A 77 éves Robert De Niro a mozi nagy öregje, aki már több mint öt évtizede, a Brian De Palma rendezte Üdvözletek című film bemutatása óta folyamatosan az egész világnak szerez örömet és kikapcsolódási lehetőséget lenyűgöző átalakulásaival. De Niro neve még mindig garancia egy filmplakáton arra, hogy színészileg rendben lesz a film, annak ellenére, hogy az elmúlt tíz évben becsúszott néhány gyengébb vígjátéka is: például a Nagypapa hadművelet. Biztos úgy volt vele, hogy már megcsinálta, amit kellett, öregkorára hadd hülyéskedjen egy kicsit.

Az amerikai mozik az elmúlt két hétben ismét beindultak, egyelőre úgy tűnik, a mozizás nem fog eltűnni, így valószínűleg De Niro is fog még nekünk izgalmas perceket okozni a vásznon.

A film egy producer (De Niro) sztoriját meséli el, akinek éppen rosszul megy a biznisz, ráadásul tartozik egy maffiózónak (Morgan Freeman), ezért kitalálja, hogy csinál egy filmet, melyben egy biztosítási csalással fognak nagyot szakítani. Persze ez nem is olyan egyszerű, mint hitte.

Robert De Nirót leginkább a filmjei alapján ismerjük, a magánéletéről nem igazán szoktak cikkezni, a szakmai tudását azonban mindenki elismeri, sőt, ha megkérdeznénk tíz embert, hogy szerinte ki a legjobb színész a világon, tippem szerint legalább hárman az ő nevét mondanák. Neki ugyanis valóban a szakmai tudása miatt lett nagy neve, semmiféle celebkedés nem adott ehhez hozzá, a neve mára egy brand, méghozzá a legmagasabb fokú színészet brandje. Olyanokkal áll egy sorban ezzel az attitűdjével, akik még a régi iskolát képviselik: Al Pacinóval vagy Meryl Streeppel.

Karrierje gyorsan indult: alig jelent meg néhány filmben, gyorsan a legnagyobb rendezők kezei között találta magát. Bár akkor még nem volt egyértelmű, hogy ezekből a fiatal tehetségekből lesznek Hollywood legkiemelkedőbb rendezői, csak annyi látszott egyértelműen, hogy kivételes zsenik.

Így játszott először Brian De Palma korai filmjeiben, sőt, mondhatjuk azt is, hogy ő fedezte fel a nagyközönség számára a színészt. Ezek a filmek még nem kavartak akkora port. Aztán a hetvenes évek elején jött élete legfontosabb szakmai találkozása: egymásra találtak Martin Scorsesével, aki a legfontosabb alkotótársa lett évtizedeken át.

Egymást követően, egy csokorban leforgatta Scorsesével az Aljas utcákat, A keresztapa II-t Coppolával, a Taxisofőrt ismét Scorsesével, Bertoluccival pedig a Huszadik századot. Ez a filmsor hozott neki két Oscar-jelölést és egy díjat is legjobb mellékszereplőként.

Pár évre rá a Dühöngő bikáért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat is. Ezek után már nem volt miről beszélni: innentől a karrierje a mai napig ugyanazon a szinten mozog, minden rendező álma vele forgatni. Ha pedig jó filmet akartok látni az ökölvívásról, ami egyben zseniális dráma is, nézzétek meg a Dühöngő bikát, ami a mai napig olyan friss, mintha most készült volna. Aztán 1976-ban eljátszotta a Taxisofőr főszerepét, máig az egyik legmegrendítőbb alakítása.

De Nirót tényleg nem ismerjük annyira magánemberként, csak a szerepei ugranak be, amikor eszünkbe jut - na jó, kivéve egy kis affért Naomi Campbellel - , és úgy tűnik, ez nem véletlen, ezt ő így szeretné. Ahogy egy 1977-es interjúban fogalmazott a Time-nak : "Miután interjúkat adtam, állandóan azzal kellett foglalkoznom, hogy megpróbáljam elmagyarázni, hogy hogyan is gondoltam igazából, amiket mondtam. Az első filmjeim után még több interjút adtam, de aztán arra gondoltam, miért olyan fontos az, hogy hol jártam iskolába meg mi a hobbim? Mi köze ezeknek a színjátszáshoz? Semmi." Azóta is kerüli a rivaldafényt és az újságírókat, és ha vállal egy-egy beszélgetést, akkor is inkább igyekszik csak a munkára korlátozni a témát.

Pedig tartogatott a magánélete érdekességeket is, ugyanis sok nagy sztárhoz hasonlóan ő sem egyetlen nővel élte le az életét. Két feleségtől és két élettárstól összesen öt gyermeke született. Ráadásul ketten ikrek, akiket béranya hordott ki, s ez is elég érdekes téma lehetett volna a média számára.

1998-ban, amikor már tartott a második házassága, Párizsban a rendőrség meggyanúsította, hogy igénybe vette egy prostituáltakat közvetítő cég szolgáltatásait, azonban De Niro nem volt hajlandó vallomást tenni, mire kiutasították az országból.

A Vanity Fair egyik újságírója anno hetekig próbálta elérni, hogy egy alapos anyagot készíthessen vele az életéről, de egyáltalán nem sikerült, mire a sajtó lerázásában tapasztalt titkárnője elmagyarázta az újságírónak, hogy valószínűleg soha sem fogja elérni Bobot. Annyit azért sikerült nála elérnie, hogy "Bob" engedélyezi, hogy a barátaival beszélgethet róla, ha szeretne.

Az újságíró, bizonyos Patricia Bosworth így próbált egy cikket összehozni a színészről, ami alapján kicsit jobban megismerhetjük. Mivel a sztár a magánéletéről sosem volt hajlandó beszélni, így ezektől a barátoktól kellett valamit megtudnia. "Az ő élete igazából egyszerűen nem egy celeb-üzlet, nem egy showműsor" mondta róla egy rendező, Charles Maryan, akivel többször is dolgozott színházban.

Burt Young színész, aki színházban dolgozott vele, azt mesélte De Niro-ról, hogy olyan érzékenységgel bír, hogy tökéletesen leveszi és átérzi mások érzéseit - ezért is védi magát az emberektől. Ugyanis minden olyan erős hatással van rá, hogy ha kitenné magát a folyamatos találkozásoknak a rajongókkal, akkor egyszerűen felfalnák élve, és nem bírná az érzékenysége miatt.

"Bobby egy rohadt kaméleon!" - ezt De Palma mondta róla, ezzel arra utalva, hogy egy nagy átalakulóművész. De Niro végletesen alapos felkészülése a szerepeire mára tényleg legendássá vált. Ezt az arcát ismerjük igazán. A hüvelykujján bőrkeményedés lett, annyit tanult szaxofonozni a New York, New York című film forgatása előtt. Az Oscar-díjas Dühöngő bika bokszolójának eljátszásához pedig egy egész évet töltött a ringben, amíg megtanult bokszolni, majd a filmben elhízott bokszoló ábrázolásához szikár testét alaposan felhízlalta, hogy hiteles lehessen a kiöregedett ökölvívó szerepében is. Az egyik első nagy átváltozó volt, aki egy szerep kedvéért a végletekig elment - és elmegy ma is.

Több hazai médiacég is bírálta a melegellenes törvényt, amely összemossa a pedofíliát a homoszexualitással, és korlátozná a nemváltoztatás vagy homoszexualitás megjelenítését és „népszersítését”. Az RTL Magyarország tiltakozott először, azt írták, hogy

Azt is megjegyezték, hogy

"a tervezet alapján csak késő este, 18 éven felülieknek lehetne olyan alkotásokat bemutatni, mint például a Billy Eliott, a Philadelphia, a Bridget Jones naplója, vagy akár a Harry Potter-filmadaptációk egyes részei, és tiltólistára kerülnének olyan sorozatok is, mint a Modern család, a Jóbarátok, vagy éppen a Szomszédok és a Barátok közt számos epizódja."

A tiltakozáshoz már csatlakozott a héten az A+E Networks UK, az AMC, az HBO és a WarnerMedia, valamint a ViacomCBS is. A vállalatok szerint a törvény súlyosan sérti a szólásszabadságot és kirekeszti a szexuális kisebbségeket a tömegmédiából, de ellentmond az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai uniós egyezmény diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezéseinek is.

A Netflix eddig nem szólalt meg, de most egy Facebook-posztban mégis hangot adott a véleményének, szivárvány színeivel illusztrálta, mennyire sokfélék a streaming-szolgáltató nézői.

Ennyit tettek hozzá:

Júliusban érkezik a mozikba Nagy Viktor Oszkár filmje, a Becsúszó szerelem. A filmről írt kritikámat itt olvashatjátok. Már a sajtóvetítésről úgy jöttem ki, hogy elhatároztam, mindenképp interjút kérek a női főszereplőtől, Gombó Viola Lottitól. Viola felajánlotta, hogy tegeződjünk.

– Július 15-én mutatják be a Becsúszó szerelem című filmet a főszerepléseddel. Az első kérdésem talán kicsit necces, de muszáj megkérdeznem. Bevallom, engem teljesen megvettél, úgy jöttem ki a moziból, hogy itt egy zseniális cigány színésznő. Egyik kolléganőm szerint viszont nem vagy cigány származású. Mi az igazság?

– (nevet) Nem tudok róla, hogy lenne roma a felmenőim között. De mivel kicsit kreol vagyok, előfordul, hogy azt hiszik.

– Mindenesetre számomra teljesen hitelesen hoztad Lüszi figuráját.

– Köszönöm, jól esik, ha így gondolod.

– A Becsúszó szerelem nagyon furcsa film. A cím habkönnyű romkomot sugall, de azért az, ami ennek a filmnek a hátterében húzódik, az véresen komoly és tragikus dolog. Te mit gondolsz erről?

– Mindent tálalni kell valahogy a közönségnek. De ennek a filmnek a külső csomagolás ellenére valóban van egy mélyebb rétege. Akik már láthatták, általában mind azt mondják, amit te: azt hiszik, hogy egy romkom, hú de vicces lesz, de valójában több rétegű, mélyebb témával foglalkozik, mint egy átlagos vígjáték.

Remélem, így azok is megnézik, és azokat is megérinti, akik amúgy nem feltétlenül választanának egy ilyen témájú „komoly” filmet.

– Azért mielőtt elijesztjük a nézőket, tegyük hozzá, hogy a poénok ott vannak, ilyen szempontból valóban vígjátékot láthatnak.

– Igen, így van.

– Annyit spoiler nélkül is elárulhatunk, hogy egy olyan intézetben élő cigánylányt alakítasz, aki kisbabát vár, és aki a megszületendő gyermekét szeretné örökbe adni. Hogy lehet felkészülni egy ilyen szerepre, hogy hitelesen tudd alakítani?

– Az az igazság, hogy a rendező, Nagy Viktor Oszkár először autentikus lányokat keresett. Az alkotók civil szereplőkben gondolkoztak.

– Néhányan szerepelnek is a filmben.

– Így van. Például a filmbéli barátnőmet Bada Melissza játssza, aki bár amatőr szereplő, nagyon jó volt vele forgatni. Tehát először ebbe az irányba gondolkoztak, de végül arra jutottak, hogy ehhez a szerephez, és a filmben szereplő nagy kvalitású színészek mellé képzett színészre van szükség, aki meg tudja oldani ezeket a feladatokat.

Így esett rám a választás. Bár filmben korábban még nem dolgoztam, de azért harmadikos színművészetisként rendelkeztem már valamennyi színészi tapasztalattal és tudással.

Tudtuk, hogy az én élettörténetem elég messze áll ettől a lánytól, ezért Viktor kitalálta, hogy menjünk el nevelőotthonokba, anyaotthonokba ahol fiatalkorú lányok élnek. Elmentünk abba az otthonba is, ahol az egyik forgatási helyszínünk volt, az én filmbéli szobám, ahol felnőttem. Már úgy mentem oda, hogy elképzeltem, milyen lenne ott lakni. Beszélgettünk a nevelőnőkkel és a gyerekekkel. Betekintést nyertem ebbe a világba. Sokat kutattunk. Már a forgatókönyv fejlesztés fázisában sokat interjúztattak Bárány Marcellék gyermekvédelmi szakembereket, dolgozókat.

– Megrázó volt szembesülni ezzel a világgal, vagy kívül tudtál valamennyire maradni?

– Ezt nem lehet kívülről figyelni. Ezek a történetek nagyon megrázóak. Egyrészt mivel gyerekekről van szó, másrészt ezek a sztorik sokszor arról szólnak, hogy a szülők önhibájukon kívül nem tudják felnevelni a gyermekeiket.

Vagy mélyszegénységben élnek, vagy más olyan problémákkal küzdenek, amikben meglátásom szerint az állam és a társadalom sajnos nem segít eléggé nekik.

Szerencsére vannak szép sikertörténetek a kitörésről, és nagyon sokan vissza is járnak az intézménybe, ahol éltek, hogy példát mutassanak a többieknek. Ezek a gyerekek ugyanolyan tehetségesek, mint teszem azt egy Budán felnőtt gyerek, aki a Waldorf iskolába járhat. Csak szerencsétlenségükre nehezebb körülmények jutottak számukra, amiből igazán embert próbáló feladat kitörni.

De mivel a film elsősorban nem erről szól, arra törekedtem, hogy el lehessen Lüsziről képzelni, hogy ilyen körülmények között nőtt föl, megtörténtek vele ezek.

– Nekem külön szimpatikus, hogy nem a külsőségek felől fogtad meg a figurát. Nem próbáltál „romásan” beszélni, nem jöttek elő a sztereotípiák.

– Nagyon sokat gondolkodtam ezen, és amikor odaértem, csináltam, amit éreztem, de az cél volt, hogy ne egy parodisztikus karakter legyen, hanem élő, hús-vér ember. Szándékosan törekedtem rá, hogy ne legyen sztereotipikusnak mondható. De azért vannak fontos külsőségek is. Színészileg is sokat tud segíteni akár egy fülbevaló, vagy egy szempilla abban, hogy jól érezzem magam az adott karakterben.

– Izgalmas kérdés, hogy mit gondolhatnak a filmről a romák? Kaptál esetleg ilyen visszajelzéseket?

– Egy ilyen visszajelzést kaptam. Az egyik közönségtalálkozón volt egy lány, aki elmondta, hogy ő roma származású. Örökbe fogadták, és a szülei úgy nevelték, hogy ne fogadja el, amit a társadalom sugall neki, hogy ő értéktelen, nem képes semmire. A szülei biztatták, hogy ő is meg tudja csinálni, és igazuk lett. A lány lediplomázott, és sikeres a munkájában. Állami gondozott gyerekekkel foglalkozik, és próbálja nekik is biztosítani azt a támogató nevelői légkört, pozitív érzést, amit ő kapott. Ez a lány azt mondta a film után, hogy neki nagyon betalált, sok szempontból magára ismert. Ez volt eddig a legnagyobb bók számomra, azt hiszem, amit eddig kaptam.

– Végzős színművészeti hallgató vagy, a Free SZFE Egyesület tagja. Már lehet tudni, honnan fogsz diplomát kapni?

– Már lassan négy-öt hónapja, fél éve tudom, hogy a salzburgi Mozarteumban fogok diplomát kapni, akárcsak a legtöbb csoporttársam. Múlt héten volt a házi diplomavédésünk.

– Miről írtad a diplomamunkádat?

– Az az alcíme, hogy A színész útja a szerepéig. Tulajdonképpen erre a filmszerepre való felkészülésem folyamatát részletezi. Pálfi György segített benne, ő volt a témavezetőm.

– Tehát megvolt a diplomavédés, mi következik ezután?

– Még várjuk a salzburgi záróvizsgát, ami július elején lesz, részben angolul. Két hét múlva tartjuk a diplomaosztót itthon, a Free SZFE szervezésében, és ősszel, október környékén megyünk ki Salzburgba átvenni az igazi diplománkat. Ott is van pont egy végzős osztály, úgyhogy velük karöltve, európai módon, az ő támogatásukkal léphetünk a diplomás színészek közé.

– Az Orlai Produkciónál és a Katona József Színházban voltál gyakorlaton. Azt tudod már, a diploma átvétele után hol folytatod?

– Az OPI-nál (Orlai Pordukciós Iroda) jelenleg három előadásban szerepelek, de a jövőben is számítanak rám. Jövőre kettő új darabom is lesz náluk. Az egyik címe Budapest, Te! Sokat énekelünk benne, igazi jutalomjáték, nagyon várom. A másik egy David Hare darab, amit Valló Péter rendez. Az a címe, hogy Szerepeink, és Hernádi Judit a főszereplő, én az ő lányát alakítom. Ez egy komolyabb témájú, drámaibb előadás. Szeptemberre tervezzük a bemutatót a Belvárosi Színházban.

A Variety, amely a legismertebb amerikai filmszaklapok egyike, cikket közölt arról, hogy mennyire befolyásolhatja a héten elfogadott homofób törvény azt, hogy a nagy filmstúdiók továbbra is forgatnak-e majd filmeket Magyarországon.

Mielőtt a járvány beütött volna, és a filmszakmát is elérte volna a válság százmilliárdos nagyságrendben ömlött a pénz az országba jórészt a hollywoodi produkcióknak, és a felpörgő stream-platformnak köszönhetően.

A magyar állam pedig nagyvonalúan, milliárdos adókedvezményekkel támogatta azt, hogy a nagy stúdiók és stream-szolgáltatók ide hozzák a produkcióik forgatásának legalább egy részét.

A Varietynek még senki nem nyilatkozott, hogy milyen következmények lehetnek Magyarországon, a cikkebn viszont végigveszik, hogy azért nem ez az egyetlen eset, amikor nagy stúdiók kiakadtak hasonló törvénykezésen. A Disney, a Netflix, a WarnerMedia, a Sony és más stúdiók is bojkottal fenyegették meg annak idején Georgia államot a melegellenes törvényei miatt. A Netflix ennél tovább is ment, hiszen az Outer Banks forgatását el is vitte Észak-Karolina államból azután, hogy ott is homofób törvényeket fogadtak el.

A Variety megkérdezte a WarnerMediát, és ők ki is adtak egy közleményt, amelyben elítélik a homofóbiát, az előítéleteket és a diszkriminációt. Megkérdezték Káel Csaba filmügyi kormánybiztost is, aki a lapnak elmondta,

Belecsapok a közepébe. Ahogy a film se nagyon foglalkozik a nézői elvárásokkal, így jómagam is eltekintek az olvasói elvárásoktól: gyorsan túlleszünk az ítéleten. Közepesen gyenge film lett címszereplőnk,

Nem tudom ez azért van-e, mert jelenleg teljesen más a filmes helyzet, mint 2017-ben, vagy én vagyok jobb hangulatban, de míg az első részen maximum fel-fel kacagtam, a második rész őrült hülyeségei még egy-egy hangos nevetést is kihoztak belőlem.

Története: hát az sok nincs, ami pedig van az egyszerre klisés és elképesztően őrült. Michael Bryce (Ryan Reynolds) megpróbálja rendbe tenni testőri karrierjét, ezért orvosa tanácsára, elvonul a munkájától relaxálni, de régi ellensége/ügyfele Darius Kincaid (Samuel L. Jackson) felesége

Nem viccelek, amikor azt írom, őrült. A film forgatókönyve eredetileg nem az előző rész folytatásához készült, hanem egy különálló projekt volt, és ezt a forgatókönyvet szabták rá Patrick Hughes agymenésére. Így nem csoda, hogy az előző rész ismerete nem szükséges a mozi teljesértékű élvezetéhez.

Márpedig itt hangsúlyoznom kell, nem kritikát szándékozok írni a filmről, mivel ott teljesen megbukna. Filmként értékelhetetlen összevisszaságok és ripacskodás érthetetlen keveréke, ámde mint

lesz a végeredmény. Van egy apró nüansz a kettő között, amit csakis kizárólag egy ilyen élménybeszámolóval lehet leírni.

A folytatás jobb lett, mint az elődje. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy a Ryan Reynolds-Samuel L. Jackson pároshoz hozzácsapták Salma Hayek által alakított őrült Sonia karakterét, aki ellopta a show-t. Nem vagyok benne biztos, hogy most

de Salma Hayek egyszerűen kihagyhatatlan a filmből, és a legjobb pillanatok többnyire hozzá fűzhetők. Ryan Reynoldsot nem kell bemutatni. Aki eddig szerette, amit minden filmben játszott, az most is imádni fogja. Viszont, aki nem kedvelte, nem ezzel a filmmel fogja megszeretni.

Ezzel teljesen leírható, mit csinál egész film alatt: neki kellene a „felnőttet” játszania a robbanások és gyilkolás közepette, de ő csak rövid beszólásokat, fricskákat tartogat mindennek és mindenkinek. Samuel L. Jackson, pedig eldob egy két beszólást, és nagyon menő.

Ami megmenti ezt az egész katyvaszt, az a három karakter között működő kémia és humoros interakciók. Egyszerűen jó volt látni, ahogy a házaspár egymásnak esik, miközben Reynolds próbálja őket életben tartani. Röhejes, de szórakoztató. A főbb karakterek mellett említést kell tenni Antonio Banderas főgonoszáról, aki egy James Bond-főgonosz paródiája. De mindent kihoz belőle, amit az amúgy botrányos forgatókönyvvel a kezébe nyomtak.

de lehet, hogy sokat mondtam 5 perccel. Valószínűleg a színész poszterre fotózásával több időt töltöttek a készítők, mint Mr. Freeman felvételeivel.

ugyanis a 2010-es évekhez hűen, teljesen szétszabdalták az akciójeleneteket. Gyors vágások, felesleges több oldalról vett összevisszaság. Szerencsére kellően véres a film, így legalább a morbid humornak van esélye működni. Sokszor átcsap a fekete komédia zsánerébe, de Ryan Reynoldsszal még ez is szerethető.

Összefoglalva:

amit főszereplői visznek a hátukon, és hurcolják át a szórakoztató filmek közé. Kimondottan közepes, totál elszállt baromság, de legalább szórakoztató, és nyáron elmegy egynek.