FELFEDEZŐ
A Rovatból

Egy szívszorító Google Maps-kép segített megfejteni egy idős, Alzheimer-kóros nő eltűnését

Teljesen véletlenül járt az eltűnés helyszínén a Google képkészítő autója. Tragikus módon a képet csak akkor vették észre, amikor már késő volt.


Egy Google Maps-képen felfedezett részlet segített megoldani Paulette Landrieux 83 éves, Alzheimer-kórban szenvedő belga nő eltűnésének ügyét Andenne városában. Paulette-t utoljára 2020 novemberében látták élve.

Egy MrBallen néven tevékenykedő podcaster nemrégiben egy videóban mesélte el, hogyan tűnt el Paulette, miután férje, Marcel Taret néhány pillanatra szem elől tévesztette.

A mentálisan egészséges Marcel volt felesége egyetlen gondozója. MrBallen a videójában elmagyarázta:

„Paulette-nek segítségre volt szüksége ahhoz, hogy emlékezzen arra, ennie kell, vagy időben be kell venni a gyógyszereit. Néha egyszerűen elcsatangolt anélkül, hogy szólt volna Marcelnek, aki ilyenkor kénytelen volt megkeresni és visszahozni őt.”

Egy alkalommal Marcel néhány percre hátat fordított, hogy kiteregesse a ruhákat, majd visszanézve már nem találta ott Paulette-et, ahol hagyta. Feleségét az ebéddel a tévé elé ültette, és ez volt az utolsó alkalom, hogy élve látta őt. Amikor a teregetésből visszatért, már nem volt ott.

A férfi azonnal értesítette a rendőrséget, akik egy órán belül kereső- és mentőhelikoptert küldtek, de az alapos kutatás ellenére nem találták meg Paulette-t.

Két évvel később Paulette egyik szomszédja éppen a Google Maps-et böngészte, amikor valami különöset vett észre: magát az idős nőt, amint éppen az utcán sétál.

Teljes véletlen egybeesés, hogy egy Google Street View-autó éppen Paulette és Marcel háza előtt haladt el abban a pillanatban, amikor Paulette elsétált.

A képen Marcel jól láthatóan a ruhákat teregeti, míg Paulette éppen eltávolodik tőle. A szomszédok felismerték a helyzetet, és értesítették a hatóságokat, akik végül megvizsgálták a fotót, és követték Paulette útvonalát, ahogy elsétált a háztól.

„Az utca túloldalán egy meredek domb volt, amely egy sűrű, tövises vezetett” – mesélte MrBallen.

A nyomozók végül a bokorban találták meg Paulette holttestét.

A youtuber hozzátette: „Amikor a keresés zajlott, valószínűleg már ott volt, csapdába esve. Nem értette, mi történik, talán nem tudott segítséget kérni, így ott maradt, és meghalt.”

Egy másik kommentelő ugyanakkor megjegyezte: „Ami engem zavar, hogy a szomszédos házban lakók hogyan nem vették észre majdnem KÉT ÉVIG, hogy egy holttest van az udvarukon. Ez őrület.”

(LADBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ilyen volt az augusztus 20-i légiparádé Budapesten – videó
Az eseményen már korábban bemutatott MI–17 és MI–24 helikopterek, valamint a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.


Ahogyan lapunk is megírta korábban, Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Erről készült rövid videónkat itt tudjátok megnézni:

@szeretlekmagyarorszag.hu #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ Swear By It - Chris Alan Lee


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Saját vizeletét itta meg, súlyos törésekkel élt túl hat napot egy újságíró a norvég hegyekben
A 38 éves amerikai Alec Luhn keresésére mentőhelikopter is indult, a gép azonban először elrepült mellette anélkül, hogy észrevette volna. A kórházban megállapították, hogy eltört a combcsontja, a medencéje és több csigolyája is, a lábán pedig súlyos fagyási sérülések vannak.


Alec Luhn amerikai újságíró július 31-én indult túrázni a norvégiai Folgefonna Nemzeti Parkba, ahol az ország harmadik legnagyobb gleccsere található. Már az első napon balesetet szenvedett: eltört a bakancsa, és a jeges, meredek lejtőn kezdett csúszni, mígnem egy sziklának csapódott. Az ütés következtében eltört a bal combcsontja, megsérült a medencéje és több csigolyája is - írta meg a 444.hu.

Mozdulni nem tudott, és tisztában volt vele, hogy legalább négy napig ki kell bírnia, amíg kiderül, hogy eltűnt. A hátizsákjában megmaradt a sátor és a hálózsák, de elveszítette a kulacsát, a mobiltelefonját és az élelme nagy részét.

Attól félt, hogy szomjan hal, ezért kétségbeesésében a saját vizeletét kezdte inni. A harmadik napon eleredt az eső, ekkor minden csepp vizet lenyalt, amit csak elért.

Időközben a felesége értesítette a hatóságokat, miután férje augusztus 4-én nem szállt fel a Bergenből Angliába induló járatra. A keresést azonban a viharos időjárás miatt átmenetileg leállították. A hőmérséklet fagypont közelébe süllyedt, a férfi teljesen átázott, és magára húzta a sátrat, abban próbált menedéket találni. Mindkét lábán súlyos fagyási sérüléseket szenvedett.

Augusztus 6-án a mentőhelikopter végül rátalált. A gép először elrepült mellette anélkül, hogy észrevette volna, ő pedig attól tartott, hogy elveszítette az egyetlen esélyét.

A helikopter később visszatért, Luhn pedig egy piros ruhadarabot kötött a túrabotjára, és integetett, kiabált. Ekkor figyeltek fel rá, és kimentették.

A férfit a bergeni kórházba vitték, ahol megállapították, hogy eltört a combcsontja, a medencéje és több csigolyája is, a lábán pedig súlyos fagyási sérülések vannak. Várhatóan még néhány hétig Bergenben marad, mielőtt hazatérhet.

„Hálás voltam, hogy életben maradtam, hálás voltam, hogy még egy darabban vagyok”

– mondta a Good Morning America műsorában, a kórházi ágyáról nyilatkozva. Hozzátette, hogy a jövőben újra szeretne túrázni, de most már tudja, szüksége lesz egy új bakancsra és egy nyomkövetős műholdas telefonra is.

A 38 éves Alec Luhn több mint tíz évig volt moszkvai tudósító, és dolgozott olyan lapoknak, mint a Guardian, a New York Times és az Atlantic. Korábban több háborús övezetből is tudósított, Ukrajnától egészen Szomáliáig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: