SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Barátnője talált rá a 24 évesen meghalt Lakatos Tíciánra, másfél órán át próbálták újraéleszteni

A Love Island egykori nyertesének első és hátsófali szívinfarktusa volt egyszerre. A mentősök másfél órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.


Barátnője talált rá a 24 évesen meghalt Lakatos Tíciánra az otthonában. Az RTL Love Island győztesének első és hátsófali szívinfarktusa volt egyszerre, nem lehet már megmenteni.

Az edzőként dolgozó Tícián koraszülöttsége miatt egész életében szívbetegséggel küzdött. Korábban volt már egy infarktusa amiből sikeresen felépült, és az utóbbi időben úgy tűnt, hogy rendben van az egészsége.

A Blikknek az egyik kollégája, akivel együtt dolgozott egy XVI. kerületi edzőteremben, azt mondta, hogy nagyon szerették a sportolói.

„Mindig is arra vágyott, hogy profi ökölvívóként kijuthasson az olimpiára, ám a betegsége miatt az edzősködés maradt neki. Nemrég azonban felcsillant számára a remény, átesett ugyanis különböző sportorvosi vizsgálatokon, ahol azt mondták neki, szinte meggyógyult, és akár még versenyezni is kezdhet. Nagyon boldog volt ettől, még keményebben elkezdett edzeni, ereje tejében volt”.

Tícián 2019-ben Németh Zsófival nyerte meg a játékot, a műsor után azonban nem sokkal külön váltak. A fiatal azonban már egy ideje kapcsolatban élt, és kollégája szerint a szerelme volt az, aki hétfő éjjel megtalálta őt.

„Hétfőn még megtartotta az edzéseit, és azon kívül, hogy mondta, kicsit fáradt, semmi jele nem volt a tragédiának. Éjjel lett aztán rosszul, otthon esett össze, a barátnője talált rá, és azonnal hívta a mentőket.

Első és hátsófali szívinfarktusa volt egyszerre és nem lehetett már mit tenni. A mentősök mindent megtettek, másfél órán át próbálták őt újraéleszteni, de hiába, a műszerek folyamatos zavart mutattak a szívében.

Mindenkit hidegzuhanyként ért, le vagyunk sokkolódva, erre senki nem számított” - mondta a Blikknek Tícián kollégája.

A fiatal edző halálhírét a klubja is megosztotta. A bejegyzésben ők is arról írnak, hogy Tícián szívinfarktust kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videó: Pataky Attila sértődött flexelésbe kezdett a Békemeneten, miután Osváth Zsolt a Kossuth-díjáról kérdezte
Az Edda frontembere rosszul viselte, hogy a Békemeneten vonták kérdőre a friss Kossuth-díja miatt. Pataky a tömegre mutatva, arany-, platina-, és gyémántlemezeivel érvelve csattant fel a youtubernek.


Kritikák kereszttüzében találta magát Pataky Attila a Békemeneten. Az EDDA frontembere rosszul viselte, hogy egyesek megkérdőjelezik a Kossuth-díja jogosságát, és a helyszínen, a tömegre mutatva vágott vissza Osváth Zsoltnak - írja a Blikk.

A youtuber azt kérdezte tőle, hogy miképpen reagál azokra a kommentekre, amelyek szerint nem volt igazságos, hogy ő kapja a Kossuth-díjat.

„Nem érdekelnek a kommentek, egyáltalán” – kezdte, majd a mögötte álló tömegre mutatott. „Tudod mi a rengeteg? Ez a rengeteg! Ez a rengeteg!”

Az Edda frontembere viszont nem teljesen értette a kérdést, mert azt hitte, hogy az influenszer maga állítja, hogy a kitüntetése nem volt igazságos:

„És szerinted nem volt igazságos? 35 aranylemezem van, hét platina és négy gyémánt. Kinek adják, kisapám? Kinek adják?”

Patakyt a napokban Kossuth-díjjal tüntették ki. Az állami elismeréseket a hivatalos program szerint szombaton, március 14-én adták át az Országházban. Az énekes nemrégiben, februárban vehette át a Petőfi Zenei Díj Életműdíját is.

A Békemeneten több más híresség is jelen van, alábbi cikkünkből megtudhatjátok, hogy kik:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mégis mi a fene történik itt?” - Zalatnay Sarolta imalánccal védené meg Orbán Viktort az ukrán fenyegetéstől
Az énekesnő imára hívta a magyarokat március 15-én reggel fél tízre. A felhívás a Volodimir Zelenszkijnek tulajdonított fenyegetésekre és egy vitatott videóra reagál.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 14.



Imaláncot indít Zalatnay Sarolta: az énekesnő arra hív minden magyar embert, hogy a holnapi Békemenet előtt, március 15-én reggel fél tízkor imádkozzon Orbán Viktorért és családjáért.

Zalatnay gyalázatosnak tartja az ukrán fenyegetést, és elégtelennek az Európai Unió, valamint a szövetségesek reakcióit.

„Mégis mi a fene történik itt? Ukrajna először elzárta a Barátság kőolajvezetéket, amit egy nyilvánvaló hazugsággal igyekeztek leplezni, most pedig pacekba bemondják, hogy végezni akarnak Orbán Viktorral és a családjával” – mondta a Borsnak az énekesnő. Zalatnay a lapnak azzal indokolta a lépését, hogy nem reméli, hogy az ukrán vezetésnek megjön az esze.

„Azt kérem, hogy március 15-én, a Békemenet előtt, reggel fél tízkor mindenki szánjon fél percet egy imádságra. Kérjük együtt Isten oltalmát Orbán Viktorra és családjára”

– fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Váratlan telefonhívás a cigányozós botrány után: Lázár János kereste Lakatos Lászlót
A humorista a balmazújvárosi fellépése után számolt be a meglepő hívásról, amit a minisztertől kapott. Lakatos elmentette a számot, de egy másik telefonbeszélgetés miatt lemaradt a lényegről.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 14.



Megcsörrent a telefon Lakatos László humoristánál, a vonal túlsó végén pedig nem más volt, mint Lázár János miniszter. A hívás nem a semmiből jött: a humorista január végén a Partizán stúdiójában beszélt arról, hogy a miniszter cigánysággal kapcsolatos, nagy port kavart kijelentései utáni bocsánatkérését nem tartotta őszintének, de egy kávéra szívesen leülne vele.

Úgy tűnik, a meghívás célba ért. Balmazújvárosi fellépése után a Partizánnak mesélt a fejleményekről.

„Igen, megkeresett. Ahogy hallom, ő is nagyon elfoglalt, én is, így majd a jövőben lesz valami, de a számát elmentettem. A hangját egyből felismertem.

Azt nem tudom, mit mondott, mert közben egy másik vonalban voltam. De ezt majd elmesélem” – mondta Lakatos.

A vita január végén robbant ki, amikor Lázár János egy balatonalmádi fórumon a munkaerő-tartalékokról beszélt. „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat. És

a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a valóság”

– hangzott el a minisztertől. A kijelentés hatalmas felháborodást váltott ki, ami után Budapesten tüntetést is szerveztek, Lázár János pedig később nyilvánosan bocsánatot kért.

Lakatos László már a botrány kirobbanásakor is reagált, egy vécékefével a kezében posztolt fotót,

majd a január 29-én megjelent Partizán-interjúban fejtette ki bővebben a véleményét. Akkor azt mondta, Lázár szavait őszintének tartja, a bocsánatkérését viszont már nem.

A humorista az elmúlt hetekben a TV2 A Nagy Duett című műsorában szerepelt Tolvai Renivel, ami miatt szintén kapott kérdéseket. Döntését így indokolta: „Ebben is szeretnék úttörő lenni.

Nem politikai hovatartozás miatt kell ezt kiválasztani, hanem ez munka. És amíg én nem foglalok állást, addig lehet csinálni.

Aki miattam kapcsol oda, és megnézi egyszer vagy kétszer azokat a reklámokat, amiket a TV2 sugároz, nem hiszem, hogy el fog azokon gondolkodni, vagy bármilyen kérdés lenne benne.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Egyáltalán nem fájt, és negatív lett” - Galla Miklós a kórházból üzent rajongóinak
Galla Miklós fellélegezhetett a negatív lelet után, amiért hetek óta aggódott az ország. A humoristát azonban hamarosan újra a műtőbe tolják a makacs csuklása miatt.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 14.



Megtörte a csendet Galla Miklós: a humorista szombat délután a kórházból üzent rajongóinak a közösségi oldalán. A bejegyzésből kiderült, hogy

végre átesett a régóta esedékes vastagbéltükrözésen, az eredmény pedig megnyugtató.

„Egyáltalán nem fájt, és negatív lett” – közölte Galla.

A humorista azt is elárulta, hogy a kórterme közelében büfé is található, így tea és kávé mellett tud pihenni a kórházi tartózkodás ideje alatt. Ugyanakkor Galla arra számít, hogy hamarosan újabb beavatkozás vár rá:

reményei szerint rövidesen megműtik a gyomrát, ami segíthet megszüntetni az őt régóta gyötrő, makacs csuklást.

Az országot megrendítette a hír, amikor március elején mentők szállították kórházba a humoristát.

Állapotáról még közeli barátai – köztük Laár András – sem kaptak pontos információt, ezért több közös fellépést is le kellett mondaniuk.

Bejegyzésében Galla egyúttal megköszönte a rajongók jókívánságait is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk