slágereket „fordítottak ki” Verditől, Puccinitől. A bérház udvarán énekeltek, miközben a társbérlők veszekedtek, hogy ki menjen először a fürdőszobába. Volt egy operett-paródia: akkoriban mutatták be Lajtai Lajos Három tavasz című operettjét, ebből írta meg Darvas Szilárd a Három őszt. Dévai Hédi kapta Honthy Hanna szerepét, Szuhay Balázs pedig Rátonyi Róbertét. Fantasztikus siker volt!

-És ott volt a társulatban a nagy öreg, Salamon Béla…

-Kellér írt neki egy jelenetet A papa helyezkedik címmel, amelyet nagyon gyakran ismételnek azóta is a tv-ben. A családhoz párttitkár jön látogatóba, és a papát, mint a régi rend hívét, moziba akarják küldeni, de nem megy, ezért veje kioktatja, hogyan viselkedjen. És jönnek sorban a poénok: az asszony hozza a feketét, mire Salamon megszólal: „A feketéket fel kell szabadítani”. Pedig eredetileg nem akarta elvállalni, mert úgy gondolta, hogy az olyan kifejezések, mint „imperializmus”, meg „munkaverseny”, neki nem állnak jól. „Aranyoskám, ezt az én közönségem nem viseli el” – mondta. Kellér emlékeztette arra, hogy de bizony eljátszotta a Pomócsi a káderezésen című jelenetet is, Marx és Engels-kötetekkel a hóna alatt. „Igaz, sokszor léptem fel ezzel kultúrházakban – ismerte be Salamon – egyszer az egyik igazgató meg is kérdezte: „mondja, Béla bácsi, ezeket a könyveket maga el is olvasta?” Nem, de többet kerestem vele, mint aki írta.” Végül elvállalta és hatalmas siker lett. És milyen furcsa az élet: a Magyar Nemzetben megjelent egy kritika, ráadásul az első oldalon, a vezércikk helyén. Ilyenre még nem volt példa. A cikk szerzője a kultúrrovat vezetője, Komlós János volt, a későbbi neves konferanszié, a Mikroszkóp Színpad alapítója. Innentől kezdve „mennybe mentem” és elhalmoztak feladatokkal.

-A Vidám Színpad mellett annak kamaraszínházában, a Kis Színpadon is rendezett.

-Ott volt az ősbemutatója a későbbi Nobel-díjas Kertész Imre első darabjának, a Doktorkisasszonynak. A Lovagias ügyre hívtam meg Bilicsi Tivadart, a Férjvadászra Mezei Máriát. Neki az volt élete utolsó színházi előadása, már gyakran fulladt, olyankor kirohant a Jókai térre friss levegőt szívni, de nagy élmény volt vele dolgozni.

Feleki Kamill is vendégszerepelt nálunk. Kibédi Ervin volt a partnere. Kibédi rosszul hallott, és a közös jelenetükben elakadt a párbeszéd. Kibédi ezért lehajolt egészen a súgólyukig, mintha a cipőjét akarná megkötni. Feleki odaszólt neki: „Hozd fel az enyémet is!”. A Kis Színpadon hétkor kezdődött az előadás, a Vidámban fél 8-kor. Ez a fél órás csúszás arra volt jó, hogy amikor a Kis Színpadon vége volt az előadásnak, a sztárok, Kabos László és a többiek még át tudtak menni „lenyomni egy szólót”. Olyan zeneszerzőkkel dolgozhattunk, mint Fényes Szabolcs, Vécsei Ernő, Dobos Attila, Bágya András és Behár György, olyan szövegírókkal, mint a Zsüti vagy Szenes Iván. 2-300-as szériákban játszottuk az előadásokat.

-A tv hőskorában új műfajokat kellett teremteniük, és még arra sem volt lehetőségük, mint napjainkban, hogy „mintákat” lessenek el.

-Nekem szerencsém volt, mert „több lábon álltam”: nemcsak kabarét csináltam, hanem zenés produkciókat is. És volt egy szenzációs szerkesztőm, Búzáné Fábri Éva, a televízió legendás alakja. Ő csábította Kellért a tv-hez, aki pedig ódzkodott tőle, mert neki a mindene a közönséggel való közvetlen kapcsolat volt. Így aztán együtt sok műsort csináltunk, elővettük a régi kabaréjeleneteket is. Nem én találtam fel a spanyolviaszt, mert előttem ott volt Deák István, aki például a Ha én egyszer kinyitom a számat! szállóigéjű Salamon-jelenetet rendezte. Volt egy sorozat, a Színházi múzeum, amelyben régi színészekről emlékeztek. Kellér azt mondta, hogy ő megcsinálja saját megemlékezését, mert amikor valaki már nem él, könnyű róla beszélni… volt egy beszélgetés Vitray Tamással, közben bejátszottunk régi és új jeleneteket. Fantasztikus ember volt, nem volt igaz rá az a mondás, hogy a komikusok szomorú emberek – mint amilyen például a szerepein kívül magába zárkózó Kabos Gyula volt – rendszerint végigröhögtük az egész adást. Egyik szilveszterkor Éva kitalálta, hogy menjünk fel az Olimpia szállóba, ott van egy úszómedence, Dezső szmokingban, úszva konferálna, ő pedig hozatna az állatkertből pingvineket, és azok a parton tapsolnának. Mire Kellér: „Majdnem tökéletes, de egy kicsit segítsünk. Próbáljuk úgy megoldani, hogy a pingvinek úsznak és én tapsolok”. A 85. születésnapján készült műsorban hangzott el híres konferensza arról, hogy a legcsúnyább magyar szó a „nincs”. A Néha-néha visszatérek című utolsó közös műsorunkban átadta a stafétabotot Verebes Istvánnak, aki szerényen megjegyezte: „Dezsőkém, én ezt nem érdemeltem meg.” „Nem, de tudsz jobbat?” – kérdezett vissza Kellér.

-Szinte állandóan fantasztikus színészekkel dolgozhatott.

-Gádor Béla Humorista a mennyországban című művében például Garas Dezső, Törőcsik Mari, Tolnay Klári, Mensáros László játszott. Tv-történelmi órák voltak a színházi buli szilveszteri műsorai, amelyben mindenki fellépett, aki élt, miközben a kollégák ott ültek az asztalok körül, majd ők kerültek sorra. Darvas Iván, Agárdi Gábor, Psota Irén, Bessenyei Ferenc… egyedülálló, megismételhetetlen produkció volt. A Vígszínházban megcsináltuk a Déryné útrakél című műsort a magyar színház 200. évfordulójára… volt vizi SZÚR, ahol a színészek és újságírók vízipólóztak, és utána egy olyan vízi revű következett, amelybe minden bekerült, aminek valami köze volt a vízhez: János vitéz dalától, a Kék tó, tiszta tótól a Yellow Submarine matrózdaláig. Életem egyik főművének tartom a Vígszínházban bemutatott opera és táncdal-egyveleget, ahol az énekesek szerepet cseréltek. Koós János volt Rigoletto, Kovács Kati Carmen, Cserháti Zsuzsi a Trubadúrból énekelt. Egyszer pedig felkértem néhány operaénekest, Begányi Ferencet, Bende Zsoltot, Domahidy Lászlót, hogy énekeljék a nagy mulatós slágert, a Csipkés kombinét, összemixelve klasszikus operákkal. Ahogy mondani szokás, még ma is tapsolnak…

-Követi-e a mai kabarékat, a „stand-uposokat”?

-Inkább azt mondanám, hogy „no comment”. Lehet, hogy bennem van a hiba, konzervatív vagyok, de én Hofi Gézához, Kellér Dezsőhöz szoktam és olyasmit várok el, ami már elmúlt.

-Én a Kádár-korszakban nőttem fel, és akkor az emberekből ömlöttek a politikai viccek. Akkoriban járta az a mondás, hogy a legjobbakat a párttitkárok tudták... Mostanában alig-alig lehet ilyeneket hallani. Kihalt ez a műfaj vagy az emberek elvesztették a humorérzéküket?

-Ez olyan jó kérdés, hogy nem is tudok rá válaszolni… a Facebookon szoktam találkozni Föld S. Péterrel, aki időnként elereszt egy-egy jó poént, de amúgy valóban hiányzik. Annak idején a kiváló komikusnak, Benedek Tibornak volt egy jó szövege: „Most tessék elmondani, nem otthon, suttogva-buttogva”. Mint például a következő viccet: becsengetnek Kohn nénihez, két agitátor áll ott és azt mondják neki: „Beszélgetni szeretnénk.” Kohn néni megkérdezi: „Hányan vannak?” „Ketten”. „Akkor beszélgessenek.” Ennek volt valami sármja azokban az időben. Azért ha Hofi élne, tudna mit mondani. Vagy Királyhegyi, aki például 1956. november 4-én, amikor visszajöttek az oroszok, azt mondta: „Jöttek az orosz tankok, hogy helyre lőjjék a barátságot.” Igazából nincs is terepe ma a politikai humornak. A Sas-kabaré, ami a Fészekben megy, az egyetlen hely, ahol – megint Lucifert idézem – „a tagadás lábát megveté”. Az egyetlen klasszikus ellenzéki kabaré, mert az igazi kabaré mindig ellenzéki volt, köszönhetően nem utolsósorban Trunkó Barnabásnak, aki ma a legjobb szerző. Ő írta Az óvszer című nevezetes jelenetet, Bodrogi Gyulával, Csala Zsuzsával. Egyébként, először prüdériából nem akarták a felvételt sem engedni, végül azonban sikerült, leadták és azóta vagy százszor ment le! Szoktam is vele Bodrogit zrikálni: „Gyuszikám, te erre kaptad a Kossuth-díjat!”.

-Azt írja a könyve végén, hogy ez a hattyúdala.

-Igen, de már töröm a fejemet, hogy mi az, amit kihagytam. Rengeteg anekdotát tudok a szakmából, elképzelhető, hogy erre még rászánom magam. A bőrömből nem tudok kibújni, mert ebben a kis „krecliben” éltem le az életemet, ami azért elég színes volt….


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Az év legfeszültebb filmje megmutatja, mi történne, ha atomrakétát lőnének ki az USA-ra – A Feszült helyzet izzasztóan reális veszélyekkel paráztat
A bombák földjén és A bin Láden-hajsza rendezője remek színészek segedelmével hozza ránk a frászt, s veti fel, hogy milyen gyorsan véget érhet az általunk ismert világ.


Az első Oscar-díjas női rendező, Kathryn Bigelow új filmje ijesztően reális és hiteles képet fest korunk egyik legnagyobb félelméről: mi történik akkor, ha valahonnan (nem tudni pontosan, honnan) kilőnek egy nukleáris rakétát az Egyesült Államokra? Izgalmas alapvetés.

És nem tipikus feldolgozás.

A Feszült helyzet ezzel indul, bemutatva az USA nemzetbiztonsági és egyéb szerveinek működését, pontosabban, hogy miként is kezelnek egy ilyen helyzetet. Sőt, mindjárt három szempontot kapunk.

Az elsőben egy reggel Olivia Walker kapitányt (Rebecca Ferguson) arról tájékoztatják a Fehér Ház hadműveleti központjában, hogy egy csendes-óceáni figyelmeztető radar egy azonosítatlan rakétaindítást észlelt, s meglepő módon nem az indításkor, hanem már repülés közben észlelte azt. Eleinte észak-koreai rutintesztnek vélik, a helyzet azonban ijesztő fordulatot vesz, amikor a rakéta alacsony pályára áll, a számítások szerint pedig 20 percen belül becsapódik az Egyesült Államok területén, konkrétan Chicagóban.

Elindul a videókonferencia a hadműveleti központ, a Pentagon és a fegyveres erők különböző parancsnokságai között, amelyhez utoljára maga az elnök (Idris Elba) csatlakozik. Elindítanak két földalapú elfogórakétát (GBI) is, hogy semlegesítse a nukleáris robbanófejet, közben pedig elkezdik evakuálni a fontos személyeket. Egy ponton, nem sokkal a rakéta becsapódása előtt, amikor az elnöknek egy a világ sorsát meghatározó döntést kell meghoznia, elsötétül a kép, majd visszaugrunk 30 percet az időben, és átváltunk a következő nézőpontra.

A másodikban a STRATCOM parancsnoka, Anthony Brady tábornok (Tracy Letts) értesül a kilövésről, és csatlakozik a többi fél konferenciájához, miközben a helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó, Jake Baerington (Gabriel Basso) fontolóra veszi, hogy a támadást Észak-Koreának tulajdonítsa, így a Nemzetbiztonsági Ügynökség szakértőjéhez, Ana Parkhoz (Greta Lee) fordul.

Ő pedig arra következtet, hogy Észak-Korea képes tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétákat használni. Azonban egyik fél sem képes egyértelműen beazonosítani a rakéta eredetét.

A harmadik nézőpontban pedig már az elnök áll a középpontban, akit egy kosárlabdameccsen tájékoztatnak a nukleáris veszélyről. A Titkosszolgálat azonnal evakuálja, a kocsiban, majd a helikopteren pedig Baerington és Brady véleményét figyelembe véve érzelmileg összeomlik, hiszen egy olyan döntést kell meghoznia, ami megpecsételheti a világ sorsát: vajon mérjen-e válaszcsapást a támadó országra, noha senki sem biztos, melyik országról is van szó.

Kathryn Bigelow-ról azt eddig is tudtuk, hogy ért a suspense-hez. A pattanásig feszült pillanatok és atmoszféra mestere ő, amit a 2009-es A bombák földjénben (amiért a filmtörténelemben elsőként megkapta a legjobb női rendező Oscar-díját, azóta pedig még ketten követték őt: Chloe Zhao A nomádok földjéért és Jane Campion A kutya karmai köztért) és a 2012-es Zero Dark Thirty – A bin Láden-hajszában is bizonyított. A Feszült helyzet azonban abban elüt e két filmtől, hogy most nem megyünk ki terepre, főként szoba- és terembelsőkben játszódnak a jelenetek, a csodás sztárgárdának köszönhetően (olyan további színészek tűnnek még fel a fent felsoroltakon kívül, mint Jason Clarke, Jared Harris, Anthony Ramos, Jonah Hauer-King, Moses Ingram, Brian Tee, Willa Fitzgerald vagy Kaitlyn Dever) azonban nem is hiányoznak a nagyszabású külsők és/vagy katonai bevetések.

Nincs is ezekre idő, hiszen mindegyik szempont bő félórát fed le, a rakéta észlelése után pedig mindössze 19-20 perc van a becsapódásig, tehát ennyi idő áll rendelkezésre feldolgozni a válságot.

A Feszült helyzet nézői közül biztosan sokan csalódottak lesznek a lezárás miatt, Kathryn Bigelow azonban sosem az olcsó hatásvadászatra utazott. Noah Oppenheim (Az útvesztő, A beavatott-sorozat: A hűséges, Jackie, Nulladik nap) forgatókönyve alapvetően azért elképesztő, már látszólag ijesztően hitelesen mutatja be a legfelsőbb amerikai szervek protokolljait, s ebben leledzik legfőbb érdkességfaktora is: megláthatjuk, hogyan működik a zárt ajtók mögött (ahova a legtöbbünknek sosem lesz esélye bekukucskálni) egy ilyen helyzet felismerése és kezelése.

Az év egyik legfeszültebb filmjéről van tehát szó, amely azonban a válaszadás helyett inkább (jogos) kérdéseket vet fel, és meglegyint minket egy olyan, az általunk ismert világot elpusztító szcenárióval, amely a valóságban is könnyedén bekövetkezhet.

Ebben áll a film ereje, és nem abban, hogy robbanásokat, várospusztítást és katonai hadmozdulatokat vagy gombafelhőket mutogasson.

Stílusában épp emiatt leginkább talán a Tizenhárom nap: Az idegháború című 2000-es Kevin Costner-filmhez hasonlít, amelyben a Kennedy-adminisztráció próbálja kezelni 1962-ben a kubai rakétaválságot, amikor könnyedén kirobbanhatott volna a III. világháború. A Feszült helyzet is ezt a lehetőséget veti fel: egy atomháborúét, csak már a modern korban. Egy olyanban, amikor mindenkinek viszket az ujja, s a legfőképp azoké, akik meg is tudnak nyomni néhány végzetes gombot…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Hatalmas összegért kelt egy elveszettnek hitt Dalí-kép, amit 70 ezer forintért vett egy műkereskedő
Két éve egy londoni garázsvásáron mindössze 150 fontért vette meg a helyi antikvárius, és kiderült, jó érzékkel választott. Eredeti Dalí-művek nagyon ritkán kerülnek piacra.
Fotó:Getty Images - szmo.hu
2025. október 25.



Egy korábban elveszettnek hitt Salvador Dalí-illusztráció 45 700 fontért, nagyjából 20 millió forintért talált gazdára a Cheffins cambridge-i aukcióján pénteken – írta a Guardian. A vevő külföldi, a mű egy „öreg szultánt” ábrázol. A lap akvarellel és filctollal készült, és a művész 1966-os Az Ezeregyéjszaka meséi-sorozatának eddig hiányzó jelenete. A képet hitelesítés után vitték kalapács alá.

A történet kulcsfigurája egy helyi antikvárius és műkereskedő, Russell, aki egy cambridge-i ház kiürítésekor bukkant rá a képre. A jobb alsó sarokban felismerte Dalí jellegzetes aláírását, a hátoldalon pedig egy Sotheby’s-matricát látott. Először hamisítványnak gondolta, mégis licitált rá a vásáron. Csak egyetlen ellenfele volt, aki 150 fontnál visszalépett.

Russell később több mint 4000 fontot költött a hitelesítésre és az eredetének kutatására.

„Olyan érzés volt, amit az ember csak egyszer él át az életében. Egészen elképesztő volt. Rengeteg bizonytalanság és kétely volt az elején, hogy valódi-e vagy sem. Az egész két év – a kutatás, a várakozás – egyszerűen hihetetlen élmény volt”

– mondta az antikvárius és műkereskedő.

A kép iránt „rendkívüli” érdeklődés mutatkozott. Brett Tryner, a Cheffins cambridge-i aukciósház igazgatója így fogalmazott. „Nem mindenki ízlésének való. Ez egy igazi Marmite-kép – van, aki imádja, más ki nem állhatja. De hát ilyen a művészet. Eredeti Dalí-művek nagyon ritkán kerülnek piacra.”

Végül egy külföldi vevő vette meg 45 700 fontért.

Via: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Vadászat után, avagy nemi erőszak a Yale-en? – Julia Roberts és Andrew Garfield is remekelnek ebben a kissé kisiklott értelmiségi thrillerben
„Nem kell mindennek kényelmesnek lennie” – hirdeti a film plakátszlogenje. Nos, ez a film sem az.


Nehéz kiismerni az olasz rendező „fenegyerek” (bár 54 évével gyereknek aligha lehetne nevezni) Luca Guadagnino stílusát, mivel sok mindenbe belekapott, és sok mindenben jeleskedett is már. Mostanában pedig megállás nélkül melózik. Filmesként már az ezredforduló óta aktív, de szélesebb körben akkor ismerte meg a nevét a világ, amikor nyolcadik filmje, a 2017-es Szólíts a neveden Oscar-jelöléseket (majd egy forgatókönyvírói díjat is) kapott. Pedig már korábban is olyan filmekkel jelentkezett, mint a pornográf jelenetekkel is tarkított és botrányos Melissa P. – Minden este 100-szor, kefével (2005), illetve a Tilda Swinton nevével fémjelzett Szerelmes lettem (2009) és Vakító napfényben (2015) – ez utóbbihoz már Ralph Fiennes és Dakota Johnson is asszisztáltak.

A Szólíts a neveden sikere után aztán már konkrétan Guadagnino nevét keresete a filmcsemegékre éhes közönség, ő pedig nem is hagyta őket étlen-szomjan.

Érkezett tőle Dario Argentino 1977-es Sóhajok című művészhorrorjának azonos című, 2018-as feldolgozása (szintén Dakota Johnsonnal), a 2020-as Akik mi vagyunk című sorozat, a Csontok meg minden című romantikus kannibáldráma Timothée Chalamet-vel 2022-ben, a pörgős, sportos szerelmi háromszög, azaz a Challengers 2024-ben, illetve Daniel Craig-es életrajzi, történelmi melegdrámája, a Queer, szintén tavaly.

Ezek pedig mind, egymástól igen-igen különböző habitusú, szellemiségű, stílusú filmek voltak, talán csak a nyugtalanító, időnként kissé nyomasztó és bikaerős, szinte kézzel fogható atmoszférát, valamint a kifejezetten erős színészi alakításokat számíthatjuk közös pontnak köztük. Ezekhez Guadagnino nagyon ért.

Hogy megállás nélkül dolgozik, arra pedig itt van példának a Vadászat után, amely a harmadik filmje másfél éven belül, s amelyről azt kell mondjuk, szintén a fenti két fő erényt tudja felmutatni: az erős atmoszférát és a csodás színészi alakításokat.

De vajon van-e benne ennél is több?

Ebben Julia Roberts alakítja Alma Imhoffot, a Yale egy ragyogó és karizmatikus filozófiaprofesszorát, a feminista ügyek régóta elkötelezett harcosát, akit a sztárdiákja, Maggie Price (Ayo Edebiri A mackóból) is bálványoz, akinek a szülei elég gazdagok ahhoz, hogy rengeteg adománnyal segítsék az egyetem működését. Többen, köztük Alma pszichoanalitikus férje, Frederik (Michael Stuhlbarg), akinek a viselkedése furcsán ingadozik a kedves, szerető és támogató, valamint a szeszélyes ás sértődős férj között, úgy gondolják, Alma nem illendő módon hagyta, hogy belészeressen egy gazdag diák (Maggie ugyanis leszbikus). Ott van még azonban Alma folyamatosan flörtölő professzorkollégája és közeli barátja, Hank (Andrew Garfield) is, aki talán ennél többet is szeretne tőle. Az Alma és Frederik által rendezett, nem kevés alkohollal felöntött buli után Maggie-t a nyilvánvalóan részeg Hank kíséri vissza a kollégiumába. Másnap Maggie nem jelenik meg az órán, majd este meglátogatja Almát egy szörnyű váddal, miszerint Hank megerőszakolta őt. Hank tagadja a vádakat, így Almának el kell döntenie, kinek az oldalán áll ebben a bonyolult, a saját életüket és az iskoláét is veszélyeztető válságban.

A Vadászat után egy ízig-vérig entellektüel film tele hosszú filozófiai, kultúrtörténeti diskurzusokkal, e tekintetben pedig eléggé hasonlít Woody Allen filmjeihez.

Ez azonban minden bizonnyal konkrét célja is volt Guadagninónak, ugyanis a film pontosan olyan főcímet kapott (karakterkészletében, stílusában stb.), mint amiket Allen rendezéseiben látni. Azok tömör, általában maximum 100 perces játékidejét viszont már nem vette át, Guadagnino sokkal ráérősebben épít világot és karaktereket, a nem túl eseménydús 138 perces hosszt azonban sajnos a türelmünk erősen megsínyli időnként.

Persze korántsem üres képsorok peregnek a szemeink előtt, hiszen a fentiek tükrében is látszik, hogy rengeteg tematikát próbált belesűríteni az eddig színészként ismert Nora Garrett az első (és egyébként eredeti, azaz nem más médiumból adaptált) forgatókönyvébe: szexuális kihasználás és vádak, egyetemi politika, generációs szakadékok, a #MeToo és a „cancel culture” komplexitása mind benne vannak, ugyanakkor górcső alá helyezi az intézményes nőgyűlöletet, az identitáspolitikát, az igazság és az emlékezet szembenállását, a traumák feldolgozását (Alma is sérült lelkileg a múltja miatt), a hatalmi dinamikákat vagy a múltbeli cselekedetek következményeit.

Talán sok is a téma itt, amelyek egy idő után kioltják egymást, külön-külön ugyanis nem kapnak annyi figyelmet és olyan részletes kivesézést, amelyet aztán a film után zsebre tehetnénk.

Guadagnino tehát most talán egy kicsit elfáradt (nem is csoda), de még így is simán leiskoláz (itt szó szerint) sok, hozzá hasonló, a filmet értő és érző mozgóképes művészt.

Ahogy azonban korábban említettük, a hangulat most is csillagos ötös, ebben pedig nagy szerepe van  a kétszetes Oscar-díjas Trent Reznor-Atticus Ross zeneszerző párosnak (Social Network – A közösségi háló, Lelki ismeretek, Challengers, Tron: Ares), akik ezúttal nem éppen a rájuk jellemző elektronikus taktusokkal dolgoztak, de most is igen egyedi hangzásvilágot kölcsönöztek a képsorok alá.

A színészek pedig ezúttal is tudásuk legjavát hozzák: Julia Roberts régen volt ennyire jó (kellett hozzá ez a szerep), de Andrew Garfield, Ayo Edebiri és a mindig kiváló Michael Stuhlbarg (Egy komoly ember, Gengszterkorzó, Érkezés, Szólíts a neveden, A víz érintése, Csontok meg minden) is kiválóak. Így, mindent összevetve pedig a Vadászat után egy Guadagninóhoz képest kissé ritmustalan, tömény és csapongó, ennélfogva pedig valamennyire félrement, de mindenképp érdekes és elgondolkodtató bejegyzés lesz a rendező filmográfiájában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a dög hónapok óta feldolgozva lóg a hűtőházban – megnéztük az X-Faktor székes fordulóját
Majka a frászt hozta mindenkire, az egyik versenyző káromkodva távozott a stúdióból, egy versenyző pedig Tóth Andiról írt saját dallal érkezett.


Emlékszem még a boldog békeidőkre, amikor az X-Faktor nagyjából még "rendes" tévéműsor volt. Jól elkülöníthető részekre tagolódott: Előválogató, Tábor, a mára már kihagyott Mentorház, majd az élőadások.

Egy ideje viszont rászoktak arra, hogy ezeket a részeket összecsúsztatják. A Tábor adás elejére még odabiggyesztik a selejtező utolsó pillanatait, a székes kör előtt még láthatjuk a csoportos feladat utolsó próbálkozóit. Ami felfogható formabontó megoldásként is, de számomra inkább zavaró. Mert, teszem azt, ha én nem vagyok kíváncsi a selejtezők önjelölt zsenijeire, de a Tábort megnézném, nehéz kikerülnöm a nem kívánt tartalmat. Meg hát egyébként is, mi ez a slamposság, kérem?

Olyan ez, mintha nem nézhetném meg a Csillagok háborúját anélkül, hogy kicsit belenézzek a Sithek bosszújába.

Ami engem illet, valójában a székes fordulót vártam, hisz ez talán a legdrámaibb része a műsornak. (Főleg, amióta nincs Mentorház, amivel a csatorna vélhetően jelentős összeget spórol, és lássuk be, annyira nem is hiányzik.) Ez az a pont, amikor a Táborban kiválasztott, mentoronként 15-20 versenyző számát le kell szűkíteni arra a háromra, akik lehetőséget kapnak az élő show-ban.

Az, hogy elé még betettek egy kis Tábort, azért is problémás, mert gigászi hosszúságúra, reklámok nélkül is 3 órásra nőtt a vasárnap esti adás. Amit egy Gyűrűk uránál bevállal az ember, de azért egy valóságshow estében túlzás. Ha nem volna munkaköri kötelességem végignézni, szerintem félidőben feladtam volna.

Talán azt remélik, hogy aki intellektuális katasztrófaturistaként kifejezetten az előválogató hülyéit szeretné megnézni, így megnézi majd a tábort is? Lehet, hogy ezekkel az egymásba átfolyó egységekkel próbálják kicsit feltornázni a nézettséget, ami eddig nem volt túl izmos.

Bár ha hihetünk a mérési adatoknak, ezen a hétvégén végre sikerült megverni a TV2-t.

(Ezt egyébként Majka szóvá is tette.)

Mindenesetre vasárnap, olyan 8 óra tájban végre eljött a székes kör is. Majka csapatával indult a móka. Az ózdi rapper megfogadta, hogy nem adja át másnak a győztest. (Emlékezhetünk, hogy tavaly elküldte Fehér Krisztiánt, akit Valkusz Milán megmentett, és később meg is nyerték az X-faktort.)

A sort Dávid nyitotta meg, aki dögös számot ígért. Az Ajándékot hozta Paulinától, amit egyébként lehetne is akár dögösen énekelni, na de az a dög, amit Dávid prezentált, már hónapok óta feldolgozva lóg a hűtőházban. Tóth Andi próbálta mentegetni, hogy ez inkább romantikus volt – viszont ez még nem ok rá, hogy elaludjunk előadás közben. Majka erre nagyon helyesen nem adott széket.

Az ezt következő mixben fellépő 3-4 versenyzőben is az volt a közös, hogy senki sem kapott széket. Az legérdekesebb mozzanat talán az volt, hogy Melinda egy versenytárs, Mohácsi Anett egyik dalát hozta, aki amúgy Andi csapatát erősíti, így vele jövő héten találkozhatunk majd.

Egy ilyen válogatón akkor érdemes nem ismert dalt hozni, ha az nagyon jó nóta, és/vagy valamiért nagyon személyessé tudod tenni. Vagy ha annyira jó vagy, hogy tök mindegy, mit énkelesz, az jó.

De ilyen előadó még a profik közt is elvétve akad, hirtelen Freddie Mercuryn és Whitney Houstonon kívül nem is jut eszembe senki. Talán még Cserháti Zsuzsa volt ilyen.

Itt viszont egyik tényező sem állt fent, így nem is lehetett kérdés Melinda sorsa. Mohácsi Anett dalát egy Caramel vagy egy Kökény Attila tudná előadni úgy, hogy az sikert hozzon.

Az első versenyző, akinél felvillant valami remény, az Mária volt. Már a hozzáállása is nagyon szimpatikus. Azzal ment be, hogy ha nem kap széket, akkor is büszke magára, amiért ideáig eljutott, hiszen négybusznyi ember érkezett a táborba. Külön felhívnám a pólóján látható "You're not the boss of me!" (Nem vagy a főnököm) feliratra.

Saját rap dalt hozott. A mentorok konszenzusa az volt, hogy a lány tehetséges, de még fejlődnie kell. Majka azt tanácsolta, olvasson sokat, fejlődjön, és majd jöjjön vissza jövőre.

Következett a holland Peter Verschuren Robbie Williams Anegls című slágerével. Miller Dávid a takarásban megjegyezte, hogy ez sem az a meggyőző produkció, amire Majka vár. Majka szerint sem volt elég jó, de mivel hisz Peter tehetségében, leültette. Ez az esély leginkább a válogatón mutatott teljesítményének szólt.

Renáta a Killing Me Softlyt egyfajta önbeteljesítő jóslatként énekelte: annyira unalmasan,

hogy tényleg úgy éreztem, lassan, lágyan, sejtről sejtre öl meg.

Amúgy sem vagyok nagy rajongója az enervált érfelvágó daloknak, de ha ez még középszerűséggel is társul, az tényleg a vég.

Ennek ellenére Renáta kapott széket, akárcsak a G-Rice néven futó Rózsa Márk rapper, aki annak ellenére leülhetett, hogy nem lehetett érteni a szöveget, és a számának a meglehetősen hatásvadász Ananászlé címet adta, amiben a Belmondó Libidó című számának a hatását érzem.

Mivel mindhárom fehér szék elkelt, elérkeztünk ahhoz, amit a mentorok évek óta úgy hívnak, "buszmegálló". Ha jön valaki új, akit Majka le akar ültetni, akkor egyvalaki feláll, illetve "leszáll a buszról".

Az idei évad vitathatatlan esélyesei a fiatal Tonix-Honix rap duó. Ezúttal olyan saját számot hoztak, amiben R&B és old school rap ötvöződött.

Kérdés, mennyire indokolt, illetve bennem felmerült, mennyire hiteles, ha egy 14 éves gyerek arról énekel, hogy „holnap már mással ébredek”. Hacsak nem arra gondol, hogy lecseréli a plüssmaciját. Tudom, a mai fiatalok, satöbbi satöbbi, de ez azért mégis csak túlzás.

Viszont vitathatatlan, hogy tehetségesek a srácok, ezért Márkónak át kellett adnia a helyét.

Következett Giada, aki fogadkozott, hogy most bebizonyítja, mennyire nem link. Az I Love You Babyt énekelte "Cserháti Zsuzsától" – valójában a dalt eredetileg Franki Vallihoz köthető, azóta mindenki más csak feldolgozta. Már megszokhattuk, hogy ezeket az áttételeket nem látják át az efféle műsorokban. Na de a lényeg, hogy hiába van Giadának amúgy atom hangja, egyszerűen nem tudott belépni, és folyamatosan kergette az alapot. Ezek után elkerekedett bociszemekkel hallgattam, amikor Andi arról beszélt, hogy Giada akkora egyéniség, amiért az élő show-ban lenne a helye. Végül Majka is a lány egyéniségére hivatkozva adott neki széket. Pedig hát egy ennyire instabil előadóval nekivágni az élő adásoknak finoman szólva merészség.

És igen, az is teljesen nyilvánvaló, hogy Giada valamit kompenzál, lehet ott a háttérben bántalmazástól kezdve neurodiverzitásig sok minden,

de ezek feltárása és orvoslása nem tartozik az X-Faktor feladatai közé.

Renátának kellett felállnia, aki kétségtelenül nem akkora jelenség, mint Giada, de ez ebben az esetben nem feltétlenül hátrány.

Egy ilyen verseny amúgy a helyszínen meglehetősen fárasztó és unalmas lehet. Jön egy versenyző, énekel, leül vagy nem, aztán kérjük a következőt. A tévében szerencsére szerkesztéssel, vágással és egyéb kisegítő eszközökkel ezt jelentősen fogyaszthatóbbá tehetik, de azért ott is végesek a lehetőségek.

A következő etapra azt találták ki, hogy olyan énekeseket vágtak egy egyvelegbe, akik egymást váltották a széken. Tehát a Power of Love-ot meglehetősen mesterkélten éneklő, bár jó hangú Spirive Teo váltotta Petert, hogy aztán pár pillanattal később neki is fel kelljen állnia az utána következő Kótai Rozi (a bokszoló, Kótai Misi lánya) kedvéért.

Majka válogatójának egyik legintenzívebb pillanata az volt, amikor Balogh Kevin kedvéért felállította a Tonix-Honixot. Balogh Kevin volt az a rapper, aki a Táborba még duóban érkezett, de a mentorok nehéz döntés elé állították: vagy egyedül megy tovább, vagy sehogy.

Egy pillanatra megfagyott a levegő a stúdióban, a mentortársak sem akarták elhinni, hogy Majka tényleg képes hazaküldeni a tehetséges rapper gyerekeket.

Majka persze ennél rafkósabb, és némi hatásszünet után a fiúkat átültette a piros székbe.

Ami a szabályok szerint azt jelenti, hogy ők már biztosan ott lesznek az első élő show-ban. Majka tulajdonképpen csak megismételte azt, amit tavaly Milán játszott el Fehér Krisztiánnal.

A hátralévő versenyzők közül Kovács Attila egész jól tolta a rappet, de szám közben egyszer csak összeomlott, félbehagyta a produkciót, közölte, hogy ő ezt nem is akarja, és távozott. Ő olyan versenyző, aki tavaly már próbálkozott. Gáspár Laci több újrapróbálkozónál azt látja, hogy a kudarc elvett valamit belőlük, nem tudnak olyan tűzzel színpadra lépni, ahogy kellene.

Kanalas Cintia is járt már az X-Faktorban, és a székes körben küldte őt haza Laci. Idén egy véletlen találkozás során Majka beszélte rá, hogy induljon megint. Ennek megfelelően nem kis tétje volt a szereplésének. Desh, Azariah és Young Fly közös számát, a Pannóniát énekelte. Nekem bejött a produkciója, sokkal közelebb áll ez a stílus, ez a világ, mint mondjuk a rap. Kapott is széket, Kótai Rozinak kellett feladnia az X-Faktoros álmait.

Osztolykán Alex saját dallal érkezett. A mentorok teljesen egyetértettek abban, hogy jó a dal – az előadás viszont közel sem. Így végül távoznia kellett.

Varga Imre egy Kökény Attila-slágerrel érkezett, és bár nem mondhatnám, hogy sok közös van Majkában és bennem, az mindenképpen, hogy ez a fajta zene nem a mi világunk. Ennek ellenére némi vacillálás után Majka is arra jutott, hogy ekkora tehetséget le kell ültetni. Kicsit talán meglepő, hogy egy rappertől, Kevintől búcsúzott el.

De a java még hátra volt! Farkas Anikóért meglehetősen nagy csatát vívott a Táborban Gáspár Laci és Majka. Mindenképp ígéretes jelentkező, és amikor megtudtam, hogy az I Put a Spell On You-t énekeli, biztos voltam benne, hogy ha jól csinálja, egyenes út vezet az élő show-ba.

Giada meglehetősen rosszul fogadta, hogy neki kellett távoznia. Sebzett dúvadként, káromkodva távozott a stúdióból. Jól jelzi állapotát, hogy amikor Miller Dávid utána szólt, hogy „nem arra van a kijárat”, a hölgy csak annyit válaszolt: „Lesz*rom”, és vágtatott tovább.

Majka ekkor bizonyosodott meg róla, hogy jól döntött.

Hátra volt még egy nehéz feladat: eldönteni, hogy Cintia és Imi közül ki távozzon. A párbaj végén Majka Imit választotta, így szegény Cintia idén is a sikertől karnyújtásnyira távozott. Giadával ellentétben ő emelt fővel viselte a kudarcot, és csak a stúdióból kiérve adta át magát az érzelmeinek. De akkor sem tört-zúzott.

Bevallom, én ezen a ponton azt hittem, itt a vége, folytatás jövő héten, de naiv voltam. Még megkaptuk a Miló csapatot is, vagyis a műsornak alig jutottunk túl a felén.

Valkusz Milánnál nem kellett sokat várni, az elsőként színpadra lépő Borombós Anna a No Time to Die című James Bond betétdallal meggyőzte a mentort és széket kapott.

Egy ideig egyedül árválkodott a "buszmegállóban". OJ Miksa, a bicskanyitogatóan öntelt rapper megkapta, hogy a produkciója nagyon kezdő szintű raptudást mutat. Miksa javára szól, hogy nem kezdett el arcoskodva hőbörögni, pedig az eddigiekből arra számítottam. Sőt, az egyik legszimpatikusabb kieső megnyilvánulás köthető hozzá:

„Nem véletlenül ő ül a székben, és nem én.”

Csatordai Janka Bon Jovival, Kun Ábrahám Ábel Caramellel nem tudott bizonyítani, ahogy Nágl Klára sem boldogult Mihályfi Luca slágerével, a Rendbennel. Vitális Ádám sem győzte meg a mentorokat saját szerzeményével, melynek az enigmatikus Tóth Andi sirató címet adta. Nem egészen világos, hogy ő siratta Andit, és ha igen miért, vagy azt akarta, hogy Tóth Andi sírjon. Ez utóbbira, ha volt is esély, legfeljebb a kíntól. De Andi inkább a nevetést választotta.

Kenny Rogerst ritkán hallani az X-Faktorban. Talán nem véletlenül. Terence Caindoy előadását meglehetősen unalmasnak találták a mentorok. Csak Laci hiányos angoltudása dobta fel kicsit a műsornak ezt a részét, aki kitartóan ismételgette, hogy "I'm boring", vagyis "Unalmas vagyok".

Milán azért leültette Terence-t, aki egyébként már Manilában is fellépett egy zenei fesztiválon. A kommentekből az derül ki, hogy ott nem jutott tovább. (Spoiler: végül itt sem.)

A B-Flow rapformáció dolgát alaposan megnehezítette, hogy a testvérek öten neveztek a versenybe, de a mentorok csak hármukat engedték tovább a székekhez. A minden tekintetben remek produkció után leülhettek, de az egyikük, Joci összeomlott, elsírta magát. Az öcskösöket hiányolta.

Később Milán erre hivatkozva haza is küldte őket, bár szerintem csak keresett egy ürügyet, hogy megkönnyítse saját maga számára a döntést.

Merucza Zsolt, alias Dali számomra rejtély. A mentorok a selejtezőtől kezdve nagyon oda voltak érte, igazi művésznek tartják. Engem nem tudott magával ragadni, a táborban azzal tűnt fel, hogy meglehetősen rosszul tudott együttműködni a csapattal, nem fogadta el a tanácsokat, ráadásul szinte ugyanazt a szöveget nyomta, mint a selejtezőn, igaz, ezt senki nem tette szóvá. Ezúttal a csoportfeladatnál átélt traumáit próbálta feldolgozni. A mentorok most is szuperlatívuszokban beszéltek róla, Milán csak azért küldte haza, mert úgy érzi, nem érti Zsoltot, nem tudna segíteni neki.

A hátralévő versenyzők közül mindenképp említést érdemel S'Iza, vagyis Széles Izabella, akit 2005-ben a Megasztárban ismerhettünk meg, és azóta többé-kevésbé jelen van a szakmában. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, megéri-e valakinek, aki egyszer már eljutott valameddig a pályán, eljönni egy tehetségkutatóba, és eltűrni, hogy voltaképp a kollégái mondjanak róla ítéletet.

Nagy volt a jövés-menés a székeken. Egy ponton Majka megjegyezte, hogy három ott ülő emberből kettő nem érdekli.

Milán csapatából az első igazán nagy pillanatot Balla Béla okozta, aki a Zöld, bíbor és feketét énekelte nagyon jól. Meg is kapta a piros széket.

Milán azt ígérte, óriási rock dalokat fognak alkotni együtt. Erre azért kicsit felvontam a szemöldökömet.

Nem állítom, hogy enciklopédikusan ismerem Milán munkásságát, de eddig nem tűnt fel, hogy bármi köze lenne a rockzenéhez. De cáfoljon rám.

A fehér székeken folytatódott a cserebere. Végül CFL rap duó és Kollár Dea ült Iza mellett. A rapperek helye megingathatatlan volt. Iza és Dea párbajából végül utóbbi került ki győztesen.

Így hát kialakult a Milán csapat is, jövő héten következik Laci és Andi válogatója, és végre ráfordulhatunk az élőadásokra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: