KULT
A Rovatból

Fiatalon ékszerboltot akart rabolni, a színészkedés előtt trágyát lapátolt, a Feketelistáért pedig minden másról lemondott – James Spader 65 éves

A Csillagkapu után kikiáltották a jövő nagy hollywoodi sztárjának, ő azonban inkább aberrált szexuális vágyakkal küzdő karaktereket akart játszani. Ráadásul elmondása szerint csak véletlenül lett színész.


Sokak szerint egy karizmatikus kaméleon. Több mint 45 éves színészi pályafutása során számos különböző karakter szerepében láthattuk, a képernyőkön és a vásznakon való megjelenése projektről projektre drámaian változott. Egy dolog azonban egészen biztosan megmaradt: az intenzív vonzereje.

James Todd Spader 1960. február 7-én született Bostonban, három gyermek közül ő a legfiatalabb. Értelmiségi családba született, a szülei, Jean Fraser és Stoddard Greenwood Spader mindketten tanárok voltak. Két nővére van, Libby és Annie. James elmondása szerint kifejezetten progresszív és liberális neveltetést kapott. „Mindig domináns és befolyásos nők között voltam, ez pedig óriási hatással volt rám” – mondta egy interjúban. Spader egyébként hatodik generációs leszármazottja a connecticuti jogász, politikus és államférfi Seth Preston Beersnek (1871-1863), aki többek között az Amerikai Siketek Iskolájának volt a társalapítója.

Spader ugyanakkor normális gyerekkorról tud beszámolni. Számos magániskolába járt, köztük az andoveri The Pike Schoolba, ahol az édesanyja művészetet tanított, illetve a North Andover Brooks Schoolba, ahol pedig az édesapja dolgozott. Később átkerült a Phillips Academyre, ahol összebarátkozott John F. Kennedy elnök fiával, John F. Kennedy Jr.-ral.

A sulit azonban tizenhét évesen otthagyta, hogy New Yorkba költözzön, mert ekkor már biztos volt abban, hogy színészi karriert szeretne magának.

Miközben minden erejével főállású előadóművésznek készült, a megélhetés miatt különféle munkákat vállalt: volt pultos egy bárban, oktatott jógát, vezetett hússzállító autót, de vasúti kocsikat is rakodott, sőt, istállófiúként is dolgozott.

Kitörni a skatulyából

Első apró szerepét a Team-Mates című 1978-as vígjátékban játszotta 18 évesen, majd 1981-ben jött a Franco Zeffirelli-féle Végtelen szerelem. A nyolcvanas évek első felében néhány kisebb filmes és tévésorozatbeli szerep után aztán sikerült nevet szereznie magának, főként távolságtartó, jóképű rosszfiúk megformálójaként. 1986-ban az Álmodj rózsaszínt című filmben Steffet, a gazdag, fiatal seggfejet alakította, s ezzel hosszú időre összekapcsolta magát a John Hughes-univerzum többi színészéből (pl. Rob Lowe, Emilio Estevez, Demi Moore, Andrew McCarthy, Judd Nelson, Ally Sheedy, Molly Ringwald, Anthony Michael Hall) ún. Brat Packkel. Ahogyan azonban a többi tag karrierje elhalványult vagy továbbfejlődött, Spader a csapat komoly színészeként tűnt ki, és folyamatosan felbukkant olyan, kihívást jelentő, provokatív filmekben, mint pl. a Tőzsdecápák (1987), a Fagypont alatt (1987), A gyönyör rabjai (1990), a Farkas (1994), a Karambol (1996), a 2 nap a völgyben (1996), vagy A titkárnő (2002). És persze nem hagyhatjuk ki a felsorolásból az 1989-es Szex, hazugság, videót, Steven Soderbergh nagy debütálását, amelyért a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Spader megnyerte a legjobb színész díját.

S hogy ma már miért nem filmsztárként hivatkozunk rá? Nos, bár az 1980-as évek közepén a mozik vásznain szerezte a hírnevét, de már előtte is különféle tévésorozatokban való vendégszerepléseivel csiszolta a képességeit. Az Álmodj rózsaszínt megjelenése után leginkább a filmekre koncentrált, mivel Hollywood akkor még mindig egy rétegzett hely volt, ahol a „tévészínészek” és a „filmszínészek” tábora ritkán keveredett egymással. A szórakoztatóipar azonban azóta rengeteget fejlődött, a tévé pedig kezdett olyan presztízsű projekteket és szerepeket kínálni, mint amilyeneket azelőtt csak a filmvilág tudott.

Furcsa vágyak

Spader legnagyobb volumenű filmje sokáig az 1994-es, Roland Emmerich-féle Csillagkapu volt, amelyben Kurt Russell mellett ő játszotta a főszerepet. A szélesebb, moziba járó közönség ekkor jegyezte meg a nevét. Ezért is érte sokként a világot, amikor ezután olyan darabokban tűnt fel, mint az aberrált szexualitással túlfűtött Karambol David Cronenbergtől, vagy a hasonló tematikával kacérkodó A titkárnő Steven Shainbergtől.

Próbálkozott azért még a mainstreamen belül is, például az igencsak félresiklott sci-fivel, a Szupernovával (2000), vagy A leskelődő (2000) című thrillerrel, amelyben a gyilkolászó Keanu Reevest üldözte.

A 2003-as Alien Hunter – Az idegenvadásszal azonban már egy meglehetősen Zs-kategóriás terepre tévedt, szóval ideje volt újragondolnia a karrierjét, s nemsokára meg is hozta az egyetlen logikus döntést. Nem, nem vonult vissza.

Újratervezés

2003-ban Spader csatlakozott az ABC tévécsatorna elismert jogi drámája, az Ügyvédek szereplőgárdájához, amelyben az ügyvéd Alan Shore-t alakította, ezt a szerepet pedig első körben 2004-ig, 22 epizódon át játszotta. Megtetszett neki a tévésorozatok biztonságos (értsd sok ideig munkát adó) világa, így az Ügyvédek befejezése után egyből fejest ugrott annak folytatásába, a Boston Legal: Jogi játszmákba William Shatnerrel és Candice Bergennel, amelybe vitte tovább Alan Shore karakterét. A Boston Legal további négy évre (2008-ig futott) és 101 epizódra biztosított munkát Spadernek, aki a két széria alatt összesen három Emmy-díjat nyert Shore megformálásáért.

Persze azóta is szép számmal aratott tévés sikereket, például A hivatallal (amelyben a Dunder-Mifflin ideiglenes főnöke, Robert California szerepében brillírozhatott 2011 és 2012 között), vagy eddigi karrierje legfőbb szerepében, Raymond ’Red’ Reddingtonként, aki kereken tíz évig adott neki munkát. A Feketelista című sorozat 2013 és 2023 között 10 évadot és 218 epizódot ért meg, e munkáját pedig Spader annyira komolyan vette, hogy ez idő alatt csupán két mozifilm szerepére bólintott rá, az egyikben ráadásul nem is látszódott. A 2014-es, Tommy Lee Jones által rendezett A kelletlen útitársban tűnt fel, valamint eddigi legnagyobb szabású projektjében, a 2015-ös Bosszúállók – Ultron korában, amelyben nemcsak a hangját adta a főgonosz és címszereplő Ultronnak, hanem el is játszotta a robotot a motion capture nevű technológia segítségével.

E két kis kitérő kivételével azonban minden idejét és erejét a Feketelistának szentelte, amiről anno a következőket nyilatkozta: „Valami olyat akartam találni, amiben keveredik a tiszteletlenség a drámával és egy olyan karakterrel, aki folyamatosan meglepi a nézőt.”

Úgy hangzik, hogy Spader kreatívan ki tudott teljesedni a tévés szerepléseivel, és nem feltétlenül kell nagyszabású projektekkel folytatnia.

Családos ember a javából

Az élet persze Spader számára is több volt, mint a színészet, ő is úgy vélte, hogy egy kicsit élni kell az életet azért, hogy bölcsebben tudjon hozzáállni a jövőbeli szerepeihez. Ennek érdekében pedig 1987-ben feleségül vette a barátnőjét, a dekoratőr Victoria Kheelt (akivel akkor már jó pár éve együtt voltak). Ő és Victoria egy jógastúdióban ismerték meg egymást (mindketten ott dolgoztak), miután James az ’80-as években New Yorkba költözött. 1989-ben született meg az első fiuk, Sebastian, akiről négy évvel később azt nyilatkozta, hogy megváltoztatta az életét, és arra késztette, hogy átértékelje az egészségét: „A minap sétáltunk egyet a hegyekben, és rugdostam magam előtt egy követ. Majd megfordultam, és ott volt mellettem egy kb. 76 centis kis fickó, aki szintén egy követ rugdosott, csak egy sokkal kisebbet. Az ilyesmi  pedig elgondolkodtatja az embert, amikor rágyújt egy cigarettára, miszerint egy nap majd szembe kell néznie azzal, hogy újra abbahagyja a dohányzást.”

Majd 1992-ben jött a világra a második fiuk, Elijah. Amikor a gyerekei kicsik voltak a kilencvenes években, Spader próbált minél több időt szakítani rájuk. Sorra utasította vissza az eléje gördülő projekteket, hogy minden nyarat a családjával tölthessen, és csak akkor vállalt el jól fizető szerepeket (pl. Csillagkapu), amikor kezdett kifogyni a pénzből.

Majd 2004-ben véget ért Spader és Victoria több évtizedes kapcsolata, ekkor döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják, és még abban az évben el is váltak. James ezután jött össze a színésznő Leslie Stefansonnal (Tükröm, tükröm…, Flubber: A szórakozott professzor, Lesz ez még így se!, A tábornok lánya, A sebezhetetlen, Veszett vad), akivel együtt játszott az Alien Hunter: Az idegenvadászban. Azóta is (vagyis már több mint 20 éve) együtt vannak, s bár sosem házasodtak össze, 2008-ban született egy közös fiúk, Nathaneal. Stefanson egyébként, amint összejött Spaderrel, visszavonult a színészkedéstől, s azóta a kapcsolatuknak és a családjuknak él. Mondjuk túl sokat nem tudni róluk, mivel, bár James több mint négy évtizede áll a nyilvánosság előtt, a magánéletét – részben a gyermekei miatt – féltve óvja.

Véletlenül lett színész

James Spader olyan irigylésre méltóan hosszú karriert élt meg, hogy könnyű lenne azt feltételezni, mindig is volt egy konkrét terve a pályájával kapcsolatban, de saját bevallása szerint sokkal jobban is csinálhatta volna ezt. „Vannak olyan színészek, akik nagyon jók a dolgok kidolgozásában. Én borzalmasan rossz vagyok az ilyesmiben, irtózom tőle, pocsék tervező vagyok” – nyilatkozta, ez a nemtörődömség pedig a pénzügyeire is kiterjedt, ami többször is ahhoz vezetett, hogy olyan projektekben vállalt munkát, amelyeket egyébként valószínűleg nem fogadott volna el.

„Nem vagyok túlságosan felelősségteljes anyagilag. Évekig dolgoztam filmeken, és mire a következőbe belekezdtem, már megint a nulláról indultam.”

Bár az is igaz, hogy nem vette halálosan komolyan ezt a szakmát. Ahogy ő meséli, a színészetre mindig csak hobbiként tekintett, amíg rá nem jött, hogy fizetni tudja vele a számláit. Számtalan kortársával ellentétben, akik a szupersztárságról álmodoztak, Spader mindig is hangsúlyozta, hogy ez benne nem volt meg, és szinte véletlenül került a szakmába. „Volt ez a hobbim, a színészet, és mellette egy sor részmunkaidős állás. De leginkább arról fantáziáltam, hogy egyszer majd belépek a New York-i rendőrséghez, vagy összeszedek egy csapatot, és kirabolom a Tiffany'st. Aztán történt valami, és egyik napról a másikra elkezdtem pénzt kapni a hobbimért. Hirtelen már nem futár voltam, nem padlót mostam fel, nem trágyát lapátoltam, nem teherautót vezettem, hanem elkezdtek fizetést adni azért, amit szerettem csinálni. Egyszerűen színész lettem” – magyarázta.

És micsoda színész, gondolhatjuk joggal. Akit pedig Spader jövője érdekelne, annak eláruljuk, hogy a Feketelista 2023-as lezárása óta nem volt új projektje, terve… mostanáig! Úgy tűnik legalábbis, hogy újra visszatér legtöbb pénzt hozó filmjének szerepéhez, és ismét eljátssza nemsokára a Marvel-gonosz Ultront, méghozzá a Vízióról (Paul Bettany) szóló, új, készülő sorozatban, a Vision Questben


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Teljesen átalakul az RTL műsorrendje júniustól – mutatjuk, hogyan újít a csatorna
Régi kedvencek búcsúznak, helyükre új szórakoztató műsorok és meglepetések érkeznek a képernyőre.


Hamarosan véget ér az RTL tavaszi műsorrendje, és a csatorna több változással is készül a nyári időszakra, írja a sorozatwiki.hu. Júniustól régi kedvencek búcsúznak, és új műsorok érkeznek a képernyőre.

A május 5-én indult Határtalan szerelem péntek este zárul le, akárcsak A mi kis falunk ismétlései, amelyek 21 óra körül voltak láthatók. Ezzel együtt lezárul a csatorna tavaszi műsorrendje is, így jövő héttől több műsor is új időpontban lesz látható.

A Fókusz marad a megszokott időpontban, minden hétköznap 18:55-kor kezdődik.

Hétfőtől viszont visszatér a The Floor, amely minden hétköznap este 20 órától lesz látható Szujó Zoltán műsorvezetésével.

Újdonsággal is készül a csatorna: június 2-án indul Ingatlanvadászokcímmel egy új reality, amelynek Fördős Zé lesz a házigazdája. A műsort hétköznap esténként 21:15-től vetítik. Emiatt az RTL Híradó – Késő esti kiadása is korábban, 22:35-kor fog kezdődni.

A hétvégi műsorstruktúra kevésbé változik: a Fókusz Plusz továbbra is szombatonként 19 órától látható, vasárnap pedig marad a Házon kívül 18:50-es kezdése. Ezután 20 órától A renitens eddig nem vetített részei kerülnek képernyőre, Gáspár Kata főszereplésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Allergiás a lovakra, szerinte a széles csípője az egyetlen fizikai hibája, és újra filmrendezésre készül – 45 érdekesség a 95 éves Clint Eastwoodról
Kígyókat gyűjtött, egyszer repülővel a Csendes-óceánba zuhant, benzinkutasként dolgozott, az emberekben pedig a rasszizmust utálja a legjobban, avagy minden amit nem tudtál Clintről.


Ma 95 éves Clint Eastwood, négyszeres Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas filmrendező, színész és producer. Ennek apropóján összegyűjtöttünk 45 érdekességet róla. Mutatjuk is:

1. Angol, skót, ír, valamint kisebb mértékben német, holland és walesi ősökkel rendelkezik.

2. Gyerekként kígyókat gyűjtött, volt idő, amikor 13 kígyója is volt egyszerre.

3. A hadseregben szolgálat közben a felettesei felajánlották neki, hogy kiképzik tisztnek, mert szerintük megfelelő hozzá a megjelenése. Eastwood azonban beismerte, hogy egyáltalán nem érdekli a katonai karrier.

4. 1951-ben, Seattle-ből, egy találkozóról hazafelé tartó repülőúton a kétüléses gép, amelyen utazott, kifogyott az üzemanyagból, és a Csendes-óceánba zuhant Point Reyes közelében. Eastwood és a pilóta egy mentőcsónakban 2 mérföldet eveztek a partig.

5. Fiatalon vízimentőként is dolgozott, 1951 és 1953 között pedig életmentő és oktatófilmek vetítője volt az amerikai hadseregnél, a kaliforniai Marina városában található Fort Ord támaszponton. Egykori barátja, Don Loomis szerint Eastwood elkerülte a koreai háborút azzal, hogy viszonyt kezdett egy Fort Ord-i tiszt egyik lányával, aki valószínűleg megkérte az apját, hogy vigyázzon Clintre, amikor a beosztásokról döntöttek.

6. A színészi karrierje előtt volt fakitermelő, acélkemence-tüzelő és benzinkutas is.

7. Az 1959 és 1965 között sugárzott Rawhide című westernsorozatban kapta meg az első nagy szerepét. Úgy került bele a szériába, hogy amikor meglátogatta egy barátját a CBS stúdiójában, a stúdióvezető felfigyelt rá, mert úgy nézett ki, mint egy vérbeli cowboy.

8. Rendezés közben ragaszkodik ahhoz, hogy a színészei minél kevesebb sminket viseljenek, és nem szeret sokszor felvenni egy jelenetet, általában már a legelsővel elégedett. Ennek eredményeként a filmjei mindig az ütemterv szerint és a költségkereten belül készülnek el.

9. Rendezés közben egyszerűen csak „Oké”-t mond a „Tessék!” és az „Ennyi!” helyett is.

10. A Bosszú az Eiger csúcsán (1975) című filmhez megtanult hegyet mászni, mert úgy érezte, hogy a jelenetek túl veszélyesek ahhoz, hogy kaszkadőrt alkalmazzon.

11. Ő volt az utolsó hegymászó, aki feljutott a Monument Valley-ben található Totem Pole-ra, mivel a szerződés részeként a filmstáb eltávolította a több évtized alatt más hegymászók által hagyott szegeket. A jelenet, amelyben egyetlen kötélen lóg a hegyoldalon, valóban Eastwoodot mutatja, és nem egy kaszkadőrt.

12. Az Egy maréknyi dollárért, a Pár dollárral többért és A jó, a rossz és a csúf című filmjeiben is ugyanazt a sarapét (ponchót) viselte, amit egyébként soha nem mostak ki.

13. Azt állította, hogy a leginkább a rasszizmust utálja másokban.

14. Rendezőként mindig elutasította, hogy a filmjeiből rendezzenek még a hivatalos mozibemutató előtt úgynevezett premiervetítést.

15. Amikor megkérdezték, hogy leforgatná-e a hatodik Piszkos Harry-filmet, azzal viccelődött, hogy Harry Callahant már régen nyugdíjasnak képzeli, aki a .44-es Magnumjával horgászik.

16. Bár az egész filmes karrierjében fontos szerepet töltött be az erőszak, a valóságban mindig is gyűlölte azt, és az olyan filmjeiben, mint például a Nincs bocsánat (1992), a Tökéletes világ (1993), az Államérdek (1997), a Titokzatos folyó (2003), a Millió dolláros bébi (2004) vagy a Gran Torino (2008), mindig gondosan figyelt arra, hogy bemutassa az erőszak szörnyű következményeit.

17. Bár a filmjeiben gyakran dohányzik, a valóságban egész életében kerülte a cigit.

18. Megkérték, hogy engedélyezze a neve használatát a Vissza a jövőbe III (1990) című filmben. Beleegyezett, és állítólag nagyon meghatotta, hogy így akarnak tisztelegni előtte. Azt nem tudni, tisztában volt-e azzal, hogy a filmben elhangzik a „Mindenki tudni fogja, hogy Clint Eastwood volt a leggyávább ember a vadnyugaton.”, természetesen erősen ironikus mondat.

19. Produkciós cége, a Malpaso Productions, érdekes körülmények között jött létre. Amikor az olasz rendező, Sergio Leone megkereste, hogy szerepeljen spagettiwestern-trilógiájában (Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A jó, a rossz és a csúf), Eastwood szívesen vállalta volna, de az ügynöke próbálta lebeszélni róla, mondván, ez „rossz lépés” („mal paso”) lenne. Minden tanács ellenére azonban a színész igent mondott a „névtelen férfi” szerepére, a döntése pedig nagyon is jó lépésnek bizonyult. Eastwood soha nem felejtette el a helyzet iróniáját, ezért választotta a „Malpaso” nevet a produkciós cégének.

20. Kiváló dzsesszzongorista, és a filmjei zenéjét is sokszor ő komponálta, később kiegészülve a zeneszerző fiával, Kyle Eastwooddal.

21. A filmjeiben hallható hanghordozását Marilyn Monroe ihlette. Elmondása szerint feltűnt neki, hogy Monroe milyen légiesen szokott suttogni, amit nagyon szexinek talált, és mivel neki olyan jól bevált, úgy döntött, hogy ő is kipróbálja ennek a férfi változatát.

22. 193 cm volt a csúcsmagassága, de a hátproblémái miatt már „csak” kb. 188 cm-re tud felegyenesedni.

23. 35 évvel idősebb volt az exfeleségénél, Dina Eastwoodnál. Dina szülei 19 és 21 évesek voltak, amikor a lányuk megszületett, ami azt jelenti, hogy Clint 16 évvel volt idősebb az anyósánál és 14 évvel idősebb az apósánál.

24. Mindig is utálta, ha a filmjeiből politikai és társadalmi üzeneteket olvastak ki. Állítása szerint a filmjei apolitikusak, és amikor forgat, csak az jár a fejében, hogy a végeredmény szórakoztató és izgalmas legyen.

25. A kedvenc színészei között ott van Gary Cooper, Humphrey Bogart, Robert Mitchum és James Stewart is, a legnagyobb kedvence pedig James Cagney.

26. 12 színész kapott Oscar-jelölést az alakításááért valamelyik filmjében: Gene Hackman, Meryl Streep, Sean Penn, Tim Robbins, Marcia Gay Harden, Hilary Swank, Morgan Freeman, Angelina Jolie, Matt Damon, Bradley Cooper, Kathy Bates és ő maga is (a Nincs bocsánatért és a Millió dolláros bébiért). Közülük Hackman (Nincs bocsánat), Penn (Titokzatos folyó), Robbins (Titokzatos folyó), Freeman (Millió dolláros bébi) és Swank (Millió dolláros bébi) pedig meg is kapták az aranyszobrot.

27. A Nincs bocsánat (1992) című filmben viselt csizmája ugyanaz, mint amit a Rawhide című tévésorozatban viselt. Ma már a magángyűjteményének része, és 2005-ben a Los Angeles-i Gene Autry Museum of Western Heritage-ben, a Sergio Leone-kiállításon volt kiállítva. Ez a csizma tulajdonképpen keretbe tette a westernkarrierjét.

28. Az 1994-es cannes-i zsűri elnöke volt, amikor a Ponyvaregény kapta az Arany Pálmát, bár ő nem arra szavazott: „Amikor a Ponyvaregény nyert, valaki azt mondta: »Ó, Clint Eastwood is a zsűriben volt, ezért az amerikai filmre voksolt.« De én európai érzékenységű vagyok, itt kezdődött a sikertörténetem is. Valójában Zhang Yimou Élni című filmje volt a kedvencem, de a legtöbb európai zsűritag a Ponyvaregényért volt oda."

29. Azt állítja, hogy Sergio Leone Egy maréknyi dollárért című filmjében azért kapta meg a szerepet, mert James Coburn, akinek eredetileg felajánlották, 25 000 dollárt kért érte, Eastwood pedig bevállalta 15 000-ért is.

30. Mindig is allergiás volt a lovakra, ezért a westernjeiben ritkán látható közelről lóháton. Amikor filmekben lovagolnia kellett, előbb gyógyszert kellett szippantania az orrába és a tüdejébe. A Bronco Billy (1980) forgatásán például állandóan rosszul volt emiatt.

31. Öt filmjét jelölték Oscar-díjra a legjobb film kategóriában: Nincs bocsánat (1992), Titokzatos folyó (2003), Millió dolláros bébi (2004), Levelek Ivo Dzsimáról (2006) és Amerikai mesterlövész (2014). A Nincs bocsánat és a Millió dolláros bébi meg is nyerték a díjat.

32. Naponta kétszer transzcendentális meditációt gyakorol, és 2013-ban elmondta, hogy már 40 éve meditál.

33. Legalább nyolc gyermeke van legalább hat különböző nőtől: Laurie Murray (1954), akit a biológiai anyja örökbe adott; Kimber Eastwood (1964) Roxanne Tunistól; Kyle Eastwood (1968) és Alison Eastwood (1972) Maggie Johnsontól; Scott Eastwood (1986) és Kathryn Eastwood (1988) Jacelyn Reevestől; Francesca Eastwood (1993) Frances Fishertől, valamint Morgan Eastwood (1996) Dina Eastwoodtól.

34. Hosszú ideig megszállottan rajongott a New York Times filmkritikusáért, Pauline Kaelért, mert az soha nem kedvelte a munkáit. Miután Kael recenziót írt az Az igazságosztó (1976) című filmjéről, Clint megkért egy pszichiátert, hogy elemezze Kael korábbi kritikáit, amelyeket szó szerint megtanult. Az elemzés arra a következtetésre jutott, hogy Kael valójában fizikailag vonzódott Clinthez, és mivel nem kaphatta meg, gyűlölte őt. Clint szerint a kritikus tehát valamiféle bosszúhadjáratot folytatott ellene.

35. Felajánlották neki James Bond szerepét az Élni és halni hagyni (1973) című filmben. Meghatódott, de elutasította, mondván, Bondot angol színésznek kell játszania. Így választották végül a Roger Moore-t. További neki felajánlott szerepek, amelyeket végül visszautasított, vagy amelyekre esélyes volt: Harmonica (Volt egyszer egy vadnyugat, 1968, Charles Bronson), Doug Roberts (Pokoli torony, 1974, Paul Newman), Clark Kent/Kal El/ Superman (Superman, 1978, Christopher Reeve), John Rambo (Rambo, 1982, Sylvester Stallone), K ügynök (Men in Black – Sötét zsaruk, 1997, Tommy Lee Jones), Edward (A bakancslista, 2007, Jack Nicholson).

36. Érdekesség, hogy Clint Eastwood nevének egyik lehetséges anagrammája az „old west action” („régi nyugati akció”).

37. Szerepelni akart a Drágán add az életed! (1988) című filmben, mivel eredetileg ő birtokolta a film alapjául szolgáló Nothing Lasts Forever című regény jogait, de végül a Holtbiztos tipp (1988) mellett döntött.

38. Clint szinte minden tekintetben későn érő típus volt: 19 évesen végzett a középiskolában (egy olyan korszakban, amikor egyes diákok már 16 évesen leérettségiztek), 34 évesen kapta első nagy filmszerepét, 38 évesen alapított családot (a nem házasságból született gyermekeket nem számítva), 41 évesen debütált rendezőként, és 62 évesen kapta első Oscar-jelölését.

39. Kedvenc filmjei közé tartozik a 39 lépcsőfok (1935), a Hová lettél, drága völgyünk? (1941), a York őrmester (1941), a Különös eset (1942) és a Tűzszekerek (1981).

40. Egyszer azt mondta, hogy a széles csípője az egyetlen fizikai hibája, leszámítva a törött fogát, amit végül helyrehozatott.

41. 74 évesen ő lett a legidősebb ember, aki Oscar-díjat nyert a legjobb rendező kategóriában a Millió dolláros bébi (2004) című filmjéért, s ezt a rekordot azóta is tartja.

42. Hat filmet forgatott néhai élettársával, Sondra Locke-kal: A törvényenkívüli Josey Wales (1976), A vesszőfutás (1977), Mindenáron vesztes (1978), Bronco Billy (1980), Bármi áron (1980) és Az igazság útja (1983).

43. Clint elárulta, hogy melyek a kedvenc filmjei a saját rendezései közül: Nincs bocsánat (1992), Bird – Charlie Parker élete (1988), Titokzatos folyó (2003), Millió dolláros bébi (2004), Levelek Ivo Dzsimáról (2006) és A törvényenkívüli Josey Wales (1976).

44. A 80. születésnapján nem akart ünnepséget, mert elmondása szerint már öreg a szülinapi partikhoz. Azt mondta, az egyetlen terve az, hogy elmenjen egy italra az akkori feleségével, Dinával.

45. Friss hír, miszerint Clint Eastwood, most, hogy betöltötte a 95-öt, újabb filmrendezésre készül, s ha összejön, ez lenne e minőségében a 41. egész estés munkája.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Valerie Mahaffey, a Született feleségek és Az ifjú Sheldon szereplője
A 71 éves színésznő halálhírét a sajtósa közölte. Karrierje több évtizedet ölelt fel, és Emmy-díjat is nyert.


Valerie Mahaffey Emmy-díjas amerikai színésznő 71 éves korában elhunyt – jelentette be péntek este a művész sajtósa.

Mahaffey 1953. június 16-án született Indonéziában, művészi pályáját pedig a hetvenes évek közepén kezdte New Yorkban. 1976 és 1984 között hat Broadway-darabban is szerepelt, köztük a Drakulában is színpadra lépett.

Tévés karrierje az NBC The Doctors című szappanoperájával indult be, amelyért Emmy-díjra is jelölték. Később Shakespeare Othellójában Desdemonát játszotta Morgan Freeman partnereként.

Szélesebb ismertséget a Miért éppen Alaszka? című sorozat hozott számára, amelynek három évadában is szerepelt. Alakításáért 1992-ben elnyerte az Emmy-díjat. A magyar közönség leginkább a Született feleségek című sorozatból ismerheti, ahol Alma Hodge karakterét formálta meg – ő volt Orson Hodge korábbi felesége. Ugyanakkor a nézők ismerhették Az ifjú Sheldon című sorozatból is.

Pályafutása során olyan sorozatokban is feltűnt, mint a Seinfeld, a Vészhelyzet, az Ally McBeal és a CSI. A színésznő az utolsó időszakban daganatos betegséggel küzdött, de egészen a végsőkig dolgozott: 2022-ben szerepelt az Echo című sorozat három epizódjában, valamint a közelmúltban mutatták be a The 8th Day című filmjét is az Egyesült Államokban.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Óriási koncerttel tér vissza Azahriah, az MVM Dome-ban lép majd újra színpadra
Október 17-én tart koncertet Magyarország legnagyobb befogadóképességű beltéri helyszínén.


Május 31-én délelőtt rejtélyes poszttal jelentkezett Azahriah a közösségi oldalán. A „kámbek” felütéssel közzétett bejegyzésben több fotót is megosztott: az egyiken egy QR-kód volt látható, amely egy hétfőn délelőtt 11 órára időzített visszaszámlálóra mutatott, egy másikon pedig a Deák térnél, egy sarokház falán feltűnt óriási molinó szerepelt.

A bejelentés iránti érdeklődést jól mutatja, hogy az énekes hivatalos weboldala néhány perccel 11 óra előtt már gyakorlatilag elérhetetlenné vált.

Ezzel egy időben Azahriah Facebook-oldalán megjelent egy esemény is.

Ebből kiderült, hogy hosszú kihagyás után ismét színpadra áll:

október 17-én tart koncertet Magyarország legnagyobb befogadóképességű beltéri helyszínén, az MVM Dome-ban.

Azahriah, polgári nevén Baukó Attila tavaly ősszel, három telt házas Puskás Aréna-koncert után egy YouTube-videóban jelentette be, hogy határozatlan időre visszavonul. A zenész akkor azt mondta: „Itt az ideje megpihenni, sok dolgot helyretenni, gondolkozni, változtatni, de legfőképpen tanulni tovább és fejlődni.”

Azt is hozzátette: nem tudja, mikor tér vissza, de biztos benne, hogy „az a jelenés nagyobb lesz, mint bármi eddig”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: