SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Attól tartottam, hogy megfojt vagy ilyesmi, teljesen lefagytam" – Brooke Shields először beszélt arról, hogy fiatalkorában megerőszakolták

A színésznő elárulta, hogyan csalta fel a szobájába a férfi, majd támadta le őt.


A Sundance filmfesztiválon mutatták be a Pretty Baby: Brooke Shields című dokumentumfilmet, aminek Brooke Shields a főszereplője, és amely kapcsán a színésznő azt is elárulta, fiatalon nemi erőszak áldozata lett - írja a Entertainment Weekly alapján a 24.hu.

A színésznő elárulta, hogy a főiskola elvégzése után ment el egy munkamegbeszélésre. Ám a vacsora második felében már kellemetlenné vált a találkozó, ezért kérni akart egy taxit, hogy hazamehessen. A férfi felajánlotta, hogy a szállodai szobájából hív neki egy autót, addig pedig ott várakozhat.

„Felmentem, ő meg eltűnt egy kis időre” – mesélte Brooke Shields. Addig ő a szoba ablakából távcsővel a röplabdásokat nézte. Végül a vendéglátója meztelenül lépett ki a fürdőszobából. A látványra csak annyit tudott hirtelen reagálni, hogy a p...ba. A férfi pedig azonnal nekiesett, mintha birkózott volna.

Shields nem mert ellenállni, mert attól félt, hogy akkor a férfi még erőszakosabb lesz.

„Attól tartottam, hogy megfojt vagy ilyesmi. Nem harcoltam ellene túlzottan, teljesen lefagytam.

Csak az járt a fejemben, hogy egy »Nem!« talán elegendő lehetett volna, és hogy ezt most túl kell élnem valahogy. Isten tudja, miként, de elszakadtam a testemtől valahogy. Végül lementem a lifttel, megjött a taxi, és végigzokogtam a hazautat”

- árulta el.

Sokáig nem úgy gondolt rá, hogy ez egy erőszak volt, de egy szakértő barátja végül elmagyarázta neki.

Shields korábban két memoárjában foglalkozott azzal, hogy fiatalon szexualizálták. De ez az első alkalom, hogy felfedte egy ilyen jellegű támadás részleteit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Véget érhetett Molnár Áron házassága, állítólag már el is váltak a feleségével
Molnár Áron és Duda Éva kapcsolata több mint egy évtized után érhetett véget. A színész nem akart nyilatkozni a magánéletéről, ám nem cáfolta a Blikk értesülését.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 10.



Több mint egy évtized után véget ért Molnár Áron és Duda Éva házassága - írja a Blikk. A lapnak több, egymástól független forrás is megerősítette, hogy a színész és a koreográfus már nem alkot egy párt, ugyanis elmúlt a szerelem.

A Blikk többször is próbálta elérni mindkettejüket, de nem sikerült őket szóra bírni. Molnár Áron ragaszkodott ahhoz, hogy a magánéletéről nem kíván nyilatkozni, a lap értesüléseit ugyanakkor nem cáfolta.

„Erről nem akarok beszélni”

– mondta szűkszavúan Molnár Áron.

A színész pár hete egy Instagram-oldalára feltett videóban azt is elárulta, hogy albérletben lakik. A Blikk szerint éppen a Csillag Születik forgatásán kényszerült váltani, mert ki kellett költöznie abból a lakásból, amelyben a házassága lezárása után kezdett új életet.

A pár szakításának már voltak nyilvános jelei: 2023 decembere után megszűntek a közös bejegyzések és a nyilvános rajongás a közösségi oldalaikon. Az utolsó közös posztok közel két évvel ezelőtt, a Sztárbox versenye alatt és után kerültek fel, amikor még úgy tűnt, a házaspár tagjai boldogabbak nem is lehetnének. Akkor még példaértékű volt, ahogy egymást támogatták a másik számára fontos projektekben.

„Baromi sok energiát tudsz megmozgatni, az adrenalint szerintem belőled akár szintetizálni is lehetne. Ilyen vagy „gyárilag”, de ehhez iszonyú odaadás kellett, eltökéltség és szorgalom. Nem spóroltad ki. Ahogy a szerepeidre készülsz, ugyanolyan komolyan vetted ezt is. Akár színház, akár aktivizmus, akár sport! Te meglódulsz a kihívásoktól és a maximumot hozod” – dicsérte Duda Éva a színészt a Sztárbox után.

„A feleségem egy fantasztikus tánctársulatot vezet 14 éve. 14 év alatt rengeteg csodálatos bemutatójuk, hazai és nemzetközi előadásuk volt. Folyamatosan telt házzal mennek az előadásaik, sorra halmozzák a díjakat, sikereket” – írta pár héttel korábban Molnár Áron.

A színész a szerelmének köszönhette Nagy Ervin barátságát is. A Kincsem sztárja két évvel ezelőtt megjelent könyvében elárulta, hogy korábban ő is Duda Éva kedvese volt. „Élettársak voltunk Évával életünk nagyon fiatal szakaszában. Mi már rég nem éltünk együtt, amikor ők összejöttek. Áront általa ismertem meg 13 évvel ezelőtt” – fogalmazott Nagy Ervin.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megtörte a csendet a drogbotrányba keveredett T. Danny: beszédes videóval és egyetlen mondattal reagált
A fiatal előadó egy edzőtermi videóban mutatta meg, mit gondol a helyzetről. A rövid üzenet kettészakította a rajongótáborát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Pénteken az edzőteremből posztolt egy videót T. Danny, amelyhez mindössze annyit fűzött hozzá:

„I don’t care”, ami magyarul annyit tesz, „Nem érdekel.”

A rövid, de határozott üzenet sokat elárulhat arról, hogyan viszonyul a körülötte zajló eseményekhez, a felirat ráadásul azon a sapkán is szerepelt, amit a rapper a felvételen viselt, írja a Tények.

A videóban csupán az látható, hogy az énekes teljes erőbedobással edz, miközben szól a zene, a bejegyzés alatt azonban rövid idő alatt elárasztották a kommentszekciót, a rajongók egy része biztató üzeneteket hagyott, mások viszont úgy vélték, nem éppen ez a legjobb hozzáállás a jelenlegi helyzethez.

A fiatal énekes pénteken egy olyan belvárosi szórakozóhelyen is megfordult, ahova a rendőrség ritkán látott létszámmal vonult fel. A hatalmas drograzzia során több mint 200 embert igazoltattak, és 16-ot el is vittek droghasználat gyanúja miatt. Egy szemtanú szerint azonban a rapper már rég elment, mire a rendőrség megérkezett, így őt nem is ellenőrizték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dráma a Sztárban Sztár All Starsban: egy nagy kedvencnek ért véget a verseny
Szinte tapintani lehetett a feszültséget a stúdióban, amikor a két énekesnő, Szandi és Nótár Mary sorsáról döntöttek a nézők.


A TV2 stúdiójában szinte tapintani lehetett a feszültséget vasárnap este, amikor a Sztárban Sztár All Stars két versenyzője, Szandi és Nótár Mary a kiesés szélére került. A műsor készítői egy villámszavazással adták a nézők kezébe a döntést, akik Nótár Maryt mentették meg,

így Szandinak kellett távoznia a show-ból.

Különösen drámaivá tette a helyzetet, hogy az énekesnőt az egész adás alatt elképesztő dicséretekkel halmozta el a zsűri.

Szandi emelt fővel, meghatottan búcsúzott a versenytől, amelyben a 24 indulóból a legjobb hétig jutott el.

„24-en indultunk el ebben a versenyben, én már arra is büszke vagyok, hogy a legjobb 7-ben ott lehettem. Örülök, hogy igent mondtam a felkérésre”

– mondta az énekesnő.

A Sztárban Sztár All Stars 2025-ös évada szeptember 7-én indult Till Attila műsorvezetésével, a zsűriben pedig Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András foglalt helyet. Az utóbbi hetekben több fordulat is borzolta a kedélyeket: egy héttel korábban még Szandi volt az adásgyőztes, akkor Mészáros Árpád Zsolt esett ki. Korábban pedig épp Nótár Mary bújt Szandi bőrébe egy produkció erejéig, ami akkor még a legendás énekesnőt is meghatotta.

A tegnapi adásban pedig egy történelmi pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők, ezúttal ugyanis a zsűri is átváltozott: Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András a legendás ABBA zenekarként lépett színpadra.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Olyan dolog történt a Sztárban Sztár All Stars színpadán, ami eddig még soha
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagjai egy ABBA-medley-vel lepték meg a nézőket. „Annyit üzenek a pénzügyi osztálynak, hogy nagyon vastagon fog fogni a toll holnap...” - fogalmazott a produkció után Hajós András.


Olyan történt a Sztárban Sztár All Stars vasárnap esti adásban, ami a műsor történetében eddig még soha: a zsűri ugyanis kilépett az értékelői szerepből és egy közös produkcióval lepte meg a nézőket. Lékai-Kiss Ramóna, Liptai Claudia, Stohl András és Hajós András az ABBA tagjainak bőrébe bújva, jelmezekben és parókában adtak elő egy dalösszeállítást.

„Abba tribute vidéken”

- jellemezte magukat Liptai Claudia, majd poénosan hozzátette, hogy a zsűri helyzete azért biztos.

„Végül is mi is kieshetnénk, de ez nem fog megtörténni”

– jegyezte meg.

De Hajós András nem is rejtette véka alá, mit gondol.

„Minden percét gyűlöltem. Eredetileg nem ebbe’ akartam lenni, hanem abba’. Annyi kritikát fogalmaztunk már meg eddig, kicsit el kellett kenni a versenyzők száját”

– jelentette ki a zenész, aki a fellépésért cserébe viccesen komolyabb gázsit is kilátásba helyezett.

„Annyit üzenek a pénzügyi osztálynak, hogy nagyon vastagon fog fogni a toll holnap...”

- fogalmazott.

A műsorban természetesen nem volt hiány a szórakozásból és a vicces pillanatokból, ám az este vége igazán drámai lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk