KULT
A Rovatból

„Arról nem volt szó, hogy szexelni is kell” – Megnéztük a Lányok Dubajban-t

Sokat ígér az alapsztori, pörögnek az események és ütős a látvány, de a felelősség elodázása és az elbénázott forgatókönyv miatt borul az egész. Kritika.

Link másolása

Te mennyiért vállalnál be egy menetet? Tízezerért? Ötvenezerért? Százezerért? A Lányok Dubajban narrátora nem kertel, egyből nekünk szegezi a kérdést, amit aztán a két és félórás játékidő alatt többször elismétel, hogy nyomatékosítsa a mondanivalóját, és egyszersmind igazolja a saját döntéseit.

Merthogy az elbeszélő maga a főszereplő, egy fiatal lengyel lány, aki nem túl sok hezitálás után a luxusprostitúcióban találja meg az egyetlen kitörési lehetőséget a szegénységből és a kilátástalanságból.

Nem kell pszichológusnak lennünk ahhoz, hogy előre lássuk, hősünknek nagy árat kell majd fizetnie ezért, de az odáig vezető út az, ami igazán érdekes. Vagyis az lehetne. És az elején az is, aztán valahol félrecsúszik a dolog.

A Lányok Dubajban főszereplője, Emi (Paulina Galazka) egy unalmas lengyel kisvárosban él újságárus anyjával, az apját soha nem ismerte. Az iskolapadban valószínűleg nem találta meg a számításait, azt viszont hamar megtanulta, hogy a férfiakat bármire ráveheti, hála a külsejének. Ezért amint teheti, lelép egy szépségversenyre, ahol összeakad egy másik lánnyal és annak anyjával, akik jól fizető munkát ajánlanak neki. Mire Emi kettőt pislog, egy nyugat-európai luxusutazáson találja magát néhány mesésen gazdag, kellemes modorú és jóképű arab férfi társaságában, akik egy-egy együttlétért annyit fizetnek neki, amennyit „rendes” munkával egy év alatt sem tudna összeszedni.

Naná, hogy Eminek bejön az édes élet és mindenféle erkölcsi kétely nélkül menetel tovább ezen az úton. Mivel eggyel okosabb, rafináltabb és nagyravágyóbb azoknál, akik ilyesmiből élnek, nemsokára ő lesz a lányok futtatója, vagyis a közvetlen összekötő a dubaji megrendelőket – mert onnan jönnek az urak – kiszolgáló férfi és a lengyel lányok között. A gond csak az, hogy mindeközben Emi normális magánéletre vágyik, de sokszor már ő maga sem tudja, hol a választóvonal a szakmai és a személyes indítékok között, és ennek előbb vagy utóbb következményei lesznek.

Na meg az sem elhanyagolható körülmény, hogy ez a tevékenység nemcsak veszélyes, de erősen illegális is.

A film Piotr Krysiak 2018-ban megjelent, azonos című, lengyel sikerkönyvének a feldolgozása. A kötet magyarul nem olvasható, de annyit tudunk róla, hogy cselekménye konkrét nyomozati anyagra épül, vagyis a szerző megtörtént eseteket és vallomásokat épített be a sztoriba, valamint név nélkül rámutatott több lengyel közszereplő érintettségére is. Ismerős valahonnan, ugye?

A dubajozás fogalmát senkinek nem kell elmagyaráznom itt, félúton Svájc bordélynegyedei és az arab sejkek palotái között, a Lányok Dubajbant nézve pedig lehetetlen nem gondolni a magyar vonatkozásokra. Éppen emiatt várható, hogy itthon is sokakat érdekel majd a téma első mozgóképes feldolgozása. Pláne, hogy a film nem Hollywoodból, hanem a közeli Lengyelországból érkezett. Onnan, ahonnan rengeteg lány indul nap, mint nap szerencsét próbálni a Közel-Keletre.

És éppen emiatt fáj annyira, hogy a Lányok Dubajban az elvesztegetett lehetőségek mozija. Egy erős és sokakat foglalkoztató téma sokat ígérő, látványos, de összességében közepesre sikerült feldolgozása.

Többek között azért, mert a dubajozás által felvetett, igen komoly társadalmi, morális, nemi egyenlőtlenségi és vallási kérdéseket csak érinti, de egyiket sem viszi végig. Hogy csak megmutat, de nem foglal állást. Hogy akkor akar komoly lenni, amikor nevetni kellene és fordítva. Hogy választott hangvételével elbagatellizálja a problémákat és felmenti a szereplőit (nőket és férfiakat egyaránt) a felelősség alól. Pedig lényegében minden adott volt ahhoz, hogy egy kiváló és hiánypótló európai produkció születhessen a dúsgazdag araboknak vagyonokért szállított közép-kelet-európai luxuslányokról és ennek a csöppet sem vidám, feudális alapon működő húspiacnak a mechanizmusáról. Csak hát megint azon a fránya forgatókönyvön akartak spórolni a készítők.

Ami azért bosszantó, mert a sztoriban ott van benne egy remek Netflix-, HBO- vagy Apple-sorozat potenciálja, amit némi írói leleménnyel jól ki lehetett volna aknázni. Többdimenziós karakterekkel, jól átgondolt karakterfejlődésekkel például. Vagy egy okos keretes szerkezettel, a lineáris időrend megbontásával vagy több, egymásnak ellentmondó elbeszélővel. Egész más lenne a végeredmény, ha az Emivel történteket mondjuk egy rendőrségi nyomozásra vagy egy könyv megírásának folyamatára felfűzve, időben visszafelé ismernénk meg. És ha lenne valaki, akivel azonosulhatnánk, vagy akinek drukkolhatnánk.

Mert Eminek nem tudunk, bármennyire is cuki és szeretnivaló a film első kétharmadában, és bármennyire is úgy tűnik egy ideig, hogy képes lesz felülemelkedni a helyzetén és tényleg a kezébe venni a sorsa irányítását.

A Lányok Dubajban azonban megelégszik annyival, hogy az önreflexióra és bűnbánatra képtelen, ezáltal pedig bármiféle jellemfejlődésre alkalmatlan főszereplőjével elmeséltesse, hogyan kerülnek a lányok Dubajba.

Hogy milyen az a luxusélet, amiről az átlagember csak álmodozhat, na meg hogy milyen szörnyűségek tudnak történni néha azokkal a nőkkel, akik túl komolyan veszik ezt az egészet.

Mindennek a tetejébe pedig Emi váratlanul belekeveredik egy setesután megírt és sok-sok kínos filmes pillanatot (például néhány indokolatlanul hosszú szexjelenetet) tartogató szerelmi háromszögtörténetbe, aminek résztvevői mindenféle logikátlan dolgot mondanak egymásnak és tesznek egymással. A főhősnő pedig, hiába minden, végül csak megerősíteni tudja az ezekkel a lányokkal kapcsolatos negatív előítéleteinket, hogy aztán mindenki egyként kérdezze a végén, hogy de hát „minek ment oda?” Így lesz egy szándéka szerint hiánypótló filmből kifejezetten káros és hazug darab.

Lányok Dubajban, 2021, 146 perc

Lengyel erotikus dráma

Rendezte: Maria Sadowska

Szereplők: Paulina Galazka, Olga Kalicka, Giulio Berruti, Jan Englert

Hazai bemutató: 2022. május 19.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobb sorozata, csak a legerősebb idegzetűeknek – A Szarvasbébi való életbeli szereplői is megszenvedték a történetüket
Ha van kedved egy kis önsanyargatásra, és bírod a lelki zsarolást, a Szarvasbébi a te sorozatod lesz! Miután megnéztem a Netflix legújabb dobását, kellett egy kis idő, mire össze tudtam foglalni a gondolataimat.

Link másolása

Ez meg mi volt? Gondolhatná mindenki, miután végig nézi a Szarvasbébit. Sokan már a címét se tudják hova tenni, egy nagy kérdőjel a sorozat.

Amikor utánaolvastam az interneten, mindenhol azt írták, hogy ez a sorozat fájni fog.

De nem úgy, ahogy egy rossz sorozat tud fájni. Hanem egy erős gyomros, amit csak egy igazán kiemelkedő alkotás tud adni.

Nagyon kellemetlen nézni a Szarvasbébit, de hajtja a nézőt a katasztrófaturizmus. Tipikus „ennél rosszabb már nem jöhet”, aztán kapjuk a gyomrosokat sorban, mígnem a földön heverünk, de mégis megnézzük a következő részt. Nagyon fura, de nem tudom autentikusan leírni, milyen érzés a sorozatot végig ülni, bárhogy is próbálom, ezt bizony látni kell.

Miről is szól a Szarvasbébi? Egyáltalán mi ez a cím?

Richard Gadd skót humorista a 2019-es edinburgh-i Festival Fringe-en adta elő a Szarvasbébi című műsorát, ami saját életéről szólt. Arról, hogy hogyan próbált betörni a showbizniszbe, majd végül hogyan lett szinte emberi roncs. Ezt a műsort a Netflix megvette, és sorozat formájában feldolgozta. Richard Gadd maradt az író, az alkotó és a főszereplő. Megváltoztatták a neveket, de csak azért, hogy a valódi szereplők identitását védjék. A Szarvasbébi nem finomkodik, Gadd minden rossz döntése szinte szűrő nélkül bekerült a forgatókönyvbe úgy, hogy közben narrálja a cselekményt, tehát még mögé is látunk, mit miért csinál szerencsétlen főszereplőnk.

Donny Dunn (Richard Gadd) kitartó, de sikertelen humorista. Csaposként dolgozik egy bárban, ahova betéved Martha Scott (Jessica Gunning). A túlsúlyos, nem túl ápolt, alacsony brit nő pityeregve lép oda a csaposhoz, ám amikor Donny megkérdezi mit szeretne, azt válaszolja Martha, hogy nincs pénze. Donny meghívja egy csésze teára. Ez az apró gesztus nem várt következményekkel fog járni Donny életében. Martha innentől fogva rátapad, mint egy kullancs, minden nap bejár a kocsmába, főszereplőnk pedig meghívja egy diétás kólára, mert bár Martha azt hazudja, hogy gazdag, sosincs pénze.

A csaposnak jó érzés, hogy végre valakinek fontos, mert éppen a padlón van az élete.

Amit még nem tud Donny ekkor, hogy mindig van lejjebb. Martha megszerzi Donny e-mail címét a humorista weboldaláról, és innentől kegyetlenül elkezdi zaklatni. De ő nem csinál semmit, nem jelenti a rendőrségen, csak hagyja, hogy a nő a bőre alá másszon, hiszen addig sem üres az élete. Nem írok sokat, de elég annyi, hogy egy folyamatos lejtmenetnek leszünk tanúi, aminek a végeredménye a Szarvasbébi. Ami nem más, mint a becenév, amit Martha ad Donnynak, a nagy, szomorú szemei miatt.

A legszörnyűbb a Szarvasbébiben, hogy mennyire reális, hihető és megdöbbentő. Ez akárkivel megtörténhet, és meg is történik nap-mint-nap. Minden, amin Donny keresztülmegy, érthető, logikus és teljesen megbabonázó. Tényleg jönnek azok az információk, amiket nem ad ki magáról az ember, főszereplőnk mégis elmondja a nézőknek, sőt belső monológokkal meg is magyarázza őket.

Közelről, szinte barátként tekintünk szegény Donnyra, látjuk azt az elképesztő utat, amit a hét rész alatt bejár.

A legmorbidabb az egészben, hogy ennek a zaklatásról szóló szörnyű történetnek az lett a vége, hogy a sorozat rajongói felkutatták az igazi embereket, akiket álnéven játszottak a színészek, és kegyetlenül elkezdték zaklatni őket... Ilyen volt például az „igazi Martha” esete, a beteg nőt elkezdték kegyetlenül online inzultálni a nézők. Richard Gaddnek kellett rászólnia a saját rajongóira, hogy mennyire képmutató a viselkedésük. Ezzel be is zárunk egy teljes kört.

Ahogy haladnak előre az epizódok, egyre rosszabb dolgok történnek Donnyval, és mégsem lehet leállni a sorozattal. Bámulatosan rossz döntések szemtanúi lehetünk, amiket ennyire rosszul kezelni ámulatba ejtő. Ilyet tényleg nem lehet kitalálni.

A súlyosan beteg elme és erősen labilis lelki problémákkal küzdő humortalan komikus párbaja eddig az év legjobb olyan sorozata, aminek a közelébe se szeretnék menni többet.

Nézni, ahogy a két sérült lélek függ egymástól, igazi katasztrófaturizmus. Engem a negyedik rész teljesen kiütött. Nagyon fontos, erősen 18+-os a sorozat, és nem azért, mert annyira grafikus a megjelenítés, hanem mert ez egy érett, kegyetlenül lélekromboló sorozat.

A színészek 100%-ot beleadnak, ami nem csoda, Gadd gyakorlatilag Donny, csak más néven. Jessica Gunning néha szánalomra méltó, máskor irritáló, de van, amikor egyenesen ijesztő az alacsony, pufi, középkorú hölgy. Nava Mau alakítja főszereplőnk transznemű barátnőjét pár rész erejéig, Terit, aki az egyetlen fény az életében. A többi színész pedig tökéletesen játszik Donny és Martha párbaja alá.

Kiemelendő még Mark Lewis Jones, mint Donny apja. A skót karakterszínész minden pillanata aranyat ér.

Eljutottunk a lezárásig. Nem tudom, mi a helyes ajánlás a Szarvasbébi esetében. Mert ezt mindenkinek látnia kéne, de pontosan tudom, hogy az emberek többsége ki fog borulni tőle. Aki nyitott egy kis önsanyargatásra, annak tudom ajánlani a sorozatot. Tényleg az év egyik legjobb szériája, amit azért kevés embernek ajánlok tiszta szívből. A Szarvasbébi megtekinthető a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: