KÉK HÍREK
A Rovatból

Életfogytiglant kapott a csecsemőgyilkos brit ápolónő – hét kicsivel végzett egy év alatt

A fiatal nő a mai napig nem tudott magyarázatot adni a tettére, a hatóságok is tanácstalanok, hogy miért tette.


A múlt héten mi is írtunk arról a brit ápolónőről, aki 2015-ben és 2016-ban munkája során hét csecsemőt is szándékosan megölt, és még többre támadt rá.

A manchesteri koronabíróság most életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Lucy Letbyt

– számol be a BBC.

A büntetlen előéletű, a rendőrség szerint átlagos életet élő, kollégái és a beteg gyerekek szülei szerint csendes és gondoskodó nő szinte felfoghatatlan kegyetlenséggel, válogatottan brutális módszerekkel végzett a hét kisgyerekkel.

Többször előfordult, hogy levegőt fecskendezett infúziós tasakokba, túletetett csecsemőket, volt, akinek az előírtnál lényegesen több inzulint adott be vagy éppen orrba való csövet nyomott le a torkukon.

Egy esetben előfordult, hogy egy alacsony vércukorszinttel küzdő csecsemőnek az előírtnál sokkal nagyobb adag inzulint akart a testébe juttatni, de még a cseretasakba is, mert számított rá, hogy az eredetinél esetleg kiszúrják a tettét. Nagy szerencsére az orvosok ezt is észrevették, és így biztossá vált, hogy valaki meg akarta mérgezni a kicsit. Ez a baba megmenekült, de ikertestvére sajnos sem: az ő torkán egy orrba való csövet nyomott le, amitől a gyerek nyelőcsöve vérzett, és már nem sikerült megmenteni.

Lucy Letby 2011-ben kezdett a kórházban dolgozni, a gyilkosságokra 2015-ben és 2016-ban került sor és 2017-ben derült fény. Az ápolót 2018-ban és 19-ben is őrizetbe vették, de végül mindkét alkalommal szabadon engedték. A hatóságok végül csak harmadik letartóztatásakor, 2020-ben tudtak vádat emelni ellene.

Azzal, hogy életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, Lucy Letby lett az Egyesült Királyság történetében a negyedik nő, akit a lesúlyosabb ítélettel sújtottak. A 33 éves nő nem jelent meg a tárgyaláson, ahol ott volt áldozatai többségének családja. Az ügy akkora horderejű, hogy Rishi Sunak miniszterelnök erre hivatkozva törvénymódosítást jelentett be.

A jövőben az ilyen súlyosságú esetekben az elkövetőnek kötelező lesz szembenézni áldozatai hozzátartozóival.

A bíró az ítélethirdetéskor külön végigvette az összes áldozat esetét, és külön kérte, hogy az ítélet teljes szövegét jutassák el Letbyhez. Kiemelte, hogy a nő azoknak okozott brutális szenvedést, akinek a gyógyítására feltette az életét. Tettét egyértelműen a szándékosság vezérelte, és arról is beszélt, hogy azoknak is szenvedést és traumát okozott, akik túlélték kegyetlen bánásmódját.

Korábban az ügyben nyomozó vezető rendőr úgy fogalmazott: csak akkor tudhatjuk meg, milyen indíték vezette a nőt, ha ő maga beszámol róla. Letby ügyvédje azt mondta, tudja, hogy mindenki együtt érez az áldozatok családtagjaival. Mint mondta, védence végig ártatlannak valotta magát, de azt ő is elismerte, hogy nem lát olyan enyhítő körülményt, ami változtathatna az ítéleten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Gyászol a rendőrség: meghalt a 22 éves rendőr, akit elgázoltak Veszprémnél
Zalavári Bálint Zsoltot akkor ütötte el egy autó a 8-as főúton, amikor kollégájával egy elgázolt szarvas tetét vitték le az úttestről. A fiatal járőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.


Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.

Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

Zalavári Bálint Zsolt 2003. április 14-én született Veszprémben. A 10 hónapos rendőrjárőr képzést követően 2025. január 14-én próbaidőre kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság állományába járőrnek, őrmesteri rendfokozatba, majd 2026. január 14-ével beosztásában véglegesítették.

A rendőrség oldalán jelezték: a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában. A gyász miatt a rendőrség Facebook-oldalán fekete-fehérre változtatták a profilképet, amelyre a gyászszalag is felkerült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: dühöngő Merci-sofőr terrorizálta a szabályosan közlekedő nőt Budapesten
Egy fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy férfi a II. kerületben büntetőfékezett, majd inzultált egy sávot váltó nőt. A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó nagy felháborodást váltott ki.


Dudálás, bevágás, hirtelen fékezés, majd kiszállva üvöltés és köpködés – egy fehér Mercedes sofőrje nemcsak egy szabályosan közlekedő autóst, hanem a környék forgalmát is veszélybe sodorta csütörtökön a Komjádi uszoda közelében. Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó szerint az eset a II. kerületben, az Óbuda felé vezető úton történt.

A felvételt készítő nő sávot akart váltani, amikor egy fehér Mercedes sofőrje agresszívan akadályozta, majd büntetőfékezett és kiszállva inzultálta.

A nő elmondása szerint a konfliktus a sávváltási szándékának jelzésekor kezdődött. „Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát” – írta a videó beküldője. A kialakult helyzetben a nő egy ideig két sáv között haladt, mert nem tudta, mire készül a másik sofőr. A Mercedes vezetője ezután mutogatva megelőzte, bevágott elé, és hirtelen megállt.

A sofőr beszámolt a legijesztőbb pillanatokról is, amikor a férfi kiszállt a járművéből.

„Üvöltve felém rohant, szidalmazott, leköpte az ablakot, a telefonjával hadonászott, a tükrömet valószínűleg csak azért nem törte le, mert jeleztem neki, hogy veszi a kamera”

– számolt be az esetről.

A büntetőfékezés az elmúlt években elterjedt jelenség lett a magyar utakon. Korábban az M0-s autópályán is rögzítettek már hasonlóan veszélyes jelenetet. A megijedt nő elmondása szerint sok mindent látott már az utakon, de ilyen agresszív viselkedéssel még sosem találkozott.

Via TV2


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.


Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Csecsemőgyilkosság Baranyában: szeméttelepen találták meg az újszülött holttestét, az anyja ölhette meg
A gyanú szerint a 35 éves, többgyermekes anya a szülés után egy plédbe csavarta a csecsemőt, és a szemétbe dobta. Így került a helyszínre a holttest.


Emberölés bűntettének gyanúja miatt vették őrizetbe azt a 35 éves, többgyermekes somogyapáti nőt, aki a feltételezések szerint végzett újszülött gyermekével – írja a bama.hu. A rendőrség kezdeményezte az anya letartóztatását.

Múlt pénteken érkezett bejelentés a rendőrségre, amely szerint a nő három héttel korábban titokban szülte meg kisfiát.

A bejelentés szerint a csecsemőt egy plédbe csavarta, a baba pedig ezt követően életét vesztette. A nő a holttestet a kukába rakta, amelynek tartalma a babával együtt azóta a szeméttelepre került.

A bejelentés után a rendőrök előállították az édesanyát, és emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ezt követően őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatását.

Az ügyben az eljárást a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytatja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: