KULT
A Rovatból

Élőhalottakkal táncolt, mielőtt maga is zombivá vált – 40 éve jelent meg Michael Jackson Thriller című albuma

A popzene egyik legnagyobb egyénisége az imázs és a videóklipek áldozata lett.

Link másolása

„Jól nézzék meg ezt a taknyost. Ő lesz a legnagyobb felfedezés a szeletelt kenyér óta” – állítólag az amerikai szórakoztatóipar legendás alakja, Sammy Davis Jr. mondta ezt egy tízéves kisfiúról, aki az 1960-as évek végén testvéreivel együtt bűvölte el a soul-zene könnyedebb irányzata, a „Motown Sound” híveit. A Jackson 5 volt az az énekegyüttes, és valóban lenyűgöző volt, amilyen profi módon énekelt és mozgott a színpadon az az aranyos arcú fekete kölyök. Sajnos ma már tudjuk, hogy Michael Jackson milyen árat fizetett kicsi korától kezdve a sikerért, de azt már ekkor látni lehetett, hogy őstehetség.

Bár még közel egy évtizedig örvendeztették meg a közönséget együtt a Jackson-fivérek, Michael-nek már 1972-ben, alig 14 éves korában megjelent az első szólólemeze. A család, élén a kegyetlen hírű apával, Joe-val mindig is óriási befolyást gyakorolt legtehetségesebb tagjára, művészi szempontból azonban Michael egyre inkább kinőtte őket. Nem szűkölködött mentorokban sem: sokat tanult Stevie Wondertől, aki mellesleg harmadunokatestvére volt, védőszárnyai alá vette őt Diana Ross – talán túlságosan is, ha lehet hinni az 1987-ben megjelent Dirty Diana című dalnak – a színpadi mozgásban James Brown volt a mintaképe és nem utolsósorban felkarolta őt a fekete muzsika legkiválóbb zeneszerző-producere, Quincy Jones, akinek legkiválóbb munkáit köszönhette.

Fordulópontot jelentett Michael karrierjében 1977, amikor Sydney Lumet az Óz, a csodák csodája történetét kizárólag fekete művészekkel vitte filmre. Diana Ross Dorothy-ja és Richard Pryor Óza mellett Jacko kapta a Madárijesztő hálás szerepét. Bár a film nem hozta meg a várt sikert, de megalapozta Michael vizuális imázsát.

A New York-i forgatás idején az énekes gyakran eljárt a kor népszerű éjszakai klubjába, a Studio 54-be, amelyet a hip-hop bölcsőjének tekintettek, és ez a műfaj mély hatást gyakorolt Jacksonra, aki innentől kezdve a könnyed popos hangtól összetettebb hangzásokra, a rock, a diszkó, a funky, a soul elemeit vegyítő zenére koncentrált. Már ezt tükrözte az 1979-ben megjelent albuma, az Off The Wall, amelyet sokan élete legjobb lemezének tartanak. Egy évvel korábban pedig történt egy esemény, amelynek akkor még senki sem láthatta tragikus következményeit: táncpróba közben elesett, és úgy törte el az orrát, hogy plasztikai műtétre szorult. Emiatt élete végéig légzési problémái voltak, és külsejének e kisebb megváltozása felszínre hozta egyre súlyosabb személyiségzavarát. Már a 1982-as Thriller borítóján megjelent fotója is markáns különbséget mutat a három évvel korábbi Jackóval. A ma 40 éve megjelent album mérföldkövet jelentett mind az énekes sikersztorijában, mind pedig a videóklip történetében.

A Thriller minden idők legsikeresebb pop-rock nagylemeze lett 70 millió eladott példánnyal, nem kevesebb mint 8 Grammy-díjat kapott, köztük az év lemezének kitüntetését, 2008-ban pedig bekerült az amerikai kongresszusi könyvtár nemzeti hangtárába a „kulturális, történelmi és esztétikai szempontból jelentős felvételek” közé. Ebben minden bizonnyal fontos szerepe volt annak a 14 perces filmnek, amelyet a címadó dalhoz készítettek.

A popzenében a promóciós filmnek akkor már több mint két évtizedes múltja volt, ezeket a 60-as évektől különböző tv-műsorokhoz készítették, de végsősoron ugyanezt a célt szolgálták Elvis Presley, a Beatles, Cliff Richard, Gianni Morandi mozifilmjei vagy a Monkees tv-sorozata. A nagy robbanás az 1981-ben elindult Music Televisionnal következett be, mivel ez a csatorna kifejezetten a klipekre alapozta műsorát, beindítva a zenevilág és környéke vizuális fantáziáját. Michael Jacksonnak is készültek már 1979-től klipjei, az első a Don’t Stop Til You Get Enough című slágeréhez, a nagy áttörést azonban John Landissel való találkozása jelentette.

Az amerikai rendező akkor már túl volt rövid idő alatt kultikussá vált filmjén, a Blues Brothers-en, amelyben a két főhős, Dan Aykroyd és John Belushi mellett a blues és a soul olyan nagyjai szerepeltek, mint Aretha Franklin, James Brown, Ray Charles, Cab Colloway és John Lee Hooker, dalaik pedig látványos, szellemes körítéssel hangzottak el. Landis ezután készítette el az Amerikai vérfarkas Londonban című horrorvígjátékát, amely nagyon megtetszett Jackónak és a rendezőt közös munkára kérte fel.

Az énekes sejtette, hogy a Thriller klipje sokaknál kiveri a biztosítékot, ezért az elején közzétett feliratban leszögezte: egyáltalán nem hisz az okkult dolgokban. Ettől persze még elállt a nézők lélegzete a többszörös film-álom-valóság játéktól. A bevezetőben Michael szerelmi vallomása, majd farkasemberré változása nemcsak e kedvelt horrortéma legjobb hagyományait követi, hanem van benne a Szépség és a Szörnyeteg motívumából, sőt, átalakulása kezdetén a filmőrültek ráismerhetnek Az operaház fantomja 1925-ös némafilm-változatából a címszereplő Lon Chaney maszkjára is. „Csak egy film” – nyugtatja meg Jacko szerelmesét, aki kimenekül a moziból, és ekkor, 4 és fél perc után kezdődik maga a feszes ritmusú funky-zene. Az idillt azonban újabb borzalmak zavarják: a zombik másznak ki egymás után a temetőből – újabb idézet, ezúttal a műfajteremtő 1968-as filmből, Az élőhalottak éjszakájából – és kerítik be a szerelmespárt.

Naná, hogy Jacko is zombivá válik, mielőtt a többiekkel elkezdi apró, hirtelen, szögletes mozdulataiból álló táncát, amely valóságos védjegyévé vált. További rémséges képsorok után kiderül, hogy csak a lány rossz álma volt az egész – vagy mégsem?

Landis eredetileg Jennifer Beals-t, a Flashdance sztárját szerette volna Michael partnerének, végül egy Jackson-rajongó Playboy-lánnyal, Ola Ray-jel forgatták le a filmet és a rendező szerint igen jól működött közöttük az a bizonyos kémia. A zombitáncos maga Jacko találta ki Michael Peters koreográfussal közösen. Landis közös munkájukról később úgy nyilatkozott, hogy úgy érezte, mintha egy nagyon tehetséges, szorgalmas, de érzelmileg sérült tízéves gyerekkel dolgozna.

Rod Temperton eredetileg hatperces dalát a klip kedvéért némileg át kellett szerkeszteni, és más vérfagyasztó zenebetétekkel, de mindkettőben fontos szerep jutott a híres horrorszínész, Vincent Price hátborzongató versmonológjának.

A filmet egy évvel az album megjelenése után mutatták meg az MTV-n, és ekkor kezdődött indult be a lemez évtizedek óta tartó diadalmenete. Pedig nem a Thriller az egyetlen nagyágyú rajta és Jackonak remek zenésztársai vannak. A rock-os Beat It-ben, amelynek klipje egy bandaháborút jelenít meg, Eddie Van Halen játssza a gitárszólót, a lágyabb húrokat pengető This Girl Is Mine-ban Paul McCartney-vel duettezik (egy év múlva viszonozta Macca szívességét a volt beatle Pipes of Peace albumán, a Say Say Say című közös slágerrel). Nagy siker volt a Billie Jean, amely a sztárlét árnyoldalairól szól és előhírnöke Jackson egyre erősödő paranoiájának. A dalt egy Michaelt zaklató rajongója ihlette, aki azt állította, hogy az énekes az apja ikergyermekeinek. A hölgyről később kiderült, hogy pszichiátriai kezelés alatt áll. A soul-dance stílusú dalhoz készült klipben Jackót egy gengszter külsejű paparazzo üldözi... A Billie Jean élő bemutatóján, amelyet a Motown 25. születésnapján tartottak, mutatta be Jackson azt a hátramenetet imitáló táncot, amely „moonwalk” (holdjárás) néven híresült el. A Human Nature-ben a Toto tagjai, Steve Lukather gitáros és Jeff Porcaro dobos közreműködik. Ez is mutatja, hogy Michael végleg kilépett a „fekete zene” keretei közül, miközben most is ott volt mögötte Quincy Jones és a felvételeken hallható Janet és La Toya Jackson vokálja is.

A Thrillerrel Michael Jackson énekesi pályájának csúcsára ért és klipműfajnak is egyik legnagyobb csillaga lett. Éppen ez utóbbi tette őt fokozatosan zeneileg tönkre.

Egyre bonyolultabb, egyre költségesebb videókat készített dalaihoz, világsztárokat hívott meg statisztálni, zenéjében azonban, sőt, egy idő után már táncában sem tudott megújulni. És közben ő maga is tönkrement. Öt évvel a Thriller után már szétoperált arcú, kifehérített bőrű műember jelent meg a Badhez készült klipeken, filmen és színpadon kívüli megjelenései pedig még ijesztőbbek voltak. A kliphős, aki zombikkal táncolt, maga is zombivá vált...

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zack Snyder tovább kínoz minket: itt a Rebel Moon második része, A sebejtő azonban ezer sebből vérzik
Bizony, ez lett a „scargiver” magyar megfelelője: sebejtő. Persze ez a legkisebb gond a filmmel, amely láttán tengernyi fékevesztett ökörség miatt foghatjuk a fejünket, a tavalyi első résznél mégis jobb lett. Mutatjuk, miben.

Link másolása

A kezdetekről, vagyis a Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermekéről netflixes premierje idején, vagyis 2023 decemberében mi is megírtuk, hogy nem az lett író-rendezője, Zack Snyder megváltó filmje. Pedig nagyon ráférne már egy kis üdvösség, hiszen amilyen ütősen indult a karrierje olyan darabokkal, mint a 2004-es Holtak hajnala, a 2006-os 300 vagy a 2009-es Watchmen: Az őrzők, olyan gyorsan ábrándította ki magából addigi rajongóinak többségét a hatalmas katyvasz Álomháborúval (2011), vagy a vérkomolyan vett, és nagy vehemenciával elkészített, ám jókora luftot rugó DC-s szösszeneteivel (Az acélember – 2013, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala – 2016, Az Igazság Ligája – 2017), ráadásul a zombizsánerhez való reményteli visszatérése sem sikeredett túl fényesen Az élőhalottak hadseregével.

A csalódások sorozata pedig így olyan hosszú lett, hogy már egy olyan darab kapcsán sem tápláltunk vérmes reményeket az újjáéledésre, mint a Star Wars nyomdokain járó Rebel Moon című űropera.

Sajnos nem is cáfolt ránk Snyder az első résznek kikiáltott A tűz gyermekével, amiben nagyjából minden filmből volt valami nyúlás, amit a direktora életében látott. Alapvetően A hét szamuráj alapszituját turbósította fel vaskos Star Wars-lopásokkal, és még sorolhatnánk, mi minden mással.

Ha pedig már az első etapnál is ilyen komoly gondok adódtak, abban bízni, hogy a négy hónappal később streamingre felpattintott folytatásra (a két filmet természetesen egyszerre forgatták) Snyder hirtelen mindent kijavít, eléggé halott ügy.

Ritkán fordulnak elő csodák, és talán senki sem hökken nagyot, ha azt mondjuk, A sebejtő (ez a magyar cím de fincsi) sem lőtte ki a Rebel Moont sci-fi műfaj halhatatlanjait rangsoroló képzeletbeli listák élére. De nem lett rosszabb, és ez is valami…

A tűz gyermeke sztorija ott ért véget (vagy inkább maradt abba), hogy a Veldt békés népét gabonáért sanyargató gonosz Atticus Noble (Ed Skrein) a Korával (Sophia Boutella) való bunyóban szétzúzódott a sziklákon, így hőseink úgy hitték, megmenekültek, hiszen parancsnok nélkül nincs sanyargatás. Persze tévedtek. A szedett-vedett banda, köztük Kora, Gunnar (Michiel Huisman), Titus tábornok (Djimon Hounsou), Nemezis (Bae Doona), Tarak herceg (Staz Nair) és Milius (Elise Duffy) visszatérnek a Veldtre, hogy meghozzák a jó hírt, miszerint a szorgos hangyáknak nem kell a náci felhangokkal és dizájnnal pöffeszkedő Anyavilág katonáinak átengedni a megélhetésüket és élelmüket, amikor jön az értesítés: Noble nem halt meg, és öt nap múlva ott is van óriás űrhajójával, hogy begyűjtse a gabonát.

Szóval Koráéknak ennyi idejük van felkészíteni a békés farmereket a harcra, plusz kigondolni egy taktikát, amely segítségével legyőzik majd a jókora túlerőt. Ja, és az Anthony Hopkins hangján beszélő, palástot viselő agancsos robot, Jimmy is itt kószál valahol. A sebejtő tehát folytatja A hét szamuráj-A hét mesterlövész-A három amigó-Egy bogár élete-tematikát, amiben a kis közösséget veszélyeztető gonosz hadakat kell néhány bátor hősnek kitessékelnie a faluból.

Viszont, vagy tán épp ezért, annyi hülyeségre ez a terep nem adott alkalmat, mint A tűz gyermekében, ahol a harcosgyűjtés közepette ide-oda csapódtunk, és csak néha csücsültünk le egy kis dombra egy szusszanás erejéig.

Oké, hülyeségre Snydernél mindig lehet számítani, így most is kapunk olyan jeleneteket, mint pl. amikor a királygyilkosságos puccshoz az élőben ott játszó csellókvartett szolgáltatja rendíthetetlenül, egy pillanatra sem kizökkenve szerepéből a zenei aláfestést, vagy amikor azt látjuk, hogy Noble gigantikus űrhajójának van egy gigantikus kazánháza, amelyben emberek lapátolják a kemencékbe (vagy mikbe) a szenet (vagy mit). Igen, ezzel megy az űrhajó. (Vagy ezzel fűtenek?) És nem gépek végzik a melót, hanem emberek... A Rebel Moonnak kétségkívül van némi steampunkos beütése, na de azért abban is van egy határ…

Az viszont mindenképp A sebejtő számlájára írandó, hogy az akciók ezúttal jobban sikerültek, A tűz gyermeke ugyanis ebben is harmatgyengének számított. A Veldten játszódó ostrom kétségkívül a filmduó legjobb akcióit foglalja magába, Kora és Gunnar pedig ezalatt becsempészik magukat Noble hajójára, hogy belülről robbantsák fel a fenevadat, s itt is találunk megkapó csörtéket.

Na de körülbelül ennyi az a pozitívum, amivel A sebejtő szolgálhat, mivel a karakterek szintjén ezúttal is falakba ütközünk.

Egy csomót mesélnek magukról (hiszen van egy jelenet, amelyben egy asztalnál ülnek hőseink, és szépen sorban mindenki elmeséli a háttérsztoriját, amit persze meg is mutat Snyder, szóval ez is letudva), mégsem ismerjük meg őket igazán, a drámájuk hatástalan marad, és ha meg is hal valaki (márpedig A hét szamuráj alapján nem élheti túl mindenki a kalandot), nem valószínű, hogy krokodilkönnyeket hullatunk majd érte.

Aki pedig azt hitte, hogy mivel A sebejtő a két film közül a második, így végre megnézhetjük Koráék sztorijának lezárását, nos, annak korai volt az öröme. Kapunk egy minifinálét, az igaz, de még sok minden van itt hátra, Snyder tehát valóban arra a merényletre készül, hogy Star Wars-méretű franchise-á dúsítsa vérszegény sci-fi-eposzát. Alig várjuk…

Link másolása
KÖVESS MINKET: