HÍREK
A Rovatból

Élő pajzsként védték a tüntetők a muszlimokat a rendőröktől, hogy sértetlenül imádkozhassanak Brooklynban

Ennél szebben nem is demonstrálhatták volna a szolidaritást és az elfogadást.


Újabb erős videó került fel a Twitterre az Egyesült Államokban zajló tüntetésekről, ám ezúttal nem brutális, hanem megindító képsorokat láthatunk - írja a Metro. New Yorkban, azon belül is Brooklynban a többi amerikai helyszínhez hasonlóan javában zajlanak a menetelések és a tüntetések a rasszizmus és a rendőri túlkapások ellen. A tüntetés muszlim résztvevőinek viszont hitük szerint imádkozniuk kellett, amely nehézkessé válhat a nagy tömegben, főleg, ha rengeteg rendőr veszi körül őket.

Ekkor azonban a nem muszlim tüntetők siettek a segítségükre: több százan álltak sorfalat körülöttük, hogy emberi pajzsként elválasszák a muszlimokat a rendőröktől. Így a területen belül szabadon imádkozhattak, a videón jól látszik, hogy több tucat muszlim imádkozik így zavartalanul.

Az Egyesült Államokban George Floyd múlt heti meggyilkolása óta szabadultak el az indulatok. Azóta országszerte folynak a tüntetések az eset miatt, amely rávilágított, hogy a feketék helyzete továbbra sem túl rózsás az Egyesült Államokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ön most nem mond igazat, elnök úr!” – fél órán át vitatkozott egymással Magyar Péter és a közmédia riportere
Császár Attila is elment a Tisza Párt elnökének vecsési fórumára, ahol a kötcsei rendezvény is szóba került. Az M1 riportere szerint megpróbáltak odamenni Magyarhoz, de nem engedték be őket az eseményre.
Fotó: SZMO/Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 09.



Az MTI hétfőn arról írt, hogy az M1 riporterét, Császár Attilát halálosan megfenyegették a Tisza Párt kötcsei rendezvényén vasárnap.

Császár ugyanakkor Magyar Péter hétfő esti, vecsési fórumán is megjelent - derült ki a Tisza Párt elnökének oldalán közzétett közvetítésből. A riporter az érkező politikustól kérdezett, Magyar pedig még a színpadról is köszöntötte, sőt, üzent is neki.

„Legyen szíves átadni a propagandagyár vezetőinek, hogy kérjük vissza a gyémánt fél krajcárt”

- fogalmazott a Tisza Párt elnöke, aki ezután a kötcsei rendezvényről kezdett el beszélni.

Magyar elmondta, hogy majdnem az egész falut lezárták, rengeteg rendőrt vezényeltek oda, a sajtó képviselőit pedig elzárták, így nem tudtak közvetíteni a rendezvényről. A politikus ezután megkérdezte Császárt, hogy ő mit szól ehhez.

„Szerettem volna bemenni az Ön rendezvényére...

- fogalmazott Császár, mire Magyar megkérdezte tőle:

„Hogyan próbált meg bemenni? Bárki bemehetett, egy méterre előttem ott álltak az emberek.

Ezután a következő párbeszéd hangzott el:

Császár: Tényleg? Hát bennünket kitiltottak.

Magyar: Nem, uram.

Császár: Bennünket elvtársaztak!

Magyar: Uram, uram! Ez egy aljas hazugság

(…)

Császár: Mi szerettünk volna bemenni.

Magyar: Szerkesztő úr (…) Ott a felvétel!

Császár: Hadd válaszoljak a kérdésre!

Magyar: Ott állt pár méterre tőlem.

Császár: Hadd válaszoljak a kérdésére. Nem engedtek be bennünket a Tisza rendezvényére.

Magyar: Az egy nyitott rendezvény volt, mint ez a tér!

Császár: Tudja, hogy hol voltunk? A kordonon kívül.

Magyar: Nem volt kordon szerkesztő úr.

Császár: De volt.

Magyar: Elbontattuk.

Császár: Elnök úr!

Magyar: Miért hazudik a vecsésieknek?

Császár: Én hazudok?

Magyar: Ott voltak az emberek, nem voltak kordonok.

Császár: Elnök úr, Ön nem mond most igazat.

A szájkarate ezután még egy jó negyed óráig folytatódott, igaz, a riporter mikrofonját egy idő után kikapcsolták.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Durván elverte a vihar a fél országot – jégeső és hatalmas dörgések kísérték az ítéletidőt
Volt, ahol semmit nem érzékeltek a zivatarokból, kellemes, nyári melegben telt a hétfő délután. Másutt lecsapott az apokalipszis.


Könnyen előfordulhat, hogy a kedves olvasó békésen ült az otthonában (vagy épp a délutáni dugóban) száraz, kellemesen meleg időben, nem is sejtve, hogy az ország másik részén éppen komoly ítéletidő tombolt. Pedig a hétfői nap időjárására ez a fajta változatosság volt jellemző.

Magassági hidegörvény indította be a légkört az Északi-középhegységben és az Alföld keleti, északkeleti felén, már hajnalban indult a műsor Hevesben és a Jászságban – írta az Időkép.

A lassan araszoló zivatarokat sokfelé felhőszakadás és kis méretű jég kíséri, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék nem egy helyen villámárvizeket eredményezett.

Bátonyterenyén például kéthavi eső esett, közel 120 milliméter

– közli az időjárási portál.

Miskolcra jeges felhőszakadás zúdult, a Miskolctapolcán elhelyezett automata 51 milliméter csapadékot mért.

Az Időkép galériája a viharról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hamis messiások témakörben tart országjárást a Békemeneteket is szervező CÖF
Folyami polgárnaszád néven fognak eljutni mind a 106 választókörzetbe, hogy az árulásról és a hazánkra leselkedő veszélyekről írjanak.


Folyami polgárnaszád elnevezéssel, a nemzeti kormány által elért eredmények megvédése érdekében és szellemi honvédők toborzása céljából országjárásba kezd a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) – jelentette be a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Csizmadia László közölte: az akció keretében településről településre végigjárják az ország mind a 106 egyéni választókerületét, fórumokon hívják fel a figyelmet a „hamis messiások” veszélyére, és egy erre az alkalomra készült zsebkönyvben mutatják be az elmúlt másfél évtizedben elért eredményeket.

Fontosnak tartják ugyanis, hogy a nemzeti keresztény oldal online fellépéséhez – mint a Harcosok Klubja vagy a Digitális Polgári Körök – társuljon egy offline fellépés is – tette hozzá.

Elmondta: az országjárás során mérlegelésre biztatják az embereket, éltetik a hazaszeretet és a családok összetartó erejét. Jelzik, hogy a négyszer megvalósult kétharmados összetartozás, az ebből fakadó bizalom és a biztonság drága kincs, ami a békét és a jövőt jelenti.

Annál is inkább, mert a „hamis prókátorok és messiások” árulását és féktelen hazudozását már sokszor megszenvedte az ország a történelem során

– fogalmazott.

Fricz Tamás politológus a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy olyan, a korábbiaknál markánsabb kihívás érte az elmúlt időszakban a keresztény-nemzeti tábort, ami harcra késztet. Van mit megőrizni és van mit elveszíteni, ezért meg kell erősíteni a táboron belüli összetartást, továbbá a legfontosabb a patrióta identitás megőrzése.

A politológus úgy vélekedett, a nyár megmutatta, hogy a keresztény-nemzeti tábor képes a megújulásra, hiszen a Harcosok Klubjának és a Digitális Polgári Köröknek együttesen immár mintegy százezer tagjuk van. Ugyanakkor szükséges az is, hogy jelen legyenek az offline térben.

Ezzel kapcsolatban felidézte, a 2002-ben létrehozott polgári körök sikere alapozta meg a Fidesz-KDNP társadalmi beágyazottságát, majd a polgári köröktől 2009-ben a CÖF vette át a zászlót.

Közölte, a Tisza Párt és elnöke, Magyar Péter világossá tette az elmúlt időszakban: a választásokig nem hajlandóak világosan beszélni arról, mit terveznek, illetve „mellébeszélnek és hazudnak”.

Hozzátette: ennek ellenére mindenki tisztában lehet a programjukkal, hiszen a Tisza Párt része az ukránbarát, háborúpárti brüsszeli hálózatnak, amely támogatja az LMBTQ ideológiát, az illegális migrációt, Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, és azt a túlzott zöldprogramot, amely tönkreteszi Európa gazdaságát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter fórumán biztatta a többi sportolót a volt válogatott focista, hogy bátran álljanak át a Tiszához
Az egykori válogatott focista azt kérdezte Magyartól, hogy szerinte hogyan lehet majd átalakítani a magyar labdarúgást, mert „ami most megy, az pénzmosoda”.


Váczi Zoltán volt válogatott labdarúgó is megjelent Magyar Péter fórumán Vecsésen – szúrta ki a Telex.

„Azért jöttem el, mert van több válogatott labdarúgó, meg válogatott sportoló, aki át akar állni a Tiszához, hogy jöjjenek bátran”

– kezdte a mikrofon elé lépve Váczi, majd azt kérdezte Magyartól, hogy szerinte hogyan lehet majd átalakítani a magyar labdarúgást, mert „ami most megy, az pénzmosoda”.

„Sokan, akik ma a fociban, a sport környékén dolgoznak, attól félnek, hogyha jön a Tisza, akkor a sportnak majd rosszabb lesz...erre én azt tudom mondani, hogy nem”

– kezdte válaszát Magyar.

A politikus aztán elmondta, hogy a Tiszának három fontos célja van:

• nagyobb hangsúlyt kell fektetni az amatőr sportra, tömegsportokra, de ne a profi sport kárára, legyen minden településen legalább egy sportpálya,

• át kell alakítani az utánpótlás támogatási rendszerét, ki kell nyitni a többi sportág számára,

• a politika elfoglalta a magyar sportot, ezt meg fogják szüntetni, lesznek nemzeti nyomozóhatóságok, amik nem fogják magára hagyni a sportot.

Magyar Péter azt is hozzátette, hogy a kormányra kerülésük esetén nem szólnának bele sem abba, ki legyen az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, sem abba, hogy ki kerüljön be a válogatottba.

Ugyanezen a vecsési fórumon vitatkozott össze Magyar a közmédia egyik riporterével, Császár Attilával is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: