Frenk: Írtam egy dalt a barátaimnak, hogy ha így folytatják, kinyírják magukat
– Teljesen egyedül vetted fel az új albumot is, mint az előző kettőt?
– A basszusgitárt nem, mert Gijo (Giret Gábor) sokkal jobban játszik nálam. Illetve Vasti (Vastag Gábor) is szólógitározik egy-két dalban, de a többi most is én voltam. A következő lemezt viszont lehet, hogy már teljes zenekarral csinálom meg, mert egészen más a hangzás úgy.
– Ezek szerint bejött a mostani felállás?
– Igen, kicsit már ezt a lemezt is rájuk írtam. Két éve játszunk együtt, és tagadhatatlan, hogy hatással voltak rám. Mindannyian beleadják a saját karakterüket a zenémbe, és egyre inkább hajlok afelé, hogy ez a stúdióban is így legyen.
Már sokkal engedékenyebb vagyok a próbákon is, nem az van, mint régen, hogy csak az lehet, amit én akarok.
Ez egyértelmű változás a hozzáállásomban, hogy kicsit még visszatérjek az első kérdéshez.
– Eléggé meglepődtem rajta, hogy te dobolsz Szűcs Krisztián nemrég megjelent szóló EP-jén. Ez hogy alakult így?
– Nagyjából 25 éve ismerjük egymást, kevesen tudják, hogy én voltam a Heaven Street Seven első dobosa. Ugyanabban a garázsban próbáltak Dunaújvárosban, mint én az akkori zenekarommal, a gitárosuk akkor Kiss Endi (Tibi bátyja) volt. Végül alig egy hónapig játszottam velük, de az ismeretség megmaradt, a Budapest Bár pedig még szorosabbra fűzte. Amikor elmesélte, hogy van egy ilyen ötlete és megkért, hogy segítsek összerakni, úgy voltam vele, hogy neki bármit.
– Lesz ebből koncertező formáció is?
– Van róla szó, de egyelőre fogalmam sincs, az mennyire fog beleférni nekem. Nem nagyon vállalok már dobolást, persze Pressernek nem tudtam nemet mondani, amikor tavaly felkért az arénakoncertjére, de ezen kívül jó ideje csak a Braindogs évi pár bulija az, amit megcsinálok.
– Nyáron lesz a Budapest Bár 1000. koncertje, te pedig talán a legaktívabb vagy az énekesek közül már a kezdetektől. Mit adott neked ez a 13 év?
– Leginkább óriási rutint.
Azt gondolnád, hogy könnyebb, ha egy koncerten csak néhány számra kell felmenned a színpadra, de valójában éppen hogy nehezebb. Ilyenkor nincs időd bemelegedni, egyből a maximumot kell nyújtanod, hiszen ha hibázol, nem tudsz korrigálni a következő dalban.
A cigányokkal való együtt zenélés is különleges élményt adott, de szerintem ez mindenkire igaz, akinek része van benne.
– Vendégként ott leszel a hiperkarma 20. születésnapi koncertjén is. Hogy tekintesz a zenekarra ma, négy évvel a végleges kiválásod után?
– Őszintén szólva egyáltalán nem hiányzik. Más irányba szerettem volna elmenni, a végén már nem inspirált egyáltalán, inkább visszahúzott. Ráadásul a kezem se bírta a terhelést. Robival és Lacával azóta is tartom a kapcsolatot, szegény Pitével is tartottam a haláláig, de a többiekkel nem igazán. Van egy-két azóta született daluk, ami tetszik, összességében viszont elég távol áll tőlem az a világ, ami mostanában jellemzi őket.
– Dobolni gondolom az Arénában sem fogsz.
– Azt nem, két dalban gitározom és vokálozom, egyet pedig éneklek.
– Másnap pedig a saját lemezedet mutatod be az A38-on.
– Igen, ott Robi lesz a vendég, oda-vissza meghívtuk egymást. Az én egyik dalomat fogja eljátszani, amit nagyon szeret. Rajta kívül Saiid is ott lesz, akivel épp egy közös számon dolgozunk. A zenéjét már megírtam, kíváncsi vagyok, mit tesz majd ő hozzá.
