KULT
A Rovatból

És a Kövek gurulni kezdtek – 60 éve mutatkozott be a londoni Marquee klubban a Rolling Stones

Egy jól sikerült „beugrás” indította el a brit rockegyüttes karrierjét.


Valamikor a 60-as években két felfogás élt a rockzenével kapcsolatban: csupán múló divat, ugyanúgy el fog tűnni, mint a többi, és legfeljebb 30 éves korig lehet csinálni, utána a zenészek tisztes polgári foglalkozást választanak és visszailleszkednek a társadalomba. Ma már tudjuk, hogy egyik jóslat sem jött be: a rockzene ma is él, sőt, az „ősöket” sem csak a kortársak, hanem már az unokáik is hallgatják; másrészt pedig azok, akik bírták erővel, mondanivalóval és nem utolsósorban színpadi jelenléttel, nemhogy „nem komolyodtak meg” 30 éves korukra, hanem sokan ezután értek igazán a csúcsra, sőt vannak nem kevesen a „nagy generációból”, akik még a 21. században is el tudták kápráztatni a közönséget. Keresve sem találhatnánk jobb példát a Rolling Stones-nál, amely – kimondani is hihetetlen – 60 éve, 1962. július 12-én mutatkozott be ezen a néven a londoni Marquee klubban és az „alapító atyák”, a banda pillérei, Mick Jagger és Keith Richards ma is ott vannak a születésnapi Sixty világturnén.

Azokban az években, amikor a rockzene még közel sem volt nagy biznisz, a legnagyobb szerepe a tehetségek felfedezésében Nagy-Britanniában is a különböző kluboknak volt. Ezekbe szerencsés esetben betévedhetett egy lemezkiadó embere vagy valamilyen rádiós szerkesztő, aki felfigyelt az új hangokra. Hamar kialakult ezeknek a helyeknek egyfajta hierarchiája, és azok, akik bejutottak a legmenőbbekbe, reménykedhettek komolyabb karrierben. Ilyen volt a London belvárosában lévő Oxford streeten lévő, eredetileg jazz-kávézónak induló, 1958-ban nyílt Marquee, amelyet egy mozi alagsorában rendeztek be és amely az akkoriban még kevésbé népszerű rhythm-and-blues előadóinak is színpadot biztosított.

A Marquee – 1964-tól új helyszínen, a Wardour street 90-ben – lett a „kötelező” ugródeszka szinte minden valamire való szigetországi bandának, a Yardbirds-től a Queen-ig, a The Who-tól a Led Zeppelinig, számos híressé vált koncertfelvétel is készült itt.

1962 nyarán a csütörtök estéket Alexis Korner Blues Incorporated együttese kapta meg. A görög származású énekes-gitárost méltán tekintik a brit blues atyjának, hiszen zenekaraiban szinte mindenki megfordult, aki a következő évtizedben ebben a műfajban letett valamit az asztalra. Egyben ő volt az, aki egy manchesteri kirakatrendező amatőr zenészt, bizonyos John Mayallt a profi pályára irányította, megosztva vele „mentori” szerepét. A Blues Incorporated-ben akkoriban egy Charlie Watts nevű fiatalember dobolt.

Minden Stones-rajongó álmából felkeltve is tudja, hogy Mick Jagger és Keith Richards már kisgyerekkorukban ismerték egymást, de barátságuk akkor kezdődött, amikor a dartfordi vasútállomáson 1961. október 17-én találkoztak és Mick eldicsekedett amerikai fekete rhythm&blues lemezeivel. Chuck Berry és Muddy Waters lettek a fő ihletői az első formációjuknak, a Little Boy Blue and The Blue Boys-nak, amelyben a basszusgitáros Dick Taylor, a későbbi ugyancsak jó nevű Pretty Things alapítója lett. Közben egy kortársuk ugyancsak hasonló gyökerű banda összehozásán munkálkodott, és a Jazz News című lapban feladott hirdetéssel toborzott zenészeket Elmo Lewis néven, mivel neki az üvegnyakkal megszólaltatott slide-gitár mestere, Elmore James volt a példaképe. Igazából Brian Jones-nak hívták. Nála jelentkezett a remek zongorista, Ian Stewart, aki ugyan később, állítólag „előnytelen” külseje miatt nem állhatott reflektorfényben, de két évtizeden át nélkülözhetetlen háttérembere maradt a Rolling Stones-nak.

A két bandát összehozta a közös érdeklődés és egy idő után összeolvadtak. Érdekes párhuzam, hogy magyar kortársuk, az Omega, amely szintén az idén ünnepelte volna 60. születésnapját, ugyancsak hasonló „fúzióból” jött létre. Hamarosan fel is léptek londoni külvárosi klubokban. A jó fülű, jó szemű Korner kiszúrta Jaggert, aki nemcsak remekül énekelt, hanem a korabeli szemtanúk szerint már akkor erős „színpadi jelenléte” volt és 1962 tavaszán többször is meghívta az ifjoncot vendégszólistának a Blues Incorporated-hez. Egyszer Keith is pengetett az „öreg” mellett.

Történt aztán egy nyári csütörtökön, július 12-én, hogy Korneréket meghívták a BBC jazz-programjába egy élő felvételhez. Mivel azonban szerződés kötötte őket a Marquee-hoz, Harold Pendleton, a klub tulajdonosa kilátásba helyezte, hogy ha nem lépnek fel aznap nála, aki a következő hétre kereshetnek maguknak új klubot. Ekkor jutott eszébe Kornernek, hogy Jaggerék beugorhatnának helyettük. Csakhogy az új csapatnak a „történelmi” fellépés előtt néhány nappal még neve sem volt.

Így támadt Brian Jones ötlete, hogy Muddy Waters egyik híres dalának címe, más források szerint egy másik dal egyik sora nyomán legyen a banda neve The Rolling Stones. Újabb Omega-párhuzam: Kóborék 1962. szeptember 23-i, a Műszaki Egyetem Hess András téri kollégiumában adott koncertjük előtt a bejárati plakátról tudták meg, hogy ez a nevük, a névadójuk a gondnok volt, aki egyetemükről nevezte el őket.

És itt jegyezzük meg, hogy bár a világon mindenütt gyakran emlegetik a Stones-t „Guruló Kövekként”, maga a kifejezés „számkivetettet”, „ágról szakadtat” jelent afro-amerikai szlengben.

Aznap este Rolling Stones néven Mick Jagger, Keith Richards, Dick Taylor, Brian Jones, Ian Stewart és Tony Chapman dobos lépett a Marquee színpadára. Koncertjükről valószínűleg nem maradt hangfelvétel – amit ilyen címen akarnak eladni a YouTube-on, mind hamisítvány –, csupán egy kézzel írt lista árulkodik a műsorról.

Eszerint csupa rock and roll és rhythm-and-blues standardet játszottak, köztük a Kansas City-t, a Dust My Broom-ot, a Back In the U.S.A.-t, a Got My Mo-Jo Workinget.

Korabeli beszámolók szerint illedelmesen öltözött közönség, mintegy 80 fiú és 30 lány hallgatta őket, Jagger csíkos pulóvert és kordbársony nadrágot, Richards fekete öltönyt viselt, Stewart pedig, miközben egyik kezével zongorázott, a másikban egy húsos pitét tartott és falatozott. A zenészek úgy emlékeztek, hogy ők is és a közönség is nehezen melegedtek be, de az utolsó 15 percre felforrósodott a hangulat. Stewart memoárjában leírta, hogy az igazi frontember Keith volt, aki nemcsak a közönséget hergelte, hanem dobosukat is, akinek tempójával nem volt megelégedve. A buli után a banda feltűnés nélkül elvonult egy közeli pubba meginni valamit, a fellépésért összesen 30 fontot kaptak.

Fél évvel később az első koncerten nézőként jelen lévő Charlie Watts lett a dobos, Tony Chapmanen keresztül viszont magukhoz csábították a „nagy hallgatag” basszusgitáros Bill Wymant. Erre a formációra csapott le a rámenős menedzser, Andrew Loog Oldham, aki a Decca lemezcégnek ajánlotta be őket. A kiadó igazgatója, Dick Rowe nem követte el még egyszer az előző évi baklövését, amikor kidobta a Beatlest. A többi történelem.

Háromszor volt abban a szerencsében részem, hogy élőben láthattam a Rolling Stones-t. Először 1990-ben Bécsben, és máig kiráz a hideg, amikor eszembe jut, ahogy a Ruby Tuesday utolsó refrénjét 80 ezer ember énekelte a Práter stadionban. Másodszor Budapesten, 1995-ben ismétlődött meg ez a csoda, amelyből leginkább a Sympathy For Devil pokoljárása és örök kedvencem, a Gimme Shelter szemérmetlen Jagger-Lisa Fisher duója maradt meg. Harmadszor 2007-ben ismét az immár Puskás Ferencről elnevezett Népstadionban állították meg az időt a Satisfactionnel (Getnó), a Honky Tonk Woman-nel és a Paint It Black-kel. Aztán a minap beleakadtam egy koncertfelvételbe, ahol Mick egy újabb több nemzedéknyi himnuszt énekelt: You Can’t Always Get What You Want. És azon kaptam magam, hogy a refrént vele éneklem. A helyszín a londoni Hyde Park, időpont 2022. július 2. Hatvan évvel ama Marquee-beli buli után. Hogy újra csak az Omegát idézzük: Életfogytig rock and roll...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Egy este páholyban – kipróbáltuk, milyen, amikor a szállodai luxus az Operaházban teljesedik ki
Az Anantara New York Palace vendégeként exkluzív páholyokból élvezheted a budapesti Operaház páratlan kulturális élményét, ahol a luxus és a művészet tökéletes harmóniában találkozik.


Vannak esték, amikor az ember nem szimplán egy jó programra vágyik, hanem élményre. Olyanra, amitől kicsit királyibb lesz a hétköznap, amiben van egy kis luxus, egy csipetnyi kultúra, és egy adag olyan „na ezt biztos nem csináljuk minden héten” érzés.

Budapest egyedülálló kulturális és történelmi kincsei közül az Anantara New York Palace Budapest szállóvendégeinek pont ilyen élményt kínál.

Az elegáns szállodai tartózkodás mellett most arra is lehetőséged nyílik, hogy az Operaház előadásait egy exkluzív páholyból élvezd, egy olyan perspektívából, amely valóban különlegessé teszi az estét.

Cikkünkben kipróbáltuk ezt a csodás lehetőséget, és megmutatjuk, milyen plusz szolgáltatások teszik még teljesebbé a náluk töltött időt.

Különleges lehetőség az Anantara vendégeinek

Van valami igazán páratlan abban, amikor egy szállodai tartózkodás nem csupán kényelmes szobákról és finom reggelikről szól. Amikor a hely atmoszférája, a figyelmes kiszolgálás és az extra programok együtt olyan élményt nyújtanak, amit még sokáig emlegetsz majd. Az Anantara New York Palace Budapest pontosan ezt az érzést adja: az ikonikus épület, a patinás New York Kávéház lenyűgöző belső terei és a szálloda elegáns hangulata már az érkezéskor megadja az ember alaphangulatát.

Az elegáns szállodai tartózkodást egy előre foglalható operaélmény teheti még emlékezetesebbé az Anantara vendégei számára.

Ez nemcsak a belépőjegyet tartalmazza, hanem kényelmi szolgáltatásokkal is kiegészül, és lehetővé teszi, hogy az előadásokat az Operaház exkluzív páholyából élvezd.

Ez az ajánlat egyedülálló módon kapcsolja össze Budapest történelmi luxusát a város ikonikus kulturális intézményével, a Magyar Állami Operaházzal. Mi a Verdi Don Carlos című előadásra váltottunk jegyet – egy teljes, négyfős páholyt foglaltunk –, és az este minden várakozásunkat felülmúlta.

Don Carlos páholyból: egy este, amit nem felejtünk

Már az Állami Operaház épületébe lépve megérint a hangulat: a bársonyszőnyegek, az aranyozott részletek, a monumentális csillárok és a történelmi falak súgta elegancia mind azt sugallják: valami különleges következik.

A páholyba érve ez az élmény csak fokozódott – kényelmes bársonyszékek vártak ránk, emellett egy palack Sauska pezsgő és négyféle frissen sütött, sós perec – sajtos, magvas, klasszikus –, így mindenki megtalálta a kedvencét, miközben a színpadon elindult a dráma.

A Don Carlos monumentális díszletei és a szereplők lehengerlő teljesítménye már önmagában lenyűgöző, de abból a magasságból, ilyen kényelmes közelségből, egy külön térből figyelni az előadást – ez valódi kiváltság. Verdi operája gyönyörű, tele érzelemmel – és fentről nézve egészen más rétegei tárultak fel. Láthatod az énekesek mimikáját, a díszlet apró részleteit, és közben olyan, mintha a saját kis zárt univerzumodban ülnél. Társasági élmény is, de mégis intim – pont olyan, amitől az ember különlegesnek érzi magát.

Az operaélmény így nem csupán egy kulturális program, hanem egyfajta meghosszabbított szállodai luxus, amelyet Budapest egyik legszebb épülete tesz még emlékezetesebbé.

Az exkluzív lehetőségről érdemes közvetlenül a szálloda concierge-szolgálatánál érdeklődni: a recepción keresztül a program személyre szabható, az időpont egyeztetése pedig gördülékenyen zajlik – a szálloda csapata pedig kiemelkedően segítőkész volt a szervezés során.

Több, mint egy szálloda

Aki maradna még egy kis kényeztetésre, annak jó hír, hogy az Anantara számos más exkluzív programot is kínál.

Foglalhatsz például romantikus dunai hajózást városnézéssel 2–10 fős társaságok számára, vagy elmerülhetsz Budapest gazdag kulináris örökségében egy vezetett gasztrotúra keretében.

Ez utóbbi során megkóstolhatod a magyar konyha klasszikusait – mint a gulyás, a lángos és a rétes –, kipróbálhatod a tradicionális párlatokat, például az Unicumot és a pálinkát, és közben mélyebb betekintést nyerhetsz a hazai gasztronómia hagyományaiba, amelyek egyszerre őrzik a múltat és követik a modern irányzatokat.

A program nem csupán a külföldi vendégek számára lehet vonzó, hanem azoknak a magyar látogatóknak is, akik különleges estére vágynak. Ez az élmény ugyanis tökéletes lehetőség arra, hogy egy hétköznapból is igazi ünnep legyen – ahol a luxus és a kultúra együtt teremtenek felejthetetlen pillanatokat, amelyekre még hosszú ideig szívesen emlékszünk vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Kifolyik tőle a szemünk: 2025 eddigi legrosszabb filmjében a boszorkány Milla Jovovich egy vérfarkast kerget
A Trónok harca írója, George R.R. Martin novelláját okádta a vásznakra A kaptár-filmek rendezője. Kell ennél több? Bizony, ennél sokkal több kell!


Számos olyan rendezőt és színészt ismerünk, akik rengeteg közös filmmel bizonyították, hogy igazán gyümölcsöző kapcsolat az övék, akár egymás múzsái is lehetnek. Ilyen például Martin Scorsese és Robert De Niro vagy Leonardo DiCaprio, Tim Burton és Johnny Depp, Pedro Almodóvar és Penelopé Cruz vagy Antonio Banderas, Wes Anderson és Bill Murray, Michelangelo Antonioni és Monica Vitti, Ingmar Bergman és Liv Ullmann vagy Max von Sydow, a Coen fivérek és Frances McDormand, Federico Fellini és Marcello Mastroianni, Werner Herzog és Klaus Kinski, Richard Linklater és Ethan Hawke, Adam McKay és Will Ferrell, Christopher Nolan és Cillian Murphy vagy Michael Caine, Sam Raimi és Bruce Campbell, Steven Spielberg és Tom Hanks, Quentin Tarantino és Samuel L. Jackson vagy John Woo és Chow Yun-Fat.

Paul W.S. Anderson rendező és Milla Jovovich színésznő azonban nem tartoznak közéjük. Ők ketten a 2002-es A kaptár című közös filmjük készítése során szerettek egymásba, s azóta, vagyis már 23 éve együtt vannak (2009-ben házasodtak össze, és 3 gyermekük született).

Anderson pedig valóban a múzsájaként tekint Jovovich-ra, hiszen már összesen hét filmet forgattak együtt, az első kooperációjuk óta a rendező mindössze három filmjében nem szerepeltette a nejét (Alien vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen, Halálfutam, Pompeji).
És sajnos a közös munkáikban sincs sok köszönet, hiszen A kaptár első, negyedik (Túlvilág), ötödik (Megtorlás) és hatodik (Utolsó fejezet) része, a 2011-es A három testőr és a 2020-as Monster Hunter: Szörnybirodalom sem éppen a hollywoodi filmkészítés csúcsteljesítményei. Vagy kerekperec mondjuk ki: a többségükben ostoba, látványorientált, gyenge fércművekről van szó.

Na de talán majd a hetedik együttműködés lesz az igazi! A Kárhozott Vidékre keresztelt akció-fantasy, amelynek novellaalapja (In the Lost Lands) nem más tollából származik, mint a Trónok harcát is megálmodó George R.R. Martinéból. Benne boszorkányokkal, vérfarkasokkal, világégéssel, vallási fanatikusokkal, sok-sok lövöldözéssel, bunyóval és lassítással. Na meg rengetegeg-rengeteg szűrővel.

Nos, bármennyire hangzik is lehengerlőnek a fenti summárum, A Kárhozott Vidék sajnos továbbra is megkérdőjelezi direktorunk és sztárunk, avagy az akciózó házaspár együttműködésének létjogosultságát.

Sőt, akár odáig is elmerészkednénk, hogy legújabb rettenetük egyben hosszú karrierjük leggyengébbje is eddig. Na de lássuk előbb, miből gazdálkodhattak a munkálatok megkezdésekor!

Egy nagy háború kietlen pusztasággá változtatta a világot (vagy csak azt a terepet, ahol a sztori játszódik). A megmaradtak egy városba zsúfolódtak össze, amely el van zárva az úgynevezett Kárhozott Vidéktől, ahol mindenféle démonok és szörnyek portyáznak. A súlyos beteg Nagyúr (Jacek Dzisiewicz) halálára bazírozó becsvágyó Úrnő (Amara Okereke) kétségbeesetten keresi a szerelmet, ezért merész lépésre szánja magát: megkeresi a hatalmas és rettegett boszorkányt, Szürke Alyst (Jovovich) – aki senkit nem utasít el, ha meg tudja fizetni a kérése árát –, és a vérfarkassá változás varázserejét kéri tőle. Alysnek ezért természetesen el kell mennie a Kárhozott Vidékre, a küldetéséhez pedig felkéri segítségnek a titokzatos vadászt, Boyce-t (Dave Bautista). Ám nincs könnyű dolguk, hiszen a nyomukban van a boszorkányságot halállal büntető vallási vezető, a Pátriárka Johan (Fraser James) jobbkeze, a fanatikus Ash (Arly Jover) és pribékjei.

Jó, oké, a fentiekből is kitűnik, hogy Paul W.S. Andersonék ezúttal sem az Oscar-díjakra pályáztak (bár azt még talán el tudjuk képzelni, hogy A három testőrrel és a Pompejivel voltak ilyen célok is…), szóval a helyén kell kezelni a filmet, ami nem is akar más lenni, mint egy akciódús, korhatáros, látványos fantasy, ezt nem vitathatjuk el tőle. Sajnos azonban a műfaján belül is pocsék lett.

Nehéz pozitívumot találni benne, mivel szinte egyik eleme sem működik.

A történet egy nagy katyvasz, az akciójelenetek fantáziátlanok, a szanaszét szűrőzött CGI-látványvilágtól kifolyik az ember szeme, a párbeszédek nevetségesek, a színészi játék pedig vagy ripacskodás (Okereke, Jover), vagy unott takarékláng (Jovovich, James), egyedül Dave Bautista próbálja valamennyire élettel megtölteni a karakterét, csak hát nem talál túl sok fogódzkodót hozzá.

Talán csak Paul Haslinger eredeti filmzenéjét lehet kiemelni ellenpólusként, és könnyen lehet, hogy a filmvégi csavar is meglephet egyeseket, mindent összevetve azonban A Kárhozott Vidék szigorúan csak a műfaj, a filmes trash, illetve az Anderson-Jovovich páros legmegátalkodottabb és leghűbb rajongóinak javallott. Mindenki másnak csak saját felelősségre!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Egy este páholyban – kipróbáltuk, milyen, amikor a szállodai luxus az Operaházban teljesedik ki
Az Anantara New York Palace vendégeként exkluzív páholyokból élvezheted a budapesti Operaház páratlan kulturális élményét, ahol a luxus és a művészet tökéletes harmóniában találkozik.


Vannak esték, amikor az ember nem szimplán egy jó programra vágyik, hanem élményre. Olyanra, amitől kicsit királyibb lesz a hétköznap, amiben van egy kis luxus, egy csipetnyi kultúra, és egy adag olyan „na ezt biztos nem csináljuk minden héten” érzés.

Budapest egyedülálló kulturális és történelmi kincsei közül az Anantara New York Palace Budapest szállóvendégeinek pont ilyen élményt kínál.

Az elegáns szállodai tartózkodás mellett most arra is lehetőséged nyílik, hogy az Operaház előadásait egy exkluzív páholyból élvezd, egy olyan perspektívából, amely valóban különlegessé teszi az estét.

Cikkünkben kipróbáltuk ezt a csodás lehetőséget, és megmutatjuk, milyen plusz szolgáltatások teszik még teljesebbé a náluk töltött időt.

Különleges lehetőség az Anantara vendégeinek

Van valami igazán páratlan abban, amikor egy szállodai tartózkodás nem csupán kényelmes szobákról és finom reggelikről szól. Amikor a hely atmoszférája, a figyelmes kiszolgálás és az extra programok együtt olyan élményt nyújtanak, amit még sokáig emlegetsz majd. Az Anantara New York Palace Budapest pontosan ezt az érzést adja: az ikonikus épület, a patinás New York Kávéház lenyűgöző belső terei és a szálloda elegáns hangulata már az érkezéskor megadja az ember alaphangulatát.

Az elegáns szállodai tartózkodást egy előre foglalható operaélmény teheti még emlékezetesebbé az Anantara vendégei számára.

Ez nemcsak a belépőjegyet tartalmazza, hanem kényelmi szolgáltatásokkal is kiegészül, és lehetővé teszi, hogy az előadásokat az Operaház exkluzív páholyából élvezd.

Ez az ajánlat egyedülálló módon kapcsolja össze Budapest történelmi luxusát a város ikonikus kulturális intézményével, a Magyar Állami Operaházzal. Mi a Verdi Don Carlos című előadásra váltottunk jegyet – egy teljes, négyfős páholyt foglaltunk –, és az este minden várakozásunkat felülmúlta.

Don Carlos páholyból: egy este, amit nem felejtünk

Már az Állami Operaház épületébe lépve megérint a hangulat: a bársonyszőnyegek, az aranyozott részletek, a monumentális csillárok és a történelmi falak súgta elegancia mind azt sugallják: valami különleges következik.

A páholyba érve ez az élmény csak fokozódott – kényelmes bársonyszékek vártak ránk, emellett egy palack Sauska pezsgő és négyféle frissen sütött, sós perec – sajtos, magvas, klasszikus –, így mindenki megtalálta a kedvencét, miközben a színpadon elindult a dráma.

A Don Carlos monumentális díszletei és a szereplők lehengerlő teljesítménye már önmagában lenyűgöző, de abból a magasságból, ilyen kényelmes közelségből, egy külön térből figyelni az előadást – ez valódi kiváltság. Verdi operája gyönyörű, tele érzelemmel – és fentről nézve egészen más rétegei tárultak fel. Láthatod az énekesek mimikáját, a díszlet apró részleteit, és közben olyan, mintha a saját kis zárt univerzumodban ülnél. Társasági élmény is, de mégis intim – pont olyan, amitől az ember különlegesnek érzi magát.

Az operaélmény így nem csupán egy kulturális program, hanem egyfajta meghosszabbított szállodai luxus, amelyet Budapest egyik legszebb épülete tesz még emlékezetesebbé.

Az exkluzív lehetőségről érdemes közvetlenül a szálloda concierge-szolgálatánál érdeklődni: a recepción keresztül a program személyre szabható, az időpont egyeztetése pedig gördülékenyen zajlik – a szálloda csapata pedig kiemelkedően segítőkész volt a szervezés során.

Több, mint egy szálloda

Aki maradna még egy kis kényeztetésre, annak jó hír, hogy az Anantara számos más exkluzív programot is kínál.

Foglalhatsz például romantikus dunai hajózást városnézéssel 2–10 fős társaságok számára, vagy elmerülhetsz Budapest gazdag kulináris örökségében egy vezetett gasztrotúra keretében.

Ez utóbbi során megkóstolhatod a magyar konyha klasszikusait – mint a gulyás, a lángos és a rétes –, kipróbálhatod a tradicionális párlatokat, például az Unicumot és a pálinkát, és közben mélyebb betekintést nyerhetsz a hazai gasztronómia hagyományaiba, amelyek egyszerre őrzik a múltat és követik a modern irányzatokat.

A program nem csupán a külföldi vendégek számára lehet vonzó, hanem azoknak a magyar látogatóknak is, akik különleges estére vágynak. Ez az élmény ugyanis tökéletes lehetőség arra, hogy egy hétköznapból is igazi ünnep legyen – ahol a luxus és a kultúra együtt teremtenek felejthetetlen pillanatokat, amelyekre még hosszú ideig szívesen emlékszünk vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A legújabb Amerikai hajtóvadászat: Oszáma bin Láden nyomában jár a Netflix
Sokkoló, kegyetlen, de autentikus dokusorozatot tett le az asztalra a Netflix. A belefektetett pénzt nem dobták ki az ablakon, a produkció igazán nézeti magát!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. május 19.



Folytatódik a Netflixes Amerikai hajtóvadászat sorozat. Úgy tűnik mostanában futószalagszerűen gyártja a piros streamingszolgáltató a dokumentum-sorozatokat, és amíg olyan színvonalas és szórakoztató darabokat kapunk, mint a Fordulópont vagy az Amerikai hajtóvadászat szériák, ez nem is baj.

Ezekre a tartalmakra alapvetően jellemző, hogy erősen a sokkolás és a szórakoztatás oldaláról közelíti meg a dokumentumfilm zsánerét. Nem száraz, csak a tényeket bemutató darabok, hanem intenzív érzelmi manipulálást alkalmaznak és pátoszos drámai hangnemet vesznek fel, ami nem is gond, amíg a néző ezt helyén tudja kezelni.

Az Amerikai hajtóvadászat legújabb darabja egy háromrészes minisorozat Oszáma bin Láden elfogásáról.

A terroristavezér majdnem 10 évvel „túlélte” az ikertornyok lerombolását, ám az amerikai hírszerzésnek és a Seal Team 6 kommandósainak köszönhetően ő sem tudta elkerülni teljesen megérdemelt sorsát.

A nyitány elképesztően hatásos. Rögtön bedob minket 9/11-be, hogyan omlott össze a World Trade Center két tornya. Szépen időrendben mutatják be 2001. szeptember 11-e történéseit, óráról órára. Ahogy csapódnak be a gépek sorra a célpontokba, hihetetlen feszült és megrázó ez az indítás. Az archív képsorok a mai napig sokkolóak, szinte horrorisztikus hatást keltenek. A megszólaltatott szemtanúk között volt olyan, aki a Pentagonban dolgozott és az osztályáról csak ő élte túl a repülőgép becsapódást.

Ezután a megrázó indítás után gorcső alá veszik bin Láden 9/11 előtti életét.

Eredetileg a szovjet megszállás ellen küzdő mudzsáhidokból alakult radikális iszlám terrorszervezetet a hidegháború alatt Amerika pénzelte. Majd, amikor sikeresen „kiűzték” a szovjet erőket bin Láden gyorsan Amerika ellenessé vált. Úgy tekintett az USA-ra, mint újabb megszálló erőre, aki az iszlám államok önállósága ellen küzd. Amiben azért valljuk be, volt (van) igazság…

Ezután megismerjük az al-Káida szörnyű tetteinek nyomait, és látható lesz egy minta, amit a korabeli szakértők hiába figyeltek 2001-ig, nem vettek kellően komolyan. Sokan emiatt őket is okolták a szeptember 11-i merényletekért, erről is van szó az egyik epizódban. A második rész főleg bin Láden alvezéreinek elfogásáról szól. Hogy azonosították Khalid Sheikh Mohammedet, rövidítve KSM-et, aki a 9/11-es támadás kitalálója és egyik végrehajtója is volt egy személyben.

Egyáltalán nem finomkodnak és nem kerülgetik a kínzás témakörét. Szörnyen nyersen fogalmazva sorolják a kegyetlenebbnél kegyetlenebb módszereket, amikkel kínozták a gyanúsítottakat.

Ők csak fejlett kihallgatási technikáknak nevezték ezeket. Majd jött az egyik legnagyobb meglepetés: a második rész egy feszült, izgalmas cliffhangerrel ér véget. Működött, rögtön meg kellett néznem a harmadik epizódot. Amiben megismerjük bin Láden elfogásának részleteit. Hogyan szúrták ki a pakisztáni házat, hogy találták meg a futárt, aki a videókat szállította Oszamáról, és hogyan állították össze a kommandós alakulatot, akik egy igazi titkos küldetés keretén belül likvidálták a terrorista vezért. Azért volt igazán veszélyes kérdéskör, mert bin Láden Pakisztánban bujkált. Ez pedig azt jelenti, hogy Amerika egy olyan ország terültén hajtott végre katonai hadműveletet, akit nem értesítettek semmiről. Nagyon veszélyes küldetés volt.

Korrekt dokusorozat lett az Amerikai hajtóvadászat legújabb része, ám azért nem igazán teljes körű képet ad a korról és az USA helyzetéről. Tényleg csak az embervadászatot mutatja be, ami nem lenne ugyan gond, de a 2001-es terrortámadás vezetett a 20 éves afganisztáni háborúhoz, illetve az iraki konfliktushoz is. Mindkettőhöz erősen kötődött Oszáma bin Láden de cikkünk tárgyában tényleg csak megemlítik ezt a két háborút. Semmi konkrétumot nem kötnek hozzájuk.

Értem, hogy a koncepció bin Láden elfogásáról szólt, de úgy gondolom ezekről a fegyveres konfliktusokról többet is megtudhattunk volna.

Főleg, hogy bin Ládennel kapcsolatban meglepően részletesen nyilatkoztak a CIA volt és jelenlegi vezetői és kabinet tagok. Szívesen hallgatnék egy hasonlóan részletes és őszinte korképet erről is. Remélem a Fordulópontnak lesz egy afgán háborús része és akkor majd részletesebben bemutatják nekünk.

Meglepően jól sikerült a Netflix Amerikai hajtóvadászat: Oszáma bin Láden három részes dokumentum-sorozata. Sokkoló, kegyetlen, az archív felvételeknek köszönhetően autentikus. Jó a rendezés és ügyesen felrajzolt íve van.

Akik szeretik a Netflix történelmi doksijait, nem fognak vele mellé nyúlni.

Kissé néha lazán kezeli az emberi életet és pátoszosan amerikai szemszögből nézi a történéseket, de egy ilyen terrorcselekmény után ezt nem lehet felróni nekik.

Az Amerikai hajtóvadászat: Oszáma bin Láden három része megtekinthető a Netflix kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: