Elsírták magukat A Nagy Duett kiesői, nem bírták könnyek nélkül a búcsúzkodást
Vasárnap A Nagy Duett ötödik élő show-ja könnyes búcsúval zárult egy újabb páros számára, miután a versenyben maradt hat párosnak már nemcsak egyéni, hanem közös „dupla duettekkel” is bizonyítania kellett.
Az este során két produkció is hibátlan, 40 pontos értékelést kapott. Domján Evelin és Vastag Csaba olyan erővel nyitották a show-t, hogy Stohl András szerint „nagy bajban maradtak a többiek”. Hasonlóan tarolt ifj. Schóbert Norbert és Lengyel Johanna is, akik Billie Eilish érzelmes világát hozták el a színpadra a Lovely című dallal. Gáspár Bea eközben élete álmát váltotta valóra, amikor Peter Srámekkel egy Edda-slágerrel igazi rocksztárrá változott, Gesztesi Panka és az influenzából lábadozó Kovács Áron pedig egy pörgős Boney M.-egyveleggel aratott sikert.
Az este legmegosztóbb pillanatait a későbbi kieső, Fekete Pákó és Komonyi Zsuzsi szolgáltatták. Míg korábban egy Beatrice-számmal 39 pontot zsebeltek be, mostani produkciójuk vegyes fogadtatásra talált. Kasza Tibi egyenesen „pusztítónak” nevezte Pákó ír sztepptáncát, Stohl András pedig bár elismerte az énekes kitartását, bevallotta, hogy jogos volt a félelme az előadástól. Barnai Judie és Curtis kettőse Korda György és Balázs Klári előtt tisztelgett egy Rém rendes család-stílusú fellépéssel, amibe
Az egyéni produkciók után a versenyzők négyesfogatokban is színpadra álltak. Gáspár Bea, Peter Srámek, Fekete Pákó és Komonyi Zsuzsi a Cotton Eye Joe ritmusaira robbantották fel a stúdiót, Gesztesi Panka, Kovács Áron, Domján Evelin és Vastag Csaba a Macarenával varázsoltak nyári bulihangulatot, végül Barnai Judie, Curtis, ifj. Schóbert Norbert és Lengyel Johanna a Soho Party örökzöld slágerével, Az éjjel soha nem érhet véget című dallal tették fel a koronát a közös produkciókra.
Az adásgyőztes ifj. Schóbert Norbert és Lengyel Johanna lett, így nekik már nem kellett izgulniuk. Biztosan továbbjutott még Gáspár Bea és Peter Srámek, valamint Domján Evelin és Vastag Csaba is. A veszélyzónába került párosok sorsáról először a zsűri döntött, akik Gesztesi Pankáékat mentették meg.
Miután Liptai Claudia hosszan dicsérte a párost, akiket a zsűri többször is megmentett a kiesőzónától, Pákóék nem bírták könnyek nélkül. Ekkor a zsűritagok is felmentek a színpadra, hogy megöleljék őket.
A versenyben maradt öt párosra a következő hetekben még nagyobb nyomás nehezedik majd a finálé felé közeledve.
via Blikk