A Rovatból

„Ha mások megírták volna ezeket a számokat, zenélés helyett az ő koncertjeikre járnánk, de így nekünk kellett”

A részben a Kozmosz egykori tagjaiból alakult Bajnoq zenekar szókimondó punkrock dalokkal int be a kétharmados hatalomnak. Interjú Pál Zsomborral.
Láng Dávid - szmo.hu
2018. szeptember 28.



A társadalomkritika és a mindenkori kormánynak való beszólogatás szinte minden punkzenekarra jellemző, de a 2010 utáni években valószínűleg a Kozmosz dalai értek el a legszélesebb tömeghez. Slágereik, úgy mint Az Okosak Földje, a Világszakadtság, vagy A Kedves Vezető bizonyos körben máig kultikusak, koncertjeikre stabil törzsközönség járt kiereszteni a gőzt.

Bár több mint egy éve feloszlottak, most itt az utódzenekar, amelyben két egykori Kozmosz-tag is játszik, ebből pedig nem nehéz kitalálni, hogy a szellemiség is nagyon hasonló.

A Bajnoq bemutatkozó EP-je pár hete jelent meg Magyar Idők címmel, azóta már elkezdték a koncertezést is. Ennek apropóján beszélgettünk frontemberükkel, Pál Zsomborral.

– Miben más a Bajnoq, mint a Kozmosz volt?

– Nyilván sokban hasonlít, mivel felerészt ugyanazok az emberek alkotják, sőt, a két másik barátunk, akikkel csináljuk, szintén rendszeres beugró volt a Kozmoszban, játszottak a búcsúkoncerten is. A közéleti beállítottságunk nem változott, a zenei ízlésünk is maradt ugyanaz, de az persze hallatszik, hogy felerészben meg nem ugyanazok az emberek adják bele a magukét a számokba.

Azoknak, akik meg tudnak különböztetni egymástól két rockzenekart, a szövegvilága és a hang nagyon ismerős lesz, a hangulata meg kicsit másmilyen.

– Mekkora igény van ma rendszerkritikus dalokra, pár hónappal a zsinórban harmadik kétharmados Fidesz-győzelem után?

– Ma már attól, hogy megszületik egy szám, amiben valaki beszól a hatalomnak, nem kerül ki automatikusan az országos hírportálok főoldalára, mint 2010-ben meg 2012-ben, amikor nagyon benne volt a levegőben, hogy valaki csinálja már meg. Ettől most a Bajnoq-számok terjedése sokkal lassabb, és fogalmam sincs, meddig jutnak végül el, de szuper lenne, ha idővel hasonlókat mennének, mint a hosszú évek alatt a Kozmosz-számok tudtak. Másrészt a Kozmoszról kb. a feloszlás után tudtuk meg, hogy sokkal többeknek volt fontos otthon, mint ahány emberrel találkoztunk koncerteken – reméljük, ők ezúttal nem várják meg a feloszlást, hogy hallassanak magukról.

De felmérni igazából csak azt tudom, hogy a mi saját részünkről magas volt az igény, és nem kaptuk meg máshonnan azokat a dalokat, amiket ebben a tényleg tök reménytelen helyzetben szívesen hallgattunk volna. A Kozmosznak is az volt a története, hogy ha mások megírták volna helyettünk Az Okosak Földjét, akkor mi nem csinálunk zenekart, hanem elmegyünk bulizni az ő koncertjükre. Így viszont zenecsinálással vezettük le a saját feszültségünket.

Korábban egyébként volt bűntudatom amiatt, hogy nehogy túl jól lehessen a koncertjeinken kiereszteni a gőzt ahelyett, hogy valami teremtőbb állampolgári cselekvésbe tolják bele az energiát a minket szeretők.

Mostanra megnyugtattam magamat, hogy a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást, magamon legalábbis felfedeztem, hogy a kiordítást nem tudja pótolni semmi.

– Változott valamit a dalíráshoz való hozzáállásod az elmúlt 7-8 évben?

– Magyarországon a siker receptje ugyebár az, hogy ha egy dalt egyszer nagyon eltalálsz, utána ugyanazt kell még sokszor megcsinálnod, csak másodjára nem azt a címet adod neki, hogy Élvezd, hanem mondjuk azt, hogy Mosoly. Persze ez egy elképzelt példa. Mi pont az ellenkezőjét csináltuk: egy konkrét témáról nem akartunk még egy bőrt lehúzni, sosem volt Világszakadtság 2., és az változatlanul nem érdekel, hogy direkt megpróbáljunk recepteket elkapni. Az meg kicsit lutri, hogy magától mi jön, nincs benne tudatosság.

A Kozmosznál inkább a feloszlás után hallottuk vissza egy csomó embertől, hogy a nem szájalós, tehát a nem közéleti témákkal foglalkozó dalainkat is mennyire szerették. Ez akkor a koncerteken nekem kevésbé tűnt fel, néha azt éreztem, hogy „jó, jó, de mikor játsszátok végre A Kedves Vezetőt?”.

De szerencsére még nekünk sem az teszi ki az egész életünket, hogy amiatt szorongunk, milyen országban élünk, szóval más dolgokról szóló számok is biztosan bőven születnek a jövőben.

Eleve a bemutatkozó anyag négy számából az egyik egyértelműen csajozós dal, és a másik háromból kettő szándékosan közösségiként és magánéletiként is értelmezhető, csak amikor szóba kerülünk, akkor a politika akad be elsőre.

– Elég kevés zenekar meri nyíltan felvállalni a politikai hovatartozását, főleg ha nem kormánypárti. Nektek nincs félnivalótok?

– Egyrészt nekünk inkább hova nem tartozásunk van, mint hovatartozásunk. Másrészt szerintem a fejben felépített félelmekből és az ezek miatti kis önkéntes megalkuvásokból sokkal masszívabb várak tudnak épülni, mint abból, hogy bárkit nyíltan befenyítenének, úgyhogy ezen el sem szoktunk kezdeni gondolkozni, mert szar helyekre vezet. Nyilván mindegyikünknek van munkahelye, de ezt egyikünk sem szeretné összemosni azzal, hogy a szabadidejében mit kiabál a színpadról. Veszítenivalónk van, de félnivalónk szerintem nincsen.

– Eszedbe jutott már, hogy külföldre költözz?

– Körülbelül másfél óránként gondolok erre, persze. A húszas éveim elején fél évet éltem Londonban, pont az őszödi beszéd kipattanása előtt pár héttel költöztem ki, úgyhogy egy az egyben lemaradtam a teljes tüntetés- és erőszakhullámról, csak tévéből van meg az egész. Utoljára ma reggel, újságolvasás közben próbáltam meg idegesen felidézni, hogy pontosan milyen megfontolásból is jöttem haza. Egyébként azért, hogy lediplomázzak, és tartósan elköltözni soha nem volt komoly terv.

– Ha ilyen gyakori a gondolat, mi tart itt?

– Én nagyon szeretem ezt az országot, csak azokat nem, akik egyre nyomasztóbb irányba vezetik ahelyett, hogy valami pozitívat is kezdenének a példátlan hatalmukkal. Másrészt én alapvetően azzal foglalkozom, hogy magyarul fogalmazok, és ebből más országokban nehezen tudnék megélni. Az mondjuk tényleg gyakran eszembe jut, hogy ha huszon-néhány évesen, diploma után visszahúzok Londonba, mostanra már csinálhatnám ugyanezt Ausztráliában, de tartok tőle, hogy ez a hajó már elment.

Úgyhogy a határt oda húztam, hogy ha észreveszem magamon, hogy elkezdek kussolni vagy elfordítani a fejemet, akkor másnap irány Ferihegy.

– Egy koncertetek volt eddig, Szegeden mutatkoztatok be közönség előtt. Hogy sikerült?

– Egy kedves haverzenekar, a Counter Clockwise vendégeként játszottunk. Én ráadásul egy céges csapatépítőről érkeztem, úgyhogy aznap már boroztam. Épp addigra lettem nagyon álmos, mire este Szegedre értünk, szóval nem vártam nagy dolgokat. Ehhez képest már a bejáratnál a nyakunkba ugrottak emberek azzal, hogy ők száz kilométert utaztak aznap, hogy lássanak minket, ami azért rendesen doppingol, majd koncert közben másokat is láttam behunyt szemmel üvölteni a két héttel korábban megjelent számaink refrénjét, szóval végül szuperül sült el.

– Csak új dalokat játszotok, vagy a korábbi zenekaraitok slágereit is előveszitek?

– Keverünk a számlistába Kozmoszt és Egyetlent is – de az Egyetlen, amiből tulajdonképpen a Bajnoq lett, alig koncertezett és alig vett fel számokat, úgyhogy az utóbbiak a legtöbb embernek új számként fognak hatni. Most félórás Bajnoq-koncerteknél tartunk, és ez szépen hízik majd még újabb számokkal.

Balról jobbra: Skolák Péter, Veres Attila, Pál Zsombor, Pálmai Zsolt

– Ha felkérnek rá, játszanátok pártrendezvényen vagy tüntetésen?

– A tüntetéseken mindig elgondolkodtam. Amikor hívnak, az szokott lenni az akadály, hogy egy zenekar hangosítása sokkal jobban megdobja a költségeket, mint ha valaki kiáll egy mikrofonnal József Attilát szavalni. Az meg sosem zaklatott fel, ha a hangszórókból visszahallottuk valamelyik dalunkat, és ez az élmény már Bajnoq-számokkal is megvolt. Pártoknak viszont eddig egy kivétellel én eddig mindig nemet mondtam: az egyik Kétfarkú-szülinapon fordult elő, hogy játszottunk jó régen a Kozmosszal.

Az a baj, hogy ha most azt mondanám, hogy ez innentől máshogyan lesz, biztosan a legelhasználtabb és legéletképtelenebb pártok jelentkeznének be először, hátha mi elvégezzük azt a munkát népszerűsítésben, amit ők nyolc év alatt képtelenek voltak.

– Hová szeretnétek eljutni ezzel a zenekarral, mivel lennél te személy szerint elégedett?

– Nyilván egy tao-pénzből finanszírozott Aréna-koncerttel, ahol egy óriási kifutón rohangálunk, és azt hisszük, mi vagyunk Dave Grohl! Egyébként leginkább azt akarjuk megnézni, hogy lehet-e ebből akkora dolgot építeni, mint a Kozmosz volt, amikor a legjobban futott: hogy stabil közönség van egyetemi városokban is, és nem kérdés, hogy játszhatunk a kedvenc fesztiváljainkon; azokon, ahova mi magunk is szívesen járunk bulizni.

Ezzel a műfajjal, ilyen okoskodó szövegekkel, hobbiként csinálva úgy tűnik, hogy szerencsés esetben eddig lehet elmenni, és ezt még nagyon őszintén lehet is élvezni. De persze ha valamelyik szakítós számunkból csinálnak egy jó nyári house remixet, akkor majd veszünk balatoni villákat a jogdíjból, lehetőleg Lőrincé mellett.

(A Bajnoq legközelebb szeptember 29-én koncertezik Dorogon, a budapesti közönség pedig október 27-én láthatja őket a Dürer Kertben.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk