HÍREK
A Rovatból

Ferenc pápa magyarul zárta a beszédét: „Isten, áldd meg a magyart”

A pápa szerint személy- és emberközpontú Európára van szükség, ahol hatékony születés- és családpolitika működik, majd méltatta Magyarország „gondosan művelt” családpolitikáját.


A Magyarországra érkezett Ferenc pápa pénteki programjában a Karmelita kolostor dísztermében mondott beszédet. Előtte Novák Katalin köztársasági elnök beszélt a pápához. A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a magyarok és milliók világszerte a béke emberét látják Ferenc pápában.

Reményét fejezte ki, hogy a pápa beszélni tud Kijevvel és Moszkvával, Washingtonnal, Brüsszellel, Budapesttel és mindenkivel, aki nélkül nem lehet béke. "Itt, Budapesten azt kérjük Öntől, hogy járjon el személyesen a mielőbbi igazságos béke érdekében" - mondta az egyházfőhöz fordulva a köztársasági elnök.

Úgy fogalmazott, "hisszük", hogy a Szentatya érkezése Magyarországra nem véletlen, hanem az éppen alkalmas pillanat és hely a találkozásra, a harangok megkondítására, az igazságos béke meghirdetésére. Isten megfelelő időben összehozza, és erővel vértezi fel azokat, akik bíznak a szeretet, az összefogás és a béke erejében.

A köztársasági elnök elmondta:

a magyarok abba a magasságba akarnak felemelkedni, ahol Krisztus híveinek és különbség nélkül minden jóakaratú, békét kereső embernek a magától értetődő összetartozását megtalálják, ahol "az életünk megújulása vár ránk".

Novák Katalin emlékeztetett Mindszenty József egykori hercegprímás szavaira, amelyek szerint "egy nemzet felemelkedése mindig a mai napon kezdődik, a fásultakban is van parázs a hamu alatt, csak a tűzre várnak".

Az államfő kiemelte: "szeretnénk", ha a Szentatya magyarországi látogatása elrugaszkodás lehetne ehhez a felemelkedéshez, egy olyan magaslat, ahonnan "rálátunk" a szellemi-lelki megújuláshoz és a békéhez vezető útra. Hozzátette: a megfelelő úton "maradnunk már nekünk kell", magyaroknak, európaiaknak. Ehhez bátorítást, iránymutatást, megerősítést "várhatunk, de csak mi, európai emberek és vezetők élhetünk úgy a ránk ruházott szabad akarattal", hogy az békésebb, demokratikusabb, erősebb Európához vezessen.

Novák Katalin felidézte, hogy Szent II. János Pál akkor jött Magyarországra, amikor erre a legnagyobb szükség volt, a kommunizmus bukása utáni újrakezdéskor. A mai látogatásra is ugyanez igaz, Ferenc pápa akkor jött, amikor arra a legnagyobb szüksége van Magyarországnak és Európának.

"Szentséged most megerősít minket abban, hogy a keresztény értékeken nyugvó életnek van alapja, értelme és jövője a 21. században is. És mi is ebben erősítjük Szentségedet. Ezt adjuk kölcsönösen egymásnak: az emberi élet, a család védelmét, a keresztény hit megtartó erejét" - hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve: "szövetségesek vagyunk, együtt védjük az emberi életet, a nőt és a férfit, az üldözött keresztény testvéreinket, valamint a másként gondolkodók és másként élők szabadságát is".

Az államfő rámutatott, ennek a szövetségnek súlyos, tragikus időszerűséget ad a közvetlen szomszédunkban dúló véres háború. Elmondta, hogy példamutató összefogással segítjük az Ukrajnából felénk menekülő másfél millió embert, látjuk a szétszakított családok fájdalmát. "De mi, édesanyák, elsősorban a békét akarjuk megnyerni, nem a háborút. Nem akarjuk a fiainkat, a férjeinket a frontra küldeni" - hangsúlyozta.

Novák Katalin Magyarország első női köztársasági elnökeként köszönetet mondott Ferenc pápának azért, hogy bátorítja és megerősíti a nőket a családalapításban, a gyermeknevelésben és a közösségek élén betöltött vezető szerepekben is.

Elmondta, a Szentatyának szánt ajándékok között megtalálhatók Szent Erzsébet rózsatövei is. Mint fogalmazott, Szent Erzsébet élete is igazolja, hogy a nők különös felelőssége rámutatni: jó kormányzás irgalmasság, a kiszolgáltatottak iránti szolidaritás nélkül nem lehetséges.

Novák Katalin köszöntő beszéde után Ferenc pápa állt a mikrofonhoz.

Többek között azt mondta:

"A politika a városból, a poliszból születik, az együttélés, a jogok garantálása és a kötelezettségek tiszteletben tartása iránti szenvedélyből születik. Kevés olyan város van, mint ami annyira segíti a gondolkodásunkat erről, mint Budapest, amely méltóságteljes főváros, a jelen és a jövő főszereplője. Ősi eredetű a város, amely azonban a béke mellett fájdalmas konfliktusokat is megélt, nem is olyan régen náci és a kommunista diktatúra alatti erőszakot és elnyomást, de nem lehet elfelejteni a zsidók deportálását és gettókba zárását sem.

"Budapest leghíresebb hídja a Lánchíd, amely megmutatja, milyen Európát képzelünk el: az egymásba kapaszkodó láncszemek teszik erőssé. Ilyen Európát kell nekünk is építenünk. Sok igaz ember élt itt, lenyűgöző volt a kitartásuk és nagy az újjáépítés melletti elkötelezettségük. Budapest nagyszámú zsidó lakossággal bír, egy olyan ország központja, amely ismeri a szabadság értékét, és amely miután a diktatúrákért magas árat fizetett, küldetésként magában hordozza a demokrácia kincsének és a béke álmának őrzését."

Abban a világban, amelyben élnük, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak - fogalmazott Ferenc pápa.

Ferenc pápa hangsúlyozta: a béke soha nem a stratégiai érdekek követéséből fog fakadni, hanem olyan politikából, amely képes mindenki érdekeit szem előtt tartani, odafigyelve az emberekre, a szegényekre és a jövőre.

Robert Schuman, az Európai Unió egyik alapítójának szavait idézve rámutatott: a "világbékét csak úgy lehet megőrizni, ha az azt fenyegető veszélyekkel arányban álló kreatív erőfeszítéseket teszünk". A jelenkor történelmi időszakában számtalan veszély leselkedik ránk, de vajon hol vannak a békét szolgáló kreatív erőfeszítések? - tette fel a kérdést Ukrajnára utalva az egyházfő.

Kitért arra is: a huszonhét nemzetet tömörítő Európában olyan harmóniára, olyan egészre van szükség, amely "nem nyomja agyon a részeket, és olyan részekre, amelyek jól illeszkednek az egészbe". Ebben a tekintetben jelzésértékűnek nevezte a magyar Alaptörvény megfogalmazásait: "Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki", illetve: "Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez" - idézte.

"Olyan Európára gondolok, amely nem válik a részeinek túszává és az önmagára hivatkozó populizmus áldozatává, de nem is válik cseppfolyós, sőt gáznemű dologgá, egyfajta absztrakt szupranacionalizmus képviselőjévé, amely nem vesz tudomást a népek életéről".

Ez az "ideológiai gyarmatosítás" alantas útja, amely eltünteti a különbségeket, mint az úgynevezett gender-kultúra, vagy a szabadság beszűkített fogalmait helyezi az élet valósága elé, vívmányként dicsekedve például az abortuszhoz való joggal.

Ehelyett személy- és emberközpontú Európára van szükség, ahol hatékony születés- és családpolitika működik - mondta, méltatva Magyarország "gondosan művelt" családpolitikáját.

A pápa beszédét úgy zárta: "Isten, áldd meg a magyart"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Az én utamat ilyenkor a magyar állam fizeti" – Orbán Viktor elismerte, hogy adófizetői pénzből utazott haza magángépen a dublini meccsről
Orbán az Ötnek adott interjúban a parlament döntésére hivatkozott. A repülő valójában az OTP tulajdonában van.


Bár a korábbi nyilatkozatokból úgy tűnt, hogy Orbán Viktor saját maga fizeti a magángépes útjait, a miniszterelnök most egy interjúban azt mondta, hogy ezeket mégis az állam állja.

Az Öt című műsorban Orbán úgy fogalmazott: „Az MLSZ elnökének a meghívására, az ő gépén és az ő társaságában mentem, mint ahogy mindig is ezt teszem.” A miniszterelnököt a 444 fotózta le, amikor szombat hajnalban szállt le egy magángépről, miután visszatért a dublini válogatott meccsről.

Orbán az interjúban arra is kitért, hogy „a magyar parlament jóváhagyásával teszem, amit teszek”. Ezzel egy parlamenti bizottság döntésére utalt, amelyben egyébként a fideszes képviselők vannak többségben – emlékeztetett a portál.

Azt is hozzátette:

„Az én utamat ilyenkor a magyar állam fizeti, mert az MLSZ meghívására megyek, és akkor kifizeti a magyar kormány ezt, azt hiszem, az MLSZ-nek. Azért van így, mert betartom, amit a parlament döntött.”

A Kormányzati Tájékoztatási Központ nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök miért magángéppel utazott, és hogy fizetett-e ezért. Csak annyit írtak: „Orbán Viktor miniszterelnök az ír–magyar meccsre a szokásoknak megfelelően az MLSZ elnökével utazott el, és vele is utazott haza.”

A gép azonban nem az MLSZ elnökéé, hanem az OTP tulajdona. Ezért a 444 az OTP-t is megkereste azzal kapcsolatban, hogy ki használta a gépet, és hogy a miniszterelnök fizetett-e az útért. A válasz így szólt: „az Air Invest Kft. nem ad ki információkat az ügyfeleiről. Az állami vezetők minden esetben térítés ellenében, piaci áron használják az Air Invest szolgáltatásait.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Amikor az apám megkéri valamire, a feleségem nyilván segít neki Hatvanpusztán
A miniszterelnök az Öt műsorában beszélt a kötcsei gondolatáról, a politikai játszmákról, a családi birtokról és arról is, hogy senki nem állhat a törvények felett.


Orbán Viktor az Öt című műsor vendége volt, ahol több aktuális témáról is beszélt – köztük kötcsei gondolatairól, a nemzeti konzultációról vagy épp a fiatalokról és a politikai helyzetről.

A beszélgetés során szóba került Hatvanpuszta is. Orbán azt mondta, neki ehhez semmi köze, az ő élete egy nyitott könyv. Azt is megjegyezte: számára ez a téma egy könnyű délutáni tea.

Felesége, Lévai Anikó is szóba került. A miniszterelnök azt mondta:

„Amikor az apám megkéri valamire, akkor nyilván segít neki. De még egyszer mondom, ez egy gazdaság. Szeretném, ha egyszer elkészülne.”

A hatvanpusztai ügyeket rendszeresen feltáró Hadházy Ákosról úgy nyilatkozott: köszönettel tartozik neki, mert belőle él, ő tartja el.

Ahogy arról korábban többször is írtunk: a független országgyűlési képviselő számos olyan dokumentumot bemutatott, ami szerinte azt bizonyítja, hogy a terület és a rajta lévő épületek nem gazdasági célt szolgálnak, hanem Orbán Viktor és családja luxusbirtokáról van szó. Az ellenzéki politikus többször beszélt arról is, hogy a miniszterelnök felesége gyakran jár a területen, az ott dolgozó munkások szerint pedig állítólag már többször felveretett olyan csempéket és márványlapokat, amik valamiért nem tetszettek neki.

Kitért arra is, hogy nem híve semmilyen adóemelésnek. Simicska Lajossal való kapcsolatáról azt mondta, nem veszett össze vele, inkább elhidegülésnek vagy szakításnak nevezhető, de sok mindent tanult tőle.

A repülőrajtról úgy fogalmazott: hosszú volt a kifutópálya, de 10 millióan ülnek a gépen. Szerinte ilyen előfordul, csak később indul be. Úgy látja, van szufla ebben az országban.

A „mocskos fideszezés” kapcsán azt mondta, focistadionokban nőtt fel, ilyen előfordul. A fiatalokról pedig úgy vélekedett, hogy nem akarnak kamu életet, hanem olyan életet szeretnének, aminek súlya van. Úgy látja, velük lehet beszélni, még akkor is, ha koncerten „mocskos Fideszt” kiabálnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij a Lengyelország légterébe behatoló orosz drónokról: Ez rendkívül veszélyes precedens Európa számára
„Nemcsak egy volt, amit balesetnek lehetne nevezni, hanem legalább nyolc Lengyelország felé irányított támadó drón” - fogalmazott az ukrán elnök, aki szerint ez egy újabb lépés az eszkaláció felé.


Ahogy arról korábban írtunk, több orosz drónt hatolt be a lengyel légtérbe. A helyi katonai vezetés arról beszélt, hogy Oroszország „példátlan módon megsértette a lengyel légteret”, miközben az ország négy nagy repterét le kellett zárni.

Az orosz drónokkal kapcsolatban megszólalt Volodimir Zelenszkij is. Az ukrán elnök az X-en úgy fogalmazott, a támadások új szintre emelik az eszkalációt, és közös, határozott választ sürgetett a partnerektől. Szerinte Moszkva folyamatosan feszegeti a határokat, és ha nem találkozik erős válasszal, akkor újabb és újabb szintre emeli az agressziót.

„Ma újabb lépés történt az eszkaláció felé: orosz–iráni drónok repültek Lengyelország légterében, a NATO légterében. Nemcsak egy volt, amit balesetnek lehetne nevezni, hanem legalább nyolc Lengyelország felé irányított támadó drón. Ez rendkívül veszélyes precedens Európa számára”

– hangsúlyozta.

Zelenszkij kijelentette, hogy az oroszoknak érezniük kell a következményeket, és a háborút nem lehet kiterjeszteni, véget kell érnie. Úgy fogalmazott:

„A szankciók szüneteltetése már túl régóta tart. Az oroszokkal és bűntársaikkal szembeni korlátozások halogatása csak a támadások brutalitását fokozza. Elég fegyverre van szükség ahhoz, hogy visszatartsuk Oroszországot. Erős válaszra van szükség – és ez csak minden partner közös válasza lehet: Ukrajnáé, Lengyelországé, minden európaié és az Egyesült Államoké. Köszönöm mindenkinek, aki segít”.

Zelenszkij hozzátette, hogy közben országát is támadás érte: „A mentőalakulatok jelenleg a Hmelnickiji területen lévő Volochyszkban dolgoznak, ahol az oroszok egy teljesen hétköznapi varrodát találtak el rakétával. Jelenlegi adatok szerint három ember megsérült. Ez csak egyetlen helyszíne a mai hatalmas orosz támadásnak: mintegy 415 különböző típusú drón és több mint 40 cirkáló- és ballisztikus rakéta. Tizenöt régió került támadás alá. Szomorú módon egy ember életét vesztette a Zsitomir régióban. Őszinte részvétem a családnak és a hozzátartozóknak” – írta közösségi oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan
„Ez az eset is bizonyítja, hogy a békét szorgalmazó politikánk indokolt és észszerű” - fogalmazott a miniszterelnök


„Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán.

Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan”

- írta Facebook-oldalán Orbán Viktor.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalra virradóan orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, több drónt lelőttek.

„Ez az eset is bizonyítja, hogy a békét szorgalmazó politikánk indokolt és észszerű. Egy háború árnyékában élni kockázatokkal és veszélyekkel jár. Itt az ideje véget vetni ennek! Ezért támogatjuk Trump elnök úr békét célzó erőfeszítéseit” - fogalmazott posztjában Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET: