Azt hiszed, tudod, ki a gyilkos? Messze jársz tőle. A Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember az év legjobb krimijeként sokszor átver majd
A messzi-messzi galaxisbeli, igen megosztóra sikeredett 2017-es látogatása után Rian Johnson író-rendező egy merőben más műfaj, a krimi, azon belül is az úgynevezett „wohdunit”, azaz „kitette” műfaj felé fordult, és azóta is ott tanyázik, mivel kifejezetten jól áll neki, és rendkvívül ügyes is benne, mondhatni, ő korunk Agatha Christie-je, némi jótékony túlzással.
2019-ben küldte a mozikba a Tőrbe ejtve első részét, amelyhez megalkotott egy újabb, a film- és krimitörténelembe instant beivódó csodabogár nyomozót (Sherlock Holmes és Hercule Poirot után szabadon), a frucsa akcentusú Benoit Blancot (Daniel Craig), aki egy 85 éves krimiíró halála kapcsán nyomozott annak villájában a furcsa családja közepette. A film nagy sikert aratott, 312 millió dollárt kaszált a mozikban, és Oscar-díjra is jelölték Johnsont a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában.
Így a Tőrbe ejtve átkerült a mozik vásznairól a tévék képernyőire, sajnos.

A 2022-es második részben, Az üveghagymában Blanc már egy techmilliárdos privát görög szigetén nyomozott egy jobbára igen gazdag és rendkívül díszes társaság berkein belül, s természetesen ezúttal sem lehetett kifogni rajta. Kifejezetten jól ment a Netfilxen a film, ráadásul ezúttal is összejött egy legjobb eredeti forgatókönyves nomináció az Oscaron Johnsonnak. Azóta pedig eltelt újabb három év, s így végül valóban trilógiává bővült a franchise az Ébredj fel, halott emberrel. Szintén a Netflixen.
A második rész nyári, forró, egzotikus miliője ezúttal lecserélődött egy komor, borús amerikai kisvárosra (tisztára, mintha Angliában járnánk, nyilván nem véletlenül), azon belül is egy templomra. Jud Duplenticyt (Josh O’Connor), egy volt bokszolót, aki katolikus pap lett New York állam északi részén, áthelyezik, miután megütött egy diakónust. Egy vidéki plébánián nevezik ki segédlelkésznek, amelyet Monsignor Jefferson Wicks (Josh Brolin) vezet. Wicks Prentice Wicks tiszteletes unokája, aki Jefferson anyját, a könnyűvérű Grace-t arra kényszerítette, hogy maradjon a templomban azzal az ígérettel, hogy megkapja az örökségét, a vagyon azonban Prentice halála után eltűnt. A jelenben Jud pedig konfliktusba kerül Wicksszel a lázító prédikációi miatt, amelyek elriasztották az összes hívet, kivéve a leghűségesebbeket.

Megérkezik azonban a helyi rendőrség (élükön Mila Kunisszal) felkérésére Benoit Blanc is az eddig megszokottnál jóval hosszabb hajjal, és azonnal kinevezi Judot nyomozósegédjének. A nyáj bárányai között kell megtalálniuk a farkast, és bizony van gyanúsított bőven. A politikusi pályára áhítozó influenszer Cy (Darren McCormick), az őt nem épp a saját döntéséből örökbefogadó ügyvéd, Vera (Kerry Washington), a helyi orvos, Nat (Jeremy Renner), a templom ügyintézője és Wicks jobbkeze, Martha (Glenn Close), a bestselleríró Lee (Andrew Scott), az állandó fájdalmai miatt kerekesszékbe kényszerült csellista, Simone (Cailee Spaeny), illetve a templom kertésze és gondnoka, egyben Martha szeretője, Samson (Thomas Haden Church).
A harmadik Tőrbe ejtve-filmben Johnsonnak ismét sikerül a kunszt, ezúttal is csodálatos forgatókönyvet írt, amelynek egyetlen hibája, hogy kissé bő lére ereszti a cselekményt. Elég hosszú a felvezetés is (Blanc kábé 40 perc után tűnik fel először), illetve maga a 144 perces játékidő is elnyújtottnak tűnik, érezhető a terjengős játékidő.
Johnson csodálatosan játszik a nézők észjárásával: amikor azt hihetjük, hogy hű, de okosak vagyunk, és megfejtettük a rejtélyt, már tudjuk a miérteket és a hogyanokat, akkor még csavar egyet az egészen, hogy kiderüljön, elég messze jártunk az igazságtól.
A frappáns forgatókönyvhöz pedig, mint mindig, most is fantasztikus színészek asszisztálnak. Johnson mindig kiemel Blancon kívül egy karaktert, aki egyfajta Watsonként csatlakozik zseniális nyomozónk aktuális felderítéséhez.
Rajta kívül talán még Glenn Close brillírozik, azonban ez nem meglepő, Jeremy Rennert pedig nagyon jó újra látni először egész estés filmben a 2023. január 1-i, majdnem halálos kimenetelű hókotrós balesete óta.

Az Ébredj fel, halott ember tehát egy újabb krimigyöngyszem lett, Rian Johnson pedig egy szinte tökéletes trilógiát alkotott a Tőrbe ejtvével, amelynek minden epizódja nem kevés meglepetést tartogat, ráadásul a gyilkossági ügyön kívül egyéb rétegeket is lefejthet a néző. Ezúttal azzal kapcsolatban, hogy miben hisz. Fontos kérdés.